Kresley Cole: Árnyak Hercege (Halhatatlanok alkonyat után 13., Dacianók 1.)

Nem tudok eléggé hálás lenni - és szerintem nem vagyok ezzel egyedül -, amiért az Athenaeum Kiadó folytatta a Halhatatlanok alkonyat után sorozatot. Igen, tisztában vagyok azzal, hogy ez egy paranormális romantikus sorozat, amelynek olvasóit sokan furcsa szemmel nézik, hiszen ez mégis csak "vámpírpornó" kategória, de én akkor is kedvelem. Kresley Cole ugyanis egy lények sokaságával - tehát nemcsak vámpírokkal - teli világot alkotott meg, és olyan karakterekkel, történetekkel örvendezteti meg az olvasóit, amelyek miatt garantált az izgalom és a könnyed kikapcsolódás. Mindezek után még azt is hajlandó vagyok elnézni neki - és a regényeinek -, hogy minden egyes kötetben egy újabb párocska talál egymásra. Persze pikáns jelenetekben sincs hiány. Szóval soha nem fogom tökéletesnek tartani a kapott élményt, nem lesz egy "hűűűű, de elképesztően jó volt" érzésem tőle, de attól még nagyon kedvelem és olvasom a szerző történeteit.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 398 oldal
Fordította: Goitein Veronika
Borító ár: 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: Shadow's Claim
Sorozat: Halhatatlanok alkonyat után
Alsorozat: Dacianók
A sorozat kötetei és főszereplői:
1.) The Warlord Wants Forever (magyarul nincs)
Meseszép Mist (valkűr)/Nikolai Wroth (vámpír)
2.) Vámpíréhség
Emma Troy (valkűr/vámpír)/Lachlan MacRieve (vérfarkas)
3.) Vámpírszerető
Kaderin (valkűr)/Sebastian Wroth (vámpír)
4.) Vámpírharc
Mariketa (boszorkány)/Bowen MacRieve (vérfarkas)
5.) Vámpírvér
Néomi Laress (szellem)/Conrad Wroth (vámpír)
6.) Vámpírzóna
Holly (ember)/Cadeon Woede (démon)
7.) A démonkirály csókja
Sabine (varázslónő)/Rydstrom Woede (démon)
8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen
Daniela (valkűr, jégamazon)/Murdoch Wroth (vámpír)
9.) A gyönyör sötét hercege
Lucia (valkűr)/Garreth MacRieve (vérfarkas)
10.) A sötétség démona
Carow Graie (boszorkány)/Malkom Slaine (scarba)
11.) Az álmok sötét harcosa
Ragyogó Regin (valkűr)/Aidan/Declan Chase (berserker)
12.) Vámpírbosszú
Elizabeth Peirce (ember)/Lothaire (vámpír)
13.) Árnyak hercege
Bettina (démon/varázsló)/Trehan Daciano (dák vámpír)
14.) Elfojtott üvöltés
Chloé Todd (szukkubusz)/Uilleam MacRieve (vérfarkas)
Műfaj: paranormális, romantikus

Ez a kötet egy sorozaton belüli alsorozat kezdő része. Az előző regényben, a Vámpírbosszúban végre megmutatták magukat a dákok, ez a rejtett életmódot folytató, a saját szabályai szerint élő nép. A négy dák herceg, családjaik utolsó sarjai végül úgy döntenek, hogy nem versengenek tovább a trónért, hanem elismerik királyuknak azt, akit erre rendelt a sors. A hercegek egyike Trehan Daciano, aki az Árnyak Házának örököse és feladata szerint ő a királyság kardja. A dákok rejtett földjére ritkán engednek be idegent, ha mégis, akkor az illető soha többet nem hagyhatja el a királyságot - a titkot mindenképpen meg kell őrizni. Ha valaki a rendelkezés ellenére mégis úgy dönt, hogy megszökik dák földről, akkor azt le kell vadászni - ez Trehan feladata.

Trehan Abaddon síkjára, a haláldémonok földjére követi a szökevényt, Caspiont, aki a tiltás ellenére is elhagyta a Dák Királyságot. A könyörtelen és halálos vadász figyelmét azonban eltereli az ország örököse, a félig démon, félig varázsló Bettina, aki vérajándékban részesíti - életre kelti - a vámpírt. A varázslónők a Szövetség leggyengébb és legsérülékenyebb lényei, ráadásul Bettina egy korábbi támadásban még a varázserejét is elvesztette, így különösen sebezhető. A gyámjai szerint védelmezőre van szüksége, ezért lovagi tornát rendeznek, a győztes pedig elnyeri a hercegnő kezét és vele együtt megkapja a királyságot is. Bár Trehan nem tervezte, de mégis benevez a versenyre és mindent megtesz azért, hogy ő legyen a győztes - közben pedig hasonló elszántsággal harcol a lány, vagyis a sors által neki rendelt Arája szerelméért is.

Tündérmese Kresley Cole módra, ahol semmi sem olyan, amilyennek lennie kellene. A varázslónő, akinek a kezét el kellene nyerni, természetesen mást szeret. A szerencsés démon pedig nem más, mint Caspion, akinek nyomait Trehan egészen eddig követte. A dák törvény - és a féltékenysége is - azt követeli, hogy pusztítsa el a démont, akit azonban a versengés idejére mágia véd. A vámpír Arája nem lehet másé, ezért Trehan is beszáll abba a küzdelembe, ahol egyike lesz a kétszázhuszonnyolc kérőnek. Szóval, tényleg minden olyan, mint ahogy az a mesékben lenni szokott...

Lothaire elég nyafogósra sikerült és hisztivel teli könyve után valósággal felüdülést jelentett, hogy ennek a regénynek volt története. Új szereplők, eddig ismeretlen királyságok, eddig nem látott fajok sokasága, és persze az izgalom - a küzdőtéren és az érzelmek terén is ádáz küzdelem folyik Bettina kezéért. Az időrendet tekintve a kötet történései Lothaire és a mátkája egymásra találásának eseményeivel szinte azonos időben zajlanak, a két történeknek vannak közös pontjai.

Bettina a széltől is óvott, ám sehová sem tartozó félvér hatalmas változáson megy keresztül az események hatására. Mondanám, hogy szimpi volt a csaj, de annyira azért mégsem - sőt, jó darabig egyáltalán nem. Hosszú ideig nem is értettem, hogy mi a fenét eszik rajta annyira Trehan, bár sok választása éppen nem volt, mivel a sors által neki rendelt párjáról volt szó.

Féltem, hogy mivel ismét egy vámpír kapta az egyik főszerepet, ezért unalomba és ismétlésbe fullad majd a történet, de szerencsére nem így történt. Trehan visszafogott, lovagias, mégis nagyon rámenős és harcos jellem - igazi pasi. A majd ezeréves vámpír mindenkinél jobban uralkodik az indulatain, ugyanakkor Arája közelében forr a vére és bármit megtenne érte. Szokványos és klisékkel teli történet és mégsem, mert Trehan nem egyszerű vámpír, ő bizony dák vámpír.

Tetszett, hogy Cole kapcsolta az eseményeket az előző kötetekben történtekhez: ismét szóba került a sziget, ahol a halhatatlanokat tartották fogva, valamint Thronos, a sérült szárnyú vrekener, akiről néhány jelenet és sejtelmes utalás erejéig már volt szó a korábbiakban. Feltűnt a regényben Lothaire és a mátkája is, és nagy örömmel üdvözöltem, hogy Lothaire végre befejezte a hisztit, helyette inkább ismét önmagát adta - és még újat is tudott mondani a dákoknak a vámpírléttel kapcsolatban.

Nem kiemelkedően jó, de olvasmányos, jól összerakott, humoros - imádtam Salemet - és kellően izgalmas történet. A kérők összecsapásai eléggé véresek voltak, hullottak is a résztvevők, mint a legyek és persze az egyes fordulók eseményei fenntartották a figyelmet. A szerző parádés felvonulást rendezett különféle lényekből és ennek megfelelően változatosak voltak a képességeik is - az egyes küzdelmek pedig pont emiatt kiszámíthatatlanok. Volt miért és kiért izgulni. A nagy félreértés sem lett az a teljesen szokványos "félreértettem, amit mondtál és ezért megorrolok rád" dolog, hanem egészen komoly és a cselekmény szempontjából hihető problémát sikerült összehozni.

Jó volt ez, sokkal jobb, mint Lothaire története, de azért nem ért néhány korábbi és nagyon kedvelt rész nyomába. A mozgalmas és érdekes történet mellett a szerző megint felkeltette a későbbi szereplők iránti kíváncsiságomat. Lanthe, a varázslónő Skye Hallban fogoly, fogva tartói a varázslók ősi ellenségei, a vrekenerek - Lanthe és Thronos története két könyv múlva érkezik. Előtte azonban Uilleam MacRieve kalandja következik, akit szintén megkínoztak azon a bizonyos szigeten és aki még azóta sem jött helyre. Ó, igen, mind a kettő nagyon érdekesnek ígérkezik, már alig várom a magyar megjelenéseket. 

Posted in: 8 pontos,Athenaeum,Dacianók,Halhatatlanok alkonyat után,könyvértékelés,Kresley Cole,paranormális romantika