Constantine (filmsorozat)

Ritkán fordul elő, de időnként írok filmekről is, leginkább olyanokról, amelyek alapja regény vagy novella - vagy ha mégsem nyomtatott szöveg feldolgozásáról van szó, akkor valamiért késztetést érzek arra, hogy az adott művel kapcsolatban átéltekről elmondjam a véleményem. Viszont soha nem írtam még filmsorozatról. Ez a poszt pedig azért is kivételesnek tekinthető, mert a Constatine filmsorozat alapja a nyomtatott történetek egy másik megjelenési formája, vagyis a képregény.

Igen, annak idején én is láttam a Constantine, a démonvadász című filmet Keanu Reeves főszereplésével - már első alkalommal is imádtam, azóta pedig többször is újranéztem, és még mindig a kedvenceim között tartom számon. A kíváncsiságom viszont határtalan, mindig is érdekeltek a kezdetek, az alapok, ezért belelapoztam a képregénybe is, és legnagyobb döbbenetemre azt tapasztaltam, hogy a filmbeli főszereplő és a képregényben megrajzolt figura között nem sok hasonlóság van. Persze attól még imádom Keanu alakítását, de valamiért arra számítottam, hogy a film készítői jobban figyelnek majd a hasonlóságra. A saját belső szűrője miatt egy regény szereplőit szinte minden ember másként képzeli el, de ebben az esetben ott volt a megrajzol figura, adva volt az arc, a kinézet, ezért számomra egyértelműnek tűnt volna az eset. A tény az tény marad: Keanu egyáltalán nem hasonlít a rajzolt figurára.

Szóval nem volt kérdés, hogy ha készül még egyéb feldolgozás, akkor az engem érdekelni fog - már csak a kíváncsiságom miatt is. El is készült a DC Comics által megjelentetett Hellblazer képregényt adaptáló sorozat, amely mindössze 1 évadot élt meg. Az ok természetesen a nézettségben keresendő, mert ami nem megy, az kaszát kap, és kész. A magyarázatot azonban a nézők sorozatról alkotott véleményeiben kell keresnünk, amely amellett, hogy végtelenül egyszerű, eléggé félrevezető lehet: a Contantine nagyon hasonlít a Supernatural című, felkapott, kis hazánkban is méltán népszerű sorozatra.

John  Constantine, a képregényfigura (forrás).

A hasonlóság furcsa dolog, mert amikor hasonlítunk illendő lenne figyelembe venni a időbeli sorrendet. Oké, tudom, hogy a Supernatural hamarabb került adásba, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a képregény sorozat első számainak megjelenése 1988-ra tehető, szűk három esztendő alatt pedig mintegy negyven kiadvány jelent meg, amelyet aztán később még több követett (forrás: Wikipedia). Ezek mindegyikében Constantine pokoli kalandjainak lehettek szemtanúi és átélői a rajongók. Bőven volt tehát honnan ötletet merítenie a korábban emlegetett, vagyis magyarul az Odaát címen futó sorozat alkotóinak, de ez nem szégyen, a hasonlóság pedig egyáltalán nem véletlen. Pech, hogy a képregény adaptáció később kerül a nézők elé, ezért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ha már ennyit áldoztam az előzményekre, akkor talán végre ideje lenne ráérnem a filmsorozatra is - annak minden negatívumát és pozitív hatását is beszőve a véleményembe.

A legtömörebben úgy tudnám megfogalmazni a véleményem, hogy kevés volt ez a tizenhárom epizód. Ez talán a legfontosabb kijelentés, amit ezzel a sorozattal kapcsolatban megtehetek. Kevés volt abból a szempontból, hogy rendesen a szívünkhöz nőjenek a szereplők, hogy elmerüljünk ebben az ismerős, illetve soha nem látott lényekkel benépesített világban - és hiába a Supernatural több évada, ez azért mégis csak egy másik "világ", egy másik alkotógárda fantáziájának szüleménye.

Nem mondom, hogy mindegyik epizód tetszett, nem mondom, hogy mindegyiktől hasra estem, de azért egynek - vagy akár annál többnek is - jó volt. Persze ebbe az is belejátszik, hogy nagyon kedvelem az ilyen jellegű sorozatokat, amelyekben a jó és a rossz áll egymással szemben, az ütközet során használt eszközök nem mindegyike tisztességes, felvonul a pokol és a menny összes teremtménye, egyidejűleg van jelen a történelem minden misztikus vallásának gonosz ellen bevethető technikája, illetve szent tárgya, legendája, valamint mindezek mellett a vudu és még sok minden más. Vagyis minden, ami misztikus.

Az epizodikus felépítés miatt minden egyes rész kínál valamilyen megoldást a kezdeti problémára, ugyanakkor van egy részeken átívelő fő szál is a sorozatban. Sajnos azonban ennek felbukkanásához, vagy a néző számára egyértelművé válásához el kell telnie néhány - legalább négy - epizódnak. Nehezményezem, hogy amíg egyes részeket szorosan összekapcsol ez a fő történetszál, addig jó néhány teljesen kilóg a sorból. Egyes mellékszereplőkről azt hittem, hogy meghatározó szerepet fognak betölteni, majd később egyáltalán nem hallottam róluk - másokkal pedig pont ennek az ellenkezője történt.

