Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. május 4., csütörtök

Réti László: A hasonmás (Kaméleon 2.)

Nem véletlenül úgy válogatom össze az olvasásaimat, ahogy azok sorban követik egymást: általában váltogatom a különböző kategóriákat, stílusokat - fő a változatosság. Aztán persze néha adódik olyan helyzet is, amikor az egyik olvasmányom annyira megvisel, hogy következőnek valami teljesen másra van szükségem - valami teljesen ellenkező élményre. Ilyenkor fordulok azokhoz az írásokhoz, amelyek szerzőit, illetve írásaik várható hatásait már ismerem, esetleg beiktatok egy újraolvasást.
Réti Lászlótól már olvastam, az első találkozásom az író stílusával és kissé különc karakterével, Cameron Larkin őrmesterrel egyszerre következett be - az élményt pedig maradandónak ítéltem. Tudtam tehát, hogy mire számíthatok és azt is, hogy olyan hangulatban vagyok, amikor nagy szükségem van Larkin őrmester cinikus és szarkasztikus humorára, bicskanyitogató stílusára és rikító nyakkendőire.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 466 oldal
(+ egyéb könyvek részletei)
Borító ár: 3.999,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Előzmény:
1.) Kaméleon
Folytatás:
3.) *állítólag lesz*
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)
Cameron Larkin őrmester rövid montanai tartózkodása és elképesztő nyomozása után visszaköltözik San Diegóba. Az azonban, hogy újra városi zsaru legyen a bűn egyik városában, csak álom marad. A nagyváros helyett ugyanis egy poros kisvárosban találja magát, ahol a hírnevét már ismerik, de a lazaságot még véletlenül se - vagy legalábbis Larkintól nem viselik azt el. A rendőrautónak csúfolt járgányban való járőrözést és a tyúklopás kinyomozását követően Larkin bármire hajlandó, csak hogy szabaduljon a sors által elrendelt - és persze saját maga által okozott - helyzetből. Erre legnagyobb meglepetésére lehetősége is adódik, a feladat már az elején is érdekesen alakul, majd lassan veszélyessé válik.

Larkin őrmester hozta az elvárt szintet, sőt még annál is többet. Minden zűr és kavarás ellenére ezt a nyomozást valahogy összeszedettebbnek és - a csavarjai ellenére is - átláthatóbbnak éreztem, mint az előző kötet kissé zavarosnak tűnő rohangászását. Pedig rohangászás ebben is volt bőven, meg hadonászás is, tekintve, hogy főhősünk a szerepének köszönhetően eléggé érdekes helyzetekbe kerül - gyakorlatilag állandó jelleggel.

Határozottan összeszedettebb ez a történet, mint az előző. Igaz, hogy önállóan is teljes mértékben megállja a helyét a sztori, de én mégis élveztem az előző történetre való apró visszautalásokat. Mert ugye arról korábban nem volt semmi infó, hogy mit is keres Larkin Montanában, most legalább erre is kaptam magyarázatot. És persze a fickó nem egyszerű eset. Ahogy azt egyébként ezt most is ékesen prezentálja - gyakorlatilag minden megnyilvánulásával.

De mi is ez az eset, ami miatt bár saját magát adja minden helyzetben, de mégis más bőrébe bujik? Fura balesetek történnek a városban éppen fellépő filharmónikusokkal: lassan fogyatkoznak a zenészek, helyettük újakra lenne szükség, különben lőttek a külföldi koncertturnénak. A baleseteket semmi sem kapcsolja össze, csak az, hogy mindegyik halott a zenekar tagja volt. Nincs más lehetőség, valakinek be kell épülnie, és erre ki lenne alkalmasabb, mint Larkin őrmester. Persze a helyzet annyira nem egyszerű, mint elsőre látszik.

Viszont baromira élvezetes. Mármint minden, amit Larkin tesz és ahogy nyomoz. Mármint majdnem minden, mert a folyamatos piálását és minden este kotta részegre iszom magam, kiütöm magam stílusát egyáltalán nem tudtam megszokni és bevallom, hogy ha ezt az egy szokását elhagyná, akkor teljes mértékben elégedett lennék vele. Mert egyébként a nyomozási technikájával nincs semmi bajom. Pia nélkül talán még hamarabb össze is rakná az aktuális ügy részleteit, így viszont folyamatosan törli az infók egy részét. És a nyakkendőit is nagyon bírom, mert ilyen agyament színösszeállítást és mintákat még elképzeni is elég vad, nehogy viselni. No, és azok a történetek, amelyek az eléggé feltűnő kultúrmadzagokhoz kapcsolódnak, azok minden visznek.

Úgy éreztem, a sztori amellett, hogy baromi érdekes és vicces, még görbe tükröt is tart a mai társadalmunk elé. Ami egyébként jellemző is a szerzőre, mármint, hogy a sztoriba mindig belecsempész valami aktuális problémát - néha amolyan jövőbelátó módom, amikor a hétköznapi ember még nem is érzi a háttérben megbújó összefüggéseket. Szóval már meg sem lepődtem, amikor odáig jutott a történet, hogy előjött egy ilyen társadalmi kérdés, mindössze csak ámultam annak egyszerre különleges, a másik irányból nézve pedig egyértelmű felbukkanásán és kapcsolatán.

Egyébként Larkin őrmester továbbra is olyan Bruce Willis kategória a szememben: drágán adja az életét, hogy aztán a következő körben még drágábban adja az életét. Mert az a rengeteg verés, ütődés, hazudozás és persze rohanás aztán nem semmi, én tuti, hogy nem bírnám a tempót - főleg úgy nem, hogy minden este kiüti magát valamilyen márkás alkohollal.

Jaj, meg kell említenem Polipot, akit nagyon imádtam a könyvben: a beszólásait, megnyilvánulásait és persze a tetkóját is. Remélem, hogy vele is fogok még találkozni más nyomozások során, mert bizony kár lenne parkolópályára állítani egy ilyen karaktert.

Szóval én ezt nagyon élveztem, jobban tetszett, mint az első rész. Hatalmasakat kacagtam Larkin megnyilvánulásin, mindenféle cinikus és persze szarkasztikus megjegyzésein, azokon a megnyilvánulásokon, ahogy saját magát és persze maga körül a világot látja főhősünk. Olvasnám én tovább a kissé ütődött, nagyon lökött és totálisan alkoholista őrmester kalandjait, de egyelőre nincs több. Persze a szerző az egyik interjújában elejtett egy eléggé egyértelmű célzást, miszerint a következő regénye Larkin harmadik kalandja lesz. Nosza, állok elébe a tesztelésnek.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons