J. R. Johansson: Álmatlanság ( Az Éjjeljárók 1.)

Szeretem az izgalmakat és a borzongást. Ha egy eredeti ötleten alapuló történet kínálja számomra mindezt az élvezetet, annak általában nehezen, illetve leginkább sehogy sem tudok ellenállni; a könyv fülszövegének elolvasását követően pedig nem is akartam az ösztönöm által sugalltakat figyelmen kívül hagyni – jobb döntést nem is hozhattam volna.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 282 oldal

Fordította: dr. Sámi László

Borító ár: 2.980,- Ft

A mű eredeti címe: Insomnia

Sorozat: Az Éjjeljárók
Folytatás:
2. Paranoia
3. Mánia

Műfaj: ifjúsági, thriller

Parker különleges képességgel rendelkezik: a teste ugyan alszik, de az elméje folyamatosan aktív, az éjszaka folyamán a saját álmai helyett annak a személynek az álmaiba lép be, akivel aznap utoljára szemkontaktust teremtett. Számára ez a képesség inkább átok, hiszen közel négy éve nem volt része normális éjszakai pihenésben, a teste és a szelleme is végletekig kimerült, az alvásmegvonás tünetei erősödnek, gyakoriságuk is növekszik, a fiú pedig tisztában van azzal, hogy ha nem lesz hamarosan pihentető alvásban része, akkor biztosan meg fog halni. Egy véletlennek köszönhetően találkozik Miával, akinek álmai nyugalmat, valamint az oly régóta áhított, mély és álomtalan alvást hozzák el a meggyötört és kétségbeesett fiú számára. Ettől a naptól kezdve pedig Parker mindent elkövet, hogy Mia legyen az utolsó személy, akinek a szemébe néz a nap folyamán – még akkor is, ha ettől szinte megszállottnak tűnik, a lányt pedig halálra rémiszti a tetteivel. Az egyébként sem egyszerű helyzet csak súlyosbodik, amikor Mia elkezd fenyegető leveleket kapni, Parker pedig az egyre gyakrabban előforduló emlékezetkiesései miatt egyáltalán nem biztos benne, hogy ő maga ártatlan lenne a dologban…

„Álomlátónak lenni nagy szívás, különösen úgy, hogy mindenki körülöttem az Álmodók közé tartozik. Azt nem tudom, vannak-e más, hozzám hasonlók is a világban, csak azt, hogy ha te vagy a „szerencsés” Álmodó, aki utoljára a szemembe néz, akkor reggelig nem szabadulhatok tőled. Nem számít, mennyire szeretnék menekülni, egész éjszakára ott ragadok melletted.”

A tekintet, amelyért Parker mindenre képes.

Mint mindenki más, én is voltam már kialvatlan, nagyon jól tudom, hogy mivel jár ez az állapot, melyek a jellemző tünetek, ezáltal könnyen át tudtam érezni Parker hangulatát és állandósult fáradtságát – ráadásul a fiú a történet narrátora, ezért az érzések még intenzívebben áradtak felém. Bár soha nem voltam annyira kimerült, hogy ez az életemet veszélyeztette volna, de el tudom képzelni azt a kétségbeesést, amelyet a főszereplő érzett, amikor rájött, hogy változás nélkül az élete nagyon fiatalon fog véget érni. A helyzetet csak bonyolítja, hogy az édesanyja teljesen más problémát lát a tünetek hátterében, ezért a bizalmatlanság is felüti a fejét a családon belül.

Miután sikerült megismernem és kellően átéreznem Parker reményvesztett helyzetét, vele együtt lélegeztem fel, amikor végre része volt egy nyugodt, pihentető alvásban, és könnyen azonosulni tudtam azzal a kétségbeesett igyekezettel, amely újra és újra arra késztette, hogy minden este keresse a találkozást, a szemkontaktust Miával. Bár tudtam, hogy Parker helytelenül cselekszik, de még így is drukkoltam neki, hogy sikerüljön a terve, és ismét olyan éjszakája legyen, amely a legtöbb embernek teljesen normális. A fiú csak azzal nem számolt, hogy Mia múltja is eléggé problémás, a lány maga is lelkileg sérült, ezért érzékenyebben reagál az egyre gyakoribbá váló, véletlennek már egyáltalán nem mondható találkozásokra – egy idő után pedig már mindegy volt, mert az ösztön erősebbnek bizonyult, mint a megfontoltság.

