Susan Ee: Penryn és a Végítélet trilógia (Angelfall 1-3.)

Annak idején - évekkel ezelőtt - olvastam az első kötetet és a fiatal főszereplő, valamint a young adult kategória ellenére is úgy gondoltam, hogy egy egészen élvezetes történetet hozott össze a szerző. Nem voltam maradéktalanul elégedett az olvasmánnyal, mert a posztapokaliptikus hangulat és a részletes leírások ellenére is éreztem valaminek a hiányát, aminek tárgyát a mai napig nem tudom megfogalmazni. Leginkább úgy éreztem, hogy nem tudtam elmerülni a történetben, valami miatt csak a felszínén úsztam az egésznek. Nem mondhatom azt, hogy ez a pillanatnyi érzelmi állapotom miatt, mert másodszori olvasásra is ugyanez az érzés töltött el: továbbra sem tudtam átérezni teljes mélységében az eseményeket, a szereplők sem fogtak meg maguknak.

Értékelés:7 pontot ér a 10-ből
(mert sok volt az utazás és kevés idő jutott a lényegre).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 342 oldal
Fordította: Ancsa T
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Angelfall
Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)
Folytatások:
2.) World After - Túlélők világa
3.) End of Days - A vég napjai
Kategória:

Eltelt pár év az első olvasás óta és ahhoz, hogy befejezzem a sorozatot, újra kellett olvasnom az első részt - nem a bonyolult cselekmény, hanem inkább az alapok miatt. Annak idején külön írtam az első kötetről, de haladva előre az olvasással úgy döntöttem, hogy elég lesz egy poszt a teljes trilógiának. És végül ez így is valósult meg.

Miről is szól ez a trilógia? A történet elején rögtön egy posztapokaliptikus környezetben találja magát az olvasó, ahol a narrátor, az események elmesélője egy fiatal lány, aki az anyjával és a húgával menekül. Hogy mi elől? A bandák elől, a helyzet elől, az angyalok elől. Igen, az angyalok elől. Ugyanis az angyali sereg a Földre érkezett, majd ezt követően rögtön lelőtték a Hírvivőt, Gábriel arkangyalt, az egyetlent, aki tudta, hogy miért is érkeztek ide, az emberek világába. Az angyalok érkezése természeti katasztrófák sorát okozta, ezzel felborítotva az addigi rendet és megsemmisítve az emberi civilizáció vívmányait, köztük az elektromosságot is. A rend felbomlott, az utcákat elfoglalták a bandák, akik új határokat jelöltek ki, a saját törvényeik szerint éltek - közben pedig az angyalok vadásztak az emberekre.

Penryn szemtanúja lesz annak, ahogy egy csapat angyal levágja egy másik angyal szárnyait, majd az egyikük elragadja Penryn húgát. A lány megmenti az angyalt és magához veszi a szárnyait, mert úgy gondolja, hogy a tőle származó információk birtokában megtalálhatja és megmentheti a húgát. A sebesült angyal nem más, mint Rafael arkangyal, aki azonban a szárnyai nélkül eléggé elveszett. Az angyal és a lány nekivág az útnak, amelynek végén az angyalt a szárnyai visszavarrása, a lányt pedig a húga megtalálása várja. Talán.

Az első rész, az Angelfall - Angyalok bukása kötet nagy része a világ bemutatásával telik el, eléggé komótosan haladnak előre az események, az aszfalt koptatásával, az erdőben bujkálással több oldalt írt tele a szerző, mint amennyit a vége eseményekkel, a lényeggel. Mert igazán akkor gyorsulnak fel az események és lépnek az addigiaknál sokkal mozgalmasabb fázisba, amikor a főszereplők megérkeznek a Fészekbe és felfedezik annak szörnyű titkát. A vége, az utolsó oldalak történései igen jól sikerültek és érdekessé, olvasásra szükségessé tették a folytatást.

A második kötet, a World After - Túlélők világa pontosan ott folytatódik, ahol az első rész véget ért: Penryn a skorpióangyal mérgétől bénultan fekszik az Ellenállás tábora felé haladó autó platóján, miközben mindenki azt hiszi róla, hogy meghalt. De Penryn él és életre is kel. A húgával és az anyjával elég különös kompániát alkotnak, akiket nem is sokáig tűrnek meg maguk között a túlélők. Rafi közben Belielt üldözi és vissza akarja szerezni tőle a szárnyát.

Értékelés: 6 pontot ér a 10-ből

(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2015.

Terjedelem: 381 oldal

Fordította: Ancsa T

Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)

A mű eredeti címe: World After

Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)

Előzmény:

1.) Angelfall - Angyalok bukása

Folytatás:

3.) End of Days - A vég napjai

Kategória:

Az volt az érzésem, hogy a szerző egy nagyon összetett történetet akart az olvasói elé tárni, tele misztikus és bibliai utalásokkal, lényekkel és persze a Végítélet Napjának eljövetelével. Mégis ez a kötet amolyan töltelék részre sikeredett, mert a szereplőink csak nem jutottak egyik szintről a másikra, egy helyben topogtak vagy éppen oda-vissza rohangáltak. Többek között Rafi sem igazán halad a szárnya visszaszerzésével, pedig ő a nagy harcos, Beliel pedig sérült - mégsem sikerül lejátszaniuk a nagy meccset. Az egyedüli cél, amit sikerült elérni és megvalósítani az az angyalok által végzett kísérletek felderítése és átmeneti akadályozása, de mindez későn, mert a baj legnagyobb része már megtörtént. 

Annak ellenére, hogy tele volt nagyon jó ötletekkel és a romantika még mindig nem burkolta rózsaszín cukormázba a történéseket, igazából rengeteg minden idegesített ebben a részben. Kezdjük mindjárt Uriel idióta szokásával a háta mögött masírozó két nőről, akiket korábban szobadísznek használt. Aztán folytatva a színpadias jelenetekkel, amelyekkel meg akarja győzni az angyalokat a Végítélet Napjának közeledtéről. Rafi sem hozza azt a színvonalat, amit elvártam tőle, keveset is szerepelt a történetben. Annál több volt viszont Penrynből és a családjából. Nem volt ez rossz, de megint csak lehetett volna sokkal jobb is.

A befejező kötetben, az End of Days - A vég napjai címet viselő rész megint csak egyenes folytatása a második kötet befejezésének. Rafi, Penryn, Paige és a sáskái menedéket keresnek, ahol átmenetileg meghúzhatják és kipihenhetik magukat. A szárnyától megfosztott és sérült Beliel szintén velük tart, mint a fogjuk. 

Az eddig viszonylag logikusan felépített események már a kötet legelején elkezdenek összeomlani és megtelni logikátlanságokkal, furcsaságokkal. Kezdetnek mindjárt ott van a nagy harcos arkangyal, aki jobban tart a kishúgtól, mint Belieltől. De ez még semmi, mert amikor Beliel csellel ráveszi Penrynt a kard használatára és két pokolfajzat kel át azon keresztül a pokolból, akkor Rafi nem tesz semmit sem velük, sem pedig Beliellel kapcsolatban - majd csodálkozik, hogy a két pokolszökevény kiszabadítja az angyalt, akinek természetesen nyoma vész és később még bőségesen okoz majd bosszúságot. Egyáltalán hogy kerültek elő a pokolfajzatok? Eddig még csak említés sem történt róluk, most pedig egyszerűen a történések kulcsszereplői, alakítói lettek.

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből

(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2016.

Terjedelem: 365 oldal

Fordította: Ancsa T

Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)

A mű eredeti címe: End of Days

Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)

Előzmény:

1.) Angelfall - Angyalok bukása

2.) World After - Túlélők világa

Kategória: 

Aztán ott van Penryn, akinek eddig a túlélés és a húga megmentése lebegett a szeme előtt célként, most meg mintha hormonkezelést kapott volna, egyfolytában tüzel és mászik rá az arkangyalra. Teszi ezt annak ellenére is, hogy tudja az angyalok nem létesíthetnek kapcsolatot az emberek lányaival, mert elbuknak és a kárhozat lesz a sorsuk. Szóval az eddig példásan viselkedő Penryn kifordul önmagából és mintha semmi sem érdekelné, semmit sem fogna fel a problémából, csak és kizárólag az érdekli, hogy ott viszket neki, ahol eddig még nem.

Pedig ez a rész is tele volt ám jó ötletekkel, mert a pokolban játszódó jeleneteket nagy élvezettel olvastam és el is ámultam tőlük rendesen. A bukott angyalok, a pokolfajzatok, a démonvezérek, a bukottak beavatása, az elemésztettek, a démonvezérrel kötött alku... ezek mindegyike nagyon jó ötlet és az egész jelenet fantasztikusra sikerült. Beliel története több volt mint megható, mert egyszerre volt gyönyörű és volt tele reménytelenséggel, indulattal. Szerintem rá tovább fogok emlékezni, mint Rafira és hirtelen jött szerelmére.

A szárnyalást követően a kötet végére a szerzőnek sikerült agyon csapnia mindent, amit addig felépített: az Ellenállás vezérének választott kamaszlány, a végső összecsapás előtt szabadtéren megrendezett tehetségkutató verseny - ez vitte a prímet -, a nevetséges nevű és idegesítően viselkedő ikrek és persze Rafi döntése a szárnyaival kapcsolatban - ezek mindennek tekinthetők, csak jó döntésnek nem.

