Indrek Hargla: Melchior, a patkárius és a Szent Olaf Templom rejtélye (Melchior, a patikárius 1.)

A blogger nem csak könyvet ajánl, hanem maga is értékeléseket olvas és bizony nem egy esetben kísértésbe is esik. Az olvasott posztok közül némelyik alátámasztja a korábbi megérzéseit - érthető ez pozitív, illetve negatív értelemben is -, illetve olyan is előfordul, amikor bizony határozottan olvasásra csábít egy olyan regény esetében, amelyet korábban éppen csak egy kósza pillantással illetett. Ez utóbbi pontosan ráillik Indrek Halgra és az én esetemre, aki pedig bűnbe vitt a véleményével, az nem más volt, mint a Szubjektív Kultnapló blogot vezető Ppayter.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 314 oldal
Fordította: Rácz Nóra
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Apteeker Melchior ja Oleviste
mőistatus
Sorozat: Melchior, a patikárius
Folytatás: Melchior és a Kerekeskút utca lidérce
Kategória: történelmi krimi

Történetünk főszereplője, Melchior Wakenstede egy patikát vezet a 15. századi Tallin kereskedővárosában, amely a hírhedt kalózok, a Vitális Testvérek uralmának megtörését követően hirtelen fejlődésnek indult, pezsgő élet jellemzi. Amikor azonban a városban megölnek egy német lovagot, majd a gyilkosságot újabbak követik, a tettes pedig nem kerül kézre, a bíró a ravasz patikus segítségét kéri. A lovag a rövid tallini tartózkodása alatt is jó néhány haragost szerzett magának, a gyanúsítottak száma egyre csak nő, ahogy az információk lassanként bővülnek. A nyomok végül a közelmúlt, illetve a régi idők homályába vesző legendákhoz vezetnek.

Ritkán olvasok történelmi krimit, pedig egyébként szeretem - nem angolszász szerzők műveit pedig még kevesebb alkalommal veszek a kezembe, így nem véletlenül esett a választásom ennek a regénynek a megismerésére. A kedvező kritikák csábításának - illetve az északi kalózok legendájával kapcsolatos kíváncsiságomnak és rajongásomnak - engedve már a megjelenést követően beszereztem, majd a polcra tettem és kellett a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás ösztönzése arra, hogy végül sort kerítsek az olvasásra.

Melchior egy elég különleges figura. Először is azt jegyezném meg vele kapcsolatban, hogy egyáltalán nem egy olyan ősz öregember, mint amilyennek a regény borítója látva elképzeltem, hanem egy lényegesen fiatalabb, ereje teljében lévő férfi - fiatal feleséggel. Másodsorban pedig a megfigyelőképességét és éles, az összefüggésekre és a részletekre kifejezetten fogékony elméjét említeném meg - ettől olyan érzésem volt, mintha Poirot eszmefuttatásait olvastam volna, középkori környezetbe helyezve.

Tallinn, Szent Olaf templom

Ha már a középkori környezet, akkor ki kell emelnem, hogy az bizony nagyon részletesen bemutatásra kerül a regényben - néha már túlzónak is találtam a leírások mennyiségét és aprólékosságát. Az Észt történelemre vonatkozó utalásokat és a jellegzetességeket az elején még viszonylagos élvezettel olvasgattam, de amikor ezek bemutatása miatt semmit sem haladt előre a nyomozás cselekménye, akkor bizony kezdtem nyűgös lenni. A szereplők bemutatása a regény elején több fejezetet is igénybe vett, mégis csak nehezen kapcsoltam össze a szerteágazó eseményeket és motivációkat a tényleges történésekkel, nem volt egyszerű átlátni a hátteret és az okokat.