A visszatérő rémálom.

A feszültség fokozatosan növekszik a történetben, az elején Parker kialvatlansága, álmainak leírásai csak megalapozzák a későbbi helyzetek érzelmi reakciót, a tetőpont akkor következik be, amikor Mia a rettegés olyan fokát éli meg, amelyet senkinek sem kívánnék, miközben a fiú az egyre erősödő pszichotikus tünetekkel vívott küzdelem mellett a hiányzó emlékeit próbálja felkutatni – a nyomok pedig mind ugyanabba az irányba mutatnak. Semmi sincs nagyobb hatással az érzéseimre, nem tud annál jobban elbizonytalanítani, mint amikor már maga a főszereplő is kételkedik a saját memóriájában, amikor olyan, mintha az őrület határán egyensúlyozna, és mivel az ő szemén keresztül követem az eseményeket, így magam is minden eseményt kétséggel fogadok – a regénynek ez a része mindennél jobban a hatása alá vont. Az utolsó néhány tucat oldal eseményei hihetetlen mértékben felpörögtek, és ugyan az utolsó fejezet lassabb cselekménye magyarázattal szolgál mindenre, de az adrenalin még elég sokáig vágtatott vadul az ereimben.

Parker nem egy átlagos tini, ez látszik a hozzáállásán is: próbál ugyan gondtalannak, normálisnak mutatkozni, de a fejében nagyon is komoly gondolatok forognak, ráadásul egyedül van a problémáival, senkivel sem tudja megosztani azokat. Az alaphelyzet miatt a regényben nem is némi cselekménnyel körített, megszokott kamaszos „nyavalygás” jelenik meg, hanem egy nagyon jól felépített, kellően alátámasztott, feszültséggel és fordulatokkal teli történet bontakozott ki, amelyben folyamatosan jelen van az izgalom és a bizonytalanság – kellően meg is lepett a háttérben megbújó indok, illetve ezzel együtt az elkövető személye.

Mia álmainak virágos mezője.

A feszültséget valamivel oldani kell, ezért némi romantika is került a cselekménybe, de nem a megszokott formában: a középpontban Parker áll, aki azért keresi Miával a kapcsolatot, mert szüksége van rá, és ez kívülről megszállott rajongásnak tűnik; ugyanakkor ott van a barátja húga, Addie, akihez érzelmileg is vonzódik, de a legjobb haver tesója tabu. Példaértékű a barátság bemutatása a könyvben, amely ugyan ebben az esetben sem mentes a bukkanóktól, de élvezet volt olvasni, hogy az őszinteség képes a megtört bizalom helyreállítására – persze ehhez olyan mellékszereplőkre van szükség, mint amilyeneket ebben a regényben Finn és Addie karakterével meg is kaptam.

Bár hosszan tudnék még mesélni arról, hogy milyen érzéseket keltett bennem ez a nagyszerű regény, de szerintem elég annyi, ha kijelentem, hogy ez egy kifejezetten egyedi ifjúsági thriller, amelybe ha belekezdtél, akkor egyszerűen nem fogod tudni letenni. A történet ugyan lezárt, a bonyodalmak első ránézésre rendeződtek, de az alapprobléma továbbra is fennáll, és Parker képessége annyira különleges, a szerző pedig olyan élvezetes stílusban közvetíti a fiú gondolatait és az érzéseit, hogy a sorozat további részeit is mindenképpen olvasni szeretném.

A véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Posted in: 9 pontos,Az Éjjeljárók,ekultura.hu,Főnix Könyvműhely,ifjúsági,J. R. Johansson,könyvértékelés,recenzió 2014,thriller