A legidegesítőbb azonban az volt, hogy a szerző feldobott bizonyos információkat, majd szépen elfelejtkezett róluk. Ilyen volt az, hogy Penryn anyja olyan tudás birtokában van a pokolfajzatokkal és az angyalokkal kapcsolatban, amely azért megért volna néhány kérdést és némi kifejtést. De legalább ugyanennyire érdekelt volna az is, hogy mit is keresnek az angyalok az emberek világában, miért is érkeztek ide egyáltalán. Az sem tetszett, hogy igazi magyarázatok nélküli és rózsaszín szirupba fulladó lett a történet vége. Mintha a szerzőt kötelezték volna, hogy a kategória elvárásainak megfelelő befejezést adjon az egyébként sötét és komor történetnek. És mintha szorított volna az idő is, mert a végső magyarázatok, levezetések elmaradtak a korábbi részletes leírásokhoz és oda-vissza szaladgálások jelentőségéhez képest.

Nagyon jó és érdekes alapötletre építkező történet, amely minden hibája ellenére is jól indult, érdekes eseményeket vonultatott fel, kifejezetten továbbolvasásra késztető befejezéseket hozott össze a kötetek végén. De akárhogy is nézem a trilógia részeinek színvonala folyamatosan csökkent, mintha a szerző szárnyaló gondolatait gúzsba kötötték volna az elvárások és ez meghatározta az egész cselekményt. Az igazi mélyrepülést az utolsó kötet produkálta és nagyon elszomorodtam miatta, mert ennél azért lényegesen többet vártam volna a kezdés alapján. Az látszik, hogy ez nem az én sorozatom, nem az én történetem és ezt nálam jobban senki sem sajnálja, mert alapból kedvelni akartam.

Folytatás »

Katie McGarry: Breaking the Rules - Szabályszegők (Feszülő húr 1,5)

Bár leginkább a tinirománc kategóriába sorolhatók, mégis kedvelem Katie McGarry írásait, mert az ő hőseinek az életkorukhoz képest igencsak komoly problémái vannak. Az sem mellékes, hogy a stílusa, írásainak minősége és persze a történetszövése is kedvemre való. A Feszülő húr című regény rögtön a kedvencem lett, Echo és Noah párosa a mai napig előkelő helyet foglal el a szívemben  - valahogy az ő történetük érintett meg a legjobban. Nem csoda tehát, ha megörültem annak, hogy újra ők kerültek a középpontba és végre megismerhettem, hogy mi minden történt azon az autós országtúrán, amelyre a két fiatal az érettségit követő nyáron vállalkozott.

Értékelés: 6 pontot ér a 10-ből
(mert nagyon sok volt a felesleges nyűglődés).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 479 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Breaking the Rules
Sorozat: Feszülő húr
Előzmény:
1.) Pushing the Limits - Feszülő húr
     (Echo és Noah)
1,1.) Crossing the Line
Folytatások:
2.) Dare You To - Aki mer, az nyer
     (Beth és Ryan)
3.) Crash in to You - Szívkarambol
     (Rachel és Isaiah)
4.) Take Me On - Kísérj el!
     (Haley és West)
5.) Chasing Impossible
     (Abby és Logan)
Kategória: romantikus, new adult, lelki sérült fiatalok

Mind Echo, mind Noah múltja - és a jelene is - tele van kihívásokkal, leküzdeni való gátlásokkal, megoldandó kérdésekkel. Echo-t továbbra is zavarják a hegei, de már nem takargatja őket mindenáron, ugyanakkor igencsak megviseli az, amit az anyja tett vele. A történtek miatt továbbra is túlontúl félénk és visszafogott, bár ez nem akadályozza meg abban, hogy sorra látogatva a galériákat, eladásra kínálja a képeit. Noah végre biztonságban tudja az öccseit, ugyanakkor arról értesül, hogy mégis vannak még életben lévő rokonai, akikről az anyja soha nem ejtett egy szót sem és akik miatt akár a nevelőszülőket is elkerülhette volna. A rendszer hibája az egész vagy az anyja okkal titkolózott? Egy valami biztos csak: Echo is és Noah is változni akar, és mindent meg akarnak osztani egymással, amit csak lehetséges - főleg, ha a lány is végre úgy gondolja, hogy elérkezett az idő. 

Felemás érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban, mert bár a stílus vitathatatlanul Katie McGarry, de a sztorit nem egészen éreztem annak. Vagy legalábbis nem a páros korábbi történetéhez méltónak. 

Pedig a szereplőit ismerősként üdvözöltem és olvasás közben felevenedtek az előzmények, a két fiatal pedig még inkább élettel telt meg, ahogy haladtam előre a történetben. Úgy éreztem, hogy ők tényleg hús és vér emberek, fiatalok, akiknek fontos, hogy megszilárduljon a kapcsolatuk. Elkövetnek minden hibát, amit csak fiatalon és a jelen helyzetben, az ő múltjukkal el lehet. Az érzéseik, a gondolataik nagyon érthetőek és átélhetőek. És mégis... Mintha kicsit - vagy inkább nagyon - sok lett volna a felesleges drámázásból, a másik körül lábujjhegyen járkálásból, a halogatásból és a titkolózásból. Leginkább az utóbbiból.

Maga a könyvbeli történet mindössze egy hetet ölel fel és állítólag ezen a hét napon kívül a nyár többi része teljes összhangban, boldogságban és felfedezésekkel, élményekkel telítve telt el. Az a pici és elsőre jelentéktelen infó, miszerint a pár elindul hazafelé, felborítja mindkét főszereplő addigi lelki egyensúlyát. A kamaszok problémái mindig is felnagyítottak és persze hiába minden tanács, nincs az a felnőtt, aki meg tudná értetni velük a helyzetet, maguknak kell megtapasztalniuk, megérteniük és feldolgozniuk azt. 

Echo és Noah olyan mértékben sérült lelkileg, hogy számukra a fejlődésnek, a megvilágosodásnak, az elfogadásnak ez az útja még a szokásosnál is göröngyösebb és hosszabb. Talán pont ez a fő gondom a regénnyel: túlságosan is sokat rágódnak egyes problémákon, amelyeken nem kellene, ha partnerként, társként gondolnának a másikra és beszélgetnének - legalább néha - róla. És persze olyan problémákról, amelyeknek a lelkük mélyén már zudják a megoldását, de mégsem képesek meglépni azt. Idegesített az, ahogyan mind Echo, mind pedig Noah kezelte a fő problémákat: hallgatott róla és ezzel még több félreértést, bizalmatlanságot okozott. Az előzmény azért tetszett jobban, mert ott és akkor volt egy komoly hátterű cselekmény, amely lekötött, most azért elég sok volt a - szerintem felesleges - lelkizésből, illetve  a szokásos kamasz gondokból és hozzáállásból. Mindent bepótolt a szerző, amit akkor és ott - legnagyobb örömömre - kihagyott a történetből.

Tetszett viszont, ahogy Noah múltja is kikerekedik, az eddigi hézagok információval telnek meg és persze elragadó ötlet volt, hogy - Echoé után - megismerjük Noah névadásának történetét is. Bár hogy miért tartott mindent ennyire magában és miért nem beszélt róla Echoval, azt nem tudom sem megérteni, sem felfogni.

No és Echo... Ha ő is beszélne az érzéseiről és a terveiről, akkor Noah nem értené félre minden tettét., akkor nem érezné úgy magát alacsonyabb rendűnek, helyenként feleslegesnek. Továbbra az is érthetetlen volt számomra, hogy miért nem tudott beszélni a testvére haláláról. No és persze Echo személyében kaptam egy szűz lányt, aki mindent produkált, amit csak a vonakodó szűz sztereotíája szerint csak lehetséges - a falat kapartam miatta. Egyébként pontosan ezek miatt nem olvasok mostanában young adult regényeket, mert bár a szüzeség elvesztését, az első együttlétet komoly dolognak tartom, a felesleges nyavalygást és húzodózást már nem bírom elviselni - öreg vagyok én már ehhez.

Az alaphelyzet nagyon jó ötlet volt és a megoldás bemutatása folytatásért kiáltott, de ez most kicsit túl problémásra, nyavalygósra sikerült. Azt hittem, hogy az első rész eseményei ennél jóval közelebb sodorták már egymáshoz a szereplőket és sokkal jobban megbíznak egymásban, de olyan érzésem volt, hogy ez csak a látszat és a szerelmesek még teljesen idegenek a másik számára. Ahhoz képest viszont merész húzás együtt utazgatva tölteni az egész nyarat.
Amikor olvastam, akkor nagyon csúsztak az oldalak és haladt a történet, annak ellenére is beszippantott a mese, hogy néhány nagyon monológos oldalt és többször végigrágott problémát boncoló beszélgetést már csak továbblapoztam. Így utólag sokkal inkább látom a regény hiányosságait, időhúzásait, túlproblémázásait. Azért nekem még mindig Echo és Noah a kedvencem, de nem ebben a kötetben, hanem az első részben.

Folytatás »

On Sai: Esővágy

Valamiért nem vagyok olyan jó viszonyban a novellákkal, mint elvileg lennem kellene. Olvasás közben szünetet kell tartanom az egyes történetek között, ezért lassabban haladok a novellás kötetekkel, mint a regényekkel - persze ez egyértelmű ok és okozat. Aztán ott van a másik tényező is: nem találkoztam még olyan, csak novellákat tartalmazó kiadvánnyal, amely teljes mértékben elvarázsolt volna, mindig találtam a kötetben szereplő írások között olyat, amelyek nem nyerték el a tetszésemet. A hullámzó vagy éppen nem egyenletes teljesítmény pedig rányomja a bélyegét a végső élményre - persze nincs az a szerző, aki egyenletes teljesítmény nyújtására képes, ezért talán elnézőbbnek kellene lennem.

On Sai történetmesélési stílusát, humorát és ötleteit nagyon kedvelem, ezért minden korábbi tapasztalatom és novellákkal kapcsolatos távolságtartásom ellenére is úgy döntöttem, hogy ez a rövid történeteket magába foglaló gyűjtemény nekem bizony kell. És milyen jót tettem, hogy így döntöttem. :)

Értékelés:10/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyösKiadás éve: 2016.
Terjedelem: 246 oldal
Borító ár: 2.799 ,- Ft

A szerző egyéb írásai:
Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
Calderon, avagy felségáruláshoz bricses dukál
Scar (Szivárgó sötétség 1.)
Lucy (Szivárgó sötétség 2.)
Szürke szobák (Szivárgó sötétség 2.5)
Miogin bázis (Szivárgó sötétség 2.7)
Apa, randizhatok egy lovaggal?

Időnként ellátogatok a szerző blogoldalára és olvasgatom az ott megjelenő posztokat, így tudom, hogy a novellák fontos szerepet játszanak az életében, valamint azt is, hogy először novellistaként ért el eredményeket az írás és a publikálás területén. Kíváncsi voltam tehát, hogy milyen élményt tudnak nyújtani a címeik alapján is változatos szórakozást ígérő írások.

A kötet tizenhárom történetet tartalmaz és miután mindegyiket elolvastam, már tudom, hogy nem csak a címük változatos, hanem a mondanivalójuk is, ugyanakkor mindegyik remek szórakozást nyújtott. Eddig még nem sikerült összetalálkoznom olyan novellás kötettel, amelye ennyire egyenletes lett volna a benne szereplő írások színvonalát tekintve. 

Igyekszem úgy összefoglalni a véleményem, hogy elkerüljem az egyes novellák tészletezés bemutatását, ugyanakkor mégis megjelenjen a lényeg, a kapott élmény. No, akkor következzenek azok a bizonyos élménymorzsák, csemegézzünk a kötettől kapott gondolatbonbonok és ötletek között.

Akárki is válogatta össze a novellák sorrendjét, azt nagyon jó érzékkel tette, ugyanis a "Jóvágású vérfarkas nősülne" című írás kellően megalapozza a hangulatot, az olvasó örömmel lapoz tovább, amikor befejezte azt. Bevallom, hogy jómagam többször is hangosan kacagtam, már-már nyerítettem olvasás közben, annyira tetszett az, amit ettől a novellától kaptam. Hali nem akármilyen figura, a karakterével kapcsolatos, helyenként morbiditás határát súroló, de nagyon eltalált humor az igazi kedvencem. Bár szegény nagyon megjárta azzal a jóvágású vérfarkassal. És azért Dan, a vérfarkas, aki tulajdonképpen a történet főszereplője, szintén emlékezetes marad.

"Scar első bálja" egy olyan történet, amely ad némi kiegészítést a Szivárgó sötétség sorozat hősnőjének személyiségéhez, illetve annak megértéséhez. Aranyos volt, elolvastam, de nem lopta magát annyira a szívembe, mint az első írás.

A "Hogyan ölne Jung?" című novella egyáltalán nem mókás és nem kiegészítés valami máshoz, hanem elgondolkoztatásra késztető írás, amely sokkal több mindent tartalmaz, mint ami elsőre átjön belőle. A teljes mértékű értelmezéséhez szükséges némi pszichológiai alapismeret vagy legalább érdeklődés, talán egy kis ezoterikus beütés is, de mindenképpen jó adag nyitottság, amellyel elfogadható a minden mindennel összefügg állapot. Az emberi elme fantasztikus képessége, hogy képes elnyomni és elfelejteni dolgokat, hogy védje az embert. De amikor ezek a különböző rekeszekben elzárt érzések és gondolatok a felszínre kerülnek...

"A mágia ára" egy jó kis tanmese a képességekről, az emberi természetről és mindezek kölcsönhatásáról, a lehetőségekről és a következményekről. Tényleg tanmeseként gondolok rá. Rövid és velős, de mindenképpen tanulságos.

"Az emlékkufár" című novellát nagyon kedveltem: egyrészt mert tényleg jó, másrészt, mert ez is tanulságos, harmadrészt, mert visszacseng benne az, amit én magam is tapasztalok a mindennapi életben - és amiről a szerző is írt a blogja egyik posztjában. Nőnek lenni jó - ezt a szlogent mostanában elég sokszor hallani a kereskedelmi adók reklámjaiban, de a női létet megélni egy - még továbbra is férfiak uralta - társadalomban, nem mindig igazolja ezt. Éppen ezért a jogos bírálat mellett érzek émi keserűséget is a szövegben - bár tény, hogy ez nem csökkenti az állítás valóságtartalmát. És a történet többi része? Párhuzamos világok, egy kis ördögi befolyásolás és a szokásos kihasználás, aztán meg... Nem csak a végéért érdemes elolvasni, hanem az egészért: nagyon tanulságos, nagyon igaz, nagyon szórakoztató. Az egyik kedvencem.

A "Sose szólj be varázslónak!" című írás egy mesefeldolgozás: nyomokban ismerős elemeket tartalmazó, de azokat erősen kiforgató, szórakoztatóan humoros írás. Az alapok ismertek: a király annak adja a koronáját, aki teljesíti a feladatokat, ezért a három királyfi útnak indul. A legkisebb királyfi egy elvarázsolt lányba botlik, aki gyíkként éli az életét, mert beszólt egy varázslónak. A gyak segít a feladatok megoldásában, közben pedig beleszeret a királyfiba és persze a megoldást egy csóknak kellene jelentenie. Ez lenne az alap, a többit, amitől különbözik a megszokottl, a szöveg fnomságai és humora rejti. Kedveltem, nagyon kedveltem és nagyon jól szórakoztam. Stílusában a kötet első novellájához áll a legközelebb.

Az "Ébredés" első olvastra egy szokványos fantasy történetnek is tűnhet, de a figyelmes olvasó számára sokkal többet rejt: a különböző népek - lények - egymástól nagyon eltérő kultúráját, azok egymással és idegenekkel való viselkedését és még sok minden mást is. Mindezek mellett persze ott a személyes fejlődés és szabadság kérdése, meg a belénk nevelt törvények és megszokások kezelése is. Nekem mindezt kifejezte ezt a rövidke és eléggé véres sztori.

A "Csak mi, lélekharcosok" nem is egy, hanem két nagyon kényes témához nyúl egyszerre: a valláshoz, a hithez és az emberi pszichológiához. Ha pedig ez a kettő keveredik, ahhoz mindenki máshogy viszonyul és mást olvas ki. Meddig épp az elme és honnan számít őrültnek az ember? Mi történik akkor, ha a modern gondolkodás és a hit találkozik szembe egymással? Tulajdonképpen ki kezel és kit? Érdekes volt a novella szerkezete, ahogy az érzelmek bemutatása is. Elgondolkodtató.

A "Nyolc négyzetméter a világ" egy nagyon érdekes nézőpontot szólaltat meg: egy szenzoros fürdőkádét. Hogyan érzékeli a mindenféle szenzorokkal felszerelt kád a világot? Ennél különlegesebb leírást még nem olvastam, de nagyon tetszett, amit kaptam.

Az "Orkszar- és barackillat" című novellának már a címe is felkeltette az érdeklődésem, rögtön az első pillantásra, amikor a tartalomjegyzékben felfedeztem, és már alig vártam, hogy eljussak odáig az olvasásban. Elképzelésem sem volt, hogy mire számítsak egy ilyen címet viselő írástól, de az tuti, hogy nem arra, amit kaptam. Ez a novella egy nagyszerű ötlet, remek kivitelezéssel. Először is vannak benne földönkívüliek, illetve valamilyen magasabbrendű faj, a szokásos értelmezésbeli félreértés - némi bürokratikus aktatologatás mögé rejtve -, egy kis értetlenkedés, aztán annak következményei. Ez az írás is azok közé tarozik, amelyek maradandó élményt nyújtottak és hangos kacagásra késztettek - még annak ellenére is, hogy a témája nem éppen könnyed. Nagyon tetszik az ötlete, az egyedi humora és persze mindaz, ami még ezen kívül keveredik a szövegben.

A "Mentsd meg Krisztust!" óvatosan kezdtem olvasni, ami a címéből is nyilvánvaló vallási témájának köszönhető, de már az első mondat meggyőzött arról, hogy valami olyan élményben lesz, ami nekem való és amit emlegetni fogok egy darabig. És úgy vala. Krisztusról szóló és vallási elemekkel ennyire átitatott novellát még soha nem olvastam, és még soha nem élveztem ennyire. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz az egyik olyan történet, amelyen kockásra fogom röhögni a hasam, pedig bizony így történt. Az az igazság, hogyha valaki annak idején ilyen stílusban tálalja nekem a bibliai történeteket, akkor ma tuti, hogy én lennék azok legnagyobb rajongója. És mindezek - a felszabadultság és az érdekes megközelítés - ellenére is állítom, hogy a téma nagyon kényes, amelyet csak az tud igazán jól megfogni, aki ismeri és érti annak minden mondatát és mondanivalóját: Beának ez nagyon jól sikerült. Nem hittem volna, hogy ennyire kedvelni fogom, de nagyon tetszett. Maradandó élményt kaptam, köszönöm!

A "Dajkamese" rövid, de annál ütősebb. Megint csak a nőiesség témáját veszi elő és helyezi azt a nem is olyan távoli jövőben esélyes környezetbe és helyzetbe. Igen, nagy valószínűséggel egy ilyen történet csak egy nőnek juthat az eszébe, pedig annak minden eleme, annyira egyértelmű, hogy bárki gondolhatna rá, és mégis... Viszont tanulságos lehet mindenki számára lehet.

Az "Esővágy" a válogatás egyetlen olyan írása, amely megérdemelné a 18-as karikát az abban szereplő és mindent átható érzékiség miatt. A novella mondanivalója gyönyörű, minden mondata külön történetet mesél el és persze együtt olyat adnak, ami felér a csodával, a teremtéssel. Itt nem a női és a férfi szerepek a lényeg, hanem az, amit a két nem együtt elér és az maga a csoda, a teremtés. A nyíltsága ellenére is tele van metafórával és ez elgondolkoztatja azt az olvasót, aki engedi, hogy magával ragadja és elringassa ez a csodálatos mese. Méltó befejezése ennek a gyűjteménynek.

Mégis hosszúra sikerül a poszt, elnézéseteket kérem érte, de mindaz, amit leírtam, egyszerűen kibukott belőlem. Muszáj volt leírnom, mert a történetek által megrezegtetett húrok ki akarták adni magukból az élményt, amit begyűjtöttek.
Ahogy mondtam, nem olvastam még témájában, mondanivalójában és stílusában ennyire változatos, ugyanakkor színvonalában ennyire kiegyensúlyozott és egyenletes kötetet. Az én kedveceim a humorral átszőtt írások voltak, bár a többit is kedveltem. A "Jóvágású vérfarkas nősülne", "Az emlékkufár", a "Sose szólj be varázslónak!", az "Orkszar- és barackillat", illetve a "Mentsd meg Krisztust!" azok, amelyek bármikor és biztosan újraolvasásra esélyesek, és amelyeket mindenképpen ajánlok másoknak is. Meg persze a többit is, mert mindegyik más élményt ad.

Hatalmas köszönet ezekért a novellákért és ezért a válogatásért! Szívesen olvasnék még többet Bea csokorba gyűjtött, színes, élményben, humorban és mondanivalóban gazdag írásaiból. Remélem, hogy lesz még folytatás.

Folytatás »

Kim Harrison: The Good, the Bad, and the Undead - A jó, a rossz és az élőhalott (Hollows 2.)

Tapasztalatból mondom, hogy a jó urban fantasy-t meg kell becsülni. A kategóriába tartozó olyan regényt pedig, amely nem hemzseg a pikáns jelenetektől, hanem logikus és mozgalmas történetet is fel tud mutatni, pedig különösen nagy elismeréssel kell illetni. Nos, a Hollows sorozat az eddig olvasott részek alapján ebbe az igencsak tiszteletet érdemlő és minőséget kínáló csoportba tartozik. Éppen ezért érzem most magam kifejezetten furcsán, mert bizony erről a részről nem tudok olyan elismerően nyilatkozni, mint az előzményről. Lentebb bővebben is kifejtem az ellenérzéseimet, és persze azt is, ami tetszett a regényben.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 586 oldal
Fordította: Dr. Mátics Róbert, Bódi Virág,
Pollák Tamás
Borító ár: 3.499,- Ft
Eredeti cím: The Good, the Bad, and the Undead
Sorozat: Hollows
Előzmény:
1.) Boszorkányfutam
Folytatás:
3.) Bárhogyan, csak holtan ne
4.) Egy maréknyi bűbájért
5.) For a Few Demons More
6.) The Outlaw Demon Wails
7.) White Witch, Black Curse
8.) Black Magic Sanction
9.) Pale Demon
10.) A Perfect Blood
11.) Ever After
12.) The Undead Pool
13.) The Witch With No Name
Műfaj: urban fantasy, akció

Rachel Morgan hosszas küzdelem és sok-sok cselszövés árán, de végül csak megmentette az életét, sikerrel vette a boszorkányfutamot. Persze ebben nagy szerepe volt az őt támogató csapatnak, amelynek oszlopos tagja Ivy, az élő vámpír és Jenks, a pixi, majd a később képbe kerülő Nick, aki viszont ember. Az élethez való további jogát kivívta, de a helyzete azért továbbra se valami rózsás: a független boszorkánynak sokkal több adó jellegű fizetni valója van, mint eddig gondolta és persze a lakhatását, meg egyéb kiadásait is finanszíroznia kell - ehhez pedig munka kell, meg az, hogy fizessen is a megbízó. Korábbi kalandja során Rachel elnyerte a FIB kapitányának bizalmát, aki problémás ügyekben, mint ternészetfeletti szakértőt alkalmazza a boszorkányt. A boszorkányvadász gyilkosságok ügye is pont egy ilyen eset és mivel a gyanúsított maga is leyboszorkány, akinek a közelébe csak inderlandi kerülhet. Rachel tehát újra iskolapadba ül és közben nyomoz. De az élet nem ennyire egyszerű, ugyanis a békés otthonban - akarom mondani templomban - is zajlik az élet: Ivy vámpírereje időnként furcsa reakciókat produkálva tör a felszínre és a kialakult kényes egyensúly felbomlani látszik.

Megint sok minden történt ebben a regényben és a szálak is eléggé kuszák voltak ahhoz, hogy ne lehessen kitalálni, merre is halad a történet, mi lesz a következő esemény vagy éppen ki is a boszorkányvadász. Legalábbis egy darabig, mert azért egy idő után már összeértek annyira az információk, hogy valamiféle sejtelem csak kialakult az ember lányában olvasás közben. 

Igazából két részre lehetne bontani az egész sztorit, amely szerint az egyikben Rachel nyomoz, a másikban pedig a magánéleti gondjaival küszködik. A kettő ugyan szorosan összefügg egymással, de mégis jól látszik a határvonal. Meglepetésemre ez nem csak a problémák különbözőségében, hanem bizony a stílusban is elég élesen megnyilvánult, ugyanis míg a nyomozás pörgős eseményeivel és pattogós párbeszédeivel nagyon jól haladtam, addig a vámpírbűbáj leírásaival, működésének törvényszerűségeivel eléggé meggyűlt a bajom.

Foghatnám a nyári melegre az egészet, de akkor sem jellemző rám, hogy az egyik fejezettel semmi bajom, a másikkal pedig kifejezetten szenvedek. Olyan érzésem volt, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna az egyes szövegrészeket, annyira különböző volt a stílusa, a szerkezete: az egyik könnyen olvasható, gördülékeny, a másik elvont, barokkos körmondatokkal teli és nehezen értelmezhető. Ettől sajnos nagyon hullámzóvá vált az egész regény és ez bizony az élvezhetőségére is rányomta a bélyegét.

A hullámzó az csak egy dolog, de bizony még zavaros is lett a történet, mert a nyomozás izgalmából folyton kiragadott a vámpírbűbáj leírása és ez bizony teljesen másfajta gondolkodást és figyelmet igényelt. Sajnos az okok és a hatások hosszas ecsetelése ellenére - vagy éppen ezért - sem tudtam igazán értelmezni, hogy mi is zajlik éppen, és bármennyire is szerette volna ezt az eléggé hangsúlyos momentumot jól átadni a szerző, az nagyon nem sikerült. Mondjuk én már ott elvesztettem a fonalat, hogy egy démon által okozott sérülés hogyan válthat ki ugyanolyan hatásokat - főleg, hogy mindezt tartósan és visszafordíthatatlanul teszi - mintha azt egy nagy hatalmú vámpír okozta volna. Nagyon remélem, hogy erre a kérdésemre azért a későbbiekben majd választ kapok, mert ez most még nagyon nem világos.

A nyomozós szál annak ellenére is tetszett, hogy Rachel időnként továbbra is úgy viselkedik, mint egy alulkvalifikált házi szárnyas, azaz egy hülye liba, illetve továbbra sem értelmezhető az a számomra, hogy miért is ilyen korlátoltak az ismeretei az inderlandiakról, miközben ő maga is az. Nick ember létére továbbra is több tudással rendelkezik az inderlandiakról, azok szokásairól, reakcióikról és a velük való együttélés, kapcsolat következményeiről, mint a boszorkány Rachel.

De hagyjuk abba a kesergést, mert ha a fentiekben leírtakat nem számítjuk, akkor bizony egy nagyon érdekes természetfeletti nyomozásban lehet része az olvasónak, amelynek főhőse a csetlő-botló, de attól még egyébként tehetséges boszorkány, aki természetesen mindenbe beleüti az orrát. A habot a tortán az jelenti, hogy a nyomok felderítésében társa egy FIB-es nyomozó, Glenn, akinek viszont erős a szabálykövetési és bizonyítási kényszere. Kettőjük munkakapcsolata érdekes és persze sok esetben vicces helyzeteket is teremt.

Pozitívumként említeném, hogy Trent Kalamack is sokat szerepel ebben a részben és azért jó néhány - kifejezetten érdekes - dolog kiderül róla. A leyvonalmágia leírásai pedig egyszerűen fantasztikusak voltak, ahogy a démonidézős jelenetek is, no és persze maga Algaliarept is. Bár ez utóbbinak, mármint Rachel és Algaliarept egyre szorosabbá fonódó kapcsolatának, a démon egyre gyakoribb felbukkanásának várhatóan lesznek még következményei.

Valami más változást is éreztem azonban és ez azért volt különösen feltűnő, mert nem olyan régen olvastam - újra - az első részt. Az előzmény esetében közreműködő két fordító mellett egy újabb személy kapcsolódott be a magyarítás folyamatába. Hogy a korábban is említett szétszaraboltság és stílusbeli ellentmondás éppen ennek köszönhető-e, azt sajnos nem tudom megítélni, de az tuti, hogy létezik. Már az elején feltűnt, hogy eltűnt Jenks pixis selypítése, amely kifejezetten hiányzott. Az előző kötetben annyira vagányul viselkedő és karizmatikus Nick ebben a részben mintha sokkal nyafogósabb lett volna és valami okból kifolyólag eltűnt belőle az a kisugárzás, ami miatt megkedveltem. Ez is visszvezethető lenne a fordításra vagy a szerző bonyolódott bele a szereplői jellemeibe? Nem én leszek az, aki ezt kideríti.

A kötet vége azért egészen parádésra sikeredett és jó néhány csavart felvonultatott, egyes hullámok elcsitultak, mások még csak most indultak útnak, hogy majd valamikor partot érjenek. Az események hátterében az egyik legnyilvánvalóbb ok állt, ami hasonló tettekre késztetheti az embert vagy az inderlandit, viszont legalább Rachel anyagi gondjai rendeződtek egy időre, a szakmai megbecsülése is egészen jó helyen áll ahhoz képest, hogy a magánélete nem került vissza a normális kerékvágásba. Bár az is igaz, hogy az eddig sem volt éppen normálisnak tekinthető: most sem az, csak máshogy nem átlagos.

Bár érzek némi színvonalbeli visszaesést, az előző rész által nyújtott élményekhez képest, nem adom fel a sorozat olvasását, mert azért bőven van benne fantázia és lehetőség. Merem remélni, hogy a következőkben kevesebb lesz az olyan fejezet vagy szövegrész, mint amivel ebben a kötetben meggyűlt a bajom. Hamarosan folytatom.

Folytatás »

Kim Harrison: Dead Witch Walking - Boszorkányfutam (Hollows 1.)

Ez a regény ékes példája annak, hogy nem is lenne szükségem annyi új kötetre, hanem elég lenne időnként újraolvasnom a régieket - kellő idő elteltével totálisan új élményként hatnak. Ebből a történetből is csak arra emlékeztem, hogy van egy boszi, meg egy vámpír, akik együtt laknak egy templomban, meg a boszi nyomozótársa egy pixi. Nos, ez tényleg így is volt, de ezen kívül minden más teljesen ismeretlennek tűnt az újraolvasás alkalmával. És ami a legjobb az egészben, hogy még jobban is tetszett, mint amikor első alkalommal olvastam. Fura egy szerzet vagyok, tisztában vagyok vele, de én már így maradok.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 530 oldal
Fordította: Bódi Virág, Pollák Tamás
Borító ár: 2.999,- Ft
Eredeti cím: Dead Witch Walking
Sorozat: Hollows
Folytatás:
2.) A jó, a rossz és az élőhalott
3.) Bárhogyan, csak holtan ne
4.) Egy maréknyi bűbájért
5.) For a Few Demons More
6.) The Outlaw Demon Wails
7.) White Witch, Black Curse
8.) Black Magic Sanction
9.) Pale Demon
10.) A Perfect Blood
11.) Ever After
12.) The Undead Pool
13.) The Witch With No Name
Műfaj: urban fantasy, akció

A történetbeli világ majdnem olyan, mint a miénk, azzal a különbséggel, hogy a természetfölötti lények felfedték magukat és jelenleg szerves részét képezik a társadalomnak. Illetve csak képeznék, mert bizony ellenállás az volt és van bőven, az ember nem az a természet, aki olyan nagyon könnyen elfogadja a másságot és a különbözőséget. De ez egy másik kérdés... Mert, hogy a főszereplő boszinak - Rachel Morgan - a saját fajtáján belül is pont elég problémája akad. Az apja is fejvadász volt, ő is az lett, de hiába tud és akar, a főnöke nem elégedett a teljesítményével. Ha már egyszer finanszírozták a tanulmányaidat és az Inderland Biztonsági Szolgálat kötelékébe kerültél, nem olyan egyszerű kilépni onnan - aki legutóbb megtette cafatokra robbant a saját verandáján. Amikor azonban Rachel elkap egy koboldot és a lény a szabadságáért cserébe három kívánság teljesítését kínálja fel, a boszi kihasználja a lehetőséget arra, hogy megússza a megtorlást. Vele együtt egy másik fejvadász, Ivy is - aki vámpír -, kilép a cégtől. Ez az utóbbi lépés kihúzza a főnökségnél a gyufát, Ivy távozásával is Rachelt okolják, ezért a laza lelépés helyett most már a boszi élete a tét, kezdődhet a boszorkányfutam. Rachelt csak egy dolog mentheti meg: ha bebizonyítja, hogy a főnöke nem játszik tisztességesen. Korábbi fejvadász társai elől menekülve nyomozásba kezd, egy olyan ember után kutat, aki fedhetetlen és mindenki más fölött áll. A tétek hatalmasak, az események  pedig kiszámíthatatlanok. A biztonsága pedig csak a saját leleményességén múlik, no meg egy vámpírén, egy pixi családén, és még néhány önként jelentkezőén.

A regény alapját képező egész természetfeletti mizéria és társadalmi átalakulás egy teljesen ártalmatlannak látszó zöldség, a paradicsom, illetve egy éteri nevű vírus, az Angel kombinációjának eredményeként jött létre. A vírus megtizedelte az embereket, nem úgy az inderlandiakat, akik viszont immunisak rá. Ez persze csak növelte az emberek és az inderlandiak közötti bizalmatlanságot és ellentétet. Az emberek számára a paradicsom, illetve minden abból készült étel pedig felér egy halálos fenyegetéssel.

A világ tehát eléggé különleges, a problémák azonban nagyon is ismerősek. Rachel első körben egy szerencsétlen és esetlen szereplőnek tűnik, pedig van ám tehetség és gógyi is a lányban - még ha nem is minden alkalommal tesz erről tanúbizonyságot. Akárhogy is van, könnyű átérezni a boszi problémáját és a helyzetét, mert ami nem működik, azt bizony nem kell erőltetni. Persze igazán érdekessé akkor válik a dolog, amikor a lány kilép a Szolgálattól. Mondjuk azt nem sikerült megértenem, hogy egy inderlandi, aki ráadásul tehetséges boszorkány is, miért tud kevesebbet a természetfeletti világ lényeiről, mint egy tripper... akarom mondani snacky... ööö...akarom mondani, egy ember. Ez azért kissé csorbította a hitelesség látszatát.

A regény eleje eléggé töménynek érződik. Meg kell ismerni a világ felépítését, az alapszabályait és a különféle lényeket, mindezt eléggé egyedi kifejezések használatával - közben pedig halad a cselekmény. Ez így együtt elrettentő is lehete, de senki számára ne legyen az, mert nagyon megéri az alapos bemutatás és persze legalább ennyire a szövegre való odafigyelés és a részletek értelmezése.

Mert egyébként a történet kifejezetten jó, az alapszitu pedig nagyon is érdekes. Egy boszi és egy vámpír egy templomban, amelynek kertjében egy pixi család áll őrt, a szemben lakó szomszéd pedig több, mint rejtélyes. A regény hemzseg a különféle lényektől: tündérektől, élő vámpíroktól - akik vagy aktívak, vagy nem -, holt vámpíroktól, bosziktól és boszorkányinasoktól, démonoktól, vérlényektől és mindenféle egyéb szerzetektől.

Rachel bérgyilkosok elől való menekülése és a nyomozása kellően izgalmas. És persze röhögést kiváltó jelenetekkel is bőven lehet találkozni: mint egy urban fantasyba oltott chick lit, illetve akció és kalandregény. Van itt betötörés és kitörés, átvágás és átváltozás, cselszövés és harc, vakmerő és furmányos akciók tömege. És ez még csak a kezdet, mert éppen csak megismertük a világot, a főhősöket, illetve a problémáikat, éppen csak elkezdtek egy új életet. De annyi még a lehetőség és a titok...

Hmm... mondjuk maradt bennem jó néhány kérdés az igazán izgalmas és mozgalmas cselekményű kötet végén, de végül is ezért beszélünk sorozatról. Például nagyon érdekelne, hogy Ivy miért égetett fel maga mögött minden hidat? Miért érte meg neki az egész cirkusz és az a rengeteg pénz, amit kifizetett az IS-től való távozásakor, hogy gyakorlatilag Rachel testőrévé váljon? És azért Nick is nagyon érdekes figura, mert szerintem többet tud, mint amit eddig megmutatott magából, pedig az sem volt éppen kevés. Hasonlóan különleges szereplő Keasley is, akire roppant mód kíváncsi vagyok. És persze ott van az a bizonyos jel és a cserébe adott ígéret, amit tutira számon fog még kérni a vakmerő boszin az a bizonyos lény. Akiről egyébként még mindig nem tudni, hogy ki idézte meg. No, és az sem derült ki, hogy milyen lény is Trent Kalamack.

Nagyon jó volt ez, tetszett - sőt sokkal jobban tetszett, mint első olvasásra -, és nagyon boldog vagyok, hogy most végre elérhető a folytatás is - mi több, a folytatások, mert már négy kötetnél járunk a magyar kiadásban - bár a borítón díszelgő pötty színét nem tartom szerencsés választásnak. Azért van még mit behozni a lemaradásból, mert eredeti nyelven már tizenhárom kötet jelent meg és a sorozat még nem lezárt. Remélem, hogy Rachel végig ilyen vakmerő, bohókás és mégis talpraesett marad, a testőrei pedig legalább olyan hatékonyak, mint eddig. Azért várom a változást, mert a kis boszi így is elég tehetséges, de mindig van hová fejlődni - és gondolom az ügyek is egyre bonyolultabbak lesznek, Szóval igen, akarom a folytatást, és hamarosan sort is fogok rá keríteni.

Folytatás »

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi 6.)

