Réti László: Panda (Kaméleon 3.)

"Soha ne hagyj unatkozni egy zsarut!" - olvasható a legújabb Réti László regény borítóján, amely a beharangozott Panda-szindóma cím helyett végül csak egyszerűen Panda névre hallgatva jelent meg. A kijelentéssel részben egyetértek, részben pedig nem - erről majd később még szólnék. A cím megváltoztatására nem találtam indokot, mert a történethez lényegesen jobban passzol az eredeti elképzelés - valószínűnek tartom, hogy nem a szerző javasolta a módosítást.

És akkor kanyarodjunk is vissza az idő semmit tevéssel való eltöltéséhez vagyis az unatkozáshoz. Cameron Larkin korábban is bebizonyította már, hogy nem vezet semmi jóra az, ha tétlenkedni hagyják - igaz, azt is megmutatta, hogy az sem teremt kisebb káoszt, ha van mivel foglalatoskodnia. Viszont örülök annak, hogy egy kicsit hagyták "unatkozni" a szerzőt, a volt zsarut és ráérő idejében megírhatta a látszólagos tétlenségre kötelezett Larkin őrmester következő kalandját. Ennyi őrültség csak egy nagyon fáradt és kimerült vagy éppen egy "pihent" elméjű ember fejéből pattanhat ki - minden csak nézőpont és értelmezés kérdése. Hogy Réti László ezek közül melyik lehet? Larkin humora annyira természetesen és gördülékenyen tör elő a szövegből - a helyenkénti morbiditása ellenére is -, hogy feltételezésem szerint ez konkrétan a szerző sajátja, ez ő maga. Bár ez csak feltételezés és megérzés, tekintve hogy Larkin kalandjain kívül más művet még nem sikerült abszolválnom Réti Lászlótól. Talán már épp itt lenne az ideje.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
(mert helyenként lefárasztott)
Kiadó: Művelt Nép
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 478 oldal
Borító ár: 3.990,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Előzmény:
1.) Kaméleon
2.) A hasonmás
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)

Larkin őrmester körül viharfelhők gyülekeznek: a belső ellenőrzés vizsgálódik egy kigyulladt autóban életét vesztett kínai ügyében, akinek halálához a rendőrnek köze lehet - ugye mindenki emlékszik erre a jelenetre? -, az őrmestert felfüggesztik, pszichológushoz kell járnia, aki majd megállapítja, hogy alkalmas-e munkavégzésre. Egy jó gyilkossági zsarura azonban mindig szükség van, főként ha beesik egy kényes ügy. Márpedig az elég kényesnek tűnik, ha eltűnik a bankigazgató felesége, ráadásul az igazgató a rendőrfőnök barátja. Larkint megfigyelésre küldik, a szemközti épületből, egy házassági tanácsadó idoda egyik helyiségéből  kell szemmel tartania Shane Connor lakását - ő kapja az éjszakai műszakot. Unalmas meló, nagyon unalmas Amikor magánéleti problémával küszködő házaspárok kopogtatnak az ajtón, az önjelölt doktor örömmel ad nekik tanácsokat. Hogy közben mi a helyzet a megfigyeléssel? Ja igen, az is halad - úgy is mindent vesz a kamera.

Tipikus Larkin sztori: szórakoztató, az előtérbe tolakodó humor hátterében megbújik a nyomozói munka minden szükséges eleme, emiatt egyszerre élvezetes és hiteles a történet. Már amennyire egy kitalált sztori hiteles lehet... De azt szerintem csak a szerző tudja, hogy az általa írt sztoriban mennyi a valóság és mennyi a kitaláció. Remélem, hogy egyszer majd megosztja ezt az infót az olvasóival, mert nagyon érdekelne.

Szóval Larkin unatkozik és elfoglalja magát azzal, ami éppen akad és amely tevékenység az alábbi reakciókat váltotta ki belőlem: dőltem a röhögéstől és kb. harminc oldalanként félretettem a regényt, mert meg kellett pihennem - fizikailag is, meg mentálisan is. Ennyi ökörséget ugyanis nem lehet huzamosabb ideig elviselni, meg is kell azt közben emészteni, különben nem fejti ki rendesen a hatását.

Szívesen sorolnám a kedvenc jeleneteimet, de akkor be kellene másolnom ide a regény jelentős részét, azt pedig ugyebár nem engedik a szerzői jogok, ezért csak néhányat emelnék ki. Szóval akkor, dióhéjban:

• A pszichológusnál tett látogatás(ok), valamint az itt hallottak átültetése a tanácsadói beszélgetésekbe. Konklúzió: az ember szexuális élete bonyolultnak tűnik, de egyáltalán nem az, mert minden ok és tünet ugyanoda vezethető vissza: a Panda-szindrómára.
• A belső elhárítás - alias K ügynök és J ügynök -, valamint Larkin eszmecseréi. Egyszerűen fergetegesek.
• A nyakkendők és a hozzájuk tartozó történetek. Még mindig.
• A filmes utalások. Megjegyzem a szerző teljesen képben van a mai trendekkel.
• Az autó, a menyét, a kábelek, Polip és a taxi - így egyben az egész és minden következmény.
• A pincér. Csak így egyszerűen. Larkinnak bejött. Nekem is.
• Meg a nyomozás, mert az is volt ám, csak időnként elvesztettem a fonalat, mert nem látam a röhögés közben potyogó könnyeimtől.

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék írhatnék még... Talán annyi is elég lesz, hogy köszönöm az élményt és várom a következő eszement és őrült kalandot. Mert abban biztos vagyok, hogy az lesz. És amíg annak megjelenésére várakozom, ígérem, hogy olvasok majd valami mást is a szerzőtől. Állítólag azoknak teljesen más a stílusa, a hangulata, de gondolom, hogy a kedvencem, a profi nyomozói munka abban is jelen lesz - bármi legyen is a téma.

Folytatás »

Réti László: A hasonmás (Kaméleon 2.)

Nem véletlenül úgy válogatom össze az olvasásaimat, ahogy azok sorban követik egymást: általában váltogatom a különböző kategóriákat, stílusokat - fő a változatosság. Aztán persze néha adódik olyan helyzet is, amikor az egyik olvasmányom annyira megvisel, hogy következőnek valami teljesen másra van szükségem - valami teljesen ellenkező élményre. Ilyenkor fordulok azokhoz az írásokhoz, amelyek szerzőit, illetve írásaik várható hatásait már ismerem, esetleg beiktatok egy újraolvasást.

Réti Lászlótól már olvastam, az első találkozásom az író stílusával és kissé különc karakterével, Cameron Larkin őrmesterrel egyszerre következett be - az élményt pedig maradandónak ítéltem. Tudtam tehát, hogy mire számíthatok és azt is, hogy olyan hangulatban vagyok, amikor nagy szükségem van Larkin őrmester cinikus és szarkasztikus humorára, bicskanyitogató stílusára és rikító nyakkendőire.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 466 oldal
(+ egyéb könyvek részletei)
Borító ár: 3.999,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Előzmény:
1.) Kaméleon
Folytatás:
3.) Panda
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)

Cameron Larkin őrmester rövid montanai tartózkodása és elképesztő nyomozása után visszaköltözik San Diegóba. Az azonban, hogy újra városi zsaru legyen a bűn egyik városában, csak álom marad. A nagyváros helyett ugyanis egy poros kisvárosban találja magát, ahol a hírnevét már ismerik, de a lazaságot még véletlenül se - vagy legalábbis Larkintól nem viselik azt el. A rendőrautónak csúfolt járgányban való járőrözést és a tyúklopás kinyomozását követően Larkin bármire hajlandó, csak hogy szabaduljon a sors által elrendelt - és persze saját maga által okozott - helyzetből. Erre legnagyobb meglepetésére lehetősége is adódik, a feladat már az elején is érdekesen alakul, majd lassan veszélyessé válik.

Larkin őrmester hozta az elvárt szintet, sőt még annál is többet. Minden zűr és kavarás ellenére ezt a nyomozást valahogy összeszedettebbnek és - a csavarjai ellenére is - átláthatóbbnak éreztem, mint az előző kötet kissé zavarosnak tűnő rohangászását. Pedig rohangászás ebben is volt bőven, meg hadonászás is, tekintve, hogy főhősünk a szerepének köszönhetően eléggé érdekes helyzetekbe kerül - gyakorlatilag állandó jelleggel.

Határozottan összeszedettebb ez a történet, mint az előző. Igaz, hogy önállóan is teljes mértékben megállja a helyét a sztori, de én mégis élveztem az előző történetre való apró visszautalásokat. Mert ugye arról korábban nem volt semmi infó, hogy mit is keres Larkin Montanában, most legalább erre is kaptam magyarázatot. És persze a fickó nem egyszerű eset. Ahogy azt egyébként ezt most is ékesen prezentálja - gyakorlatilag minden megnyilvánulásával.

