Réti László: Kaméleon (Kaméleon 1.)

Nagyon kedvelem a krimiket. Éppen ezért furcsa, hogy nem emlékszem rá, magyar szerzőtől olvastam-e korábban nyomozós sztorit. Az tuti, hogy fantasy, sci-fi vagy thriller, esetleg kalandregény címke alá besorolt történetet igen, de krimit nem - vagy még az is elképzelhető, hogy mégis, de akkor nem hagyott túl mély nyomot bennem az együtt eltöltött idő. Vagyis éppen itt volt az ideje, hogy pótoljam az elmaradásom. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ezúttal emlékezni fogok az olvasásomra, hiszen az még véletlenül sem történhet meg Cameron Larkin őrmesterrel és a nyomozásával, hogy csak úgy magától kiperegjen az agytekervényeim közül - ahhoz minimum valami trauma által előidézett amnézia lenne szükséges.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 576 oldal
Borító ár: 3.499,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Folytatás:
2.) A hasonmás
3.) Panda
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)

Akkor hogy is állunk? Adott egy magyar szerző, aki két évtizedes zsarumúlttal rendelkezik és bizony végigjárta a szervezet ranglétráját is, vagyis tisztában van a talpas rendőr feladatával, látott már helyszínelést, illetve vezetett nyomozást - mindezekből nem is egyet, hanem bizonyosan jó néhányat. Teljesen egyetértek azzal, hogy az ember arról írjon, amit ismer, amiben jó. Ezért kétségem sem volt azzal kapcsolatban, hogy egy volt zsaru - vagy egyáltalán ilyen? - biztosan hiteles krimit fog letenni az asztalra. A felcsipegetett infók szerint emberünk kifejezetten alapos is, mániákusan utánanéz mindennek, amivel kapcsolatban esetleg bizonytalan, vagy nem rendelkezik a helyzet megoldásához kellő mélységű információval. Újfent megerősítést nyert, hogy ő lesz az én emberem - mármint ami a jó krimi élvezetének ígéretét jelenti. Idáig tehát eljutottunk, most már csak a stílus volt kérdés. Némi betekintés a szerző honlapjára - ahol már az önéletrajza is képes volt levenni a lábamról -, valamint néhány dicsérő mondat azoktól, akiknek adok a véleményére és már sínen is volt a dolog. Ha pedig így van, akkor lépjünk is azonnal olajra és haladjunk tovább, mert ahol Larkin őrmester felbukkan, ott bizony számolni kell azzal, hogy hamarosan valami olyanba tenyerelünk, amibe nem igazán kellene - és amit úgy általában elég erős és határozott illattal szoktak leginkább jellemezni.

Adva van tehát egy montanai kisvárosból származó férfi, aki tulajdonképpen csak azért lett rendőr, mert éppen úgy alakult. Hősünk azonban elégedetlen a pozíciójával, azért a varázslatos hegyvidéket, a kisvárosi nyugalmat hamar lecseréli a poros sivatagra és nagyváros nyüzsgésére. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, garantált a túltelítődés, majd elérkezik az a pillanat, amikor a főnök írja elő a kötelező szabadságot. Mit tesz ilyenkor az összetört ember? Oda vágyik, amit ismer: hazakullog. Megemészteni azt, hogy parkolópályára tettek, nagyon nehéz. Larkin őrmesternek ezért is van szüksége rá, hogy lelke bánatát erős - és márkás - gabonapárlatba fojtsa bele, keserűségét azzal ápolja. Önként választott meditatív állapotából régi haverja és kollégája rázza fel: gyilkosság történt a csendes kisvároshoz közeli egyik farmon - az éves statisztikát arcátlan módon figyelmen kívül hagyva -, miközben a helyi nyomozók áldozatul estek a szalmonella nevű elkövető mindent elsöprő csapásának, szükség van tehát a messziről hazatért rendőrre - ha már úgy is kéznél van egy gyilkosságok felderítésében jártas szakember, kár lenne veszni hagyni. Márpedig Larkin őrmester tudja, hogy mi a szolgálat, ezért összeszedi magát, színes, mindenkit megbotránkoztató nyakkendőt köt, és igyekszik elvégezni a rá bízott feladatot - csak éppen Montanában minden másként megy, mint San Diego-ban.

Bevallom, hogy engem - tekintve, hogy nem olvastam el a fülszöveget - sok minden meglepett ebben a regényben: a helyszín, a humor, a cselekmény. Állításom azonban még véletlenül sem árnyékolja be negatív felhang, mert a meglepetés kifejezetten kellemesre sikeredett. Kellett ugyan néhány oldal, amíg sikerült ráéreznem a szerző stílusára, és annak ellenére, hogy sehogy sem tudtam azonosulni a legtöbbször másnapos főhősünkkel, egy idő után kifejezetten jól szórakoztam - Larkin iróniával átszőtt cinikus megnyilvánulásait olvasva pedig nem egyszer dőltem a röhögéstől.

