Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. augusztus 23., szombat

Donato Carrisi: Démoni suttogás

Vannak könyvek, amelyeket hosszú ideig nézegetek, mielőtt rászánnám magam a vásárlásra, és még utána is várniuk kell a közösen átélt beteljesedésre. Egyedül a miértekre nem tudok magyarázattal szolgálni, mert általában bebizonyosodik, hogy ezek a regények fantasztikusan jók, és különleges élményt képesek okozni a számomra. Jelen esetben a fülszöveg és a borító volt az, ami miatt nem tudtam levenni a tekintetem a kiadványról, ugyanakkor a témája miatt halogattam a megismerését, mert nekem az ilyen stílusú regényekhez hangulat kell.

Értékelés: 10/10 (kedvenc lett)
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 512 oldal
Fordította: Simonné Kajsza Krisztina
Borító ár: 3.699,- Ft
A mű eredeti címe: Il suggeritore
Műfaj: krimi, thriller
Donato Carrisi-nak ez az első regénye, de sem a téma és az alaposság, sem pedig a nyilvánosság előtti szereplés és az írás nem áll tőle távol: jogtudományokból doktorált, értekezését a "folignói rém"-ről írta, majd pedig kriminológiai és magatartástudományi szaktanfolyamokon képezte tovább magát. Közel másfél évtizeddel ezelőtt kezdett el forgatókönyveket írni, mindezek mellett pedig népszerű sajtó- és tévékommentátor. Minden adott tehát ahhoz, hogy kellően megalapozott és élvezetes történet kerüljön ki a szerző kezei közül és azt kell mondanom, hogy nem is okozott csalódást, sőt...