De mi is ez az eset, ami miatt bár saját magát adja minden helyzetben, de mégis más bőrébe bujik? Fura balesetek történnek a városban éppen fellépő filharmónikusokkal: lassan fogyatkoznak a zenészek, helyettük újakra lenne szükség, különben lőttek a külföldi koncertturnénak. A baleseteket semmi sem kapcsolja össze, csak az, hogy mindegyik halott a zenekar tagja volt. Nincs más lehetőség, valakinek be kell épülnie, és erre ki lenne alkalmasabb, mint Larkin őrmester. Persze a helyzet annyira nem egyszerű, mint elsőre látszik.

Viszont baromira élvezetes. Mármint minden, amit Larkin tesz és ahogy nyomoz. Mármint majdnem minden, mert a folyamatos piálását és minden este kotta részegre iszom magam, kiütöm magam stílusát egyáltalán nem tudtam megszokni és bevallom, hogy ha ezt az egy szokását elhagyná, akkor teljes mértékben elégedett lennék vele. Mert egyébként a nyomozási technikájával nincs semmi bajom. Pia nélkül talán még hamarabb össze is rakná az aktuális ügy részleteit, így viszont folyamatosan törli az infók egy részét. És a nyakkendőit is nagyon bírom, mert ilyen agyament színösszeállítást és mintákat még elképzeni is elég vad, nehogy viselni. No, és azok a történetek, amelyek az eléggé feltűnő kultúrmadzagokhoz kapcsolódnak, azok minden visznek.

Úgy éreztem, a sztori amellett, hogy baromi érdekes és vicces, még görbe tükröt is tart a mai társadalmunk elé. Ami egyébként jellemző is a szerzőre, mármint, hogy a sztoriba mindig belecsempész valami aktuális problémát - néha amolyan jövőbelátó módom, amikor a hétköznapi ember még nem is érzi a háttérben megbújó összefüggéseket. Szóval már meg sem lepődtem, amikor odáig jutott a történet, hogy előjött egy ilyen társadalmi kérdés, mindössze csak ámultam annak egyszerre különleges, a másik irányból nézve pedig egyértelmű felbukkanásán és kapcsolatán.

Egyébként Larkin őrmester továbbra is olyan Bruce Willis kategória a szememben: drágán adja az életét, hogy aztán a következő körben még drágábban adja az életét. Mert az a rengeteg verés, ütődés, hazudozás és persze rohanás aztán nem semmi, én tuti, hogy nem bírnám a tempót - főleg úgy nem, hogy minden este kiüti magát valamilyen márkás alkohollal.

Jaj, meg kell említenem Polipot, akit nagyon imádtam a könyvben: a beszólásait, megnyilvánulásait és persze a tetkóját is. Remélem, hogy vele is fogok még találkozni más nyomozások során, mert bizony kár lenne parkolópályára állítani egy ilyen karaktert.

Szóval én ezt nagyon élveztem, jobban tetszett, mint az első rész. Hatalmasakat kacagtam Larkin megnyilvánulásin, mindenféle cinikus és persze szarkasztikus megjegyzésein, azokon a megnyilvánulásokon, ahogy saját magát és persze maga körül a világot látja főhősünk. Olvasnám én tovább a kissé ütődött, nagyon lökött és totálisan alkoholista őrmester kalandjait, de egyelőre nincs több. Persze a szerző az egyik interjújában elejtett egy eléggé egyértelmű célzást, miszerint a következő regénye Larkin harmadik kalandja lesz. Nosza, állok elébe a tesztelésnek.

Folytatás »

Réti László: Kaméleon (Kaméleon 1.)

Nagyon kedvelem a krimiket. Éppen ezért furcsa, hogy nem emlékszem rá, magyar szerzőtől olvastam-e korábban nyomozós sztorit. Az tuti, hogy fantasy, sci-fi vagy thriller, esetleg kalandregény címke alá besorolt történetet igen, de krimit nem - vagy még az is elképzelhető, hogy mégis, de akkor nem hagyott túl mély nyomot bennem az együtt eltöltött idő. Vagyis éppen itt volt az ideje, hogy pótoljam az elmaradásom. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ezúttal emlékezni fogok az olvasásomra, hiszen az még véletlenül sem történhet meg Cameron Larkin őrmesterrel és a nyomozásával, hogy csak úgy magától kiperegjen az agytekervényeim közül - ahhoz minimum valami trauma által előidézett amnézia lenne szükséges.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 576 oldal
Borító ár: 3.499,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Folytatás:
2.) A hasonmás
3.) Panda
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)

Akkor hogy is állunk? Adott egy magyar szerző, aki két évtizedes zsarumúlttal rendelkezik és bizony végigjárta a szervezet ranglétráját is, vagyis tisztában van a talpas rendőr feladatával, látott már helyszínelést, illetve vezetett nyomozást - mindezekből nem is egyet, hanem bizonyosan jó néhányat. Teljesen egyetértek azzal, hogy az ember arról írjon, amit ismer, amiben jó. Ezért kétségem sem volt azzal kapcsolatban, hogy egy volt zsaru - vagy egyáltalán ilyen? - biztosan hiteles krimit fog letenni az asztalra. A felcsipegetett infók szerint emberünk kifejezetten alapos is, mániákusan utánanéz mindennek, amivel kapcsolatban esetleg bizonytalan, vagy nem rendelkezik a helyzet megoldásához kellő mélységű információval. Újfent megerősítést nyert, hogy ő lesz az én emberem - mármint ami a jó krimi élvezetének ígéretét jelenti. Idáig tehát eljutottunk, most már csak a stílus volt kérdés. Némi betekintés a szerző honlapjára - ahol már az önéletrajza is képes volt levenni a lábamról -, valamint néhány dicsérő mondat azoktól, akiknek adok a véleményére és már sínen is volt a dolog. Ha pedig így van, akkor lépjünk is azonnal olajra és haladjunk tovább, mert ahol Larkin őrmester felbukkan, ott bizony számolni kell azzal, hogy hamarosan valami olyanba tenyerelünk, amibe nem igazán kellene - és amit úgy általában elég erős és határozott illattal szoktak leginkább jellemezni.

Adva van tehát egy montanai kisvárosból származó férfi, aki tulajdonképpen csak azért lett rendőr, mert éppen úgy alakult. Hősünk azonban elégedetlen a pozíciójával, azért a varázslatos hegyvidéket, a kisvárosi nyugalmat hamar lecseréli a poros sivatagra és nagyváros nyüzsgésére. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, garantált a túltelítődés, majd elérkezik az a pillanat, amikor a főnök írja elő a kötelező szabadságot. Mit tesz ilyenkor az összetört ember? Oda vágyik, amit ismer: hazakullog. Megemészteni azt, hogy parkolópályára tettek, nagyon nehéz. Larkin őrmesternek ezért is van szüksége rá, hogy lelke bánatát erős - és márkás - gabonapárlatba fojtsa bele, keserűségét azzal ápolja. Önként választott meditatív állapotából régi haverja és kollégája rázza fel: gyilkosság történt a csendes kisvároshoz közeli egyik farmon - az éves statisztikát arcátlan módon figyelmen kívül hagyva -, miközben a helyi nyomozók áldozatul estek a szalmonella nevű elkövető mindent elsöprő csapásának, szükség van tehát a messziről hazatért rendőrre - ha már úgy is kéznél van egy gyilkosságok felderítésében jártas szakember, kár lenne veszni hagyni. Márpedig Larkin őrmester tudja, hogy mi a szolgálat, ezért összeszedi magát, színes, mindenkit megbotránkoztató nyakkendőt köt, és igyekszik elvégezni a rá bízott feladatot - csak éppen Montanában minden másként megy, mint San Diego-ban.

Bevallom, hogy engem - tekintve, hogy nem olvastam el a fülszöveget - sok minden meglepett ebben a regényben: a helyszín, a humor, a cselekmény. Állításom azonban még véletlenül sem árnyékolja be negatív felhang, mert a meglepetés kifejezetten kellemesre sikeredett. Kellett ugyan néhány oldal, amíg sikerült ráéreznem a szerző stílusára, és annak ellenére, hogy sehogy sem tudtam azonosulni a legtöbbször másnapos főhősünkkel, egy idő után kifejezetten jól szórakoztam - Larkin iróniával átszőtt cinikus megnyilvánulásait olvasva pedig nem egyszer dőltem a röhögéstől.

"Az ember nem tud semmit a fekete humorról, amíg részt nem vett egy sörözésen halottkém társaságában."

Mindez azonban még kevés lett volna ahhoz, hogy a regényhez szögezzen és maradandó élményt nyújtson. A humor mellett a történet másik meghatározó jellemzője a mozgalmassága, ami egy percig sem hagyja pihenni sem a főhőst, sem az olvasót. Nem irigylem Larkin őrmestert ezért a megterhelő hétért és az átélt élményekért, ellenben én nagyon jól szórakoztam, miközben ő szenvedett, illetve minden tudását bevetve és a testi épségét nem kímélve próbálta felgöngyölíteni a csendes kisvároshoz közeli farmon történt halálesetet. Aztán a következőt, majd az azt következőt, majd... Az éves statisztikának már a történet legelején lőttek, de a folytatás ismeretében nyugodtan kijelenthető, hogy Montanában aratott a halál, eléggé megcsappant a helyi településhez tartozók lélekszáma és ennél feketébb évet nem sokan éltek meg arrafelé.

"Az emberek ma már tartják magukat a ne szólj szám, nem fáj fejem elvéhez. Valahogy azaz érzésem, hogy 1960 után mindenkinek a három majom volt a jele az óvodában."

A főhős kétségtelenül egyedi karakter, mondanám, hogy szimpatikus és rábíznám az életemet is, de ez talán túlzás lenne. Helyette inkább azt mondom, hogy többször kerül illuminált állapotba, mint nem, a mondanivalóját nyersen megfogalmazva tálalja - mondhatjuk, hogy ami a szívén, az a száján is -, ahhoz képest, hogy egyik veszélyes helyzetből a másikba kerül, egy végtelenül beszari és rinyálós alak, valamint hazudik, mint a vízfolyás - mindig, mindenhol és mindennel kapcsolatban. Ellenben, ha ráharap valamire, akkor azt bulldog módra szorítja és nem engedi el, még akkor sem, ha az élete múlik rajta. Igen, Larkin eléggé ellentmondásos személyiség. Nem éppen a hős lovag és mégis... Nem is pazarolnék több jelzőt, mert úgy sem tudnám hitelesen visszaadni különleges egyéniségét - róla olvasni kell és kész.

Akkor el is érkezett az idő, hogy több figyelmet szenteljünk a krimi szálnak, a gyilkosságnak - akarom mondani gyilkosság sorozatnak. Ami egyszerű családon belüli erőszak következményeként hirtelen felindulásból elkövetett emberölésnek tűnik, abból a későbbiekben valami sokkal nagyobb és bonyolultabb növi ki magát. Hogy mennyire bonyolult és összetett? Nagyon. Nehézségi szempontból, a Turing-gépek bonyolultságfogalmai alapján a legfelső osztályba sorolható - magyarra fordítva: az életben soha nem jutott volna eszembe, hogy az van a háttérben, ami. Pedig ott voltak a nyomok, minden adott volt a megfejtéshez és semmi olyan nem kellett a megfejtéshez, amit ne olvastam volna a korábban a szövegben. Csak hát az a folyamatos rohanás...

Az "aki" persze már más kérdés, mert ebben az esetben egy idő után már azért sejteni lehet, hogy ki az a személy, aki állandóan gáncsot vet és elősegíti egyébként sem egyenes járásáról elhíresült nyomozónk látványos - ugyanakkor továbbra is előrehaladást mutató - bukdácsolását. Na persze, az a tény, hogy kiderül, ki a főkolompos, egyáltalán nem befolyásolja a regény élvezetét, hiszen bőven tartogat még ezt követően is izgalmakat és meglepetéseket a cselekmény.

Nem szaporítom tovább a szót, mert már így is megint rengeteg járt a szám - vagyis a kezem -, ezért összegezném az élményeimet: nagyon jó volt, örülök, hogy elolvastam! Egyetlen szempontból fogalmazódott meg bennem negatív vélemény: Larkin néha kicsit túltolta, néha túlpörgött és elnyűhetetlenebb volt, mint az normális esetben előfordulhatna. Egyébként minden más nagyon is helyén volt a regényben.

A szerzőnek jó néhány könyve megjelent már és én előre sajnálom, hogy Larkin kalandból még csak kettő van összesen - bár állítólag már tervben van a harmadik. Mindegy is. Sorban a következő biztosan A hasonmás lesz, aztán könnyen elképzelhető, hogy kísérletet teszek Réti úr többi írásával is - bár azok a nyilvánvaló aktuálpolitikai utalások miatt nem vonzanak annyira, mint a normál nyomozós sztorik.

Addig is: olvassátok ezt a regényt, mert mind stílus, cselekmény és nyomozás szempontjából kiemelkedő és emlékezetes - egyáltalán nem szokványos.

Folytatás »