"Az ember nem tud semmit a fekete humorról, amíg részt nem vett egy sörözésen halottkém társaságában."

Mindez azonban még kevés lett volna ahhoz, hogy a regényhez szögezzen és maradandó élményt nyújtson. A humor mellett a történet másik meghatározó jellemzője a mozgalmassága, ami egy percig sem hagyja pihenni sem a főhőst, sem az olvasót. Nem irigylem Larkin őrmestert ezért a megterhelő hétért és az átélt élményekért, ellenben én nagyon jól szórakoztam, miközben ő szenvedett, illetve minden tudását bevetve és a testi épségét nem kímélve próbálta felgöngyölíteni a csendes kisvároshoz közeli farmon történt halálesetet. Aztán a következőt, majd az azt következőt, majd... Az éves statisztikának már a történet legelején lőttek, de a folytatás ismeretében nyugodtan kijelenthető, hogy Montanában aratott a halál, eléggé megcsappant a helyi településhez tartozók lélekszáma és ennél feketébb évet nem sokan éltek meg arrafelé.

"Az emberek ma már tartják magukat a ne szólj szám, nem fáj fejem elvéhez. Valahogy azaz érzésem, hogy 1960 után mindenkinek a három majom volt a jele az óvodában."

A főhős kétségtelenül egyedi karakter, mondanám, hogy szimpatikus és rábíznám az életemet is, de ez talán túlzás lenne. Helyette inkább azt mondom, hogy többször kerül illuminált állapotba, mint nem, a mondanivalóját nyersen megfogalmazva tálalja - mondhatjuk, hogy ami a szívén, az a száján is -, ahhoz képest, hogy egyik veszélyes helyzetből a másikba kerül, egy végtelenül beszari és rinyálós alak, valamint hazudik, mint a vízfolyás - mindig, mindenhol és mindennel kapcsolatban. Ellenben, ha ráharap valamire, akkor azt bulldog módra szorítja és nem engedi el, még akkor sem, ha az élete múlik rajta. Igen, Larkin eléggé ellentmondásos személyiség. Nem éppen a hős lovag és mégis... Nem is pazarolnék több jelzőt, mert úgy sem tudnám hitelesen visszaadni különleges egyéniségét - róla olvasni kell és kész.

Akkor el is érkezett az idő, hogy több figyelmet szenteljünk a krimi szálnak, a gyilkosságnak - akarom mondani gyilkosság sorozatnak. Ami egyszerű családon belüli erőszak következményeként hirtelen felindulásból elkövetett emberölésnek tűnik, abból a későbbiekben valami sokkal nagyobb és bonyolultabb növi ki magát. Hogy mennyire bonyolult és összetett? Nagyon. Nehézségi szempontból, a Turing-gépek bonyolultságfogalmai alapján a legfelső osztályba sorolható - magyarra fordítva: az életben soha nem jutott volna eszembe, hogy az van a háttérben, ami. Pedig ott voltak a nyomok, minden adott volt a megfejtéshez és semmi olyan nem kellett a megfejtéshez, amit ne olvastam volna a korábban a szövegben. Csak hát az a folyamatos rohanás...

Az "aki" persze már más kérdés, mert ebben az esetben egy idő után már azért sejteni lehet, hogy ki az a személy, aki állandóan gáncsot vet és elősegíti egyébként sem egyenes járásáról elhíresült nyomozónk látványos - ugyanakkor továbbra is előrehaladást mutató - bukdácsolását. Na persze, az a tény, hogy kiderül, ki a főkolompos, egyáltalán nem befolyásolja a regény élvezetét, hiszen bőven tartogat még ezt követően is izgalmakat és meglepetéseket a cselekmény.

Nem szaporítom tovább a szót, mert már így is megint rengeteg járt a szám - vagyis a kezem -, ezért összegezném az élményeimet: nagyon jó volt, örülök, hogy elolvastam! Egyetlen szempontból fogalmazódott meg bennem negatív vélemény: Larkin néha kicsit túltolta, néha túlpörgött és elnyűhetetlenebb volt, mint az normális esetben előfordulhatna. Egyébként minden más nagyon is helyén volt a regényben.

A szerzőnek jó néhány könyve megjelent már és én előre sajnálom, hogy Larkin kalandból még csak kettő van összesen - bár állítólag már tervben van a harmadik. Mindegy is. Sorban a következő biztosan A hasonmás lesz, aztán könnyen elképzelhető, hogy kísérletet teszek Réti úr többi írásával is - bár azok a nyilvánvaló aktuálpolitikai utalások miatt nem vonzanak annyira, mint a normál nyomozós sztorik.

Addig is: olvassátok ezt a regényt, mert mind stílus, cselekmény és nyomozás szempontjából kiemelkedő és emlékezetes - egyáltalán nem szokványos.

Posted in: 9 pontos,humor,Kaméleon,könyvértékelés,krimi,magyar szerző,Réti László,Ulpius-ház