Megan Miranda: Minden eltűnt lány

Volt egy film, amit közel egy évtizeddel ezelőtt láttam, a 11:14, amelynek cselekményét visszafelé mesélték el a készítők, így derült fény a szereplők tettei közötti kapcsolatra és állt össze minden egy kerek egésszé a végére. Azóta vagyok odáig, meg vissza a fordítva elmesélt történetekért. Sajnos nem akad túl sok belőlük - vagy én nem találkoztam eddig össze velük -, ezért nem volt kérdés, hogy nekem ez a könyv kell, ezt a regényt olvasni akarom. (Ugye mindenki érezte a végig nagybetűt és a sok-sok felkiáltójelet? Mert azok ott vannak ám.) Szóval megvettem a kötetet, megkezdtem a ráhangolódást, majd neki is veselkedtem az olvasásnak, és egyszer csak azt vettem észre, hogy valami elképesztő módon élvezem az egészet, a történet pedig teljesen magába szippantott.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 343 oldal
Borító ár: 3.480,- Ft
A mű eredeti címe: All the Missing Girls
Fordította: Nagy Mónika
Műfaj: thriller, krimi

Miről is van szó? Tíz éve már, hogy Nicolette Farrell elköltözött a szülővárosából, Cooley Ridge-ből, és most úgy hozta az élet, hogy családi ügyek miatt vissza kell térnie. Tíz évvel ezelőtt azért hagyott maga mögött mindent, mert megviselték az akkor zajló események: a legjobb barátnője, Corinne, nyomtalanul eltűnt. Most nem tehet más, mint hazamegy és szembenéz a múltjával. De vajon tényleg képes lesz ezt megtenni? Cooley Ridge nem változott valami sokat az elmúlt években, a korábbi események szereplői is mind ott laknak, most pedig Nic is visszatért a városba. A múlt mindenkin otthagyta a nyomát: a találkozások óvatos közeledésnek, amolyan tapogatózásnak hatnak a halaszthatatlan, de kényelmetlen ügyek intézése közben. Úgy néz ki, hogy minden elviselhetően alakul, amikor megtörténik a probléma: néhány nappal Nic hazaérkezését követően Annaleise  - aki a korábbi eset alkalmával az alibit jelentette Nic és a barátai számára - nyomtalanul eltűnik. A korábbi gyanúsítottak pedig újra az események középpontjában találják magukat, a történtek pedig feltépik a régi sebeket.

A regény alapvetően három részre osztott: van benne két normál vezetésű elbeszélésrész, közte pedig két hét - vagyis pontosabban tizenöt nap - történetének napi bontású visszafelé mesélése. Az első - normál - részben megismerhettem Nic jelenlegi életét, amely teljesen kiegyensúlyozottnak tűnik: szakmai és érzelmi szempontból egyaránt. Az egyedüli feszültségforrást az jelenti, hogy a nőnek haza kell mennie és szembe kell néznie mindazzal, amit korábban maga mögött hagyott - a fő gondot az okozza, hogy ez nem egy röpke látogatás lesz, hanem egy hosszabb időszak, amit ott kell majd töltenie. Nic megérkezik a városba, találkozik a bátyjával és még néhány ismerőssel, meglátogatja az apját, majd takarítani kezd. Minden rendben lévőnek tűnik, aztán a következő fejezetet olvasva - ami a két héttel későbbi helyzetről mesél - már egyáltalán nem ezt gondoltam.

A regény elég lassan építkezik, a jelenkori események fordított elbeszélése, azok múltbeli kapcsolódásainak leírása, valamint ezek keveredése igencsak igénybe vette a figyelmemet. Mivel a legtöbb regény lineáris történetvezetésű - meg az élet is alapból így működik -, ezért ahhoz vagyok szokva, hogy valami elkezdődik és folytatódik, de most nagyon nem ez volt a helyzet. Már eleve nagy a különbség a két héttel korábbi és későbbi napok hangulata között, véleményem szerint ez leginkább a kíváncsiság felcsigázására való - nálam elérte a kívánt hatást. Aztán ott volt az, amikor lassanként megismertem a napok eseményeit, ami azért érdekes és kihívást jelentő, mert a következményekkel hamarabb szembesültem, mint a kiváltó eseményekkel. Időnként meg kellett állnom és elgondolkoznom azon, hogy hol is tartunk az események alakulásában: amiről a korábbi fejezetben már olvastam, az éppen most történik és igazából ez fordítva van - szóval ideje a helyére tenni az idővonalon és a helyén kezelni. Amíg csak egy tárgy eltűnése a téma, ami később - illetve napokkal korábban - még nem volt ügy, addig rendben is van, de itt emberekről van szó, akik egyébként is bonyolult kapcsolatban vannak egymással, különböző eseményekre kerül sor, változnak a hangulatok és az érzések. Szóval nem volt ez egyszerű: mindenre figyelni kellett és persze visszafelé gondolkozni, minden esemény, találkozás és beszélgetés egy apró mozaik volt, amit - utólag - a helyére kellett illesztenem, hogy végül összeálljon a kép.

