Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Benyák Zoltán az a magyar szerző, aki a regényeivel egyszerre képes meglepni és elvarázsolni - minden egyes alkalommal. Az Ars Fatalis - A végzet játszmája örök kedvenc marad a kiszámíthatatlanságával, a misztikus hangulatával és a titkaival, majd számomra is megállt az idő, amikor belemerültem Az idő bolondjai olvasásába. A titkok és a misztikum után a Csavargók dala kissé földhöz vágott a maga realitásával, azonban mást is adott a számomra a történet: reményt és  a megértés, az elfogadás érzését. És akkor meg kell említenem az írói álnév alatt publikált regényeket, mert azok között is akad eredeti és élvezetes darab - a Veszett lelkek városa szintén az egyik kedvencem.

Akárhonnan is nézzük, Zoli mindig talál valami témát, amivel képes felkelteni a kíváncsiságot, majd kanyarít köré egy olyan történetet, amelyet élvezet olvasni, ugyanakkor tele van rejtett mondanivalóval - a gyönyörűen megfogalmazott szöveg pedig hemzseg az idézni való mondatoktól.

"És mikor azt hiszed, hogy nem lesz már ennél elképesztőbb, akkor kiderül, hogy mégis."

Értékelés: 10/10
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 368 oldal
Borító ár: 3.490,-
A szerző egyéb regényei:
Pokoli szimfóniák
A háború gyermeke
Ars Fatalis - A végzet játszmája,
Az idő bolondjai
Csavargók dala

Jonathan Cross néven:
Veszett lelkek városa
Kvartett

Mert mi is történik ebben a regényben? Megismerünk egy festőt, aki tehetséges ugyan, bár egész életét szegénységben éli le, hogy aztán viszonylag fiatalon meghaljon és a túlvilágon ébredjen fel. Egészen pontosan először a halála után találkozunk Tom Pastorral, majd a visszaemlékezéseiből ismerjük meg irigylésre egyáltalán nem méltó életét. Tom azonban a túlvilágon feladatot kap, amelynek teljesítésében egy nem éppen hétköznapi révész segíti. Egy piros Chevyben furikázva róják együtt a túlvilág országútját, miközben egymás után keresik fel azokat a helyszíneket, amelyek egyébként sem időben, sem térben nem létezhetnének egymás közelében. De hát ez a túlvilág, itt bármi megtörténhet. Csak egy valami biztos: az idő sürget.

"Álljunk csak meg egy szóra! Vallási és fizikai kérdéshez érkeztünk. Meddig tart az örökkévalóság?"

Mint az előbbiekben leírtakból látszik, nem ez az első találkozásom a szerző regényeivel, és büszke vagyok arra hogy már akkor is olvastam a történeteit, amikor még nem a saját neve alatt publikálta azokat. Pont ezért merem kijelenteni, hogy bár Zoli láthatóan és érezhetően fejlődik, de örülök neki, hogy valami mégis állandó marad. Mit értek ez alatt? Ismerve a korábbi regényeket, kijelenthetem, hogy a szerző egyre populárisabb stílusban ír, élvezetes módon tálalja a fejében megszülető hihetetlen történeteit, ezért egyre több embert tud megszólítani az elbeszéléseivel. Ami ugyanaz maradt - ennek pedig kifejezetten örülök - az a különleges témák és a nézőpontok kavalkádja, illetve az igényes történetmesélés.

"A túlvilág bonyolult hely. Olyan bonyolult, hogy senki sem rajzolt róla térképet."

A téma ismét csak kényes és érzékeny, ugyanakkor sokak által érdeklődésre számot tartó. Mert ugyan ki az, akit ne érdekelne, hogy mi van a világokat egymástól elválasztó fátyol másik oldalán? Zoli gondolt egyet és megmutatta azt, hogy ő miként is látja azt a bizonyos élet utáni életet - látásmódja egyedi, a regény pedig annyi ötletet tartalmaz, amiből más szerző trilógiákat ír. Nem egyszerű, de csodálatosan megírt történet - mindenképpen olvasásra érdemes. Hogyan lehet egy ilyen elbeszélésről bármit is mondani? Nagyon nehezen, ezt érzem a saját bőrömön, miközben ezeket a mondatokat fogalmazom. Mégis nekivágok, mert muszáj írnom a bennem kavargó érzésekről, de csak arról, mert a cselekményről nem kívánok szót ejteni.

"Ha elfelednek, meghalsz. Ha emlékeznek, élhetsz."