Egy véletlen felfedezés és egy lakossági bejelentést követően a rendőrség később öt apró sírt tárt fel az erdei tisztáson, amelyben öt elrabolt kislány bal karjára akadtak rá. Goran Gavila kriminológus és különleges csapata az egész országot rettegésben tartó sorozatgyilkos, egy elképesztően beteg elme nyomába ered. Összeszokott csoportjuk Mila Vasquez ügynök személyével egészül ki, akinek fő profilja az eltűnt gyerekek felkutatása. Bármennyire is gyakorlottak, tapasztaltak és sokat látottak a nyomozók, arra amivel most kerülnek szembe, egyikük sem készült fel...
"Isten hallgat. Az ördög suttog."
Menetrend szerint most az következne, hogy mondanom kellene valamit a könyvről, de... hmmm... ez a történet olyan megdöbbentő, hogy nehezen találok szavakat, és igazán nem is lehet sok mindent regélni a cselekményről, mert annyira összetett, hogy a legegyszerűbb kijelentés is befolyásolhatja a regény által nyújtott élményt. Maradnak tehát a túlzott óvatossággal megfogalmazott mondatok és a történet rám gyakorolt hatása, az olvasottak által belőlem kiváltott érzések és gondolatok.
"(…) a sötétség hívogat és elszédít bennünket. És nehéz ellenállni a kísértésnek."
Az első megállapításom talán legyen az, hogy ez egy mesterien megkomponált és összeállított regény, amelynek cselekménye végig képes volt fenntartani az érdeklődésem. Nagyon tetszett a karakterek megformálása, mert a nyomozásban részt vevők, illetve az elkövetők is ugyanolyan érdekesek és összetettek, egyszerre profik és emberien sebezhetőek, akik mindenki elől rejtegetik a lelkük sötétebbik oldalának titkait.
"...teljesen biztos vagyok a Gonosz létezésében. Mert a gonoszságot ki lehet mutatni. A jóságot viszont nem. A Gonosz nyomokat hagy maga után. Például ártatlan gyermekek holttestét. A jóról csak tanúvallomásokat hallhatunk."
Eltűnt kislányok... gyilkosságok... csonkítások... rettegés és kétségbeesés... a rendőrökre nehezedő nyomás: az egész egy különösen furfangos, kegyetlen és beteg sorozatgyilkos utáni nyomozásnak indult, de aztán lassan és fokozatosan más lett belőle - valami sokkal mélyebb és összetettebb. Ez a történet többet ad, mint egy egyszerű nyomozás: az érdekfeszítő kutatás, a bizonyítékok összegyűjtése mellett az emberi lélek rejtelmeinek legrejtettebb - egyszerre beteges és érdekes - mélységeibe kaptam betekintést. Az ott látott sötétség elborzasztott, de az abnormális, ugyanakkor mégis zseniális gondolkodás mindezek mellett képes volt a csodálatomat is kivívni. Elgondolkoztam azon, hogy hol tartana a világ, ha egy ilyen, kétségkívül kiemelkedő képességű elme nem a morbid és mások számára káros hajlamai kiélésére koncentrálna, hanem más, az emberiség jövőjét jobbá tevő tervek létrehozásába ölné bele felesleges energiáját...
"Mert egy embernek vannak gyenge pontjai, ami által megfogható. Egy szörnyetegnek nincsenek."
A mesterien kidolgozott terv minden részlete megdöbbentett, minden egyes lépcsője a pokolba vezető út újabb megtett lépése volt a nyomozók és az én számomra is. A tettek, az elkövetési módszerek brutálisak és borzalmasak, a lelki kínok gyötrőek, a következmények véglegesek. Mégis volt a regénynek egy olyan szakasza, amikor úgy éreztem, hogy a nyomozásnak van értelme, hiszen a csapat eredményeket - lényeges fejleményeket - tud felmutatni, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy alig jutottak valamivel közelebb a végső megoldáshoz. Döbbenet volt a számomra, ahogy lassan összeállt a kép és rájöttem, hogy ez a gonosz más, mint a többi, ez sokkal összetettebb és pont ezért sokkal kegyetlenebb is.
"Ha egy emberi lény ráébred gonosz hajlamára, arra, hogy egy másik ember meggyilkolása örömmel tölti el, azt nevén lehet nevezni: gyilkos vagy sorozatgyilkos. De a többieket, azokat, akik körülötte élnek, és nem akadályozzák meg a tragédiákat, sőt még hasznot is húznak belőle, milyen névvel lehet illetni?"
"Efféle gyönyörű látvány előtt megfeledkezünk
a legfontosabb és legnyilvánvalóbb dologról:
ezek a lepkék soha többé nem röpülnek."
Vártam a végkifejletet, de cserébe csak azt kaptam, hogy a cselekmény egyre jobban belebonyolódott a felszínre hozott titkok és tények kusza szövevényébe. Egyik csavar követte a másikat, és csak kapkodtam a fejem az újabb feltárt rejtélyek, az újabb összefüggések felbukkanása miatt. Többször meredten néztem a lapokat, hogy ilyen nincs, nem igaz, hogy már megint mélyebbre süllyedtünk, ahelyett, hogy kifelé másznánk a gödörből. De a történet nem engedett, minden ott szereplő borzalom ellenére a rabja lettem, és mindennél jobban vártam a végső következtetést, a lezárást, a megoldást, amelyről sejtettem, hogy meglepetést fog okozni - de azért akkora pofonra, amit a végén kaptam, magam sem számítottam.
A történet folyamán végig együtt gondolkoztam a nyomozókkal, akik logikája egyszerűen lenyűgözött, karaktereik magukkal ragadtak, és minden átélt szörnyűség, minden eredendő hibájuk ellenére is annyira, de annyira szerettem volna része lenni ennek a csapatnak, mert egyszerűen csodáltam őket, a kitartásukat, a tudásukat.
"Olyan emberekkel vagyunk együtt, akikről azt hisszük, mindent tudunk, holott egyáltalán nem ismerjük őket…"
Goran egy zseniális kriminológus, a tudása és az eszmefuttatása teljesen elképesztett, Boris közvetlensége és különleges kérdezési technikáját, Stern elhivatottságát áhítattal telve bámultam. Még Rosa reakcióit is sikerült megértenem a végére, Mila is zseniális nyomozó a maga módján, ugyanakkor bizonyos rendszeresen végzett pótcselekvését értetlenül néztem és nehezen tudtam értelmezni - számomra ez jelentette a regény leggyengébb pontját.
"(…) egyes emberek életük bizonyos pontján óriási fájdalmat éreznek, hatalmasabbat, mint amit egy emberi lény egész élete során elviselhet. Ilyenkor vagy belepusztulnak, vagy pedig hozzászoknak."
Kifejezetten tetszett a tervszerűség, az egész történet összetettsége, a monumentalitása, a manipuláció, illetve az emberi gyengeség kihasználásának ennyire magas fokú megnyilvánulása, az apró részletek egymáshoz való fonódása, a nyomozás kivitelezése. Egyszerűen elképesztett az, ahogy egy maréknyi ember küzd és próbál rájönni, hogy mi mozgatja az egyszerre beteg és vitathatatlanul zseniális elmét, akit meg akarnak találni.
Aztán az egész a végén szépen visszazár, és amikor már úgy gondoltam, hogy mindent tudok, amikor úgy éreztem, hogy sikerült a legutolsó döbbenetből is feleszmélnem, akkor az utolsó pár fejezet, az utolsó oldalak, de még a legvégső mondatok is hozzáadtak néhány apró mozaikot az egyébként majdnem teljesen kész képhez - én pedig kénytelen voltam újra átértelmezni az addig olvasottakat, más szemszögből tekinteni az eseményekre, a parányi, korábban lényegtelennek tűnő részletekre.
"Az ölés ösztöne valamennyiünkben megvan, de hála istennek, rendelkezünk egy szabályozó berendezéssel, ami lehetővé teszi, hogy kontroll alatt tartsuk és megfékezzük. Azonban mindig létezik egy töréspont."
Ha a zseniális, feszültséggel és érzelmekkel teli történet önmagában nem lenne elég, akkor a végső csattanónak ott van a kötet végén a szerző megjegyzése - semmiképpen sem szabad kihagyni azt a másfél oldalnyi kiegészítést.
"Minden gyilkosnak van egy „terve”, egy pontos stratégiája, ami megelégedéssel és büszkeséggel tölti el. A legnehezebb feladat a tettes víziójának megértése."
Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy egyszerűen elképesztő, megdöbbentő és zseniális. Ez egy nagyon alapos krimi, elképesztően jó thriller, amelyet kifejezetten ajánlok a műfaj kedvelőinek, mert biztos vagyok benne, hogy nem fognak csalódni a történetben.
Nagyon remélem, hogy szerzőnek fog még könyve megjelenni magyarul, mert nagyon, de nagyon tetszik, ahogy ír, ahogy a cselekményt bonyolítja. Figyelni fogom és ha a megjelenések között meglátom, akkor azonnal lecsapok rá, az tuti!



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons