péntek, július 14, 2017
Shanara
Jay Crownover jött, nyomtatásba került és Rule karakterén keresztül meghódította a női olvasók szívét. Akik a legnagyobb örömmel lettek volna nyitottak a többi tetkós srác kalandjainak leírására is, de magyar nyelvű megjelenés híján ez még mai napig is várat magára. Aztán egyszer csak megérkezett egy sokkal zűrösebb és keményebb pasi története, ami az előzőekben olvasotthoz képest legalább annyira volt más, mint amennyire ismerős. A szerző megmutatta, hogy tud ő sokkal keményebbet is, sokkal sötétebbet, ahol a tétek nagyobbak és nem csak a főhősök szívének épsége a tét, hanem az életük is. Az újítás van, akinek bejött és van, akinek nem. Akik alapvetően csak és csupán romantikus szerzőként gondoltak az írónőre, azoknak csalódás volt - az inkább előtérben lévő, mint a hátteret adó krimi szál miatt - a történet. Bevallom, hogy én magam, aki egyébként is olvasok krimit és thrillert, nagyon élveztem, hogy ennyire hangsúlyos lett a Point utcáin játszódó cselekmény és az innen kiszivárgó sötétség ennyire behálózta a szereplőik életét, meghatározta a személyiségüket és a sorsuk alakulását. Számomra Jay Crownover romantikus szerzőből előlépett egy erősebb fajta romantikus krimit író szerzővé, aki az ellenkező pólusra is képes lenne: krimit írni, árnyalatnyi romantikus szállal. Mindezek után nagyon örültem a soron következő rész megjelenésének.
 |
| Értékelés: 8/10 Kiadó: Harlequin Magyarország Kiadás éve: 2017. Terjedelem: 367 oldal Borító ár: 2.590,- Ft Fordította: Bálint Orsolya Sorozat: Welcome to the Point A mű eredeti címe: Better When He's Bold Előzmény: 1.) A tetovált srác Folytatás: 3.) Az igazság bajnoka 4.) Honor Kategória: krimi, romantikus, erotikus |
Race Hartman-t annyit emlegették az előző kötetben - ki ellenségesen, ki pedig szeretettel -, hogy magam is kíváncsi lettem arra a karakterre, aki úri fiúból vált bűnözővé, a Point legveszélyesebb fenegyerekének barátjává, aki mindent feláldozott, hogy megmentse a húga életét és aki azért árulta el és sitteltette le a barátját, hogy megmentse azt a legrosszabbtól, az apjának való kiszolgáltatottságtól. Mindezek után Race a fejemben egy nagyon összetett és bonyolult karakterként jelent meg, ezért borzasztóan nagy elvárásaim voltam ezzel a kötettel kapcsolatban - és persze azt is hozzá kell tennem, hogy az első rész elég magasra helyezte azt a bizonyos lécet.
Kezdem azzal, hogy felteszem az igencsak nyilvánvaló kérdést: ki ez a pasi a borítón? Mert hogy nem Race Hartman az tuti. Még csak az árnyéka sem lehetne annak a Race-nek, akit én a leírások alapján elképzeltem magamnak. A külföldi borítók szerintem sokkal jobban visszadják azt az eleganciát, amit még gazdag úrifiú korában szedett magára és amely annyira a sajátja, hogy később sem tudta levetkőzni. Egyezzünk meg abban, hogy ez az izompólós figura nem Race.
Végül a borító csak egy dolog, a lényeg az, ami mögötte van. A történet pedig most is igyekszik kitenni magáért, a Point sötétsége most is átható, bár talán valamivel érzelmesebbre, romantikusabbra és kevésbé feszültre, akciódúsra sikerült ez a kötet - de még mindig inkább romanikus krimi, mint szimpla romantikus sztori.
Onnan folytatódik a Pointban lakó, korábban megismert szereplőik élete, ahol az előző kötetben magukra maradtak: Novak félreállítását követően megüresedett a hírhedt városrész alvilági trónja és azt bizony be kell valakinek töltenie - megosztott felelősséggel ugyan, de azok vállalták magukra ennek szerepét, akik - akarva vagy akaratlanul - részt vettek a Novak elleni akcióban. Race kezébe az utcák és a fogadások kerültek, mert ez volt az a "munka", amely legjobban illett a személyiségéhez: egyszerre használhatta az eszét és ügyelhetett a játék tisztasáságára. A szabályok egyszerűek és érthetőek, bár minden igyekezet ellenére is bűzlik az egész, mégiscsak emberek és családok mennek tönkre a saját döntéseik következményeként, a másik pedig lefölözi ennek a nyomorúságnak a hasznát - de ez a Point. Race a Point királya akar lenni, jobb királya, mint az elődje, Novak valaha is volt. A kérdés mindössze az, hogy meddig tud tisztességes maradni ebben a nem éppen kíméletes világban? Hol az a határ, ahol még önmaga marad és nem válik azzá, akinek a helyére lépett?
Brysen Carter az előző kötet női főszereplőjének, Dovie-nak a barátnője. Bry maga is a Hegyről származik, a családja ha nem is kiemelkedően gazdag, de jómódú, a lány mégis úgy végzi az egyetemet, hogy közben hazaköltözött és felszolgálói állást vállalt: a látszat és a valóság távol áll egymástól. Brysen családja darabokban van, a lány mindezek ellenére is igyekszik fenntartani a látszatot, és a lehető legmesszebb kerülni a barátnője sármos és megnyerő bátyjától, Race Hartmantól.
Race számára Brysen maga a múlt megtestesülése: az előkelőség és a gazdagság ígérete - minden, amit elveszített és pont ezért nem is tudja magát távol tartani tőle, pedig most pont arra lenne a leginkább szüksége. Race körül egyre bonyolultabbá válik az üzleti élet, sokan nem tartják elég keménynek ahhoz, hogy irányítsa a városrészt. De ugyanígy gyűlnek a viharfelhők Brysen feje fölött is, mert furcsa események történnek vele és amikor a parkolóban egy autó el akarja gázolni, Race az, aki megmenti őt.
Elég egyértelmű volt, hogy a két főszereplő közötti távolság nagyon hamar le fog csökkenni és elég közeli kapcsolatba kerülnek egymással. Ebben semmi meglepő nem volt a számomra. Az már sokkal érdekesebbnek ígérkezett, hogy miként igazítják egymáshoz külön-külön is problémás életüket és honnan fogják tudni, hogy az éppen aktuális támadás éppen melyikük ellen irányult. Mert bizony ezt nem egyszerű eldönteni. Jó darabig nem is volt teljesen egyértelmű, hogy a háttérben egy vagy éppen több indok húzódik meg. Márpedig a Pointban elég komoly a baj: gyilkosságok és egyéb rendhagyó események történnek, és mindennek a közepében Nassir és Race áll üzletei állnak.
Hmm, hmm... mondanám, hogy Race pont az a személy volt, akire számítottam, és ez nagyjából igaz is, de valahogy mégsem tudott teljességgel megnyerni magának. Értettem a célját, az elképzelését és a ragaszkodását is, de valahogy mégsem tudtam elfogadni, hogy miért akarja ő ezt az egészet - szerintem ennél sokkal többet is elérhetett volna az életben. Bár ez éppenséggel igaz a teljes Pointra, illetve azokra, akiket eddig megismertem a lakói közül - olyan mintha nem is akarnának szabadulni ebből a közegből.
Brysen... Nos ő az a szereplő, akit aztán végképp nem tudok hová tenni magamban: az önfeláldozó, dolgos és okos lány, aki olyan hülyeségeket tett, amitől a hajamat téptem. Mondjuk nem ő az egyetlen, mert az a testőrködésből élő, rutinos fegyverhasználó, aki úgy jár el, ahogy a regénybeli szereplő tette, bizony meg is érdemli a sorsát.
Mondjuk legalább a Brysen problémáját okozó szál lezárult és annak indokára fény derült. Érdekes volt, csavaros volt és nagyon kegyetlen volt. A másik probléma szál, ami Nassir és Race üzletei ellen folytatott támadások sorozatában nyilvánult meg, még továbbra is megoldásra vár és hiszem, hogy nem véletlen a nyitva hagyott kérdés - biztosan Titus fog fényt deríteni a rosszakaró kilétére.
Sajnos az aktív cselekmény - bármennyire is érdekesnek tűnik - nem volt olyan hangsúlyos, amilyen lehetett volna és sokkal több volt a romantikázás, az egymáshoz bújás a regényben, mint a problémafeltárás, az utcai üldözések, vagy éppen hatalmi csatározás azért a bizonyos képzeletbeli trónért. Jó volt ez, csak mégsem annyira jó, kemény és kegyetlen, mint az előző rész - az nekem valahogy jobban bejött.
És ha már Titus... Szerintem ő a legérdekesebb figura a három főszereplő közül. Bax a ridegségével, Race a ravaszságával nyerte meg magának az olvasókat, de az már most is nyilvánvaló, hogy Titus igazságérzete és hivatástudata mindezt felülmúlja. Érdekel is, sokkal jobban, mint a másik két pasi - mérhetetlenül kíváncsi vagyok az ő sztorijára.
Race számára Brysen maga a múlt megtestesülése: az előkelőség és a gazdagság ígérete - minden, amit elveszített és pont ezért nem is tudja magát távol tartani tőle, pedig most pont arra lenne a leginkább szüksége. Race körül egyre bonyolultabbá válik az üzleti élet, sokan nem tartják elég keménynek ahhoz, hogy irányítsa a városrészt. De ugyanígy gyűlnek a viharfelhők Brysen feje fölött is, mert furcsa események történnek vele és amikor a parkolóban egy autó el akarja gázolni, Race az, aki megmenti őt.
Elég egyértelmű volt, hogy a két főszereplő közötti távolság nagyon hamar le fog csökkenni és elég közeli kapcsolatba kerülnek egymással. Ebben semmi meglepő nem volt a számomra. Az már sokkal érdekesebbnek ígérkezett, hogy miként igazítják egymáshoz külön-külön is problémás életüket és honnan fogják tudni, hogy az éppen aktuális támadás éppen melyikük ellen irányult. Mert bizony ezt nem egyszerű eldönteni. Jó darabig nem is volt teljesen egyértelmű, hogy a háttérben egy vagy éppen több indok húzódik meg. Márpedig a Pointban elég komoly a baj: gyilkosságok és egyéb rendhagyó események történnek, és mindennek a közepében Nassir és Race áll üzletei állnak.
Hmm, hmm... mondanám, hogy Race pont az a személy volt, akire számítottam, és ez nagyjából igaz is, de valahogy mégsem tudott teljességgel megnyerni magának. Értettem a célját, az elképzelését és a ragaszkodását is, de valahogy mégsem tudtam elfogadni, hogy miért akarja ő ezt az egészet - szerintem ennél sokkal többet is elérhetett volna az életben. Bár ez éppenséggel igaz a teljes Pointra, illetve azokra, akiket eddig megismertem a lakói közül - olyan mintha nem is akarnának szabadulni ebből a közegből.
Brysen... Nos ő az a szereplő, akit aztán végképp nem tudok hová tenni magamban: az önfeláldozó, dolgos és okos lány, aki olyan hülyeségeket tett, amitől a hajamat téptem. Mondjuk nem ő az egyetlen, mert az a testőrködésből élő, rutinos fegyverhasználó, aki úgy jár el, ahogy a regénybeli szereplő tette, bizony meg is érdemli a sorsát.
Mondjuk legalább a Brysen problémáját okozó szál lezárult és annak indokára fény derült. Érdekes volt, csavaros volt és nagyon kegyetlen volt. A másik probléma szál, ami Nassir és Race üzletei ellen folytatott támadások sorozatában nyilvánult meg, még továbbra is megoldásra vár és hiszem, hogy nem véletlen a nyitva hagyott kérdés - biztosan Titus fog fényt deríteni a rosszakaró kilétére.
Sajnos az aktív cselekmény - bármennyire is érdekesnek tűnik - nem volt olyan hangsúlyos, amilyen lehetett volna és sokkal több volt a romantikázás, az egymáshoz bújás a regényben, mint a problémafeltárás, az utcai üldözések, vagy éppen hatalmi csatározás azért a bizonyos képzeletbeli trónért. Jó volt ez, csak mégsem annyira jó, kemény és kegyetlen, mint az előző rész - az nekem valahogy jobban bejött.
És ha már Titus... Szerintem ő a legérdekesebb figura a három főszereplő közül. Bax a ridegségével, Race a ravaszságával nyerte meg magának az olvasókat, de az már most is nyilvánvaló, hogy Titus igazságérzete és hivatástudata mindezt felülmúlja. Érdekel is, sokkal jobban, mint a másik két pasi - mérhetetlenül kíváncsi vagyok az ő sztorijára.
Posted in: 8 pontos,erotikus,Harlequin Magyarország,Jay Crownover,könyvértékelés,krimi,romantikus,Welcome to the Point
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése