péntek, január 27, 2017
Shanara
Az első könyves magyar szerzőkkel kapcsolatban némiképp fenntartásokkal viseltetem. Tudom, hogy ez egyben előítélet is, de volt néhány nem túl kellemes tapasztalatom az elmúlt néhány évben és a rengeteg szerzői kiadású - nyomtatott formában vagy elektronikus könyvként - megjelentetett írás sem győzött meg az átéltek ellenkezőjéről. Biztos lesznek, akik az előbbi kijelentésemért a keresztre feszítés ismételt bevezetése érdekében fognak majd aláírás gyűjtésbe és a petíciójuk azt is tartalmazni fogja, hogy én legyek az első, akivel majd példát statuálnak. Viszont úgy vagyok vele, hogy az vesse rám az első követ, akiben nincs szemernyi előítélet sem, illetve nem fordult meg hasonló gondolat a fejében. De... Mert mindig van egy de, és ez egyébként most kifejezetten jó. Mert ez a regény is olyan, amiről eddig regéltem: magyar szerző írta, első könyv, de... olvasmányos, humoros, élvezetes és ha nem is tökéletes, de nagyon jó. Ja, és totál magyar! A miénk, és erre tényleg büszkének kell lennünk! Kicsit őrült, kicsit furcsa, de szeretni való - és tényleg magyar.
 |
| Értékelés: 9/10 pont Kiadó: Athenaeum Kiadás éve: 2016. Terjedelem: 328 oldal Borító ár: 2.990,- Ft Sorozat: Hétvilág Folytatás: 2.) Boszorkányszelídítő 3.) Tündérfogó Kategória: urban fantasy, népmese feldolgozás |
Szükségem volt némi noszogatásra ahhoz, hogy a kezembe vegyem ezt a regényt, mert valamivel át kellett törni az előítéleteim szalagkorlátját. Amikor azonban ez megtörtént, már semmi sem állított meg abban, hogy fejest ugorva a történetbe, teljes mértékben elmerüljek annak ízes, helyenként szagos, de végig magyaros élvezetében.
Nézzük a kiinduló helyzetet: van egy másik világ, a mi világunkkal a feneketlen kút köti össze, amelyen keresztül megfelelő előkészületet követően a kiválasztott utazhat. Az előkészületek megtörténtek, és ahogy az lenni szokott, ami félresikerülhet, az bizony félre is sikerül. Így történhetett meg az, hogy Józsi az egyszerű, bár kissé másnapos egyetemista megnyitja a világok közötti átjárót és átengedi rajta Egont, a sárkányt, valamint Bélát, a lovagot, aki éppen Egon elől menekül, kezében a sárkány tojásával. A tojását visszaszerezni akaró sárkány dühét az Oktogon bánja, meg Józsi, akinek mindenképpen tennie kell valamit az előállt állapot rendezése érdekében.
Ez a regény egyszerre hangulatos és mozgalmas, ötvözi a mai élet mindennapjait és a népmesei világ jellemző szereplőit. Mi történik akkor, ha ez a két világ keveredik? Először értetlenkedés, aztán zűrzavar, végül még nagyobb káosz. És mielőtt azt hinnénk, hogy mindennek Egon az oka, akinek jelenléte ebben a világban nem egészen természetes, azt kell mondanom, hogy talán ő okozza jelen esetben a legkisebb hullámokat a káosz forrongó tavában, bár tény, hogy akarva vagy akaratlanul, de mindig az események középpontjában áll. Vagy éppen fekszik és szunyókál. Ahogy éppen a helyzet adja magát.
A kialakult helyzet legfontosabb szereplője Józsi, aki a maga szerencsétlen és csetlő-botló viselkedése ellenére is valahogy szimpatikus. Bár az is tény, hogy vicces Józsi minden szimpátia ellenére sem ér a hősies lovag, Béla nyomába, akinek erős kisugárzása még a lapokon is átsüt. Éppen ezért sajnálom, hogy Béla a maga nemében a regény egyik legnagyobb kihagyott lehetősége lett, mert bizony én kevesebbet dutyiztattam volna és többet kóboroltattam volna Budapest utcáin. Mókás helyzetekből persze így is bőven volt elég, de lehetett volna még több is.
Beszéljünk a másik nemről és a másik világról. Először is ott van Józsi kedvese, Sára, a talpraesett mai nő szerepében, valamint Emese, a kissé bohókás és mindenféle természeti erők jelenlétében hívő lány, aki álmaiban egy másik világban kóborol. Említést érdemel még a Setét-erdő boszorkánya, Hollus, aki viszont Emeséről álmodik és Borbála, a király boszorkánya, aki meg Hollus ősellensége.
Hol Budapest és közvetlen agglomerációja szolgál az események helyszíneként, hol pedig az a bizonyos másik világ, ahol a mágia megszokott dolog és lefedettség hiányában esélytelen wifi csatlakozási lehetőséget találni. A szereplők hol itt, holt ott bukkannak fel és gubancolják össze a kezdetekkor sem egyszerű helyzetet. Józsi, az a mesehős, aki semmiről sem tud és semmit sem ért, de talán éppen ezért jelentheti ő a megoldást a problémára - amolyan szerencsefia, mert annyiszor múlott hajszálon az élete, hogy ha macska lett volna, már az utolsót fogyasztaná.
A kis magyar valóság és a népmesei elemek jól összegyúrt kavalkádja, mindez bőven nyakon öntve humorral, amelyet az elején ugyan kicsit erőltetettnek éreztem, de a végére már kifejezetten jól esett. Vagy megszoktam, vagy a szerző vett vissza valamennyit a poénkodásból és helyezte inkább a cselekményre a hangsúlyt - véleményem szerint az utóbbi az esélyes.
A regény eleje - minden mozgalmassága ellenére is - valahogy nehezebben csúszott, nem igazán akartak fogyni az oldalak. Aztán úgy kb. a történet felétől valahogy érdekesebbé váltak az események és gördülékenyebbnek találtam a stílust, a cselekmények alakulását. Ahogy az sem volt mindegy, hogy érdekelt a Hollust körüllengő sötét titok, a botja körüli mizéria magyarázata. Közben pedig hangosan kacagtam, mert Hollus és Józsi kettőse sokkal, de sokkal eredetibb és mulatságosabb volt, mint a másnapos Józsi szerencsétlenkedése és az általa korábban véghezvitt sárkánymentő akció.
A regény vége pedig nem más volt, mint egy igazi szélvihar, amely minden addig felbukkanó szereplőt és elhangzott tényt felkapott, jól összekavart, összeforgatott, majd egymás után kivetett magából. Az őrületes katyvasz szálai szépen kisimulnak, a hősök és a nem hősök is megjárják a poklok poklát, aztán mindenki elnyeri méltó büntetését, vagy éppen visszakapja a botját.
És ha valaki ebből továbbra sem értene semmi, akkor azt nem csodálom. Az értetlenkedés feloldására két megoldást tudok javasolni. Az egyik: "éjfélkor feküdj ki a keresztút közepére (...) háromszor próbál majd felállítani a sötétség, de ha kitartasz negyedszerre egy fekete csirke fog közeledni hozzád (...) na, ezt a csirkét fogd meg, édes fiam, és hozzád pártol a szerencse!" A csirke pedig így fog szólni hozzád: "Miiit-mit-mit?" Hogy ez így kicsit körülményes? És továbbra is érthetetlen? Az, nem is tagadom. Éppen ezért tartom járhatóbbnak a másik utat: szerezd meg ezt a regényt és merülj el benne. Ígérem, hogy nem fogod megbánni. Hogy ez könnyebben menjen, rád olvasom ezt a rigmust: "Nyomd össze a végtelent, keress rést a túloldalon, szél hátán, denevér szárnyán, vidd a földet, a vizet, a szelet a tűzhöz, hasítsd át a szövetet a birodalmak között!"
Nézzük a kiinduló helyzetet: van egy másik világ, a mi világunkkal a feneketlen kút köti össze, amelyen keresztül megfelelő előkészületet követően a kiválasztott utazhat. Az előkészületek megtörténtek, és ahogy az lenni szokott, ami félresikerülhet, az bizony félre is sikerül. Így történhetett meg az, hogy Józsi az egyszerű, bár kissé másnapos egyetemista megnyitja a világok közötti átjárót és átengedi rajta Egont, a sárkányt, valamint Bélát, a lovagot, aki éppen Egon elől menekül, kezében a sárkány tojásával. A tojását visszaszerezni akaró sárkány dühét az Oktogon bánja, meg Józsi, akinek mindenképpen tennie kell valamit az előállt állapot rendezése érdekében.
Ez a regény egyszerre hangulatos és mozgalmas, ötvözi a mai élet mindennapjait és a népmesei világ jellemző szereplőit. Mi történik akkor, ha ez a két világ keveredik? Először értetlenkedés, aztán zűrzavar, végül még nagyobb káosz. És mielőtt azt hinnénk, hogy mindennek Egon az oka, akinek jelenléte ebben a világban nem egészen természetes, azt kell mondanom, hogy talán ő okozza jelen esetben a legkisebb hullámokat a káosz forrongó tavában, bár tény, hogy akarva vagy akaratlanul, de mindig az események középpontjában áll. Vagy éppen fekszik és szunyókál. Ahogy éppen a helyzet adja magát.
A kialakult helyzet legfontosabb szereplője Józsi, aki a maga szerencsétlen és csetlő-botló viselkedése ellenére is valahogy szimpatikus. Bár az is tény, hogy vicces Józsi minden szimpátia ellenére sem ér a hősies lovag, Béla nyomába, akinek erős kisugárzása még a lapokon is átsüt. Éppen ezért sajnálom, hogy Béla a maga nemében a regény egyik legnagyobb kihagyott lehetősége lett, mert bizony én kevesebbet dutyiztattam volna és többet kóboroltattam volna Budapest utcáin. Mókás helyzetekből persze így is bőven volt elég, de lehetett volna még több is.
