Blake Crouch: Az utolsó város (Wayward Pines-trilógia 3.)

Korábbi véleményeimben már kifejtettem, hogy milyen érzéseket keltettek bennem a sorozat előző részei: amíg a Wayward Pines leginkább zaklatottá tett, addig A pokol kapujában krimi szála és a sokkal jobban alátámasztott események miatt a tenyerem kezdett őrült viszketésbe, valakit - azt is tudom, hogy kit - szívesen felképeltem volna. Erre most itt van a harmadik kötet, amelynek az olvasása képes megint egy újfajta érzetet kelteni az olvasóban, megint más húrokat rezegtet meg a bonyolult emberi lélek hárfáján - a félelem ezúttal nem képzelt, hanem immár testet öltött.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 302 oldal
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: The Last Town
Fordította: Makai Péter Kristóf
Sorozat: Wayward Pines
Előzmény: Wayward Pines, A pokol kapujában
Kategória: thriller
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
E-könyvben is kapható: www.dibook.hu

Ethan három hete került a városba és teljes egészében felforgatta annak eddig megszokott életét - katalizátorként működött a feltűnése. Az előző kötet végén bekövetkezett esemény - a valósággal való szembesülés, valamint Pilcher erre adott reakciója - végzetes következményekkel járt a városlakókra nézve. Nincs idő töprengeni, hanem cselekedni kell, biztonságos helyre kell juttatni a lakókat és uralni kell a helyzetet: Ethan és Kate pedig a csapatok élére állnak

Nem mindenki akar azonban menekülni és itt válik világossá, hogy miről beszélt is Pilcher, amikor azt emlegette, hogy nem mindenki tudja elviselni a tényeket. Sokan magukba fordulnak, visszahúzódnak a házaikba, az emlékeikbe, és gyakorlatilag harc nélkül adják meg magukat, míg a többiek kétségbeesetten menekülnek.

A menekülés korátntsem egyszerű, és hiába a gyors reagálás, a jól ismert útvonalak, ha a besték legalább annyian vannak, mint az emberek, az érzékeik viszont sokkal kifinomultabbak és természetesen sokkal gyorsabbak is - a menedékhez eljutás vérengzésbe fordul, a lapokon pedig egy túlélőshow kegyetlen képei elevenednek meg. A szerző nem kíméli sem a lakókat, sem pedig az olvasót: családok szemén, emberek reakcióin keresztül mutatja be a különböző döntések helyességét, helytelenségét vagy éppen reménytelenségét - egy valami azonban biztos: a besték elől csak kevesen tudnak elmenekülni. A különböző nézőpontoknak köszönhetően nem tudtam nem átérezni a városlakók helyzetét, legyen bármi is a döntésük, mindegyikben találtam valami logikát, motivációt. Elgondolkoztam azon, hogy ha én magam hasonló helyzetbe kerülnék, akkor miként is döntenék és bevallom, hogy jelenleg nem tudnék választ adni erre a kérdésre - valószínűleg a későbbiekben sem: a pillanatnyi helyzet döntené el, hogy megadnám magam az elkerülhetetlennek, vagy esetleg az utolsó erőmet felhasználva küzdenék ellene.

Igazság szerint a könyv legnagyobb része a besték ellen elől történő menekülés különböző fázisait, az emberek kétségbeesett küzdelmét mutatja be és teszi mindezt kifejezetten érdekes módon - a sorsok és a vérengzés közepette csak úgy peregnek az oldalak, a már megszokott tőmondatok pedig ezúttal is csak növelik a feszültséget. Bár a felelősség legnagyobb része Ethan vállán nyugszik és a középpontban is ő áll, mégsem nyomja el azoknak a hangjait - Pilcher, Therese, Pam, Kate, Hassler, illetve egyes városlakók -, akik az ő nézőpontja mellett megszólalnak - ezzel válik teljessé igazán a történet. Ethan felhasználja az elmúlt három hétben a városról megszerzett minden tapasztalatát, amelyek segítségével igyekszik megoldani a problémát, illetve meggyőzni azokat, akik semmit sem tudnak a völgyben játszódó eseményekről.

Ethan eléri a lehetetlent, de a következmények - ahogy az előző részben is megtapasztalhattuk - kifejezetten súlyosak: seriffünknek pedig szembe kell néznie a irányítás rászakadt terhével és az egyre kilátástalanabb jövővel, amely elől nincs menekülés. A személyes konfliktusok és az érzelmek, a titkok és a veszteségek , a döntések súlya és a választási lehetőségek tették számomra igazán érdekessé ezt a regényt - a vérengzés vitte előre a történetet, igazán látványos eseményeket tárt elénk, de a háttérben játszódó folyamatokat sokkal élvezetesebbnek találtam.

Miközben átéltem a városra szabadult borzalmat, azt is megtudhattam, hogy mit éltek át a hibernációból felébredt emberek, hogyan is szembesültek azzal, amit Pilcher előre megjósolt, valamint hogyan kezdték felépíteni azt a várost, amit végül a sorozat első részében megismertem - ezekkel a fejezetekkel a történetben eddig tátongó lyukak is betömésre kerültek. Ahogy lassanként arra is fény derül, hogy miként állította maga mellé a tudós az embereit és azok miért viseltetnek az irányában megkérdőjelezhetetlen hűséggel. Vagy mégsem? Hiszen Pilcher előző kötetben elkövetett tette azért jó néhány alkalmazottjánál kihúzta a gyufát, az Istent játszó tudós pedig túl önhitt ahhoz, hogy felfigyeljen a trónja stabilitásának csökkenésére.

Voltak olyan események, amelyek bekövetkeztében egy percig sem kételkedtem, de olyanok is, amelyek teljességgel megleptek. Jól összerakott cselekményű történet ez, amelynek apró mozaikjait élvezettel rakosgattam össze, a vége is kellő meglepetéssel szolgált, még akkor is, ha nem voltam elégedett a befejezéssel, mert a végső megoldást nagystílűnek, ugyanakkor vitathatatlanul kényelmesnek tartom, a megvalósíthatóság - főleg a technikai rész - szempontjából pedig nem túlzottan reálisnak.
Igen, még mindig az a csaj vagyok, aki vámpíros, angyalos és egyéb lényekkel teli regényeket, valamint időnként gagyinak is tekinthető romantikusokat olvas, de amíg a fantasy világában könnyedén - gyakorlatilag magyarázat nélkül - elfogadom a Kolumbusz tojása stílusú megoldásokat, a romantikus érzelmekben pedig a legtöbb esetben nem érdemes logikát keresni, addig egy ilyen jól összerakott regénynél elvárom a hasonlóan logikus befejezést, és nehezen viselem el a könnyed, de eléggé képtelennek tűnő megoldást. A befejezés nálam jelentős mértékben visszavett az addigi tetszési rátából.

Vannak még további részletek is, amelyekkel - szerintem - nem foglalkozott kellő mértékben a szerző és ezek is befolyásolták a sorozattal kapcsolatos végső megítélésem.

Sajnálom, hogy a szereplők közül senkit sem érdekelt - vagy ha igen, akkor ezt nem mondta ki -, hogy mi értelme is volt az egész hibernációnak, hiszen az emberiség magában, a génjeiben hordozza a mutációt, tehát az így is-úgy is be fog következni. A kis létszámú túlélőről és az ebből egyenesen következő belterjességről pedig már ne is beszéljünk - elképzelhető, hogy ez utóbbi tényező csak gyorsította volna az elkerülhetetlen vég közeledtét. Pilcher azzal védekezett, hogy nyugalmas életet biztosított a túlélőknek: azt elismerem, hogy valakinek ezek a körülmények pozitív változást jelentettek, de mint a személyes történetekből erre fény derült, jó néhány lakónak nem kifejezetten. Innentől kezdve viszont felmerül az a kérdés, hogy miért is nem élhették le akkor és ott az életüket, amikor és akivel megadatott nekik.

Az a kérdés is hosszan foglalkoztatott, hogy a hibernációból történő felébredést követő másfél évtizedben miért nézte szó nélkül - és még asszisztált is hozzá - pár száz, naponta tíz-tizenkét órát dolgozó, szerény körülmények között élő ember, másik több száz, a kisvárosban élő, látszatmunkát végző lakó semmittevését. Értem a Pilcher irányában tanúsított lojalitást, de ezt azért már túlzásnak tartom, mert az emberi természet alapból nem ilyen - legalább egy kis zúgolódást el tudtam volna képzelni. Hogy a tudás megér ennyi kellemetlenséget? Egy darabig biztosan, de nem ilyen hosszú ideig.

Nem tartom problémának, hogy hiányosságokat találtam a regényben hiszen ez azért következhetett be, mert gondolkodásra késztetett az, amit olvastam - ez pedig alapból jó és biztos, hogy maradandónak bizonyul a trilógia.

Bár úgy tűnik, hogy elégedetlen vagyok, de elárulom, hogy nem így van: eléggé tetszettek a sorozat kötetei ahhoz, hogy olvasásra ajánljam őket, mert tényleg jól felépített és érdekes elképzeléseket, az emberi lélek mélységeit boncolgató történettel találtam szemben magam. A regény elég cselekményes és olvasmányos ahhoz, hogy ha valaki kedveli a thriller műfaját, akkor ne tudja abbahagyni az olvasást - éppen ezért javaslom, hogy legyen kéznél mind a három rész.

Posted in: 8 pontos,Agave Könyvek,Blake Crouch,könyvértékelés,thriller,Wayward Pines