Továbbra is azt állítom, hogy van az a helyzet, amikor a kevesebb sokkal többet ér - a sorozat utolsó három kötete ékes példája a közhelynek számító állítás gyakorlati megvalósulásának. Mindezt annak ellenére is teljes magabiztossággal jelentem ki, hogy a befejező kötet egészen élvezetes és cselekményes volt a megelőző két részhez képest. Szépíteni tehát tudott a negyedik és ötödik rész eléggé gyászos megítélésén, de képtelen volt jóvátenni a korábban elkövetett hibákat - annyira azért nem durrant nagyot és nyűgözött le a cselekménye. Bár az árnyvadászok világa rengeteg lehetőséget rejt még magában, nagyon remélem, hogy Clary és Jace párosát most már békén hagyja a szerző, mert már így is több bőrt húzott le kettőjükről, mint ami még egészséges az alapszituáció, valamint az olvasó idegrendszere szempontjából. De hagyjuk is ezt, és inkább nézzük meg, hogy hol tartunk a történet szempontjából.

Egyben fel is hívom arra a figyelmet, hogy a következőkben az előző részek történeteinek meglehetősen sok cselekményére és részére fogok hivatkozni. Szóval, aki lemaradásban van az olvasással, mindenképpen hanyagolja a poszt további részét. Ha mégis olvasni akarja, akkor a tartalom megismerése csak saját felelősségre ajánlott.

Értékelés: 7 pontot kap a 10-ből
(Csakis azért mert jószívű vagyok, és mert jobban
teljesített, mint az előző két rész.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 650 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 3.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
City of Heavenly Fire -
The Mortal Instruments Book 6
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
4.) Bukott angyalok városa
5.) Elveszett lelkek városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák (novellák)
Árnyvadász Akadémia (novellák)
Gonosz fortélyok (trilógia)
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)

Létezik - pedig nem lenne szabad élnie - egy Sebastian nevű fiú, aki nem más, mint Jonathan Morgenstern, akit sokáig halottnak hittek. Aztán ott van Jace, akiről egy ideig azt hitték, hogy ő a Morgenstern fiú, de kiderült, hogy mégsem, mert egy másik család sarja. Kettejük között mégis kapcsolat van, amelyet a Bukott angyalok városa és az Elveszett lelkek városa című részekben fejtett ki egészen  - szerintem túlontúl - részletesen a szerző. Clary ügyködésének eredményeként megszakadt a két fiú közötti, Lilith által létrehozott erős kötelék és Jace magába zárta az angyalok kardjának, a Mennyei tűznek erejét, amivel gyakorlatilag egyszerre vált ön- és közveszélyessé. Míg Jace az erő megzabolázásával és irányításával küzd, addig Sebastian járja a világot és sorra támadja meg az Intézeteket, teszi - a Pokol Kelyhének segítségével - sötét harcosokká az árnyvadászokat és gyilkolja halomra a többieket. A Los Angeles-i Intézet elleni támadásnak mégis akadnak túlélői: Emma Carstairs és a Blackthorne gyerekek, akinek sikerül megszökniük, majd beszámolniuk a látottakról. A Klávé végül arra kényszerül, hogy kiürítse az Intézeteket, biztonságba helyezzen minden árnyvadászt Allicantéban és magára hagyja az emberiséget, amelynek védelmére felesküdött. De még itt sincsenek biztonságban, mert Sebastian ezzel a fordulattal is számolt: figyelme most már az árnyvadászok városa és az alvilágiakkal kötött, még eléggé ingatag lábakon álló szövetség felé fordult.

A hosszú, két kötetes felvezetés után ebben a részben végre történik is valami - végtére is a befejező részben már csak ideje lezárni a trilógia eseményeit. A cél Sebastian és sötét harcosainak megállítása, az emberek világának megmentése és a démonok terjeszkedésének megakadályozása: árnyvadászoknak való, teljesen testhez álló feladat. Sebastian olyan antihőst hivatott megszemélyesíteni, aki a lelke legmélyéig romlott és teljes mértékben elkötelezett a célja, az árnyvadászok létének eltörlése érdekében. Még jobb lett volna, ha érthetőbb, hogy miért is akarja annyira keresztül vinni a tervét, mert bármennyire is igyekezett azt megmagyarázni a szerző, Sebastian motivációja sajnos eléggé zavarosra sikerült - Valentine megszállottsága ennél kézzel foghatóbb és érthetőbb volt, jobban megalapozott.

Bár a történet aránylag mozgalmas, kellő mértékben érdekes cselekményű és igyekszik minden megkezdett szálat lezárni, de összességében a befejezés mégsem sikerült olyan ütősre, mint az ilyen alapokkal lehetett volna. Minden tekintetben ott volt a történésekben a lehetőség, hogy maradéktalanul lenyűgözzön, de ez mégsem sikerült - bár tény, hogy az előző két kötet hatását messze túszárnyalta.

Úgy éreztem, hogy a szerző túl sok mindent zsúfolt bele ebbe az utolsó regénybe, ami nem is csoda, hiszen az előzményeket nagyon elnyújtotta, szóval kellett is a sűrített cselekmény. De nem csak ettől lett tömény a kötet, hanem a felesleges részek miatt is. Nem volt elengedhetetlenül szükség Emma Carstairs szálára, illetve az ő nézőpontjára. Ugyan a lány és a Blackthorne gyerekek fontos részét képezik az eseményeknek, de eltúlzottnak éreztem a jelenlétüket. Aztán rájöttem, hogy miért is ez a látszólagos alaposság: fel kellett vezetni a következő trilógiát, amelynek főszereplője Emma. Cassandra minden igyekezete ellenére sem sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, azt a trilógiát - Gonosz fortélyok - én már tutira kihagyom.

Sokat rontott a kapott élményen a kiszámíthatóság és a logikai hibák tömkelege. Szinte biztos voltam benne, hogy az árnyvadász felnőttek tehetetlenül fogják szemlélni az eseményeket, totyognak majd egy helyben, mint a galambok, miközben a fiatalok belevetik magukat a veszély közepébe és természetesen megmentik a világot. Mondanám, hogy tévedtem, de sajnos nem, pont úgy lett minden, ahogy számítottam rá. Ez pedig nagyon gáz, mert az egész árnyvadász közösség nem lehet ennyire tehetetlen, rakás szerencsétlenség és beszariak gyülekezete. Ha ezeknek kell megmenteniük az emberiséget, akkor inkább megmentem én magamat.

Ha már ennyire lehetetlenek a felnőttek, akkor bizony terelni kell valamivel a figyelmet, erre pedig a leginkább a lelki problémák a megfelelőek - szerelmesekből és problémás kapcsolatokban vergődő kamaszokból, illetve már nem kamaszokból ebben a sorozatban nincs hiány. Fokozódik, illetve végre talán le is zárul a Clary és Jace közötti huzavona, bár a megoldás nyilvánvaló, de az időzítésnek rendesen sikerült kivernie nálam a biztosítékot - a Pokolba is, lehetetlen az egész felvázolt helyzet. Eközben Alec és Magnus tovább szenved a saját maguk hülyesége miatt. Ha mindez még nem lenne elég, akkor ott van még Izzy és Simon eléggé furcsa párosa. Lehet válogatni.

Hatszázötven oldal, amiből kb. kétszáz teljesen felesleges. Ha azokat kihúzta volna egy erős kezű szerkesztő, akkor tuti lett volna az egész. Persze ehhez az kell, hogy az előzményeket is olyan fele-kétharmad részben kigyomlálja valaki és akkor a három kötet története egyben igazán mozgalmas és érdekes sztorival szolgálhatott volna. Mert az alapsztori nagyon jó, csak tele van zsúfolva felesleges nyavalygással, ezért a végeredmény nagyon elnyújtott és az első három kötethez képest - összességében tekintve - igencsak halványra sikerült a sztori.

Nem sok értékelhető dolgot tudtam felfedezni a történetben, de ha már ki kell emelnem valamit, akkor a Pokolban tett kirándulást - no nem a pikáns jeleneteket, hanem az egyéb kalandokat - említeném, illetve a Pokoli szerkezetek trilógiával és a Bane Krónikákkal való kapcsolódást, valamint a kötet végi képregényt.

Tisztában vagyok vele, hogy a pénz beszél, de még ennek ellenére is úgy gondolom, hogy kár volt megírni ezt a trilógiát, kár volt folytatni a korábbi - szerintem akár lezártnak is tekinthető - történetet. A rajongók biztosan kedvelni fogják, de nekem ez most kevés volt - bár amíg a negyedik részbe bele nem kezdtem, magam is rajongónak képzeltem magam. Az első trilógiának (Csontváros, Hamuváros, Üvegváros) helye van a polcomon, mert azt nagyon szerettem és szeretem most is, de azt, hogy ennek a feleslegesen terjedelmes három kötetnek is helyet biztosítsak, még meggondolom. A két trilógia történetben és színvonalban is nagyon messze áll egymástól - ezt pedig én sajnálom a legjobban.

Folytatás »

Katie McGarry: Take Me On - Kísérj el! (Feszülő húr 4.)

Egy sorozat negyedik kötetéről fogok véleményt nyilvánítani, éppen ezért úgy gondolom, hogy aki olvasta a szerző által írt valamelyik korábbi kötetet, annak nem kell bemutatnom a rá oly jellemző stílust. Mégis fontosnak tartom kiemelni, hogy bár Katie McGarry fiatalokról, illetve fiatalok párkapcsolatairól ír, a művei mégsem könnyed olvasmányok és rózsaszín cukormázba fulladó történetek, hanem komoly problémákat és hihetetlen küzdelmeket bemutató elbeszélések. Főhősei egyszerre hétköznapiak és mégsem azok, ha van is gyengeségük - mert az mindenkinek van -, akkor is ember feletti erővel próbálnak helyt állni a mindennapi életben, leküzdeni a fennálló komoly problémákat, néha pedig leginkább túlélni. Ha a kapott élmény és érzés szempontjából valakivel hasonlítanom kellene a műveit, akkor nekem azonnal Tammara Webber A szív körvonalai sorozata ugrik be elsőként. Aki tehát az egyik szerző műveit kedveli, annak bátran ajánlom a másik által papírra vetett elbeszéléseket is.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 486 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Take Me On
Sorozat: Feszülő húr
Előzmény:
1.) Pushing the Limits - Feszülő húr
    (Echo és Noah)
1,1.) Crossing the Line
1,5.) Breaking the Rules - Szabályszegők
     (Echo és Noah)
2.) Dare You To - Aki mer, az nyer
     (Beth és Ryan)
3.) Crash in to You - Szívkarambol
     (Rachel és Isaiah)
Folytatás:
5.) Chasing Impossible (Abby és Logan)
Kategória: romantikus, new adult, lelki sérült fiatalok

A Take Me On - Kísérj el! című kötet egyik főszereplője az a Weston Young, aki már az előző kötetben is szerepelt és bizony nem a legjobb formáját nyújtotta. Azt, hogy a Young családdal nincs minden rendben, már akkor és ott is kiderült, de most egy másik gyerek nézőpontjából szemlélve is bebizonyosodik, hogy ami kívülről nézve tökéletes, az belülről még lehet hibás. A történet szoros kapcsolatban áll a Crash in to You - Szívkarambol című kötettel, mert közvetlenül annak lényeges befejező eseményeit követően játszódik, illetve elég sok a két történet közötti áthallás, hivatkozás. West saját magát okolja a húga balesete miatt, egyre ingerültebb, haragosabb, emiatt még több verekedésbe keveredik, amelynek egyenes következménye, hogy kicsapják az iskolából, majd összetűzésbe keveredik az apjával is. 

Az elbeszélés női főszereplője Haley, egy nagyon energikus és - talán - túlzottan is felelősségteljes lány, akinek családja éppen mélyponton van. A Williams család elvesztette a házát, laktak már hajléktalan szállón és most az apa féltestvére - aki egyébként egy zsarnok - házában húzzák meg magukat. A helyzet azonban egyre inkább tarthatatlan. Haley tovább szeretne tanulni, de az anyagi helyzetüket figyelembe véve ezt csak úgy teheti meg, ha olyan ösztöndíjat kap, amely a tanulmányai minden költségét fedezi - ezidáig ez még nem jött össze. Az elutasítások mellett a lány még egy problémával küzd, ez pedig a volt barátja és az az élmény, ami miatt egy évvel korábban abbahagyta a versenyszerű öklözést és megfogadta, hogy soha többet, semmilyen körülmények között nem fog verekedni.

Ebben a kötetben Haley jár két lábbal a földön és West képviseli az elkényeztetett fiúcskát. Bár West tudja, hogy hibát követett el és magát hibáztatja a húga balesetéért, ennek feldolgozása nem megy könnyen, a családja pedig nem kifejezetten támogatja a folyamatot. West bár tisztességes, alapvetően jóindulatú, ugyanakkor makacs is és elhamarkodott döntései miatt általában több kárt okoz, több bajba keveredik, mint az még egészséges és elfogadható. Amikor az indulatainak és a büszkeségének köszönhetően az utcán találja magát, megpróbál a saját lábára állni. Bár ő büszke magára, az olvasó érzi, hogy sántít a dolog, hiszen minden nehézsége és problémája ellenére is körüllengi a luxus, mivel a családja nem vont meg tőle minden támogatást: bár pénze nincs és munkát kell vállalnia, mégis luxus városi terepjáróval furikázik.

A történet nagy része a két fiatal mindennapi - iskolai és családi - programjai vagy éppen azok hiánya köré szerveződik. Mindezektől átlagosnak is tűnhetne a történet, de a megszokott tömegből kiemeli a feszült hangulat és az a felkészülés, amelyre West egy újabb elhamarkodott kijelentése miatt van szükség és amely miatt Haley - minden korábbi fogadalma ellenére - visszatér a nagyapja edzőtermébe. 

Ugyan ezt a kötetet nem tartom a sorozat legjobbjának, de ismét egy színvonalas és elgondolkodtató, a figyelmet végig lekötő történetet olvashattam. Valamivel kevesebb romantika került most az oldalakra, mint a korábbi kötetekben, kiszorította azt a napi problémák hosszú sora és a komoly meccsre való felkészülés. Ezt azonban én egyáltalán nem bántam, és ha valaki nem csak a forró pillantások, illetve tüzes érintések miatt veszi kezébe a regényt, akkor a pikáns és érzelmes jelenetek csökkentett mennyisége mellett is remekül fog szórakozni. 

Mondom ezt annak ellenére, hogy nekem nem igazán jött be ez a ketrecharcos vonal, mert alapvetően távol áll tőlem a téma. Bár kedvelem a harcművészeteket, de nem ezt a fajtát, aminek lényege a másik agyalágyulttá püfölése, főleg nem a testi fölény és a harci tapasztalat afféle bosszúhadjáratként, megfélemlítésként való alkalmazása. Mivel nem vagyok jártas ketrecharc témában, ezért szörföltem egy kicsit az információs világsztrádán és néhány filmecske megtekintése után megállapítottam, hogy nem is akarok jobban elmélyülni a tárgykörben, akármennyire is a küzdősportok királyaként emlegetik ezt a fajta küzdelmet. Eddig is megvoltam enélkül a király nélkül, ezután is megleszek, és ha már választhatok akkor maradok a sokkal látványosabb, amolyan "részeges karatemester" mozdulatokat felvonultató jelenetek és összecsapások megtekintése mellett.

Ha romantikában nem is dúskál a sztori, de személyiség fejlődésben mindenképpen kiemelkedőnek tekinthető. Egy részről ott van West, aki sok mindennel szembesül kényszerű száműzetése során, illetve még azután is - nem irigylem őt sem az átéltek miatt, de főként a családja hozzáállása miatt. Ami nem öl meg, az erőssé tesz, állítja a mondás és West esetében ez nagyon igaz. Sokat fejlődött a fiú a végére, előnyére vált minden ledöntött vagy átugrott akadály. Haleynek nincs szüksége arra, hogy felelősségvállalás szempontjából fejlődjön, már így is túlteljesítette az elvárásokat. Számára a saját lelkében dúló konfliktus, a múlt eseményeinek feldolgozása jelentette az igazi problémát. Kemény dió volt a lány, de végül csak sikerült megtalálnia azt az ösvényt, amelyen elindulhatott a gyógyulás felé. 

Szóval jó volt ez, csak éppen most más volt a fókuszban. Nem a sorozat legjobbja, de a színvonalat és az élvezhetőséget tekintve nem is sereghajtó  - itt legalább a hősnő nem volt olyan kiszámíthatatlan és hisztis, mint a második kötet esetében. A sorozat következő kötete Abby és Logan története. Abby különösen érdekes figura, aki viselkedésével és csípős megjegyzéseivel nem egyszer dobta fel a könyv hangulatát vagy éppen lendítette tovább az eseményeket. Naná, hogy kíváncsi vagyok arra mit rejt a múltja, a jelene, mennyi reménye van egy élhető jövőre és milyen érzelmi viharokban volt, illetve lesz része. 

Folytatás »

Tammara Webber: Sweet - Édesem (A szív körvonalai 3.)

Jacquelin és Lucas kettőse, a kapcsolatuk alakulása maradandó olvasási élményt jelentett a számomra - mondjuk ez leginkább Lucasnak köszönhető. Meg természetesen a szerzőnek, aki mindent megtett azért, hogy az általa papírra vetett történet emlékezetes maradjon: komoly problémák, a másikra való odafigyelés és a kedvesség győzelme, az érzelmek mélysége, valamint gyönyörűen fogalmazott mondatok. Nem volt tehát kérdés, hogy olvasni akarok még a szerzőtől, ami azért is érdekes, mert a másik sorozata annyira nem érdekel, hogy még felé sem pillantottam - bezzeg ez, aminek azonnal beszereztem a folytatását. Ki érti ezt? Még én sem magamat, akkor hogyan várhatnám el, hogy más értse mikor és mit akarok éppen olvasni.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2016.

Terjedelem: 386 oldal

Fordította: Komáromy Rudolf

Borító ár:

3.399,- Ft (kartonált)

A mű eredeti címe: Sweet

Sorozat: A szív körvonalai

Előzmény:

1.) Easy - Egyszeregy

2.) Breakable - Törékeny

Műfaj: romantikus, NA, sérült fiatalok

Pearl élete már gyerekkorában szorosan összekapcsolódott Boyce sorsával, pedig olyanok ők ketten, mint a tűz és a víz. Bár nem volt mindig így, de Pearl jelenleg jó körülmények között él, míg Boyce - túlélve a gyerekkorát, az apja folyamatos terrorját - már biztosítani tudja a saját megélhetését, kezdi úgy érezni, hogy nem csak a jelene létezik, hanem már jövője is lehet. Pearlt az anyja orvosi pályára szánja, a lány azonban mást akar és most érkezett el az idő, hogy ellent mondjon, hogy a saját elképzeléseit kövesse. Mindkettőjüknek megvan a maga problémája és ezt csak tetézi a másik közelsége, amelyre annak ellenére szükségük van, hogy leginkább csak a lelki fájdalmukat és a másik utáni vágyódásukat erősíti.

Bárhogyan is alakultak az előzmények, a beszerzését követően pár napon belül neki is estem a könyvnek és nem volt szükség túlzottan sok időre ahhoz, hogy befejezettnek nyilvánítsam. Annak ellenére is élveztem az olvasást és el tudtam merülni a történetben, hogy a cselekménye nem éppen mozgalmas, tele van lelki vívódással és jó néhány olyan helyzettel, amitől a fejemet vertem a falba. Tammara Webber stílusa biztosan közrejátszik abban, hogy ennyire magával tudott ragadni a történet, Pearl és Boyce életének alakulása, valamint a kapcsolatuk boldog és kevésbé örömteli pillanatai.

Halványan emlékeztem csak Boyce-ra a Breakable - Törékeny című regényből, de azt még az olvasás óta eltelt idő sem tudta kitörölni a memóriámból, hogy nem volt könnyű élete és persze ő maga is leginkább a balhés srác kategóriába volt sorolható. A mostani Boyce, aki sokkal jobban kitárja a lelkét, teljesen más oldaláról mutatkozott be, mint a korábbi történet emlékfoszlányaiban élő srác. Boyce felnőtt, megtalálta azt, amiben tehetséges és amivel szeret foglalkozni, ezt kiaknázva pedig lefektette az élete és jövője alapjait. Dicséretes, hogy a hányattatott gyerekkora ellenére is értékes felnőtt vált belőle, akinek magas iskolája ugyan nincs, de van kézügyessége, és - ami mindennél fontosabb - hatalmas szíve, vágya a szeretetre, a normális életre. A szerző Lucas után még egy imádni való férfi karaktert teremtett, aki annak ellenére erős, hogy egyben sérült és gyenge is. A két tulajdonság erősíti egymást: a fiú a gyengeségeiből merít erőt, azzal, hogy megpróbálja azokat megérteni, leküzdeni és felhasználni, valamint az erősségei teszik gyengévé, hiszen az érzelmeket nehéz befolyásolni.

Lassú ez a történet, az előzményeknél sokkal vontatottabb, nehezen lépünk egyről a kettőre, sok benne a lelki vívódás, a huzavona, a másik reakcióinak félreértelmezése, a saját érzelmek elrejtésére tett kísérlet. Egy idő után már kifejezetten idegesítővé válik, hogy a két főszereplő kerülgeti egymást, titkolózik a másik előtt, magába zárja az érzelmeit, barátot játszik, pedig többre vágyik, mint amit egy barátság adni képes. Nem cselekmény orientált, hanem az érzelmeket középpontba helyező történet ez.

Ami viszont nagyon tetszett, hogy a jelen mellett a múlt eseményei is fontos szerepet kapnak a történetben, a szálak szépen fonódnak egymásba és így könnyebb megérteni ezt a bonyolult kapcsolatot, a másik iránti mélységes tiszteletet és csodálatot, a gyerekkortól érő és egyre csak újabb rétegekkel gazdagodó gyengéd érzelmeket. Így lesz teljes a kép és egy idő után azt vettem észre, hogy együtt izgulok a szereplőkkel, mert érdekelt hogy mi lesz velük: a saját elvei mellett kiálló lánnyal és a határozott, de gyengédségre vágyó fiúval.

Már korábban is nagyon sajnáltam, de most még annál is inkább, hogy Vörös pöttyös besorolást kapott a regény - és az egész sorozat -, mert bizony inkább lenne helye a Rubin pöttyel díszített kiadványok között. Komoly téma, mély érzelmek, pikáns jelenetek, a felnőttkoruk elején járó, a saját útjukat és az egyéniségüket kereső fiatalok - kevés mindennek a vörös pötyi. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nyugodtan kézbe vehetik azok is, akik bár romantikus - végig érzelmes és a végén erősen cukormázas, mély rózsaszínbe forduló -, de mégis komolyabb olvasmányra vágynak. Bárhogy is esett ez az eset, nekem ez most nagyon jól esett - gondolom, hogy ehhez az is hozzájárult, mostanában nem éppen az ilyen típusú regények teszik ki az olvasmányaim zömét.

Folytatás »

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa (A Végzet Ereklyéi 5.)

A Végzet Ereklyéi ötödik kötete vagy inkább egy új trilógia középső része? Szükség volt egyáltalán erre a folytatásra? Miért kell bele ez a rengeteg nyűglődés? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, miközben a regényt olvastam. Úgy érzem, hogy nem minden alap nélkül, mivel ha a felesleges lelki vívódást kitörölnénk a szövegből, akkor egy közel száz-százötven oldallal rövidebb és sokkal érdekesebb, mozgalmasabb - cselekményében viszont még akkor is teljesen érthető - kötet lett volna a végeredmény. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük csak, hogy hol is tartunk ebben a rétestésztaként nyújtott, emiatt lassanként érdektelenségbe fulladó, de egészen jó alapötletet feldolgozó történetfolyamban.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 510 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
City of Lost Souls -
The Mortal Instruments Book 5
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
4.) Bukott angyalok városa
Folytatás:
6.) Mennyei tűz városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum
Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák (novellák)
Árnyvadász Akadémia (novellák)
Gonosz fortélyok (trilógia)
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)

Az előző kötet végének mozgalmas és meglepetéssel is szolgáló befejezése - amolyan idegesítő módon - erőteljes függővéget produkált. Mindezek ellenére sem éreztem azonban a késztetést a folytatás azonnali kézbe vételére, mert ki kellett pihennem azt a rengeteg nyűglődést, amivel az olvasás közben sikerült összetalálkoznom. Kissé megfeküdte a gyomromat, na! Nem is kevéssé vette igénybe a idegrendszeremet és a tűrőképességemet.

Ebben a kötetben ott folytatjuk, ahol az előzőben abbahagytuk: Clary kesereg Jace után - ez részben azért érthető, de úgy érzem, hogy túl sokat kaptam a gondolataiból. Az viszont teljesen természetes, hogy értetlenül áll a történtekkel szemben és persze képtelennél képtelenebb lehetőségek fogalmazódnak meg a fejében megoldásként. Aztán kiderül, hogy Jace és Sebastian a kötés miatt nem létezhet egymás nélkül - amíg az egyik él, addig él a másik is. (Hmm... ez ismerősnek tűnik...) Abban mindenki egyetért, hogy Jace-t meg kell menteni, aminek csak egy útja létezik: meg kell törni a kötést és a két fiút el kell választani egymástól - a megoldás keresése ebbe az irányba mozdul.

Természetesen mindenki segíteni akar, de közben sikerül belebonyolódni az ő magánéletükbe is: Alec továbbra is nyűglődik és egy olyan dolgot tervez éppen megtenni, ami minden csak nem dicséretes tett - nem is egészen értem, hogy mit akar; Isabelle és Simon pedig csak kerülgetik egymás, mint macska a forró kását. Az egyetlen értelmes és valamire való páros Maia és Jordan kettőse, mert ők legalább érthetően és normálisan viselkednek. Ez utóbbi különösen üdítően hatott a főszereplő páros öt kötete tartó be nem teljesül szerelmének leírása mellett - végre valakiknek legalább összejött a dolog.

De, hogy a történet pozitívumairól is említést tegyek... A kezdeti csoportos megoldás keresést követően több szálon indulnak el az események és mindenki kiveszi a részét a nyomozásból, kutatásból és a feladat megoldásából. Clary természetesen megint egyik őrültséget teszi a másik után és sok mindent - túl sok mindent - nem értek vele és a tetteivel, a gondolkodásával, a képességeivel kapcsolatban. A legtitokzatosabb talán mind közül a harci képességének időnkénti - meglepetésszerű - bekapcsolódása - főleg, hogy máskor meg olyan, mint egy darab fa, amit minden ellenállás nélkül lehet dobálni.

Az előző trilógiát a magaménak éreztem, ezeket az újabb köteteket már nagyon nem: ezek legnagyobb része tényleg a tini szerelmeket és nyűglődéseket kedvelőknek szól. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint hogy miközben a regényben nem történik szinte semmi és az olvasó belefullad az unalomba, addig Clary és Jace kéz a kézben andalog végig Európa összes olyan városának utcáin, amelyet romantikus helyszínenként szoktak emlegetni: Velence, Prága, Párizs. Még a Sóhajok hídján is átsétáltak, ami az egyik legnagyobb baklövés a regény szövegében. A szerző mindenképpen rózsaszín ködbe akarta burkolni a történteket, ezért közhelyes túlzásokba esett - a Sóhajok hídját ugyanis leginkább megnézni szokták.

Az egész kötetet az utolsó száz-százötven oldal mentette meg, amely ismét mozgalmasra és érdekesre sikeredett, előre nem kiszámítható fordulatokkal és következményekkel szolgált. Enélkül szinte értékelhetetlen lett volna ez a rész, bár még így is a sorozat egyik leggyengébb darabja, a negyedik kötettel közel azonos szinten mozog a színvonala. Tökéletesen felesleges volt közel ötszáz oldalon keresztül fejtegetni a cselekményt. Viszont a vége események miatt végre értelmet nyert számomra az utolsó kötet címe.

Érdekel is a történet vége, meg nem is. Kíváncsi vagyok, hogy miként oldódik meg a jelenleg még hatalmasnak tűnő probléma, ugyanakkor félek a túlzásba vitt érzelmek rám zúduló tengerétől. De mivel semmit sem adok fel, ezt sem fogom, befejezem ezt a sorozatot, ha addig élek is - aztán majd az idő majd megszépíti az olvasottakat. Vagy nem.

Folytatás »