Beszéljünk a másik nemről és a másik világról. Először is ott van Józsi kedvese, Sára, a talpraesett mai nő szerepében, valamint Emese, a kissé bohókás és mindenféle természeti erők jelenlétében hívő lány, aki álmaiban egy másik világban kóborol. Említést érdemel még a Setét-erdő boszorkánya, Hollus, aki viszont Emeséről álmodik és Borbála, a király boszorkánya, aki meg Hollus ősellensége.
Hol Budapest és közvetlen agglomerációja szolgál az események helyszíneként, hol pedig az a bizonyos másik világ, ahol a mágia megszokott dolog és lefedettség hiányában esélytelen wifi csatlakozási lehetőséget találni. A szereplők hol itt, holt ott bukkannak fel és gubancolják össze a kezdetekkor sem egyszerű helyzetet. Józsi, az a mesehős, aki semmiről sem tud és semmit sem ért, de talán éppen ezért jelentheti ő a megoldást a problémára - amolyan szerencsefia, mert annyiszor múlott hajszálon az élete, hogy ha macska lett volna, már az utolsót fogyasztaná.
A kis magyar valóság és a népmesei elemek jól összegyúrt kavalkádja, mindez bőven nyakon öntve humorral, amelyet az elején ugyan kicsit erőltetettnek éreztem, de a végére már kifejezetten jól esett. Vagy megszoktam, vagy a szerző vett vissza valamennyit a poénkodásból és helyezte inkább a cselekményre a hangsúlyt - véleményem szerint az utóbbi az esélyes.
A regény eleje - minden mozgalmassága ellenére is - valahogy nehezebben csúszott, nem igazán akartak fogyni az oldalak. Aztán úgy kb. a történet felétől valahogy érdekesebbé váltak az események és gördülékenyebbnek találtam a stílust, a cselekmények alakulását. Ahogy az sem volt mindegy, hogy érdekelt a Hollust körüllengő sötét titok, a botja körüli mizéria magyarázata. Közben pedig hangosan kacagtam, mert Hollus és Józsi kettőse sokkal, de sokkal eredetibb és mulatságosabb volt, mint a másnapos Józsi szerencsétlenkedése és az általa korábban véghezvitt sárkánymentő akció.
A regény vége pedig nem más volt, mint egy igazi szélvihar, amely minden addig felbukkanó szereplőt és elhangzott tényt felkapott, jól összekavart, összeforgatott, majd egymás után kivetett magából. Az őrületes katyvasz szálai szépen kisimulnak, a hősök és a nem hősök is megjárják a poklok poklát, aztán mindenki elnyeri méltó büntetését, vagy éppen visszakapja a botját.
És ha valaki ebből továbbra sem értene semmi, akkor azt nem csodálom. Az értetlenkedés feloldására két megoldást tudok javasolni. Az egyik: "éjfélkor feküdj ki a keresztút közepére (...) háromszor próbál majd felállítani a sötétség, de ha kitartasz negyedszerre egy fekete csirke fog közeledni hozzád (...) na, ezt a csirkét fogd meg, édes fiam, és hozzád pártol a szerencse!" A csirke pedig így fog szólni hozzád: "Miiit-mit-mit?" Hogy ez így kicsit körülményes? És továbbra is érthetetlen? Az, nem is tagadom. Éppen ezért tartom járhatóbbnak a másik utat: szerezd meg ezt a regényt és merülj el benne. Ígérem, hogy nem fogod megbánni. Hogy ez könnyebben menjen, rád olvasom ezt a rigmust: "Nyomd össze a végtelent, keress rést a túloldalon, szél hátán, denevér szárnyán, vidd a földet, a vizet, a szelet a tűzhöz, hasítsd át a szövetet a birodalmak között!"
Kell némi idő, amíg az ige hatni kezd, de mihelyst érzed a bizsergést, ne állj ellen. Ha hatott a varázs és belekezdtél a szövegbe, akkor pedig fújd meg a sípot jó szórakozást!
És mi lesz most, hogy előcsalogattam a sárkányt? Azt hiszem, hogy megszelídítem a boszorkányt is. Virág Emília pedig elfoglalta a helyét azon magyar szerzők sorában, akinek a további regényeit is olvasni szeretném majd.
És mi lesz most, hogy előcsalogattam a sárkányt? Azt hiszem, hogy megszelídítem a boszorkányt is. Virág Emília pedig elfoglalta a helyét azon magyar szerzők sorában, akinek a további regényeit is olvasni szeretném majd.
Posted in: 9 pontos,Athenaeum,Hétvilág,könyvértékelés,magyar szerző,urban fantasy,Virág Emília
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése