Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. november 2., csütörtök

Angela Marsons: Egy élet ára (Kim Stone 3.)

Kim Stone felügyelő karakterével a szerző egy különc viselkedésű, bizonyos szempontból antiszociálisnak is tekinthető, ugyanakkor végtelenül lelkiismeretesés az elveihez ragaszkodó nyomozót állított a történetei középpontjába. Olvashattam már arról, hogy milyen, amikor ártatlan kislányok gyilkosának a nyomába ered, amikor az intellektusát méri össze egy kegyetlen és számító pszichopatával - mindkettő remekül sikerült történet, élvezetes sztori. Kim és a csapata most egy eddig számukra még ismeretlen szituációban találják magukat, olyan ügyben kérik fel nyomozónak, amely nem illeszkedik a profiljukba: most nem gyilkosokat kell előkeríteni, hanem két kislányt, akit elraboltak és akiért váltságdíjat követelnek. Ez azonban nem az első ilyen eset: egy évvel ezelőtt már történt egy kísértetiesen hasonló rablás - azóta csak az egyik gyermek került elő, a másik - illetve a teste - hollétéről továbbra sincs semmi hír.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 399 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Fordította: Őri Péter
Sorozat: Kim Stone
A mű eredeti címe: Lost Girls
Előzmény:
1.) Elfojtott sikoly
2.) Ördögi játszmák
Folytatás:
4.) Halálos játék
5.) Vérvonal
Kategória: krimi, thriller
Angela Marsonsnak nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy miként szítsa fel az érdeklődést és tartsa azt fenn - egészen a történet végéig. Ez a gyerekrablás minden csak nem teljesen normális - bár véleményem szerint egyik gyerekrablás sem tekinthető annak. Az, hogy egy különösen beteg elme van az események mögött nem kérdés, hiszen kegyetlen játékot űz a gyereket szüleivel és a nyomozókkal egyaránt.  

Stone nyomozóról az első kötetben kiderült, hogy különösen érzékenyen reagál a gyerekekkel - főleg a kislányokkal - történt kegyetlenkedésekre, a velük szemben elkövetett bűnökre. Ezt figyelembe véve nem is annyira meglepő, hogy még a szokásosnál is jobban megviselik az események. És a szerző ebben nagyon jó: az érzelmek és a helyzetre adott felfokozott reakciók leírásában és átadásában. Ezekből pedig most bőven akad, hiszen a szituáció érzelmileg kifejezetten megterhelő - mindenki számára.

Az érintett családok nem csak azzal szembesülnek, hogy gyermeiket elrabolták, hanem azzal is, hogy csak az egyikük térhet vissza: az amelyikért a legtöbbet kínálják a szülei váltságdíjként. Borzasztó és idegörlő játék ez, amely még azokat is egymás ellen fordítja, akik eddig kitartottak egymás mellett és mindenben támogatták egymást. Ahogy az lenni szokott ez a helyzet csak a kiindulópont, amelyet tovább színesít az egyes családok magánéleti problémája és a rejtegetett titkok súlya. Gyönyörűen vezeti mindezt elő a szerző és annyi érzelem jelenik meg a lapokon, hogy azokban a szereplőkön kívül az olvasó is szinte fuldoklik. A nyomozócsapat beköltözik az egyik érintett család házába és közvetlen közelről láthatják, illetve élik át ők maguk is az egész helyzetet.

A lányok utáni nyomozás nem is igazán nyomozás, nem más, mint a sötétben tapogatózás tipikus esete, hiszen nagyon jól kitervelt rablásról van szó, ami után elenyésző mennyiségű nyom maradt hátra. Teljes a hírzárlat, nem indul kutatás a lányok után  így még nehezebb a rendőrök helyzete. Egy helyben toporognak a nyomozók, miközben egyre nő a feszültség a házban, amelynek természetesen az is részét képezi, hogy a rendőrségen egyre nagyobb a nyomás, viszont eredményt nem tudnak felmutatni. Éppen ezért tűnik úgy, hogy Stone nyomozó és csapata most nincs teljesen a helyzet magaslatán, de Kim ettől függetlenül is határozottan jól kezeli a helyzetet és nagyon érzékenyen reagál a hangulati változásokra és a szülők reakcióira.

A hosszú felvezetés és az apró információk egymás mellé illesztése végül meghozza a gyümölcsét és sikerül felgombolyítani az események fonalát, kézre keríteni az elkövetőket és persze megismerni tetteik indokait. Az egy évvel ezelőtti események komor hátterek festenek a jelenlegi történéseknek és tovább növelik a feszültséget.

Voltak bizonyos nyomozati lépések a regényben, amelyekkel kapcsolatban nem értem, hogy miért nem gondoltak rá korábban, akkor talán sikerül hamarabb előrébb lépni a végkifejlet ügyében. Bár az is igaz, hogy amikor több felől is rágják és tépázzák az ember idegeit, minden mozdulatát nyomon követi egy sztorira éhes újságíró, akkor nem könnyű odafigyelni arra, ami egyébként egyértelműnek tűnik. Nem túl meglepően Kim agya egyszerre több dolgon is jár, mert a korábbi, már lezártnak hitt esete sem hagyja nyugodni, ez pedig megosztja mind a figyelmét, mind a rendelkezésére álló erőforrásokat.

Egyszerre nyomasztó és érdekes ez a regény, annak minden szála. Megmutatja, hogy a bűnös nem mindig akar az lenni, ami éppen és vannak helyzetek, amikor az élet kényszeríti rá az embert olyan döntések meghozatalára, amelyek egyébként normál helyzetben meg sem fordulnának a fejében. Helyzetek, döntések, emberi reakciók és következmények - ez az alapfelállás Angela Marsons regényeiben, de ezekből az összetevőkből minden egyes alkalommal színes, élvezetes, ugyanakkor nyomasztó és a mindennapi életben is jelen lévő, elgodolkoztató történeteket tár az olvasó elé.

Nagyon komoly témát feszeget a könyv - ismét -, és nagyon kegyetlen a kiinduló helyzet, de Kim Stone sem egyszerű nyomozó, hanem egy hányatatott sorsú és egyedi gondolkodású, a végletekig kitartó rendőr. Kim ebben a kötetben különleges társakat kap a nyomozáshoz: egy túsztárgyalót és egy kapcsolattartó tisztet - mindkettőjük érdekes színtfoltját jelentette a történetnek. Ahogy az egyik szülő és Kim múltbeli kapcsolata is, amelynek köszönhetően egy kicsit bepillanthatunk a nyomozó gyerekkorának néhány fontosabb pillanatába. Ami viszont még ennél is jobban érdekel, az nem más, mint hogy mi lesz a jövőben, hiszen Kim és ... No, de erről inkább hallgatnék. Majd talán a következő kötetben jobban kibontja a szerző ezt a szálat. Mi tagadás, már alig várom - ahogy a Stone csapat következő esetét is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons