Coleen Hoover: Too Late - Túl késő

Colleen Hoover mindig talál valami olyan témát, ami miatt nem tekinthető szokványos romantikus szerzőnek. Az ő történeteiben nem egyszerűen szomorú vagy tragikus sorsa van a szereplőknek,  amelyeket titkok öveznek és ebből adódik a bonyodalom, hanem ennél sokkal mélyebben beletekinthet az olvasó az életükbe és megélheti velük a döntéseiket, megértheti a motivációjuk okát és együtt izgulhat velük a probléma megoldása közben. A legtöbb esetben nem is tűnik olyan súlyosnak a helyzet, az olvasó csípőből rávágja, hogy "én nem ezt tenném", de amikor tényleg belegondol, hogy mit tenne, ha ő maga lenne hasonló helyzetben, akkor bizony előbukkan a bizonytalanság és a tanácstalanság. Vagy ha belegondol a saját életébe, akkor rájön, hogy vele is megestek hasonló szituációk és bizony nem volt olyan egyszerű a megoldás, adott esetben nem is tett semmit a megoldás érdekében. Szóval csak óvatosan azokkal a hirtelen kijelentésekkel, mert lehet, hogy ezeknek a történeteknek nem csak mélysége van, de a figyelmes olvasónak a szórakoztatás mellett tanulsággal is szolgálnak.

Nem különbözik az előzőekben leírtaktól ez a történet sem, amelyben Sloan, Asa és Carter áll az események középpontjában. Asa elég veszélyes figura, hatalmaskodó és uralkodó alkat, nem bírja és nem is tűri az ellentmondást - igazi nárcisztikus személyiség. Sloan az alkalmazkodó és az alávetett szereplő a kapcsolatukban. A lány nem elégedett a párkapcsolatával, de nem lép, mert... Nos, bőven van indoka rá. De aztán megjelenik az életében Carter, aki teljesen más személyiség, mint Asa: gondoskodó, figyelmes, türelmes és megértő. Sloan ekkor ébred rá igazán arra, hogy milyen sötét és veszélyes is a jelenlegi élete. De vajon Carterben megbízhat? És képes lesz kiszabadulni Asa karmai közül?

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 469 oldal
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett
Borító ár (puha): 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: Too Late
Műfaj: romantikus, new adult

A szerző egyéb művei:
Hopeless - Reménytelen
Lossing Hope - Reményvesztett
Finding Cinderella - Helló, Hamupipőke!
Slammed - Szívcsapás
Point of Retreat - Visszavonuló
This Girl - Ez a lány
Maybe Someday - Egy nap talán
Confess - Vallomás
It Ends Whit Us - Velünk véget ér
Ugly Love - Csúf szerelem

Nagyon sötét ez a történet, nem érdemes depressziós időszakban elővenni, mert a szereplők helyzete végig nyomasztó, ahogy az érzéseik áradata is - még a boldogabb pillanatokban is, mert ott lóg a fejük fölött Damoklész kardja - mindenkinek a sajátja -, ami bármikor lesújthat. Senki sem ártatlan a szereplők közül, mindenkinek van valami titka és persze a viselkedésük is erősen kifogásolható az adott helyzetekben.

Kezdjük mindjárt Sloan-nal, aki a kapcsolatuk elején még szerelmes volt Asa-ba - aki akkor is szorult helyzetéből emelte ki a lányt -, majd idővel elhagyta uralkodó személyiségű partnerét. Később persze, amikor olyan helyzetbe kerül, amiből nem lát más kiutat, visszakullog hozzá és anyagi érdekek miatt marad mellette, amíg befejezi a tanulmányait. Nincs mit szépíteni a dolgon, gyakorlatilag prostituálja magát az öccse miatt. 

Asa - aki szerintem a regény legösszetettebb és leghitelesebb figurája - elég nehéz személyiség - és akkor még finoman fogalmaztam. Veszélyes fickó, aki gyerekeknek és fiataloknak árul kábítószert, gátlástalan alak, akinek Sloan a mindene, mégsem tiszteli a lányt, hanem folyamatosan megalázza.

Carter alapvető személyiségjegyeiről már kifejtettem a véleményem, többet nem árulok el róla, mert akkor jobban bele kell mennem a történésekbe és azt nem akarom.

A történetmesélés váltott nézőpontú, így mind a három szereplő gondolataiból kapunk bőven. Sloan az, aki leginkább központi figura, aki a legtöbb fejezetet birtokolja, mégsem éreztem azt, hogy ő lenne a leghitelesebb. Éppen ellenkezőleg. Szerintem lehetett volna árnyaltabb is a személyisége, lehettek volna jobban alátámasztottak az érzései, mert bár értem az okokat és a miérteket, elég hirtelen és fura a változás. Az elején még kijelenti és bizonygatja - magának is - , hogy szereti Asa-t, aztán meg már hirtelen és mindennél jobban Carterbe szerelmes. Ha tényleg olyan a kapcsolata, amilyennek a későbbiekben leírja, akkor nem kellene ennyire szerelmesnek lennie - vagy nem kellene ennyire ezzel hitegetnie magát. Okos nőnek van beállítva, de szerintem inkább számító, ami mellé butaság és elég nagyfokú naivság is társul.

Szóval Sloan egyáltalán nem lett kedvenc, és annak ellenére, hogy átéreztem a helyzetét és a tehetetlenségét, a legtöbb esetben nem értettem egyet a lépéseivel. Egy felől gyanakvó, más felől viszont nem elég alapos - ad annak az embernek a szavára, akiben egyébként nem bízik. Pedig olyan egyszerűen tudna változtatni a helyzetén, csak egy kis utánajárást igényelne a dolog. Tény, hogy akkor nem várhatna a megmentő hős lovagra - Carter - és nem hibáztathatna minden mást maga helyett.

Olvasás közben vitt magával a regény, teljesen átjártak az érzések és képes voltam túltenni magam a nyilvánvaló hibákon. Utólag, a történet leülepedése után már sokkal jobban fájnak és sokkal súlyosabbnak tűnnek a szereplők furcsa döntései és lépései. De amikor olvastam, akkor nagyon is ütött a dolog, vitt magával a történet.

Ha Carter és Sloan is legalább annyira árnyalt személyiség lett volna a történetben, mint Asa, akkor ezt a regényt mondtam volna Colleen Hoover írói munkássága csúcsának, így azonban nem tudom piedesztálra emelni. A kissé egyszerű gondolkodású és cselekvésű szereplőket némiképp pótolja - és időszakosan feledteti - a történet sötétsége, durvasága és a helyzet brutalitása. Nekem ez utóbbi - és a történet egész hangulata - azért jött be, mert egyáltalán nem kedvelem a túlnyomórészt rózsaszín és cukormázas regényeket. Ebből a szempontból pont nekem valót írt a szerző.

Nem tökéletes, de olvasásra mindenképpen érdemes. Túl kell lépni Sloan nyilvánvaló butaságain, a feltűnően hiányzó árnyalatokon és elmerülni az érzésekben, amelyek nagyon is átütő erejűek. Meg fel kell készülni valami más élményre, mint amit a szerzőtől elvárnánk - ez most más és mégis CoHo. 
Továbbra is maradok a szerző hűséges olvasója, mert mindig elő tud rukkolni valami újabb témával, képes megújulni és mégis ugyanazt - a számomra elvárt  - színvonalat nyújtja. 

Folytatás »

Dot Hutchison: Pillangók kertje

Van ez a Kristály pöttyös sorozat, amelynek az lenne a lényege, hogy behozza kis hazánkba a pszichothrillerek új, a Grip Lit kategóriába sorolt regényeit. Magyarul ez női pszichothrillerek néven fut. A kifejezés elég megtévesztő, ugyanis néhány kötet elolvasása után sem tudom eldönteni a "női" jelző tényleges szerepét - nem egyértelmű, hogy nők által írt pszichothriller regényekről, nőknek szóló pszichothrillerekről vagy nőt/nőket és a nőkkel való bánásmódot középpontba helyező történetekről van szó. Valószínűleg mindegyik hipotézis megállja a helyét.

Azonban ezt az új hullámot, ezt a női pszichothriller kategóriát egyszerűen nem veszi be a gyomrom. Számomra ezekből a regényekből leginkább a pszichothriller része hiányzik. Oké, elhiszem, hogy romantikus regényekhez képest ezek a történetek brutálisak, de nekem - a normál thrillereken és pszichothrillereken edződött könyvmolynak - már magasabban van az a bizonyos léc, hamvas lelkemet megedzették a kevésbé "újhullámos" írások. Nézzük, akkor részletesebben...

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből
(mert ez számomra nem volt pszichothriller).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 368 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia
Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: The Butterfly Garden
Kategória: thriller, pszichothriller

Ahogy az összes általam olvasott Kristály pöttyös regénynek, ennek is elképesztően érdekes a fülszövege, aminek az elolvasását követően már be is indult a thrillereken edződött fantáziám, majd megszületett a következtetés: húúúú, ez biztosan nagyon jó lesz. Gyors pillantás a moly.hu oldalon a könyv olvasottsági százalékára és már biztossá is vált a beszerzés.

Adott egy férfi, akinek az a mániája, hogy nőket rabol el, a hátukat lepketetoválással díszíti és fogva tartja őket egy speciálisan kialakított üvegházban. Az üvegház a Kert, a lányok a Pillangók, a férfi pedig a Kertész. A kertet végül felfedezik, az FBI kihallgatja az egyik lányt, aki Maya névre hallgat és aki maga is gyanússá válik a titkolózásával.

Ez a regény annyira jó alapötlettel rendelkezik, hogy elképesztő és brutális történetet lehetett volna belőle kanyarítani. Ezek helyett kapunk egy kamu FBI nyomozást, két teljesen sablonos ügynököt és egy nőt, aki olyan ütemben adagolta a vele történteket, hogy abba többször is sikerült belealudnom. Szóval ennyit a feszültségről és az adrenalinról - ennyit a borító ajánlásairól. 

Félreértés ne essék, az alapötlet tényleg beteg és ami a lányokkal történt, azt nem kívánom senkinek, még a legnagyobb ellenségemnek sem, de a tálalás módjával már annál több problémám akad. Kezdjük azzal, hogy már az alapfelállásnál is felfedeztem némi logikai ellentmondást, mert ugye a Kertész harminc éve rabol el nőket és hurcolja őket haza az üvegházába, ami lehet akármilyen elszigetelt, mégiscsak a családi birtokon áll. Azt találtam furcsának, hogy sem a felesége, sem a fiai - amikor még kisebbek voltak - nem akartak bemenni a lezárt részbe és senkit sem érdekelt, hogy mit rejt a számzáras ajtó, ami ráadásul a birtok eléggé nagy kiterjedésű részébe való bejutást akadályozza meg. És ha már a méreteknél tartunk... Jártam már üvegházban, de akkorát, ami azt a sok mindent - ennyi szobát, helyiséget, patakot, tavat, nagyobbacska kertet, barlangot, vízesést, barlang fölötti sziklát, annak a tetején növő akkora fát, ami megmászható és az ágára is ki lehet ülni - magába tudna zárni, még nem láttam. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy statikailag ezt hogyan lehet megoldani. Akkorát pedig aztán végképp nem, ahol ez a kisebb üvegház és csak része annak a nagynak, amiben az egész család sétálgatni szokott. Szóval elég hihetetlen.

Aztán a történetvezetés... Ez így nagyon lapos volt, inkább unalmas, mint érdekes. Pont ez lett volna az a történet, ahol nem a múltbeli visszaemlékezést kellett volna választani, hanem a jelenidejű elbeszélést - néhány visszaemlékezős betéttel -, kiegészítve a váltott nézőpontú fejezetekkel és akkor olyan feszültségszintet lehetett volna elérni, hogy az bizony kiveri a plafont. Így azonban a szerzőnek csak a biztosítékot sikerült kivernie nálam ezzel a lagymatag valamivel, ami elvileg pszichothriller akart volna lenni.

Nem igaz, hogy nem értik meg az írók, hogy nem elég leírni azt, hogy valaki brutális és sorozatgyilkos, hanem ezt be is kell mutatni. Egy olyan sorozatgyilkos, aki a cselekmény közben csak simogatja és babusgatja az áldozatait, mindig csak a gyengéd oldalát látja az olvasó, az nem túl meggyőző. Elhiszem, hogy megerőszakolta a nőket - mert le volt írva -, de egy elég hihetetlen, hogy csak azért mert az egyikük kiborult, a másik pedig megkérte a férfit, hogy most ne közeledjen hozzá néhány hétig, az eleget is tesz a kérésnek. 

Olyan jó lett volna ismerni a Kertész gondolatait, olvasni Avery szemszögét, megérteni Desmond habozását, átélni a lányokkal történteket - és nem csak olvasni róluk. Megtudni, hogy miként is építette fel a Kertész a Kertet, hogyan titkolta el a családtagjai elől, miként védte meg a gyűjteményét, milyen problémákkal nézett szembe nap, mint nap és persze azt, hogyan élte meg az egészet: a lányok megszerzését, a velük töltött napokat, az elvesztésüket. 

Vagy kezdődhetett volna azzal, hogy az FBI megérkezik a Kerthez, kimentik a lányokat és szembesülnek a hellyel, a rendeltetésével és a többi szörnyűséggel. Lehetett volna Maya a főszereplő, lehetett volna ő a visszaemlékező, csak valami más elbeszélési technikával, nem ezzel a flegma stílussal. Lehetett volna sokkal jobb, de sajnos nem lett. Így viszont számomra nagyon kevésnek bizonyult - és nálam jobban ezt senki nem sajnálja.

Elvileg ez a kötet egy - eddig három részes - sorozat nyitó darabja. Állítólag attól sorozat, hogy a nyomozók lesznek ugyanazok. Nos, az eddigiek alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy azokat nem fogom elolvasni. És most már azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy a továbbiakban a Kristály pöttyökkel jelzett regények fülszövegeitől sem hagyom magam befolyásolni, egyelőre úgy érzem, hogy végeztem ezzel a pöttyjelöléssel, az ide besorolt regényekkel.

Folytatás »

Holly Seddon: Lélegzet-visszafojtva

Vannak ezek a Kristály pöttyös regények, amelyek a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelennek meg. Amolyan női pszichothrillerek: "fordulatos, izgalmas, meglepő történetek, erős lelkű nőknek". No, gondoltam, akkor ez az a pötty jelölés, ami nekem való lesz. Annak idején Sebastian Fitzek A terápia című regényét még Vörös pöttyösként olvastam, azonban az új kiadás szerint már a Kristály pöttyösök közé tartozik - szerintem is ott a helye. Szóval ilyen kezdés után, no meg a pszichothrillerek iránti megszállottságom miatt, nem volt kérdés, hogy még néhány kötetet olvasnom kell. Elővettem tehát a fülszövegeket és első körben A testolvasó keltette fel az érdeklődésem - és okozott némi csalódást -, majd a Lélegzet-visszafojtva volt az az írás, amelyiknél a fülszöveg után az értékelések is meggyőztek a közelebbi ismeretség megkötéséről.

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből
(mert izgalmat csak nyomokban tartalmaz).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 424 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Try Not to Breathe
Kategória: thriller, pszichothriller

Amy Stevenson egy tizenöt éves lány, akinek az iskolából hazafelé tartva nyoma vész. Három nap múlva találnak rá, eszméletlen állapotban. A támadóját keresik, de nem sikerül a nyomára bukkanni. Tizenöt év múlva Amy még mindig kórházban fekszik, vegetatív állapotban, kommunikációra képtelenül. Alex Dale pont ilyen állapotú páciensek sorsáról ír, amikor megismeri az ágyban fekvő beteget. Amy kálváriája közelről érinti és késztetést érez arra, hogy a végére járjon a rég lezárt, de nem megoldott ügynek.

Ez a regény is azok közé tartozik, amelyek a fülszöveg alapján nagyon érdekesek és sokat ígérnek, de nem tudják beteljesíteni a hozzájuk fűzött reményeket. Pedig az eleje nagyon jól indult, a változatos idősíkok miatt jól lehetett volna szabályozni a feszültségi szintet, lehetett volna egyre növelni az izgalmakat, azonban az egész mégsem működik. A lány a vonaton című regényt egyébként  - leginkább a körülötte kialakult hype miatt - nem olvastam, azzal nincs összehasonlítási alapom.

Alex Dale a maga problémájával - alkoholizmus, tönkrement házasság - nem éppen könnyen megkedvelhető szereplő. Nem is sikerült megkedveltetnie magát velem. Alapvetően az lenne a szerepe, hogy még inkább drámainak érezzük a szituációt, hogy példabeszédként szolgáljon az olvasónak, ha mások problémáival foglalkozol, akkor a saját nyűgödet is kezelni tudod, ki tudsz mászni a gödörből. Sajnálatos módon belőlem csak undort váltott ki, amikor a vedeléséről és az ágyba vizeléséről olvastam - mondjuk úgy tucat oldalanként legalább egyszer. A nyomozása pedig inkább tűnt nevetséges vergődésnek, mint tényleges nyomozásnak. Most komolyan, mennyire lehet azt magas színvonalú detektívmunkának - oknyomozó újságírói feladatnak - tekinteni, amit egy olyan alkoholista művel, aki nézi az órát és a déli harangszó elhangzásáig is csak nagy lelkierővel bírja ki az üveg közelsége nélkül, majd a nap további részére kiüti magát. Hahaha... röhög a vakbelem.

A váltott idősíkok és a váltakozó nézőpontú - helyenként teljesen felesleges - fejezetek csak arra voltak jók, hogy már a könyv harmada tájékán rájöttem, hogy ki lehet az elkövető. Igazam is lett. Annyira nyilvánvaló volt az egész, hogy éppen emiatt bizonytalanodtam el. Azt gondoltam, hogy átverés az egész, hogy valami nagy csavar miatt mégsem úgy lesz, ahogy én gondolom - egyes szerzők képesek ilyen galád tettekre. Legnagyobb sajnálatomra Holly Seddon nem ez a fajta szerző. Hiába az idősík váltogatás, a történet egyszerű, mint a faék, a szereplők sem túl bonyolultak és nincsenek is olyan sokan, hogy ne tűnne fel valakinek a hiánya vagy éppen a kissé furcsa - inkább szembetűnően ostoba - megnyilvánulása.