Chas Chandler, vagyis Charles Halford.

Ez a tizenhárom rész arra volt elég, hogy megismerkedjünk John Constantine munkamódszerével - nem mindig értettem egyet vele, bár tény, hogy a technika működőképes -, a barátaival, a támogatóival, jó néhány ellenségével, illetve a múltjának néhány - kényes és meghatározó - részletével. Az egyre sokasodó feladatok, a feltárt nyomok egy idő után mind ugyanabba az irányba mutatnak: mindennek oka a Felemelkedő sötétség. Ami alapból jól hangzik, de az évad végéig nem sikerült megtudnom, hogy mit is jelent tulajdonképpen ez a hangzatos "cím". Mire végre sikerülne igazán megismerni a fenyegetés nagyságát és mértékét, addigra pedig elfogy a néznivaló. Ebből egyenesen következik az a megállapítás, hogy a készítők arra számítottak, lesz még idejük a kibontakozásra, a történet mélységeinek bemutatására. Sajnos nem volt. Viszont mindennek köszönhetően az évad vége iszonyú függő vég, az utolsó percek történései bizony folytatásért kiáltanak. 

Látvány szempontjából vegyes érzéseim vannak: voltak nagyon hatásos jelenetek, ugyanakkor nem volt mentes a sorozat az időnként nevetséges megnyilvánulásoktól - szóval egyaránt kapott tőlem tapsot és szemforgatást is.

A Constantine sorozat főbb szereplői:
Manny, Constantine, Zed és Chas (balról jobbra).

Még a poszt elején leírtak ellenére is eléggé nehéz volt megbarátkoznom a John Constantine szerepét alakító Matt Ryan megnyilvánulásaival és arcmimikájával, de a végére egészen megkedveltem őt, és sajnáltam, hogy el kellett válnom tőle. A legnagyobb sorozatbeli kedvenc számomra a Chas-t alakító Charles Halford, akit egyes epizódokban ugyan nélkülöznöm kellett, de amikor jelen volt, akkor egész jól hozta a karakterét. Egy misztikus sorozatból sem maradhat ki a súlyos múlttal és különleges képességekkel rendelkező szexi segítő, ezért már meg sem lepődtem, amikor felbukkant és tartós szerepet kapott a történetben a látnok Zed Martin, akit Angélica Celaya személyesített meg. A hölgy nagyon jó választás volt a szerepre és a színészi képességeit sem érheti kifogás. Az angyalokat ebben a sorozatban Manny képviseli, akinek nézését - a fura szemei miatt - elég nehezen viseltem, és bevallom, hogy az őt játszó Harold Perrineau sem lett a kedvencem - bár nem is igazán nyílt sok lehetősége megmutatni a képességeit.

Manny, az angyal első felbukkanása a sorozatban.
(Forrás: INNEN)

Szóval jó volt ez, de valahogy, valamilyen szinten mégis mintha kevés is lett volna. Nekem elegendő, én néztem volna tovább is, és ha rajtam múlna, akkor megadnám a folytatásnak a lehetőséget, de sajnos ez nem rajtam múlik. Határozottan elszomorít az a tény, hogy miközben annyi - számomra - értéktelen sorozatnak érkezik az újabb és újabb évada, addig azok, amelyeket szívesen néznék egymás után kapnak kaszát. Ismételten meg kell állapítanom, hogy az egyedi ízlésem nem egyezik meg a tömegekével - legalábbis a sorozatok folytatásának szempontjából lényeges amerikai sokaságéval.

Akárhogy is van, a tényeken változtatni már nem tudunk, de azért hoztam Nektek pár videót:

Imádom a sorozat főcímét, amely szerintem nagyon hatásos - részemről egyszerűen beleszerettem:

De a zenéjét is végighallgattam már jó néhányszor és még mindig kedvelem. Szerintem nagyon passzol a sorozat hangulatához. Hallgassatok bele Ti is! És ha valakinek a két és fél perc nem lenne elég, akkor meghallgathatja az egy órás verziót is. :) Ennyire elvetemült azért még én sem vagyok. :D

A végére maradt a trailer, amely talán még inkább meghozza a kedvetek a sorozathoz, mint az én értékelésem. A sorozat erényei és hibái is rögtön felismerhetők a bemutató képkockáit megnézve, bár részemről továbbra is azt a véleményt képviselem, hogy érdemes volt rászánnom az időt erre a tizenhárom részre.

Ennyi volt tehát az eredeti képregényből készített Constantine, mint filmsorozat, és minden, amit úgy első körben, nagy hirtelenjében gondoltam róla. Ja, és még annyi: nem ledaráltam a sorozatot, hanem jól beosztottam - vagy a többi teendőm osztotta be az időm -, de a lényeg, hogy közel három hónapig tartott a kapcsolatom a pokoli erők ellen küzdő mágussal. Sajnos most ennek is vége szakadt. Keresnem kell valami mást, amit ezt követően - jól beosztva - nézhetek. :)

Posted in: filmkritika,filmsorozat,képregény adaptáció,könyv kontra film