A nyomozás sem teljesen úgy zajlott, ahogy azt én eredetileg elképzeltem: gyakorlatilag az egész regény csak sétálgatások, találkozások és beszélgetések sorozata, a dialógusokban pedig ott szerepel a lényeg, amelyet egymás mellé rakva kitalálható lenne az, amiből elvileg a patikusunk is kikövetkezteti a gyilkos személyét és a történések lényegét. Bár általában odafigyelek az apróságokra, most mégsem sikerült követnem a szerző észjárását, az általa elszórt információk morzsáját. Úgy nézett ki, hogy én határozottan rossz nyomon jártam, amikor pedig Melchior egy verses formába öntött szöveget elolvasva egyszerre megvilágosodott és onnantól kezdve mindent tudott, akkor kifejezetten mérges lettem. Sehogy sem értettem, mi is történt, mi volt az, amit nem én nem vettem észre, de Melchior ellenben igen - bevallom, hogy később sem sikerült megértenem a hatalmas fordulat okát.

A szerző szerintem számított arra, hogy az olvasók többsége hozzám hasonló cipőben fog járni, mert a kötet végén egy helyiségbe terelte az összes szereplőt és legalább félszáz oldalt áldozott annak, hogy elmagyarázza a megtörtént eseményeket, illetve az összefüggéseket. Ettől viszont már megint úgy éreztem magam, mintha egy Poirot regényt olvastam volna, amelynek végén a nyomozó elénk tárja azt, amit csak ő látott eddig, mindenkit meggyanúsít, majd rámutat a gyilkosságot elkövető személyre és a mélyben meghúzódó motivációra. Nos, ez a regény pontosan ugyanilyen stílusú befejezést produkált.

Nagyon nehezen haladtam az olvasással, az alig háromszáz oldalast regényt sikerült egy hét alatt legyűrnöm, amely az én esetemben extra lassúnak tekinthető. A sok oda-vissza sétálásba és a lényegtelennek tűnő mondanivalókba, részletes leírásokba mindig belealudtam - egyszerűen nem tudta az érdeklődésem fenntartani a történet. Néha a dühöm - amelyet a szöveghibák miatt éreztem - lendített át a legunalmasabb  részeken. Az viszont, hogy a regény címe szerepel hibásan a könyv gerincén, teljesen kiverte nálam a biztosítékot.

A Toompea, vagyis a Dómhegy, amely a történet egyik lényeges helyszíne.
(Forrás: Wikipédia)

A kötetnek van egy misztikus szála is, ez pedig a patikust, illetve a családját sújtó átok, amelyről értesülhettem, a tüneteit is láthattam, de az okát nem igazán értem - gondolom, hogy a későbbi kötetekben ennek a kifejtésére is sor kerül majd, de jelenleg még nagyon zavaros minden.

Szóval kifogott rajtam a szerző és a regény is: nem igazán kaptam meg azt az izgalmat, amit egyébként olvasni szeretek - és amire számítottam -, a krimi részt inkább kuszának, akarattal homályosan bemutatottnak éreztem, mint érdekesnek és kalandosnak, és egyáltalán nem kötött le, amiről olvastam - még a kalózok legendája és a véres jelenetek ellenére sem. Az ok, a végső ok pedig elég erőltetettnek tűnt a kavart bonyodalomhoz képest.

Megpróbáltam, és nem jött be - előfordul az ilyen -, pedig nagyon kedvelni akartam. Most mégis úgy néz ki, hogy Melchior és én búcsút mondunk egymásnak - valószínűleg véglegesen.

Azt pedig már csak félve merem megemlíteni, hogy a második magyar kötet borítóján Melchior ugyanúgy öregembernek van ábrázolva, mint a jelen regény esetében is látható. Vajon a kiadó olvasta az általa megjelentetett regény szövegét? Ha igen, akkor nem értem, hogy mire fel ez a borítódizájn.

A regényből elvileg film is készül majd, és csak remélem, hogy az jól fog sikerülni. Talán úgy vevő leszek a történetre, illetve a folytatásaira, ha majd lesz olyan.

Posted in: 6 pontos,Indrek Hargla,könyvértékelés,krimi,Melchior a patikárius,Metropolis Media,történelmi