Az biztos, hogy nem kellett visszafojtanom a lélegzetem olvasás közben, hanem inkább az ásításaimat kellett elnyomnom, mert többször unatkoztam, mint ahányszor nem. Meg sem közelíti Fitzek A terápia című regényének a színvonalát.

Nem volt ebben semmi thriller, nem volt ebben semmi pszichológia. Mindössze egy szerencsétlen alkoholista kesergett a múltján, talált menedéket újra és újra az üveg tartalmában és vergődött tehetetlenségében. Egyedül gyakorlatilag semmit sem tudott megtenni. 

Ez már a második kötet a kristályok közül, ami csalódást okozott, csak ez még nagyobbat, mint az előzőleg olvasott mű. Van még egy kötetem, amely ugyanezt a jelölést viseli a borítóján, ha a Pillangók kertje sem éri el a várt hatást, akkor lemondok erről a kiadói sorozatról, mert az ide sorolt "briliáns, ragyogóan megírt thriller" ajánlású regények nem nekem valók, mert nekem ezeknél sokkal erősebb az idegzetem és jófajta izgalomra van szükségem az unalom helyett.

Eddig is olvastam thrillerek és pszichothrillereket, de azokat nem csak nőknek ajánlották, hanem - ezek szerint - pasiknak is. Na, azok a nekem valók, amelyekben tényleg történik valami és a végén koppan a padlón az állam a döbbenettől. Nagyon jó a műfajban Franck Thilliez, Donato Carrisi, Chris Carter, Jean-Christophe Grangé. De hogy a nőknél maradjuk... Elizabeth Haynes is zseniálisat alkotott pszichológiai szempontból A lélek legsötétje című regényével. Azt tényleg lélegzetemet visszafojtva olvastam. Tess Gerritsen majdnem minden regénye brutális és zseniális. Angela Marsons, Megan Miranda és Sharon Bolton is határozottan élvezetesen ír és legalább az ő szereplőik tényleg nyomoznak is. De még Karen Rose regényeinek pszichothriller része is kalapemelést érdemel, mondjuk ehhez figyelmen kívül kell hagyni a kissé bugyutára sikerül romantikus vonalat.

Szóval bőven van miből válogatni. Mégis úgy érzem, hogy ezt a zsánert is elérték a felhígulás jól látható jelei.

Folytatás »

Nalini Singh: Angyalháború (Angyali vadász 6.)

Vannak regények, amelyekről könnyebb írni és vannak, amelyekkel kapcsolatban nehezebben kerekedik ki a véleményem. Ez az olvasmány inkább az utóbbi kategóriába tartozik, pedig alapból az előbbibe kellett volna besorakoznia, de ezt nem sikerült véghez vinnie. Pedig nagyon vártam a regény a megjelenését, de az idő itt is eléggé közbeszólt. Nem tett jót a sorozatnak az a nagyon sok kihagyott év, az utolsó megjelenés óta eltelt idő. Mert ami öt-hat évvel ezelőtt tetszett, az nem biztos, hogy manapság is ugyanazt a hatást váltja ki belőlem - sőt, inkább ellenkezőek a tapasztalataim. Sajnos ezt a trendet ennek a kötetnek sem sikerült megcáfolnia és visszafordítania. No, meg az emlékezetem sem a régi már, a szereplők sem ugrottak be mindig egyből olvasás közben. Pedig örültem neki, hogy végre folytatódott a sorozat, pedig a fülszöveg egészen érdekesnek tűnt...

Értékelés: 6 pontot ér a 10-ből
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Zafír pöttyös
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 552 oldal
Fordította: Császár László
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Archangel's Legion
Sorozat: Angyali vadász
Előzmények:
1.) Angyalvér
2.) Angyalcsók
3.) Angyaltánc
4.) Angyalkard
5.) Angyalárny
Folytatások:
7.) Archangel's Shadows
8.) Archangel's Enigma
9.) Archangel's Heart
10.) Archangel's Viper
11.) Archangel's Prophecy
Kategória: urban fantasy, paranormális romantikus

Kiegészítő kötet(ek) a sorozathoz:
Angyali szárnyalás
A sötétség angyalai

A szerző magyarul megjelent egyéb regényei:
Egy világ,két faj - állandó küzdelem:
Vonzódás, Látomás, Borzongás, Feloldozás,
Szabadulás

Raffael érzi, hogy közeleg a változás és már érződik a háború szele - az arkangyalok háborúja pedig elég kegyetlen, sok áldozatot követelő összecsapás. Aztán egyszer csak furcsa dolgok történnek: madarak és angyalok hullanak le az égből, a vámpírokat pedig soha nem látott betegség tizedeli. New York arkangyalának és hitvesének meg kell állítani a betegség terjedését, meg kell találnia a támadások forrását és fenn kell tartania a Torony töretlen erejének, megtámadhatatlanságának látszatát. A külső támadások csak egy dolog, azzal szembe lehet szállni, de a városban feléledt egy másik erő is, ami megfoghatatlan, kiszámíthatatlan és Raffael a célpontja.

Az első és legnagyobb probléma, hogy a korábbi történésekkel - és néhány szereplővel -  kapcsolatban voltak kisebb-nagyobb kihagyásaim, lyukak az emlékezetemben. A szerző ugyan csepegtetett visszautaló infókat, de ez valahogy kevésnek bizonyult a számomra. Újraolvasni az eddigi részeket pedig nagyon nincs időm.
Ezzel szemben a regény tele volt ismétlésekkel, mert az angyalszárnyak színét minden fejezetben meg kellett említeni és Elena gyerekkorának meghatározó emléke is legalább tucatnyi alkalommal felbukkant a lapokon. Szóval olyan felemás volt a dolog.

A fülszöveg érdekessége is hamar megkopott, amikor az egyik esemény a másik után következett be, viszont annyira nem pörgette fel az eseményeket. Úgy tűnt, hogy minden más fontosabb, mint az angyalok lezuhanása és a vámpírok megbetegedése - a nyomozás teljesen laposra sikeredett és nem is igazán vezetett eredményre. 

Gondoltam, hogy akkor majd Raffael és Elena kapcsolata felrázza a kötetet, de sajnos nem ez történt. Ez a páros nem tartogat már túl sok lehetőséget, mert teljesen egymáshoz idomultak és nincs köztük igazi súrlódás, ami szikrát, ami igazi feszültséget okozna. Helyette viszont vannak ágy- és kádjelenetek, amelyek túlzottan ismerősek és nem olyan forrók, amilyennek lenniük kellene, hogy fenntartsák az érdeklődést. Az ágyon kívüli kapcsolatukban azért van némi fejlődés, mert úgy néz ki, hogy kettejük együttműködése kell a továbblépéshez - álmok és erőátadás - és addig jó, amíg Raffael kicsit emberibb marad Elena miatt.

Egyedül Raffael fejlődése hordozott magában némi titokzatosságot, de az meg olyan lassan és minden mással szabdalva következett be, hogy nem fokozta túlzottan a feszültséget. Nagy kár érte. 

A lassú és szerteszét ágazó cselekmény, az előkészületek, Elena gyerekkori problémájának boncolgatása - ebből már bőven sok is volt! -, az arkangyalok szövetségének körtánca elvitte a kötet jelentős részét.  Alapvetően az egész cselekmény alig haladt előre valamit, olyan mintha végig csak körben jártunk vagy egy helyben toporogtunk volna. Az arkangyalok háborújára csak a kötet végén került sor és bár az elképesztően érdekesre és látványosra sikeredett, már nem tudta nálam megmenteni a kötetet. Meg ezt a légió dolgot sem igazán értem. Olyan légből kapottnak tűnik az egész, hihetetlennek. Még nem tudom, hogy hová is tegyem azt, ami végül is történt.

Sajnálom, végtelenül sajnálom, de ez a kötet a számomra a sorozat legkevésbé mozgalmas és érdekes része. Vannak a történetben jó ötletek, vannak érdekes jelenetek, titkok és misztikus utalások a múltra, alakul Raffael és az anyja kapcsolata, újabb angyalok lelkébe és múltjába nyílik betekintés, a Tanács tagjai pedig gonoszkodnak és hárítják a támadásokat. Szóval minden benne van, amitől jó lehetne a regény, de annyira sok minden van benne és annyira sok mindennel akar foglalkozni a szerző, hogy attól darabosra és rétestésztához hasonlóvá vált az egész sztori. Ebben a szubjektív véleményben az is benne van, hogy öt év telt el, amióta Jason történetében elmélyültem, amióta utoljára okoztak problémát az arkangyalok. 

Ez nekem most annyira nem jött be, de rajtam kívül sokaknak tetszik, tehát az is könnyen lehet, hogy a hiba az én készülékemben van. Remélem, hogy nem a fordítóváltást éreztem meg ennyire, mert az nagyon gáz lenne - mármint a fordító, a szöveg és a folytatások szempontjából.

A folytatásokban a Légió és persze a Hetek kalandjai kecsegtetnek csak számomra némi renénnyel és szórakozási lehetőséggel. Talán Aodhan, Illium, Méreg és a vámpírvadásza, valamint Naasir története több izgalommal szolgál majd. Remélem.

Folytatás »

Colleen Hoover: Ugly Love - Csúf szerelem

Colleen Hoover mindig tart egy bizonyos színvonalat a regényeivel és mindig ad valami újat a történeteivel. Azt sem bánom egy szemernyit sem, hogy félretette a kamaszokat és inkább a felnőtt korosztályt részesíti előnyben, ha szereplőt választ a legújabb írásához. Nem biztos, hogy a problémák komolyabbak, a megoldások gördülékenyebbek, de legalább nem az első csók elcsattanása a lényeg, hanem némileg több szenvedély - és akarat - bújik meg a lapok között. Néha ilyen fajta könyv is kell az olvasási listára. Meg azért is, mert Colleen Hoover írta - ezáltal pedig számomra kötelező tartozéka a könyvespolcomnak is.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 326 oldal
Fordította: Barthó Eszter
Borító ár (puha): 3.299,- Ft
A mű eredeti címe: Ugly Love
Műfaj: romantikus, new adult

A szerző egyéb művei:
Hopeless - Reménytelen
Lossing Hope - Reményvesztett
Finding Cinderella - Helló, Hamupipőke!
Slammed - Szívcsapás
Point of Retreat - Visszavonuló
This Girl - Ez a lány
Maybe Someday - Egy nap talán
Confess - Vallomás
It Ends Whit Us - Velünk véget ér
Too Late - Túl késő

A történetét tekintve ez a regény nem egy nagy szám, gyakorlatilag semmi meglepő és jó néhány hasonló témájú olvasmánnyal az ember háta mögött, eléggé kiszámítható. De mégis működik. Nagyon is működik az élmény és ez leginkább a szerzőnek köszönhető, meg az élő, érző és az érzéseiket, a hangulatot tökéletesen átadó szereplőknek, szituációknak.

Mi is történik ebben a romantikus, de mégis szívet facsaróan fájdalmas sztoriban? Adott két egyedülálló fiatal, akik a saját elképzeléseik foglyai: az egyik a karrierjére koncentrál, a másik a múlt fájdalmai elől menekül. Amikor azonban összetalálkoznak, az addigi célok kissé háttérbe szorulnak, a régóta vastagodó jég pedig olvadni kezd. A hirtelen fellobbanó szenvedély mellett az érzelmek másodlagosak - legalábbis egy ideig.

Váltakozó nézőpontú történetről van szó, ahol Tate fejezetei a jelenben, Miles fejezetei pedig - a regény nagyobb részében - a múltban játszódó eseményeket mutatják be. Így egyszerre ismerhettem meg a sérült Milest, a mogorva férfit, valamint a kamaszként még egészséges lelkű és szerelmes fiút.

Tate és Miles kapcsolata mindennek tekinthető, csak éppen kiegyensúlyozottnak nem, mégis működik, amíg betartják a korábban hozott szabályokat. Csakhogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket, az érzelmeknek pedig nem lehet sokáig gátat szabni. Főleg, hogy Tate nem is egy olyan nő, aki - egy bizonyos idő eltelte után - háttérbe szorítja a saját igényeit a másik hóbortja miatt. Tetszett, ahogy a csajszi  az első időkben független nőként állt a szenvedélyes kapcsolathoz, majd amikor úgy döntött, hogy túlnőtt rajta a korábban vállalt szerep, meghozta a lehető legnehezebb döntést - mert van az a helyzet, amikor valósággal szembesítés előrébb mozdítja az eseményeket, mint a látszat fenntartása. Kedvelem, hogy Colleen Hoover történeteinek szereplői általában erős és határozott jellemmel rendelkező, a saját igényeiket is szem előtt tartó nők - akaratlanul is példát mutatnak és a tanácsokkal szolgálnak a nehéz helyzetek értelmezéséhez.

Keveréke ez a könyv az élvezetnek, az érzelmeknek és a szenvedélynek. Romantikus pillanatokból kevesebbet tartalmaz, mint szenvedélyes együttlétek leírásából, ezért inkább azoknak ajánlom az olvasását, akik az utóbbit jobban bírják - esetleg kedvelik is - a regényekben. Mivel nekem a tüzes jelenetek leírásával sincsen bajom, ezért alapvetően kedveltem a történetet. A szimplán romantikus történetek kedvelőinek viszont ez a sztori kissé nyersnek és túlfűtöttnek tűnhet. Ami mindkét olvasótábornak szemet szúrhat, az a klisék sora és a meglepetések hiánya - ez van, akinek be fog jönni és van, akinek nem. Részemről élveztem a regényt és az adott pillanatban bennem ébresztett hatását.

Sajnos az olvasmányos stílusa és a zsebkendő után kívánkozó megható jelenetei ellenére sem tudott annyira a szívemhez nőni a történet, mint a szerző korábbi írásai. Mindenképpen színvonalasabbnak gondolom, mint a kategóriában megjelenő kiadványok legnagyobb részét, de ettől függetlenül sem érzem azt a szívet tépő élményt, amit vártam. Éppen maradandónak sem érzem a kapott élményt, mert másfél hónappal az olvasás után - amikor is írom ezt a posztot - már elő kellett vennem a fülszöveget a szereplők nevének felidézése miatt és fel kellett lapoznom a könyvet a történetszál és az érzések emlékezetembe csalogatása miatt. Ennél azért sokkal emlékezetesebbek szoktak lenni a szerző történetei a számomra. De könnyen elképzelhető, hogy bennem van a hiba, mert mostanában más könyvek sem azt az élményt adják, amiben reménykedek.

De amikor olvastam, akkor élveztem az olvasást, kellemesen kikapcsolt és a kiszámíthatósága ellenére is képes volt hatni az érzelmeimre az adott pillanatban. Ajánlom-e olvasásra? A szerző regényeit kedvelőknek mindenképpen. Meg persze a többieknek is, de csak akkor ha megfelelőnek ítélik hozzá a hangulatukat.

Folytatás »

Susan Ee: Penryn és a Végítélet trilógia (Angelfall 1-3.)

Annak idején - évekkel ezelőtt - olvastam az első kötetet és a fiatal főszereplő, valamint a young adult kategória ellenére is úgy gondoltam, hogy egy egészen élvezetes történetet hozott össze a szerző. Nem voltam maradéktalanul elégedett az olvasmánnyal, mert a posztapokaliptikus hangulat és a részletes leírások ellenére is éreztem valaminek a hiányát, aminek tárgyát a mai napig nem tudom megfogalmazni. Leginkább úgy éreztem, hogy nem tudtam elmerülni a történetben, valami miatt csak a felszínén úsztam az egésznek. Nem mondhatom azt, hogy ez a pillanatnyi érzelmi állapotom miatt, mert másodszori olvasásra is ugyanez az érzés töltött el: továbbra sem tudtam átérezni teljes mélységében az eseményeket, a szereplők sem fogtak meg maguknak.

Értékelés:7 pontot ér a 10-ből
(mert sok volt az utazás és kevés idő jutott a lényegre).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 342 oldal
Fordította: Ancsa T
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Angelfall
Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)
Folytatások:
2.) World After - Túlélők világa
3.) End of Days - A vég napjai
Kategória:

Eltelt pár év az első olvasás óta és ahhoz, hogy befejezzem a sorozatot, újra kellett olvasnom az első részt - nem a bonyolult cselekmény, hanem inkább az alapok miatt. Annak idején külön írtam az első kötetről, de haladva előre az olvasással úgy döntöttem, hogy elég lesz egy poszt a teljes trilógiának. És végül ez így is valósult meg.

Miről is szól ez a trilógia? A történet elején rögtön egy posztapokaliptikus környezetben találja magát az olvasó, ahol a narrátor, az események elmesélője egy fiatal lány, aki az anyjával és a húgával menekül. Hogy mi elől? A bandák elől, a helyzet elől, az angyalok elől. Igen, az angyalok elől. Ugyanis az angyali sereg a Földre érkezett, majd ezt követően rögtön lelőtték a Hírvivőt, Gábriel arkangyalt, az egyetlent, aki tudta, hogy miért is érkeztek ide, az emberek világába. Az angyalok érkezése természeti katasztrófák sorát okozta, ezzel felborítotva az addigi rendet és megsemmisítve az emberi civilizáció vívmányait, köztük az elektromosságot is. A rend felbomlott, az utcákat elfoglalták a bandák, akik új határokat jelöltek ki, a saját törvényeik szerint éltek - közben pedig az angyalok vadásztak az emberekre.

Penryn szemtanúja lesz annak, ahogy egy csapat angyal levágja egy másik angyal szárnyait, majd az egyikük elragadja Penryn húgát. A lány megmenti az angyalt és magához veszi a szárnyait, mert úgy gondolja, hogy a tőle származó információk birtokában megtalálhatja és megmentheti a húgát. A sebesült angyal nem más, mint Rafael arkangyal, aki azonban a szárnyai nélkül eléggé elveszett. Az angyal és a lány nekivág az útnak, amelynek végén az angyalt a szárnyai visszavarrása, a lányt pedig a húga megtalálása várja. Talán.

Az első rész, az Angelfall - Angyalok bukása kötet nagy része a világ bemutatásával telik el, eléggé komótosan haladnak előre az események, az aszfalt koptatásával, az erdőben bujkálással több oldalt írt tele a szerző, mint amennyit a vége eseményekkel, a lényeggel. Mert igazán akkor gyorsulnak fel az események és lépnek az addigiaknál sokkal mozgalmasabb fázisba, amikor a főszereplők megérkeznek a Fészekbe és felfedezik annak szörnyű titkát. A vége, az utolsó oldalak történései igen jól sikerültek és érdekessé, olvasásra szükségessé tették a folytatást.

A második kötet, a World After - Túlélők világa pontosan ott folytatódik, ahol az első rész véget ért: Penryn a skorpióangyal mérgétől bénultan fekszik az Ellenállás tábora felé haladó autó platóján, miközben mindenki azt hiszi róla, hogy meghalt. De Penryn él és életre is kel. A húgával és az anyjával elég különös kompániát alkotnak, akiket nem is sokáig tűrnek meg maguk között a túlélők. Rafi közben Belielt üldözi és vissza akarja szerezni tőle a szárnyát.

Értékelés: 6 pontot ér a 10-ből

(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2015.

Terjedelem: 381 oldal

Fordította: Ancsa T

Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)

A mű eredeti címe: World After

Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)

Előzmény:

1.) Angelfall - Angyalok bukása

Folytatás:

3.) End of Days - A vég napjai

Kategória:

Az volt az érzésem, hogy a szerző egy nagyon összetett történetet akart az olvasói elé tárni, tele misztikus és bibliai utalásokkal, lényekkel és persze a Végítélet Napjának eljövetelével. Mégis ez a kötet amolyan töltelék részre sikeredett, mert a szereplőink csak nem jutottak egyik szintről a másikra, egy helyben topogtak vagy éppen oda-vissza rohangáltak. Többek között Rafi sem igazán halad a szárnya visszaszerzésével, pedig ő a nagy harcos, Beliel pedig sérült - mégsem sikerül lejátszaniuk a nagy meccset. Az egyedüli cél, amit sikerült elérni és megvalósítani az az angyalok által végzett kísérletek felderítése és átmeneti akadályozása, de mindez későn, mert a baj legnagyobb része már megtörtént. 

Annak ellenére, hogy tele volt nagyon jó ötletekkel és a romantika még mindig nem burkolta rózsaszín cukormázba a történéseket, igazából rengeteg minden idegesített ebben a részben. Kezdjük mindjárt Uriel idióta szokásával a háta mögött masírozó két nőről, akiket korábban szobadísznek használt. Aztán folytatva a színpadias jelenetekkel, amelyekkel meg akarja győzni az angyalokat a Végítélet Napjának közeledtéről. Rafi sem hozza azt a színvonalat, amit elvártam tőle, keveset is szerepelt a történetben. Annál több volt viszont Penrynből és a családjából. Nem volt ez rossz, de megint csak lehetett volna sokkal jobb is.

A befejező kötetben, az End of Days - A vég napjai címet viselő rész megint csak egyenes folytatása a második kötet befejezésének. Rafi, Penryn, Paige és a sáskái menedéket keresnek, ahol átmenetileg meghúzhatják és kipihenhetik magukat. A szárnyától megfosztott és sérült Beliel szintén velük tart, mint a fogjuk. 

Az eddig viszonylag logikusan felépített események már a kötet legelején elkezdenek összeomlani és megtelni logikátlanságokkal, furcsaságokkal. Kezdetnek mindjárt ott van a nagy harcos arkangyal, aki jobban tart a kishúgtól, mint Belieltől. De ez még semmi, mert amikor Beliel csellel ráveszi Penrynt a kard használatára és két pokolfajzat kel át azon keresztül a pokolból, akkor Rafi nem tesz semmit sem velük, sem pedig Beliellel kapcsolatban - majd csodálkozik, hogy a két pokolszökevény kiszabadítja az angyalt, akinek természetesen nyoma vész és később még bőségesen okoz majd bosszúságot. Egyáltalán hogy kerültek elő a pokolfajzatok? Eddig még csak említés sem történt róluk, most pedig egyszerűen a történések kulcsszereplői, alakítói lettek.

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből

(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2016.

Terjedelem: 365 oldal

Fordította: Ancsa T

Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)

A mű eredeti címe: End of Days

Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)

Előzmény:

1.) Angelfall - Angyalok bukása

2.) World After - Túlélők világa

Kategória: 

Aztán ott van Penryn, akinek eddig a túlélés és a húga megmentése lebegett a szeme előtt célként, most meg mintha hormonkezelést kapott volna, egyfolytában tüzel és mászik rá az arkangyalra. Teszi ezt annak ellenére is, hogy tudja az angyalok nem létesíthetnek kapcsolatot az emberek lányaival, mert elbuknak és a kárhozat lesz a sorsuk. Szóval az eddig példásan viselkedő Penryn kifordul önmagából és mintha semmi sem érdekelné, semmit sem fogna fel a problémából, csak és kizárólag az érdekli, hogy ott viszket neki, ahol eddig még nem.

Pedig ez a rész is tele volt ám jó ötletekkel, mert a pokolban játszódó jeleneteket nagy élvezettel olvastam és el is ámultam tőlük rendesen. A bukott angyalok, a pokolfajzatok, a démonvezérek, a bukottak beavatása, az elemésztettek, a démonvezérrel kötött alku... ezek mindegyike nagyon jó ötlet és az egész jelenet fantasztikusra sikerült. Beliel története több volt mint megható, mert egyszerre volt gyönyörű és volt tele reménytelenséggel, indulattal. Szerintem rá tovább fogok emlékezni, mint Rafira és hirtelen jött szerelmére.

A szárnyalást követően a kötet végére a szerzőnek sikerült agyon csapnia mindent, amit addig felépített: az Ellenállás vezérének választott kamaszlány, a végső összecsapás előtt szabadtéren megrendezett tehetségkutató verseny - ez vitte a prímet -, a nevetséges nevű és idegesítően viselkedő ikrek és persze Rafi döntése a szárnyaival kapcsolatban - ezek mindennek tekinthetők, csak jó döntésnek nem.

A legidegesítőbb azonban az volt, hogy a szerző feldobott bizonyos információkat, majd szépen elfelejtkezett róluk. Ilyen volt az, hogy Penryn anyja olyan tudás birtokában van a pokolfajzatokkal és az angyalokkal kapcsolatban, amely azért megért volna néhány kérdést és némi kifejtést. De legalább ugyanennyire érdekelt volna az is, hogy mit is keresnek az angyalok az emberek világában, miért is érkeztek ide egyáltalán. Az sem tetszett, hogy igazi magyarázatok nélküli és rózsaszín szirupba fulladó lett a történet vége. Mintha a szerzőt kötelezték volna, hogy a kategória elvárásainak megfelelő befejezést adjon az egyébként sötét és komor történetnek. És mintha szorított volna az idő is, mert a végső magyarázatok, levezetések elmaradtak a korábbi részletes leírásokhoz és oda-vissza szaladgálások jelentőségéhez képest.

Nagyon jó és érdekes alapötletre építkező történet, amely minden hibája ellenére is jól indult, érdekes eseményeket vonultatott fel, kifejezetten továbbolvasásra késztető befejezéseket hozott össze a kötetek végén. De akárhogy is nézem a trilógia részeinek színvonala folyamatosan csökkent, mintha a szerző szárnyaló gondolatait gúzsba kötötték volna az elvárások és ez meghatározta az egész cselekményt. Az igazi mélyrepülést az utolsó kötet produkálta és nagyon elszomorodtam miatta, mert ennél azért lényegesen többet vártam volna a kezdés alapján. Az látszik, hogy ez nem az én sorozatom, nem az én történetem és ezt nálam jobban senki sem sajnálja, mert alapból kedvelni akartam.

Folytatás »

Tarryn Fisher: Szeress, ha hazudok is - a teljes trilógia

Korábban - évekkel ezelőtt - olvastam a trilógia első kötetét és nagyon, minden addiginál jobban felidegesített a történet. Akkor úgy éreztem, hogy nem is akarom megismerni ennek a gyötrelmes szerelemnek a folytatását, a szereplők további nyűglődését és fájdalmát. Aztán lassacskán csak elcsitultak az indulataim és a megjelenéseket követően a polcomra kerültek a kötetek. Illetve az utolsó nagyon fel se került, mert amint megérkezett a csomagban, nekiláttam az első kötet újraolvasásának. Valamivel kevésbé húztam fel magam a hazugságokon és jobban figyeltem a reakciókra, az elejtett utalásokra, titokzatos félmondatokra, jelekre - így aztán sokkal élvezetesebb volt az egész, mint az első olvasás alkalmával. Folytattam is a következő két kötettel és mivel úgy gondolom, hogy ez az egész sztori csak egyben értelmezhető és értékelhető, ezért most egyben is írok róla. 

Értékelés: 6 pont a 10-ből
(mert végtelenül felidegesített a kínlódás)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 280 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: The Opportunist
Sorozat: Szeress, ha hazudok is
Folytatás:
2.) Dirty Red - Zűrös vörös
3.) Thief - Tolvaj
Műfaj: romantikus

Olivia és Caleb a főiskolán találkozott egymással. Megismerkedésük szokványos, a suli sztárja felfigyel a zárkózott lányra és randira hívja, de csak elutasítást kap cserébe, amely természetesen az ostrom további folytatására ösztönzi. A klisék ezzel nem érnek véget, mert Caleb Drake nem csak sztár, hanem jóképű és gazdag is - és persze angol akcentusa van, mert a szigetországban született és nevelkedett egy ideig. Olivia Kaspen ezzel szemben árva, egyedül van a világban, szegény, mint a templom egere, a főiskolán ő az egyetlen ösztöndíjas és eléggé tüskés, zárkózott személyiség. Kettősük olyan, mint a tűz és a víz, mégis jól megértik egymást - főleg a kapcsolatuk elején. A bizalom azonban nehéz kérdés és ha valaki állandóan bizalmatlan, akkor az előbb vagy utóbb úgy is talál valami okot arra, hogy bizonyítsa az igazát, a hazugságok pedig utol érik az embert. Olivia pontosan ilyen és erre rá is megy a kapcsolata.

Történetünk ott kezdődik, hogy három év telt el a szakítás óta és Olivia újra összefut Calebbel. A szívének olyan, mintha az a három év nem is létezne, nem tud elszakadni a férfi látványától. A csúnya és fájdalmas szakítást követően zűrre és problémára számít, de mást kap. Kiderül, hogy a férfinak amnéziája van, semmire sem emlékszik a balesete előtti időből. A nő számára ez olyan, mintha helyre hozhatná a korábban elkövetett hibáit és ki is használja a hirtelen adódott lehetőséget a férfi ismételt meghódítására. A terv egészen jól is működik addig, amíg fel nem bukkan a férfi jelenlegi barátnője - majdnem menyasszonya - és tönkre nem teszi az éppen alakuló idillt.

Ez tehát az alapeset és innen indul az a mérhetetlen mennyiségű szenvedés, amely biztosan nem hagyja nyugalmi állapotban az olvasó érzelmeit. A történet szerkezete eléggé egyedi és ezért mindenképpen elismerést érdemel a szerző - ahogy az átélt szenvedések mennyiségéért is. Mit is jelent ez az egyediség? A három főszereplő mindegyike kap egy kötetet, ahol bemutathatja a saját nézőpontját - a jelenben és a múltban is történtekkel kapcsolatban is -, közben pedig időben is halad előre a történet. A teljes sztori közel másfél évtizedet ölel fel és ezalatt rengeteg minden történik a szereplőkkel - van, ami azonban mégsem változik. 

Az első kötet, a The Opportunist - Kihasznált alkalom, Olivia nézőpontját jeleníti meg, az ő kissé zárkózott és zavaros személyiségét ismerhettem meg belőle. Bevallom, hogy nem értettem, miért is bánik olyan keményen önmagával, mert nem találtam annyira rossznak és bűnösnek, amennyire szapulta magát. Pont ezért idegesített az, hogy nem volt képes elszakadni Calebtől, hogy újra elkövette ugyanazokat a hibákat és képes lett volna újra feláldozni mindent egy férfiért, aki szerintem meg sem érdemelte ezt. A nem múló vonzódás és a megszállottság oka lassan kibontakozik a múltbeli jelenetekből, de a jelen eseményei továbbra is kissé zavarosnak, érthetetlennek és mindennél dühítőbbnek tűntek számomra. A regény befejezése igazi gyomorra mért ütés, amelyet az epilógus talán enyhít egy kicsit, de mivel ez még csak a trilógia első kötete, tudtam, hogy a szenvedésnek még közel sincs vége.

Értékelés: 8 pont a 10-ből

(mert jobban tetszett, mint számítottam rá, de...)

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Rubin pöttyös

Kiadás éve: 2015.

Terjedelem: 293 oldal

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Borító ár: 2.999,- Ft 

A mű eredeti címe: Dirty Red

Sorozat: Szeress, ha hazudok is

Előzmény:

1.) The Opportunist - Kihasznált alkalom

Folytatás:

3.) Thief - Tolvaj

Műfaj: romantikus

A második kötet azé a szereplőé, akit még Oliviánál és Calebnél is jobban utáltam, Leah Smith-é. Hosszú ideig el sem tudtam képzelni, hogy olvasni akarok egy olyan regényt, amelynek ez az utálatos nő a főszereplője, ahol az ő nézőpontja érvényesül majd közel háromszáz oldalon keresztül és csak úgy szabadulhatok tőle - vagy még úgy sem -, ha minél gyorsabban a kötet végére érek. A Dirty Red - Zűrös vörös pont arról szól, amit a címe is sugall, egy mérhetetlenül zűrös vörös hajú nőről, aki számomra továbbra is a gonosz boszorka megtestesítője, az önzés mintaképe.

Azt hittem, hogy mindennél jobban utálni fogom ezt a nőt, de inkább csak szántam őt, mert felállított egy csapdát, ami mindenki számára szörnyű volt, de a következményeket neki magának volt a legnehezebb elviselnie. A kötet szerkezete továbbra is megegyezik az előző regényével, a múltbeli és a jelenben játszódó jelenetek váltakoznak, így lassan az is kiderül, miért viselkedik Leah úgy, ahogy az a könyvben szerepel. Nem, még ettől sem lett szimpatikusabb a számomra a személye, de talán jobban érthetővé váltak a cselekedetei. Közben persze ez a regény is tele van utalásokkal és jelekkel, amikre figyelni kell. Néhány, Olivia szemszögéből már korábban megismert jelenet teljesen más színben tűnik fel. Kissé érthetőbbé vált Olivia és Caleb egymás iránti vonzódása és Leah megszállottsága is. Újabb közel egy év telik el a történet időrendjében, mire a kötet vége elérkezik és a befejezést megint csak egy jól betalált gyomrosként tudnám leírni. De ami igazán meglepett az mégis az, hogy élveztem ennek a résznek az olvasását, mert sokkal jobban csúszott, mint a kezdő kötet. Jöhetett tehát a következő - már csak azért is, mert most már muszáj volt ennek a mérhetetlen szenvedés és másnak ártó dömpingnek a végére érnem.

Az előzmények ismeretében Caleb nézőpontja, a Thief - Tolvaj címet kapott történetrész érdekelt a legjobban. A szerző ügyesen építette fel a karakterét, mert amíg a kezdő kötetben egy gazdag ficsúrnak éreztem, akinek az kell, amit nem kaphat meg, addig a második részben árnyaltabb lett a személyisége, bemutatásra kerültek más oldalai is. Aztán itt volt ez a harmadik kötet, amelynek az eleje gyakorlatilag ismétlés, a korábbi események Caleb szemszögéből történő zanzásított összefoglalója. Mivel egymás után olvastam a sorozat részeit, ezért túl sok új információt nem adott, de ha nem így történt volna, akkor bizony nagyon éreztem volna az összefoglaló indítás, felvezetés hiányát.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
(mert kerek egésszé vált a történet)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 293 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Thief
Sorozat: Szeress, ha hazudok is
Előzmény:
1.) The Opportunist - Kihasznált alkalom
2.) Dirty Red - Zűrös vörös
Műfaj: romantikus

Merthogy megint előrébb haladtunk az időben és újabb évek teltek el, a szereplőink alapvető hozzáállása pedig semmit sem változott. Talán csak úgy gondolják, hogy jobban tudják mit akarnak és eszerint cselekszenek, de ez nem könnyíti meg az életüket - egyáltalán nem. Kellett ez a harmadik rész, nagyon kellett, mert végül ez kötötte össze a korábbi történéseket, adott értelmet az értelmetlennek - már ha egyáltalán azokat meg lehet magyarázni - és töltötte ki a események, érzelmek és reakciók korábbi hézagait. Figyeltem a korábban elhangzott - és a könyvekben előrelátóan bejelölt - utalásokra és azt kell mondanom, hogy a szerző szépen lezárt mindent, elvarrt minden szálat.

Továbbra is azt gondolom, hogy az, amit ez a három személy művel egymással és a környezetük tagjaival, az bizony nem egészen normális - valószínűleg pont ezért talán még meg is történhet. Mert sajnos az emberi érzelmek bonyolultak és bizonyos kombinációban akár pont olyanok is lehetnek, mint ami ebben a trilógiában szépen lassan kibontakozik az olvasó szeme előtt. A kulcsszó - véleményem szerint - továbbra is a kommunikáció. Mert ha a szereplőknek van lehetőségük megbeszélni a problémáikat, a félreértésre okot adó helyzeteket, akkor alapvetően nem történik meg az, amiről ebben a trilógiában olvastam. Az biztos, hogy nem csak a pénz kell a boldogsághoz, mert ebben a történetben mindenki gazdag és sikeres, mégis mérhetetlenül szerencsétlen.

Nem egy szokványos szerelmi történet, nem egy szokványos szerelmi háromszög (négyszög vagy még inkább sokszög), de így egyben olvasva tudom ajánlani. Persze lehet, hogy érdemes az olvasás mellett nyugtató teát szürcsölgetni, de mindenképpen türelemmel lenni a hirtelen érzelemből elkövetett tettekkel a sorozatos félreértésekkel és a végtelen nyűglődéssel szemben.

Sokat gondolkoztam azon, hogy a szerző miként is rakhatta össze ezt a történetet, de csak úgy történhetett, hogy megírta azt lineáris időrendben, aztán szépen összekeverte a fejezeteket. Ha mégsem így történt, akkor vagy nagyon átérezte az egész sztorit, vagy pedig egy elképesztő memóriával rendelkező ember, vagy nagyon jó szerkesztői vannak.

A lényeg, hogy bár nehezen indult a kapcsolatom ezzel a trilógiával, ahhoz képest most úgy érzem, hogy megérte elolvasni. Lehet, hogy egyszer majd újra is olvasom, de az biztos, hogy nem mostanában lesz. Drámából egyelőre elég volt ennyi.

Folytatás »

Jeaniene Frost: Első lobbanás (Az éjszaka hercege 1.)

El vagyok maradva a posztokkal - hogy stílszerű legyek -, majdnem annyira, mint Jeaniene Frost regényeinek magyar megjelenései az eredeti kiadásoktól. Úgy tűnhet, hogy kesergek, pedig alapvetően ünnepelni kellene, hogy végre - öt hosszú év után - a szerzőnek új regénye jelent meg magyar nyelven. Bár amikor a kiadó bejelentette, hogy átvette a szerző gondozását, kapásból azt feltételeztem, hogy a már megkezdett sorozat - a Cat & Bones  - fog folytatódni, de mégsem így döntöttek, hanem inkább belekezdtek egy másik sorozatba. Nem, még mindig nem kesergek, csak épp a tényeket sorolom. Mert miért is kellene keseregni, amikor Cat és Bones mellett Vlad volt a sorban következő kedvenc a korábbi kalandokban. Sőt, Vlad néha megelőzte a két főszereplőt is a tetszési fokmércén, bár tény, hogy együtt voltak a legjobbak, úgy volt a legélvezetesebb a történet és a szöveg, ha mindhárman hozták a formájukat. Már amennyire emlékszem. És ugye éppen ez a nagy baj - eltelt öt év és az emlékek megfakulnak, illetve megszépülnek, aztán az ember lánya már azt sem tudja, hogy mi az igaz és mi az, amit hozzáképzelt a dolgokhoz.

Értékelés: 8 pontot ér a 10-ből
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Zafír pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 343 oldal
Fordította: Szebegyinszki Szilvia
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Once Burned
Sorozat: Az éjszaka hercege
Folytatások:
2.) Twice Tempted
3.) Bound by Flames
4.) Into the Fire
Kategória: urban fantasy, paranormális romantikus

A szerző magyarul megjelent regényei:
Cat & Bones sorozat:
Félúton a sírhoz, Karó és sírhant, Síri csendben,
Sírig hű szerelmed, A sír innenső oldalán
Spin off kötet a Cat & Bones sorozathoz:
Az első vércsepp

Szóval Vlad - és nem Drakula, mert azt nagyon utálja, ha így szólítják - régi kedvenc ugyan, de ezúttal nem abban a környezetben és szerepben láttam viszont, amiben megszokhattam. Ezúttal a számára megszokott környezetben, a szülőföldjén játszódik a történet nagy része, Vlad is inkább erdélyi vajda, sok száz éves vámpír, a hozzá tartozók vezére, mint csak az éppen aktuális kaland egyik résztvevője. Ez egyben bizsergető újdonság is, mert korábbi emlékeim szerint Vlad az a karakter, aki könnyedén elbírja a főszerep súlyát és el is tudja vinni a hátán a sztorit - feltételeztem, hogy meg sem kottyan neki ez a teher. Neki végül is nem volt semmi gondja ezzel. A probléma ott kezdődött, hogy a történetet nem Vlad nézőpontjából írta meg a szerző, hanem egy eddig ismeretlen karaktert tett meg elbeszélőnek. 

És jaj, ez azért nem jött be annyira, mint amennyire jó lehetett volna. Több hiányosságot is érzek a történetben és ezek egy része alapvetően abból adódik, hogy a magyar megjelenések kissé zűrösek - már megint. Vlad ugyanis úgy lépett színre ebben a sorozatban, hogy alig kapott valami bemutatást - amit mégis, azt nem lehet karakter leírásnak nevezni. A szerző részéről jogos a dolog, hiszen azt feltételezte, hogy az olvasók ismerik a karaktert, valószínűleg kedvelik is, hiszen volt igény arra, hogy önálló sorozatot kapjon. De a magyar olvasók nincsenek ilyen optimális helyzetben. A szerencsésebbek - köztük én is - ismerik Vladot, mert olvasták a Cat & Bones sorozat köteteit - ami egy másik kiadónál jelent meg és az utolsó rész sem éppen mostanában -, de a többség most találkozott először ezzel a szereplővel. Nem csodálkoznék azon, ha az éjszaka - eme nemes és harcias - hercege sokak tetszését nem nyerné el ezzel a mostani szereplésével, mert üresnek és légből kapottnak tűnik a karaktere - és ebben a regényben az is.

Nem tudom, hogy mi késztette arra Frost kisasszonyt, hogy Vlad kezéből kivéve az elbeszélés lehetőségét, a női főszereplőnek, Leilának adja azt. Most viszont határozottan úgy érzem, hogy ez nem volt teljesen jó döntés. Ugyan Leila személye is érdekes, főleg a képességei teszik különlegessé, de a megformálása nem sikerült teljesen hitelesre. Mindjárt részletezem is, hogy mire gondolok. 

Leila gyerekként balesetet szenved, alig éli túl az esetet, amikor pedig felgyógyul, jelentkeznek nála bizonyos képességek: a teste áramot termel és aki hozzáér, azt megrázza, illetve az érintéssel látja az adott alany múltját és jövőjét. Ezt a "látós" dolgot nem csak személlyel, hanem az adott illető által megérintett tárggyal is meg tudja tenni - ez esetben a tárgy gazdáját is meg tudja találni a jelenben. Nem semmi képességek, az tuti! 

Leila tisztában van a különcségével és ennek eltitkolására - vagy éppen közszemlére tételére - elég jó megoldást talál: egy utazócirkusz társulat tagjakét járja az országot, soha sem marad huzamosabb ideig ugyanazon a helyen, ezért nem is kelt feltűnést. Legalábbis eddig. Mert most bizony sikerült elárulnia magát és ennek hamar híre megy, azonmód el is rabolják és arra kényszerítik, hogy találjon meg valakit. Leila rá is akad a keresett személyre, aki nem más mint Vlad - csak éppen a megbízó pechére a vámpírok eme ura gondolatolvasó és érzékeli a lány jelenlétét a fejében. Vlad persze nem tűrheti, hogy ellene törnek, ezért úgy dönt, hogy legjobb védekezés a támadás, rögvest Leilához siet és elintézi az ellene törőket. Vlad és Leila tehát megismerkedik egymással és a sztorinak ezzel nincs vége, hanem még csak most kezdődik a java.

A legnagyobb bajom Leila személyével, hogy a kora elég nehezen beazonosítható és bár kiderül később, hogy a húszas évei elejét tapossa, a legtöbb helyzetben úgy viselkedik, mint egy kamasz - ez pedig eléggé lehangoló és zavaró. A másik problémám a hozzá fűződő logikátlanságok sora, amelyek alapján az az érzésem, hogy Frost kisasszony nem igazán tudta még az elején, hogy mit is akar kezdeni vele. Az kiderül a regényből, hogy miként marad életben az őt is eléggé romboló képességei ellenére, de arról nem szól a fáma, hogy miként maradt életben addig - vagyis hosszú évekig -, amíg össze nem találkozott ezzel a cirkusszal. Hmm, hmm... Az alkalmazott magyarázat bizony sántít, mert amíg az egyik jelenetben mentőövnek a tűnik, egy másikban inkább a nyakba kötött kötélnek.

Nagyon tetszettek a történelmi és mítoszokhoz kapcsolódó utalások. Ugyan a főgonosz kissé sutára sikeredett és túl sokáig bujkált a sötétben, hogy aztán egy nagy dumacsatában mutatkozzon be az olvasóknak, de a múltja és a tettei jó alapot adtak az egész történetnek. Ez a rész mindenképpen piros pontot érdemel - ha még osztogatnak mostanában olyanokat. Még egy piros pontocska, hogy a gondolatolvasási képessége és a Leilával folytatott kommunikációja miatt csak megismerhetők Vlad gondolatai is, bár azért valamivel több lényegesen jobb lett volna belőle. De sebaj, éljen a titokzatosság és ki is lehetne titokzatosabb, mint ő maga, az Éjszaka Hercege. Ha már itt tartok: kevésbé arrogáns és hatalmaskodó viszont lehetett volna az uraság - legalább az elején.