Ha ez még nem lenne elég, akkor ott vannak a múltbeli események, amelyek folyamatosan átszövik Nic gondolatait. Mivel az egész történetet Nic nézőpontjából, az ő tolmácsolásában ismerhettem meg, ezért nem is tudtam kivonni magam az érzései alól, amelyek csak úgy áradtak belőle a jelenbeli történések és az átéltek hatására. Hihetetlen érzés volt ez így együtt, és ha néha majdnem a falra másztam is attól, amit olvastam, a könyvet akkor sem tudtam félretenni, csak úgy vitt magával a történet - mindenképpen meg akartam tudni, hogy mi lesz a végén, ki a felelős az egész cirkuszért és hogyan zárul majd a mindent és mindenkit felkavaró dráma.

Az elbeszélési és cselekményvezetési mód mellett az igazi titok a karakterekben rejlik. Rengeteg könyvet olvastam már, de kevés olyat, ahol a szereplőknek ennyi titkolni valójuk lett volna - akár a múltban, akár a jelenben. Tiszta Kisvárosi gyilkosságok: "rengeteg titok és mocsok bugyborékol a felszín alatt". Nos, ez a regény is éppen ugyanilyen alapokra építkezik és a szerző végtelenül ravasz módon játssza ki a lapjait. Amikor az események nagyjából már összeálltak a fejemben, feltáratlan és megmagyarázhatatlan titkok még akkor is bőven akadtak és nem volt olyan szereplő, akiről nagy magabiztossággal ki mertem volna jelenteni, hogy nem tapad vér a kezéhez. Egyetlen dolog vigasztalt csak: maguk a szereplők is gyanakodva néztek mindenki másra, és bár senkiben sem tudtak megbízni, a jelen helyzetben mégsem tehettek mást. 

A visszafelé események után ismét normál elbeszélési módba váltott a történet, folytatódott az a bizonyos tizenötödik nap, amelyről még a könyv eleje felé olvastam. Ez volt az, amikor eldöntöttem, hogy tartok egy kis szünetet és - a könyvben visszafelé, de időrendben előrefelé - újra átolvasom annak a két hétnek az eseményeit. Ez persze folyamatos oda és vissza lapozgatást eredményezett, én azonban nem bántam, mert nagyon élveztem az egészet - rakosgattam a kis mozaikokat a helyükre.

Még így is, hogy megálltam, rászántam az időt, hogy futólag újra átolvastam és átgondoltam az eseményeket, rendeztem a gondolataimat, még így is képes volt meglepni a szerző. Feltételezhető, hogy én nem voltam formában, de jobban szeretek úgy gondolni rá, hogy inkább ő volt nagyon jó formában, illetve alapból zseniális az, amit kitalált és ahogy megvalósította. Hihetetlen, hogy közel háromszáz oldalon keresztül képes volt úgy mesélni, hogy minden klappolt, minden információt közölt, ami a titok megfejtéséhez szükséges és mégsem árulta el magát. Helyette inkább a figyelemelterelésben hitt és ehhez tökéletes volt Nic, illetve a lelkiállapota, a belőle áradó érzések jótékonyan elfedték a lényeget, és mégis ezek a kusza érzések, zűrös gondolatok jelentették minden másnak a nyitját, a kulcsot a titokhoz. Ilyen amikor a múlt az ember után nyúl és meghatározza a jelenét. Mondom, hogy zseniális. Engem tutira megvett kilóra.

A történet talán kicsit zagyvának tűnik, de tele van érzésekkel és reakciókkal, amelyektől még mindig zúg a fejem, amely még mindig - közel egy hónappal az olvasás befejezését követően is - képes magával ragadni a gondolataimat. Ez egy olyan könyv, ahol nem lehet eldönteni, hogy ki az áldozat és ki a manipulátor. Nagyon jól szórakoztam! Bátran ajánlom olvasásra minden krimi és thriller kedvelőnek! 

Posted in: 10 pontos,Agave Könyvek,könyvértékelés,krimi,Megan Miranda,önálló kötet,thriller