Igyekeztem ráhangolódni a történetre, nem is adódhatott volna alkalmasabb időpont az olvasásra, mint az október második fele, az egyik legmágikusabb éjszakát megelőző időszak - amikor egyre vékonyodik a fátyol az élő és a holtak világa között. És még így is egy kicsit nehezen fogott meg a történet eleje - nem a túlvilági rész, hanem Tom Pastor életének leírása. Némiképp úgy éreztem, hogy a szerzőtől korábban olvasott történetek misztikussága és realitása keveredik ebben a történetben. 

"Az ember már csak ilyen. Az élők azt hiszik, van élet a halál után, a holtak meg azt, hogy újra élhetnek."

Kifejezetten nehezemre esett Tom életéről, illetve az ő és a felesége személyiségéről olvasni, de ezek megismerésére mindenképpen szükség volt, hiszen ezek a részek számos lényeges utalást és hivatkozást tartalmaztak, amelyek meghatározták a túlvilágon feladatot teljesítő festő lépéseit. Bár Tom élete annyira nem kötött le, a túlvilági kalandját annál élvezetesebbnek találtam - szinte tobzódtam a tényleges cselekmények olvasásában, illetve a jelképek és a háttérben megbúvó, másodlagos jelentések, mondanivalók tengerében. Azonban nem csak a jól felépített cselekményt és a háttérvilágot találtam lenyűgözőnek, hanem azt is, ahogy a szálak összeértek, ahogy kerekké és egésszé vált a történet, illetve ahogy a szereplők is változtak, fejlődtek - a regény minden szempontból kitűnőre vizsgázott nálam.

"A nosztalgia az Úr legdepressziósabb találmánya."

Ebben a történetben minden ismerős, és mégis minden más jelentést kap, mint amire az olvasó alapból számítana - mindenben ott van az a pici csavar, amitől teljesen más lesz a kapott élmény, a várttól eltérő a következmény, a megoldás pedig soha sem tekinthető nyilvánvalónak. Ez a regény kicsit komor, helyenként búsongó, időnként megmosolyogtató, egyes jeleneteiben varázslatos, másokban megdöbbentő, de mégis magával ragadó. Lehet olvasni csodálkozó tekintettel és adózni a szerző végtelen fantáziája előtt, ami kifejezetten élénken és színesen elevenedik meg az oldalakon, illetve lehet úgy is, hogy közben az olvasó próbálja megfejteni a filozofikus utalásokat, a rejtett tanításokat - az élmény minden esetben maradandó lesz. A szerző ebbe a regényébe is beletette a szívét és a lelkét, ezért megismerni és befogadni is csak ugyanígy szabad ezt a történetet: nyitott szívvel és lélekkel.

"Ugyanis nem csak a saját életed filmje pereg le, amikor felmegy a függöny, hanem beleshetsz másokéba is. Ha úgy tetszik, mind egy moziban ülünk, ahol a kaszás a jegyszedő. (...) Azért ne ijedj meg a nagyságától! Ahonnan te nézed, csak egy kis része látszik a sztorinak."

Mindig van egy határ, ahonnan tudom, hogy az adott regény nekem szól-e, vagy inkább mégsem. Nálam ez a határ most az emlékeket felidéző videotékás jelenetnél érkezett el - teljesen elvarázsolt az alkalmazott technika -, és innentől kezdve biztos voltam benne, hogy megint egy olyan Benyák Zoli regényt olvasok, aminek minden további cselekményét, minden sorát és minden egyértelmű vagy mögöttes mondanivalóját kedvelni fogom. Ahogy abban is biztos voltam, hogy a befejezés is a megelégedésemre fog szolgálni és örökre emlékezetes marad.

"Jó dolog az elkerülhetetlenség. Nem kell vesződni miatta."

Számomra a fenti mondat nagyon lényeges: korábban is tudtam, de megint bizonyítást nyert, hogy nem csalódhatok a szerző által írt történetben. Nem kell izgulnom azon, hogy tetszeni fog-e, mert biztos vagyok benne, hogy igen - megnyugtató, hogy van, ami miatt teljesen felesleges aggódni.
Zoli, köszönöm, hogy megálmodtad és papírra vetetted ezt a túlvilági kalandot, ezt a mozgalmas, érdekes és színes világot, amely más szabályok szerint működik ugyan, de lényegét tekintve mégsem annyira különbözik attól, amit most élünk és tapasztalunk.

Posted in: 10 pontos,Athenaeum,Benyák Zoltán (Jonathan Cross),könyvértékelés,magyar szerző,önálló kötet