Ami miatt viszont fekete pontot osztogatok, az a Vlad és Leila közötti romantikus szál, ami inkább tűnt erőltetettnek és hiteltelennek, mint hihetőnek és szenvedélyesnek. A röhejes szerelmi háromszögről - ha annak tekintem azt, amit olvastam - pedig inkább ne is beszéljünk. Szóval nem, a sztorinak ez a része nem jött be. Leila reakciói pedig különösen nem: egyszerűen gyerekesek, éretlenek és - most eléggé durva leszek - ez a csaj nem Vladhoz való. Tudom, majd a sokadik kötet után - remélem, hogy azért annál hamarabb - megcáfolom ezt a kijelentésem, mert a karakterfejlődés és egyebek, de most még tartom magam a véleményemhez.

Nagyon vártam ezt a regényt és örülök is neki, hogy megjelent, de ez az első kötet nem éppen azt az élményt hozta, amit elvártam volna ettől a szerzőtől és ettől a főszereplőtől. Remélhetőleg lesz még lehetőség megismerni a folytatásokat és akkor árnyaltabbá, valamint teljesebbé válik a kép és a történet is, mert ez így egyelőre kevés - ahhoz, amit vártam, mindenképpen. De az előzetes elvárásokat félretéve is. Sok minden idegesített olvasás közben és amikor szinte minden hibát észreveszek, akkor biztosan van valami gond a sztorival. Még így is jobb, mint a nagy többség, de Jeaniene Frosthoz képest nem annyira kiemelkedő. Tudom, azok a fránya elvárások... Egynek mindenesetre jó volt, a folytatásra pedig nyitott vagyok, mert a szerző számomra már bizonyított.

Folytatás »

Colleen Hoover: It Ends With Us - Velünk véget ér

Colleen Hoover az a típusú szerző, akinek regényei komoly és mégis mindennapinak tekinthető témákat dolgoznak fel - legalábbis az eddigi tapasztalataim alapján így gondolom. Történeteiben keveredik a keserűség, a remény, az élet igazságtalansága és a boldogság ígérete. Műveiben bőven  akad érzelem, akár tucatnyi zsebkendőt is igénylő, szívet facsaró helyzet, de mégsem rózsaszín és cukormázas az egész, hanem nagyon is realista, hétköznapi - ugyanakkor megdöbbentő. Nem kivétel az előbbiekben leírtak alól ez a regény sem, amelynek a címe leginkább akkor válik érthetővé, amikor már majdnem teljes a történet.

Értékelés: 10 pont a 10-ből
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 422 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár (puha): 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: It Ends Whit Us
Műfaj: romantikus, new adult
A szerző egyéb művei:
Hopeless - Reménytelen
Lossing Hope - Reményvesztett
Finding Cinderella - Helló, Hamupipőke!
Slammed - Szívcsapás
Point of Retreat - Visszavonuló
This Girl - Ez a lány
Maybe Someday - Egy nap talán
Confess - Vallomás
Ugly Love - Csúf szerelem
Too Late - Túl késő

Lily viszonylag jó körülmények között, családban nőtt fel, látszólag mindene megvolt. Látszólag... Mert a társadalmi elvárások és a látszat fenntartása meghatározták a családja mindennapjait: a kívülről tökéletes család belülről több problémával is küzdött, de megoldani egyiket sem volt képes. Lily eléggé visszahúzódó és magának való lány, aki véletlenül felfedezi, hogy az üresen álló szomszéd épületbe egy fiatal fiú költözött be. A lány és Atlas megismerkedik egymással, majd a kölcsönös támogatás barátságba, később szerelembe fordul, de a boldogság véges, mert az élet messze sodorja egymástól a fiatalokat.
Sok évvel később Lily már elvégezte az egyetemet és Bostonban - álmai városában - új vállalkozásba kezd. Amikor megismerkedik Ryan Kincaid idegsebésszel és érezhetően vibrál közöttük a levegő, akkor Lily úgy érzi, hogy az élete minden tekintetben révbe ért. Persze, hogy ez nem maradhat így és persze, hogy ekkor bukkan fel a múltból a lány első szerelme, Atlas. Lily jogosan érzi úgy, hogy az élet igazságtalan, de mindenképpen döntenie kell: a múlt biztonságát választja vagy továbblépve az újonnan felépített kapcsolatot mélyíti tovább.

Talán úgy tűnik, hogy a regény a tipikus szerelmi háromszög klisével operál, de legnagyobb örömömre, ez nem így van. Magam is féltem egy kicsit a fülszöveget olvasva, hogy csalódást fog okozni a történet, ugyanakkor bíztam is a szerzőben annyira, hogy másfelé fogja vinni a fő eseményszálat, máshová fogja helyezni a hangsúlyt, mint a két férfi között őrlődő női érzésekre. És bizony ez így is lett, aminek nálam senki sem örül jobban.

A regény elején rögtön a felnőtt Lily az, akit sikerül megismerni és az első fejezet írja le véletlen és kissé szokatlan találkozását a jóképű dokival. Mindezek után persze, hogy kíváncsi voltam arra, mi is történt a múltban és mi vezetett idáig. A jelenkori történések mellett a múlt a naplószerűen hangzó levelekből derül ki, és csak akkor érthető meg igazán Lily érzés- és gondolatvilága, ha ezeken már túljutottunk, csak akkor lesznek világosak a jelenkori döntései.

Két szerelmi történetet tartalmaz a regény, amelyek mindegyike már önmagában is teljes és kerek, gyönyörű és fájdalmas, reménnyel teli és veszteségtől sajgó. Az, hogy a két sztori főszereplője ugyanaz a személy - egy lány és egy nő -, csak még különlegesebbé teszi az egészet. De nem ettől egyedi ez az elbeszélés, hanem attól, ahogy a múlt történései meghatározzák a jelenben kialakult helyzeteket. Mert klisé, hogy a múlt megismétli önmagát, hogy a lányok olyan férfit választanak, aki hasonlít az apjukra, hogy a mások által elkövetett hibákból tanulni kell, de ez mind igaz. És így kellene gondolkodnia és élnie minden nőnek a mai világban.

Összességében tekintve gyönyörű ez a történet, de még inkább tanulságos és példaként, útmutatóként szolgáló írás. Mert annak szánta a szerző. A személyes érzelmek az első szótól az utolsóig meghatározzák a események alakulását, a szereplők jellemét és karakterét. Képes megmutatni, hogy a döntés nem könnyű, de muszáj dönteni - főleg, hogy ha ott a negatív példa előtted - és a kezedbe venni a sorsod, az életed irányítását. Dönteni kell, még akkor is, ha fáj, akkor is, ha a szíved szakad bele, mert a gödör széléről sokkal könnyebb visszafordulni, mint a gödör aljáról kimászni.

Lily erős karakter, egy szívós és energikus nő, aki látott és megtapasztalt néhány dolgot a gyerekkorában. Személyiségének alakulásában meghatározó volt ez az időszak és mivel nem értett egyet az akkor történtekkel, ezért elhatározza, hogy vele ez nem történhet meg. De ez tényleg olyan egyszerű és olyan könnyű a döntés?

Ez a regény képes szétszakítani, mert annyira mindennapi az eset, annyira könnyű megérteni, hogy mi és miért történik és annyira természetes a reakció - a tűrés, az elfogadás, a kitartás a választott helyzet mellett -, hogy még olvasás közben is érezni a késztetést: adj még egy esélyt neki, csak egy utolsót, mert jó ember, mert szereted, mert azt fogadtad, hogy jóban és rosszban is mellette maradsz. De hol van a határ? Hol van a társadalmi elvárások, a belénk nevelt gátak és a személyes boldogság között húzódó mezsgye? Kiben van akkora bátorság, hogy bevállalja az ismeretlenbe vezető ugrást, amikor jelenleg - ha nem is biztos -, de ismerős talajon áll?

Közel sem egyszerű, de Colleen Hoover a kellő tisztelettel, a tőle megszokott mélységgel és profizmussal ragadta meg a kényes témát, vezette fel az előzményeket, majd ismertette meg az olvasóval a főszereplője érzéseit és döntésének hátterét. A szerző szempontjából sokkal személyesebb ez a történet, mint az általa korábbiakban írtak és erről ad is némi információt a kötet végén.

Nem az a fajta regény ez, amelyet minden hónapban le fogok kapni a polcról és újra elmerülök majd a sztoriban, hanem inkább az, amelyet egyszer elolvasok, aztán büszkén nézem, hogy ott áll a polcomon és ahányszor csak rápillantok, eszembe jut, hogy milyen mélységei vannak és mekkora az igazságtartalma, mondanivalójának ereje. Átélni újra az egészet? Nem biztos, hogy akarom. Ugyanakkor olvasni mindenképpen kell, mert egyszerre gyönyörű, megrázó és tanulságos.

Folytatás »