David Gemmell: Hollószív (Rigante-ciklus 3.)

A Rigante-ciklus köteteit David Gemmell legjobbjaiként tartják számon, ezért számos ajánlást figyelembe véve ezekkel a regényekkel kezdtem az író életművével való ismerkedést. Talán az előzetes elvárások voltak nagyok, talán az ajánló személyekétől némiképp eltérő stílusbeli különbségek miatt alakult úgy a helyzet, ahogy, de a végeredmény mégis az lett, nem éreztem, hogy a szerző művei teljes mértékben nekem szólnának. Pedig a regények nagyon jók, az általam egyébként annyira kedvelt klasszikus vonalat képviselik: összetett karakterekkel, nyíltan odavetett vagy éppen burkoltan megfogalmazott mondanivalóval és tanulsággal, valamint egy cseppnyi mágiával és misztikummal. Mindezek ellenére is úgy gondoltam, hogy ezekből a történetekből számomra hiányzott valami apróság, ami igazán emlékezetessé vagy kedvencé tenne volna őket. Egészen eddig... Mert a Hollószív olvasása közben végre megkaptam azt az adalékot, amit eddig hiányoltam, és ennek eredményeként Gemmell írása végre nekem is azt tudta nyújtani, amit annyi más olvasónak korábban: maradéktalan és emlékezetes élményt.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2008.
Terjedelem: 455 oldal
Eredeti cím: Ravenheart
Fordító: Sziklai István
Borító ár: 2.490 ,- Ft
Sorozat: Rigante-ciklus
Előzmény:
1.) Kard a viharban
2.) Éjféli sólyom
Folytatás:
4.) Viharlovas
Kategória: heroikus fantasy
Akciós vásárlás:
Delta Vision Webáruház

A Rigante-ciklus négy kötetből áll ugyan, de ezek közül két-két regény az, ami szorosan kapcsolódik egymáshoz - bár természetesen mindegyik a rigantékról szól. A Kard a viharban Connavar története, amelynek - Átok révén - szinte egyenes folytatása az Éjféli sólyom. A Hollószív kötet eseményei ehhez képest évszázadokkal később játszódnak, abban a korban, amikor Connavar és Átok tettei immár a történelem homályába vesztek, a misztikum ködébe süllyedtek. A varlok, akikekkel annak idején a keltók összecsaptak, végül meghódították az országot, immár ők annak uralkodói - a korábbi lakosok büszkeségét megtörték, jogaikat pedig korlátozták. A mágia kihunyóban van, a seidhek eltűntek, már csak a norna figyeli a jövőt és tartja szemét a riganték különleges népén.

Ha úgy döntesz, kedves olvasó, hogy ezzel a regénnyel kezded a riganték történeteit, akkor se kerülsz semmilyen hátrányba a sorozatot sorban olvasókkal szemben.

"(...) a történelmet mindig a győztesek írják. Az nem az igazságról, hanem az igazolásról szól."

A kardok, a viking hajók, valamint a gladiátorok korát magunk mögött hagyva ezúttal egy olyan időszakban játszódnak a mindent meghatározó események, amikor már a lőfegyverek is lényeges szerephez jutnak. A pisztolyok és a puskák ugyan még csak egyszer süthetők el újratöltés nélkül, de a csatatereket egyre gyakrabban üli meg a lőporfüst. Mindezek mellett az igazi harcos továbbra is arról ismerszik meg, hogy nem orvul gyilkol, hanem szemtől szemben áll az ellenséggel, továbbra is leginkább karddal a kezében védi meg a saját igazát.

"Az alkotáshoz idő és szeretet kell, a pusztításhoz elég pár pillanatnyi őrület."

Bárki is kérdezi, továbbra sem tudom megmondani, hogy mivel adott többet számomra ez a kötet, mint a korábbiak, de sokkal jobban tetszett, és úgy éreztem, hogy sokkal inkább megérintettek az olvasottak. Mondanám, hogy kevésbé volt nagyívű a cselekmény, és a szerző sokkal inkább a személyt helyezte a fókuszba, de ez a korábbiakban is így volt, és mégis... Hollószív, vagyis Kaelin Ring érdekes személyiség, akinek karaktere és életének bizonyos pillanatai akár még ismerősnek is tűnhettek a korábbiakban olvasottak alapján. Viszont volt benne valami, ami miatt sokkal jobban tudtam azonosulni a karakterével, mint a korábbi hősökével: az általa átéltek engem is megviseltek, az érzelmeit közel éreztem magamhoz, a tetteivel - még azok némelyikének kegyetlensége ellenére is - egyet kellett értenem. Sokkal emberibb volt ő a számomra, mint a korábbiakban felvonultatott hősök.

No, és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a karddal az oldalukon, a derékszíjukba dugva pisztolyokkal rohangáló, kiltes felföldiek egyes női olvasókban - bennem biztosan  - felébresztenek más olvasmányok, netán filmes élmények - pl: Rob Roy - által keltett kellemes emlékeket is. Lehet, hogy ez utóbbi lenne a titok nyitja? Ha igen, ez akkor sem csökkenti a szerző érdemeit, mert kétségtelenül remek karakterekkel benépesített regényfolyamot alkotott.

"A holnap gonoszságai miatt kár most aggódnunk, mert úgysem kezdhetünk velük semmit. Úgyhogy élvezd a mai napot!"

Talán tényleg olvasmányosabb volt ez a történet, talán az előbbiekben leírtak miatt éreztem úgy, hogy ez így van, de olvasás közben csak úgy peregtek az oldalak. A helyzet persze egészen morbid, mert ez az a regény, amelyet az egyre súlyosabbá váló időhiány miatt a leghosszabb ideig bújtam. Mert egyébként ez a kötet tényleg olvasmányos, a cselekmény végig érdekes, a kötet tele van érdekes és szerethető karakterekkel, az események lényegesek, de csak egy szűk területre korlátozódnak - a kötet légköre szinte már családiasnak érződik. 

"Az igazságnak megvan az a szokása, hogy napvilágra kerül, nem számít mennyire eldugják a hamisság és csalások egész sora mögé." 

Igazi hullámvasút ez a regény az érzelmek számára, de a történet nagyszerű és kifejezetten kedvelhető. A ciklus harmadik kötete önmagában is teljes, bár ha a teljes egészet nézzük, akkor inkább a negyedik rész felvezetésének tekinthető. Mégis az olyan szereplők, mint Jaim Grymauch, Kaelin Ring, Chara Jace, Rayster vagy éppen a norna, valamint az általuk átéltek miatt válik igazán emlékezetessé ezt a remekül elmesélt történetet. Az élvezetek közben azonban nem felejtettem el, hogy a szerző műveiben minden mindennel összefügg, és minden eseménynek a közvetlen következmények mellett távolabbi kihatásai is vannak: éppen ezért különösen érdekel, hogy az olvasottak után milyen élvezeteket tartogat még számomra a Viharlovas, a ciklus negyedik kötete.

Posted in: 10 pontos,David Gemmell,Delta Vision,fantasy,heroikus fantasy,könyvértékelés,Rigante-ciklus