John Douglas - Mark Olshaker: Utazás a sötétség mélyére

A krimik és a thrillerek kedvelőjeként mindig is érdekelt, hogy mi lehet a történetek mögött, mennyi az igaz a regényekben olvasottakból. Amikor megtudtam, hogy John Douglas könyve - aki sorozatgyilkosok tanulmányozásával dolgozta ki a pszichológiai profilalkotást és az FBI által ma is alkalmazott kihallgatási módszereket - magyarul is elérhető, azonnal lecsaptam az olvasás lehetőségére. A téma és az arról írt kötet is nagyon kemény, megterhelő. Mégis, amikor újra kiadták a szerző második könyvét is ugyanebben a témában, megint csak viharos gyorsasággal vettem meg azt és tettem magamévá annak tartalmát.

John Douglas a Sorozatgyilkosok című könyvében azt mutatja be - részben önéletrajzi részeken keresztül -, hogy miként is jutott el a pszichológiai profilalkotáshoz, miként küzdötte fel magát olyan szintre, ahol elismerték őt, a csapatát és az általuk végzett tevékenységet. Ehhez persze sok-sok munka és még több megoldott gyilkossági ügy kellett, amelyek külön-külön is embert próbálóak, de együtt egyszerűen az embert felőrlőek.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 504 oldal
Eredeti cím: Journey into Darkness
Fordító: Béresi Csilla
Borító ár: 3.990,- Ft
Műfaj: pszichológia, viselkedéstan,
kriminalisztika

Az előző kötetben kapott átfogó kép után, ebben a kiadványban a szerző az eddigieknél is mélyebbre viszi olvasóit a sötétségbe. A félezer oldalnyi szöveg sokkal kevesebb esetet mutat be, de azt olyan részletességgel, hogy néha magam is elgondolkoztam azon, vajon tényleg szükség van-e erre.

Nagyon erősen indít a kötet, amikor a szerző bemutatja, hogy miként is végzi a munkáját, miként éli bele magát az elkövető helyzetébe. A bevezetőben azt látjuk, hogy miként gondolkodik, fűzi az érzéseit egymás után az a férfi, aki még maga sem tudja, hogy gyilkosságot fog elkövetni. De felhergeli magát és véghez viszi a tettét. Ez a rész bemutatja, hogy mi az a sok-sok minden, ami megalapozza a tettét, átbillenti azon a bizonyos határon, illetve hol és mikor nyer teret a kétségbeesés vagy éppen az őrület.

A kötet blokkokra tagolódik és egyik tartalma sem kevésbé megrázó a másiknál. Fő témája mindegyiknek az, hogy mi motiválja a gyilkost, mit tud tenni a profilalkotó, hogyan olvas a nyomokból, hogyan és miért következtet az elkövető lelki állapotára és az indítékra. Mindezt azért teszi, hogy támogassa a bűnüldöző szervek munkáját az elkövető mihamarabbi kézre kerítéséhez.

Anélkül, hogy tartalomjegyzék szerű felsorolásba kezdenék, meg kell említenem, hogy ez a kötet foglalkozik a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények felgöngyölítésével, a gyermekek ellen elkövetett erőszakos esetekkel. Egyik eset megrázóbb és elborzasztóbb volt mint a másik, mert mind a nők, mind a gyermekek ártatlan és védtelen áldozatok. A szokásos esettanulmány leírások mellett most tanácsokat is ad a könyv, hogy miként ismerhetők fel és kerülhetők el azok az emberek, akik hajlamosak az ilyen tevékenységre. A tanácsok jók, de tény, hogy feltételez némi paranoiát az emberről, gyanakvást, amivel a környezetét figyeli - még akkor is, ha van eredménye.

Nem túl érdekes, de mindenképpen tanulságos volt az a fejezet, amely a kötet elején "megismert" tengerészgyalogos nő életét mutatja be túlzott részletességgel, illetve azt a küzdelmet, amit a hozzátartozók folytattak le annak érdekében, hogy a bűnös végre elnyerje méltó büntetését. A hozzátartozók által végzett rengeteg munka végül törvényváltozást eredményezett, de a folyamat mégis megdöbbentő.

Megmutatja a könyv a másik oldalt is, azt hogy bármennyire is igyekszik a nyomozó kívülről, objektíven nézni az esetet, mégsem tudja magát kivonni annak hatása alól. Az ügynök esete a Sorozatgyilkosok című kötetben került részletesen bemutatásra. A másik eset részletezése arra világít rá, hogy mi történik akkor, ha első körben nem az elkövetőt sikerül rács mögé zárni és milyen apróságokon, illetve kitartáson múlik, hogy a tényleges gyilkos kerüljön lakat alá.

Érdekességként kap még az olvasó egy nagy botrányt kavaró gyilkossággal kapcsolatos elemzést, amely jelen esetben az O.J. Simpson ügy. Betekintést nyújt a szerző abba is, hogy mennyi és milyen hatása, illetve jogosultsága van az elkövetők rehabilitációjának - különös tekintettel a sorozatgyilkosokra. Aki végigolvasta legalább a szerző másik kötetét, már sejtheti a választ, amelyet ezúttal példákkal is alátámaszt a profilalkotás mestere. A végeredmény elszomorító, az alkalmazott gyakorlat pedig még inkább.

Sokrétű ez a könyv, a tartalmát tekintve pedig tényleg nagyon sötét és megterhelő. Bár az is igaz, hogy a témája ellenére is olvastatja magát, érdekes. Egyrészt magyaráz és információval lát el, másrészt arra késztet, hogy együtt gondolkozz a nyomozókkal, az ügynökökkel. Mint egy jó krimi, csak éppen nem egy, hanem több gyilkost kell megtalálni. Azonban mindezek ellenére sem találtam olyan lebilincselőnek, mint az előző kötetet, amely inkább átfogó leírást adott. Az eleje érdekes volt, a közepe eléggé leült, a vége megint azt tartalmazta, ami miatt alapvetően olvasni akartam ezt a kötetet is.

Nem tudom, hogy a harmadik könyv nyújthat-e még valamit, ami újdonságnak számít. Valószínűleg igen, azonban félek, hogy a szerző egyre gyakrabban fog ismétlésekbe bocsátkozni. És valamit nagyon tud, mert még ennek ellenére is érdekel, hogy mi fog szerepelni a következő és az azutáni esetgyűjteményében. Azoknak pedig, akiket szintén érdekel ezeknek íz "embereknek" a lelki világa, a motivációja, kíváncsiak, hogy mi van a "színfalak" mögött, ajánlom ezt és az előzmény kötetet is.

Folytatás »

John Douglas-Mark Olshaker: Mindhunter - Sorozatgyilkosok

Ahogy már egy másik posztomban is említettem, mindig is érdekelt, hogy miért léteznek sorozatgyilkosok, miért alakul ki bennük a gyilkolásra való késztetés és mi kényszeríti őket arra, hogy újra és újra elkövessék ugyanazt a tettet. Aztán kiderül, hogy erről van ám könyv is, méghozzá első kézből származó információkkal attól az embertől, aki ennek a témakörnek szentelte az életét. Hogy miért csak most olvastam el? Mert eddig elkerülte a figyelmemet, hogy létezik magyar kiadása, mert most éppen a krimi és thriller korszakomat élem és mert bizonyos helyzetekben  - mondhatni - későn érő típus vagyok. De elolvastam és ennek nagyon örülök. Ahogy a téma iránt érdeklődőknek is csak ajánlani tudom ezt az összeállítást - minden hibája ellenére is, mert azért az is van neki.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 532 oldal
Eredeti cím:
Mindhunter: Inside the FBI'sSerial Crime Unit
Fordító: Komáromy Rudolf, Miks-Rédai Viktória
Borító ár: 3.990,- Ft
Műfaj: pszichológia, viselkedéstan, kriminalisztika

A kötet egyik szerzője - John Douglas - az az ember, aki megalkotta az FBI által ma is alkalmazott profilalkotási technikát. Róla, az elképzeléséről, annak megvalósítása érdekében tett rögös útról és az eseteiről szól ez a könyv. Nem jelenthetem ki, hogy ez a kötet minden ízében tökéletes, mert azért vannak olyan részei, amelyek kissé túlírtak és túlmagyarázottak, de összességében a mondanivalója  kiemelkedő - témáját tekintve mindenképp.

Ez utóbbi már csak azért is igaz, mert a szöveg eredetije a '90-es évek első felében íródott és bizony az akkor megfogalmazottak a mai napig is megállják a helyüket - nem az életrajzi információkra gondolok -, hanem az egész stílusra. Ha nem szerepelnének évszámok a szövegben - nem is kevés - és nem hangsúlyoznák folyamatosan a szerzők, hogy ez  meg az mennyi idővel korábban történt, amivel utalnak a szöveg keletkezésének idejére, bizony nem jöttem volna rá, hogy egy közel negyed századdal korábban papírra vetett irományt olvasok.

Számomra nagy élményt jelentett a könyv olvasása és sok kérdésemre is választ kaptam, bár ennek következményeként még továbbiak fogalmazódtak meg bennem. Amit kissé unalmasnak találtam, az a könyv eleje, az életrajzi vonatkozású fejezetek. Persze szükség volt ezekre is, mert alapvetően érdekes megismerni, hogy egy ember életét mi minden befolyásolja és milyen döntések alapján jut el oda, ahová végül is kerül, ahol meghatározó szerepet tölt be. John Douglas esete is egészen kivételes, mert bár mindig is mutatott a pszichológia elmélete és gyakorlati alkalmazásai iránt érdeklődést, de elég tekintélyes vargabetűt írt le az élete, amíg végül profilozó lett belőle. Az adottságai és az affinitása mellett persze a makacssága és a kitartása is fontos szerepet játszott abban, hogy sikerült az elképzelését gyakorlati alkalmazásra váltania. Szóval részemről mindenképpen megemelem a kalapom ez előtt az ember előtt és persze a kollégái előtt is, de ettől függetlenül ez az életrajzi rész lehetett volna valamivel rövidebb.

Onnantól kezdve élveztem igazán a kötet olvasását, hogy elkezdődtek az elítéltekkel folytatott interjúk, felbukkantak a különböző esettanulmányok. Néha ugyan kissé ugrált a szerző a témák és a gondolatok között, beszélt egy jellemzőről, amelyre felfigyeltek az adott tetthelyen, majd magyarázatként behozott egy vagy két másik elkövetőt az elmélete alátámasztására és így az információ - név és adat - dömpinggel sikerült nem egyszer összezavarnia. A nevek igazából meg sem maradtak bennem, ellenben az esetek, az elkövetési technikák, a levont következtetések, a hivatallal és a körülményekkel megvívott csaták annál inkább.

Számomra az óceán túl partján elterülő nagy ország mindig is a rugalmasság mintaképe volt - lehet, hogy alapvető tévképzeteim vannak -, de az, amiről ebben könyvben olvastam, minden volt csak nem rugalmasság. Csodálom John Douglas és a kollégái kitartását, amivel keresztülvitték az elképzelésüket az igencsak bürokratikus rendszer útvesztőin. Ahogy ő maga is leírta, alapvetően több kritikát kaptak, mint elismerést. Nehezen alakult ki az elfogadás az egyébként rendszeridegen elképzeléssel kapcsolatban, a gyakorlat azonban bizonyította az ötlet működőképességét. De ehhez elképesztő méretű küzdelemre volt szükség.

Az interjúk mellett a kihallgatási technikák kialakítása tetszett a legjobban. Számomra elképesztő volt ennek az embernek az agya, a kombinációs képessége és érzékenysége, ahogy rá tudott tapintani a lényegre, gyorsan kiismerte az adott ember gyengeségét és azt alkalmazta is ellene.
Tetszett, hogy az esetek bemutatásakor és a következmények értékelésekor a szerző nem bújt el a rendszer mögé, hanem a saját véleményét, nézőpontját fogalmazta meg - még akkor is, ha ez ellent mondott az elfogadottnak.

Az is nagyon kedvemre való volt, hogy a szerző a gonoszság ilyen mértékű megnyilvánulása és átélése ellenére is emberi maradt. Majdnem belehalt abba, hogy üldözte a gonoszt - meg a bürokratikus butaságba -, de életben maradt és nagyon is ember maradt. A szöveg a komoly téma és a gyilkosságok elég plasztikus leírása ellenére is könnyen olvasható, könnyed, helyenként még humoros is és nincs telepakolva a szükségesnél nagyobb mennyiségű szakkifejezéssel. Úgy van tálalva ez a nem éppen könnyű szakma, hogy annak lényegét a laikus is meg tudja érteni és lehetőleg élvezze is az olvasottakat - már amennyire egy ilyen témát élvezni lehet. Az biztos, hogy képes volt végig fenntartani az érdeklődést.

Az általam olvasott kiadvány egy újrakiadás. A kötet végén található egy fejezet, amely az eredeti kötet megjelenése óta eltelt húsz évben megoldott esetekről ad egy összefoglalót. Mindenképpen piros pontot kap tőlem a kiadó, mert ez a fejezet tette fel a koronát az addig olvasottakra, bizonyította be az elképzelés hosszú távú gyakorlati alkalmazásának eredményességét.

Bár nem szokásom a tényirodalmak olvasása, de ez most nagyon tetszett, mert tényleg arra kaptam választ, ami eddig is érdekelt. A kötetben rengeteg információ szerepel, de úgy gondolom, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa, az a szint, amelyet a laikus még befogad és elfogad. Utánanéztem és láttam, hogy a szerzőpárostól egyéb kötetek is jelentek meg, amelyek - feltételezem - már mélyebben foglalkoznak a témával. Ki fogom deríteni, hogy így van-e, mert nagyon érdekel a dolog.

Folytatás »

Claire Kendal: Mindent rólad

Mostanában eléggé thrilleres hangulatomban vagyok. Ahogy az egyik barátnőm megfogalmazta: váltóban nyomon a sci-fi regényekkel, illetve néha vegyítem fantasy-val is, de csak azért, hogy ne fásuljak bele a mindenféle módon elkövetett gyilkosságokba, illetve azok felderítésébe. De most akkor is a krimik és a thrillerek mennek nálam, és az sem baj, ha némi pszicho beütéssel terheltek ezek a történetek - sőt, azt élvezem csak igazán. Igen, ehhez a műfajhoz nálam hangulat kell és az most megvan, éppen ezért ilyenkor előbányászom a polcon már egy ideje porosodó köteteket is és megvizsgálom, hogy éppen kedvem van-e az adott sztorihoz. Így járt ez a regény is, amelyet több mint két éve kaptam ajándékba és azóta várta a sorát. 

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 390 oldal
Eredeti cím: The Book of You
Fordító: Balázs Júlia
Borító ár: 3.490,- Ft
Műfaj: thriller

Clarissa Bourne egyetemi asszisztens, aki mostanában épp magánéleti válságban szenved, nem is olyan régen szakadt meg a kapcsolata az egyik professzorral. Meghívják, ezért vesz részt az egyik egyetemi kollégája, Rafe Solmes könyvbemutatóján, akit pedig nem is ismer közelebbről. Úgy néz ki azonban, hogy a férfi már felfigyelt a nőre, mert a bemutatót követően hazakíséri meghívottját. Clarissa másnap felébredve nem emlékszik semmire, viszont a teste tele van nyomokkal. Vajon Rafe tett valamit az italába és hazaérve megerőszakolta a nőt? Valami biztosan történt, mert ezt követően a férfi mindenütt ott van, ahol a nő is jelen van, az üzeneteivel van tele Clarissa hangpostája, az ajándékaival a szekrénye. Clarissa egy lépést sem tehet anélkül, hogy Rafe jelenlétével vagy annak valemilyen egyéb megnyilvánulásával ne találkozna. Megkönnyebbül, amikor beválogatják esküdtnek, mert a tárgyalóteremben legalább biztonságban érzi magát. Azonban pont a tárgyalás során szembesül sorsának negatívumaival is, miszerint az áldozat helyzete különösen nehéz, a zaklatást bizonyítani kell, mert ezek nélkül csupán a két fél ellentétes állításai állnak egymással szemben. Ha azt akarja, hogy a rendőrség komolyan vegye az ügyét, akkor dokumentálnia kell mindent, ami vele történik. Erről szól ez a könyv.

A regény ott kezdődik, hogy Clarissa éppen indul a bíróságra, ahol nyilvántartásba veszik, mint esküdtet. Az időpont tehát bizonyos szempontból a történet közepe, amikor is Clarissának és Rafe-nek már múltja van, a nő már átélt pár dolgot a férfi zaklatásának következményeként és már cselekvésre is elszánta magát. Éppen ezért kezdi el írni a naplóját, amely egyrészt a jelen események által átélteket hivatott megőrizni, másrészt a múltbeli történéseket is rögzíti egy-egy adott helyzethez kapcsolódva.

A regény olvasása közben végig két érzés viaskodott bennem: a düh és a reménytelenség. Az előbbi azért, mert Rafe egy undorító állat - nem tudok rá jobb kifejezést -, aki egyszerűen nem érti az elutasítást és mindenképpen birtokolni akarja a nőt. Az, hogy a cél érdekében mindenre képes - még a nő szemetét is elviszi és átvizsgálja - mindennél undorítóbb és elképesztő megszállottságról tesz tanúbizonyságot. Az ilyen embertől, aki ennyi energiát fektet a saját elképzelései megvalósításába és nem törődik a másik személy véleményével és jogaival, attól mindennél távolabb kell kerülni. Már ha van erre legalább egy csekélyke esély, mert Clarissa számára még ez sem adatott meg. A reménytelenség pedig az előbbiek egyenes következménye, mert Rafe az az ember, aki az alaposságával olyan hálót sző, amelyből iszonyúan nehéz szabadulni, a folyamatos készenlét és óvatoskodás lassanként felőrli az embert, kikészíti az idegrendszerét. 

Rafe olyan szisztematikusan építi fel a zaklatást, hogy ha nem húztam volna fel magam a karakterén és a tettein, akkor bizony még tisztelettel is adóztam volna az alapossága előtt. Mivel az eseményeket Clarissa meséli el és az ő érzései áradnak végig az oldalakról, ezért az utálat sokkal erősebb, mintha a a szerző valamilyen másik elbeszélési módot választott volna. Meg egyébként is... Épelméjű nő nem viseli el ezt a fajta bánásmódot, bár az is tény, hogy kevesen képesek szabadulni a mesterien szőtt és  egyre kilátástalanabb helyzetből. Rafe ugyanis mindent úgy tesz, hogy a tetteibe nagyon nehéz belemagyarázni az áldozat nézőpontját: a szexuális együttlétről azt állítja, hogy a nő is akarta, az ajándékba kapott virág és csoki apró kedveskedések, a jegygyűrűt együtt nézték egy ékszerbolt kirakatában, és így tovább. A legdurvább az, amikor a férfi másokat is megkörnyékez, hazugságokkal megnyer magának és úgy állítja be Clarissát, mint akinek komoly lelki problémái vannak és segítségre szorul - így vonja egyre szorosabbra a hurkot a nő nyaka körül és szigeteli el mindenkitől és mindentől, ítéli magányra, hozza még kiszolgáltatottabb helyzetbe.

Igazából nem is a cselekmény, hanem a mögötte álló pszichológia a történet lényege, a férfi  megszállott viselkedése és a nő elkeseredett küzdelme. A legdühítőbb az, ahogy a törvény reagál minderre: amíg nem történt bűncselekmény, addig nem tehetünk semmit, a veszélyhívó szám csak közvetlen életveszély esetén tud segítséget nyújtani. Clarissa tehát jogosan érzi úgy, hogy magára maradt a küzdelmével és a tárgyalóteremben átéltek is csak megerősítik ebben: ha nem akarja, hogy ugyanúgy meghurcolják és megalázzák, mint azt a nőt, akkor nagyon résen kell lennie.

Ha már említést tettem Rafe megszállottságáról, akkor mindenképpen ki kell emelnem Clarissa viselkedését is, mert a nő igazán példaértékű magatartást tanúsított ebben a lehetetlen helyzetben: segítséget kért az ilyen ügyekkel foglalkozó szervezettől, betartotta a kiadványukban leírtakat, szisztematikusan építette fel a védekezését és nagyon óvatosan, elővigyázatosan járt el. Hogy ez nem volt könnyű? Ez tiszta sor. Ahogy az is, hogy még akkor sem garantált az események pozitív kimenete, ha mindent a nagykönyvben leírtak szerint hajtunk végre. Minden tiszteletem Clarissáé, akinek nem csak kitartása van, hanem határozott elvei is - végre egy olyan női főszereplő, akinek története minden szempontból olvasásra érdemes.

Nem kifejezetten gyors tempójú regény, de lélektani szempontból remekül felépített és képes végig fenntartani a feszültséget, fejezetről fejezetre továbbhaladásra késztetni az olvasóját. A düh és az elkeseredés volt az a két érzés, amely képes volt továbbhajszolni az oldalak rendületlen fogyasztásában, még akkor is, amikor már éjszakába fordult az este és tudtam, hogy másnap reggel csörögni fog a vekker. És még egy érzés vitt előre: a remény - mert egyszerűen lenni kell valami kiútnak ebből a pokolból.  

A legdurvább az, hogy ez egy olyan regény, amelynek eseményei bárkivel megtörténhetnek, bárki könnyedén belesétálhat egy ilyen Rafe féle fazon által állított csapdába és aztán már csak magára számíthat a saját szabadságáért vívott küzdelemben. Nem szeretnék még csak hasonlót sem átélni az életben, ugyanakkor olvasni azért szívesen olvasok még hasonlóan jól felépített és tanulságos történetet. 

Folytatás »

Christopher Chabris-Daniel Simons: A láthatatlan gorilla

Régebben - még a blogger időszakom előtt - sokat olvastam nonfiction köteteket, csak később tértem át a regényekre, hogy ne csak a tudásom bővítsem, hanem szórakozzak is. Most mégis tettem egy rövid kitérőt és olyan könyvet vettem a kezembe, ami bár nagyon érdekes a témáját tekintve, de nem éppen a szórakoztatás a célja. Helyette viszont olyan információkat és azokhoz tartozó magyarázatokat tartalmaz, amelynek ismerete a mindennapi életben is hasznos lehet. Már a címe is felkelti a figyelmet: A láthatatlan gorilla. Ugyan miért lenne láthatatlan az a gorilla? Hogy lehet egy ekkora böhöm nagy állatot nem észrevenni? Nos, a szerzők elmagyarázzák, hogy ez miként is lehetséges és elárulom, hogy magam is nem egyszer elámultam attól, amit ebben a kötetben olvastam. Ahogy sok mindennel kapcsolatban el is gondolkoztam, mert bizony arra szükség is volt. 

Ez az a típusú könyv, amelyet nem lehet egy huzamban olvasni, mert információk szempontjából kifejezetten tömény és emészteni kell az olvasottakat. Ahogy a kötet alcíme is nyilvánvalóvá teszi, a könyv azt taglalja, hogy miként is csapnak be bennünket az érzékeink. Vagy éppen mi magunkat azzal, hogy feltétel nélkül hiszünk az érzékeinknek. Kifejezetten érdekes utazásban volt részem.

Értékelés: 8 pont az adható 10-ből

Kiadó: Magnólia

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 261 oldal

Borító ár: 2.980,- Ft

A mű eredeti címe: The Invisible Gorilla

Fordította: Hodász Eszter

Műfaj: pszichológia, társadalomtudomány

Az igencsak szemléletes esetet bemutató bevezetést követően hat fejezeten keresztül győzködik a szerzők az olvasót, hogy az ember és az emberi agy nem egészen úgy működik, ahogy azt gondoljuk. Az emberi agy fantasztikus és rendkívüli dolgokra képes szerv, de sajnos a képességei nem határtalanok. Éppen ezért lényeges, hogy tisztában legyünk vele, a mindennapi illúziók léteznek és azok bizony sorsdöntő hatással lehetnek az életünkre. Ha tisztában vagyunk ezekkel az illúziókkal, akkor elkerülhetjük azokat, illetve a hatásaikat? A könyv elolvasása után azt mondom, hogy némelyiket igen, némelyiket pedig nem. Ugyanakkor nem baj, ha megismerjük őket, mert ha elkerülni nem is mindig lehet a hatásukat, legalább a következményeket máshogyan dolgozzuk fel. A szöveg számos hivatkozást tartalmaz, amelyekkel kapcsolatban az irodalomjegyzékben olvashat az érdeklődő még érdekes kiegészítéseket. 

Az első fejezet a figyelem illúziójával foglalkozik, vagyis azt taglalja, hogy mennyire korlátozott és megosztható az ember figyelme, mi az amit észrevesz és mi az, amit nem. A szerzők számos szemléletes példát felsorakoztatnak, az azokhoz kapcsolódó eseményeket magyarázzák. Megdöbbentőek azok a felsorolt esetek és az azokból levont következtetések is. Miért nem veszik észre az autósok olyan sok esetben a motorosokat? Miért megyünk el bizonyos dolgok mellett? Mennyire vakok az emberek a változásra? És persze az is kiderül, hogy miért láthatatlan az a gorilla. Nem csak érdekes, de tanulságos is, amiről ebben a fejezetben olvastam.

A második fejezet a memória illúziójáról rántja le a leplet. Mennyire bízhatunk meg az emlkékeinkben? Azok mennyire tekinthetők hitelesnek? Mennyire vannak hatással az emlék erősségére és megbízhatóságára a különleges helyzetek? Hogyan viselkednél, ha szembesítenének vele, hogy valami nem úgy történt, ahogy te emlékszel rá, pedig egyébként teljesen biztos vagy az állításodban? Ez is egy nagyon érdekes és mindenképpen tanulságos fejezet volt. A sok-sok példa hatására az olvasó is kénytelen elgondolkozni és felülbírálni azt, amit eddig magáról, illetve a saját memóriájáról gondolt.

A harmadik fejezetben tárgyalt téma egyenes következménye annak, amiről az előzőben olvashattunk: a magabiztosság illúziója került reflektorfénybe. Vajon ki a jobb orvos: aki a diagnózisát tétovázás nélkül és határozottan felállítja, vagy aki utánanéz annak, hogy tényleg jól értelmezte-e a tüneteket? Nem egyszerű erre választ adni. A határozott fellépés általában képes meggyőzni bárkit, de tényleg annyira jó mindenki, amennyire magabiztos a fellépése? Ez volt az a pont, amelynek jelenségeit és azok következményeit magam is tapasztalom a mindennapi életben, amikor is a felvételi elbeszélgetés során az illető által mutatott magabiztosság és a későbbi munkája során felmutatott tapasztalat, valamint tudás általában fordított arányosságot mutat egymással. Könnyedén tudtam tehát értelmezni a fejezetben leírtakat és még könnyedebben találtam az ott szereplő jelenségekre példát a saját környezetemben. Kedvencem a Dunning és Kruger által elvégzett megfigyelés, amely a hozzá nem értés és a túlzott önbizalom összefüggéseit vizsgálja. A két úriember által levont következtetésekről már korábban is olvastam, de örültem, hogy ebben a könyvben is felbukkantak. Nézzetek utána a munkájuknak, tényleg tanulságos az általuk levot következtetés.

A magabiztosság és a tudás összefüggéseit követően egyenes út vezet a tudás illúziójának részletesebb vizsgálatához és bemutatásához, amelyről a negyedik fejezetben olvashatunk bővebben. A vizsgálat tárgyát az képezte, hogy a tudásunk mennyire stabil, illetve mély. A példák ebben az esetben is szemléletesek, az eredmények pedig mindennél megdöbbentőbbek. Ez az illúzió meglepően kitartó.Érdemes a fejezet olvasása közben, illetve azt követően magunkba nézni és újraértékelni a saját helyünket a társadalomban, a közvetlen környezetben. Ahogy ugyanezt érdemes megtenni mindenki mással is. Hasznos információk és következtetések.

Minden mindennel összefügg, az okok és az okozatok között pedig nyilvánvaló a kapcsolat. Az ötödik fejezet az ok illúzióját tárgyalja ki. Ebben a részben azt mutatják be a szerzők, hogy a rendelkezésünkre álló információkból milyen gyakorisággal és módon vonunk le téves következtetéseket, hogyan veszi észre az agyunk ott is a mintát, ahol az igazából nem is létezik. A fejezet egyes részei könnyen érthetőek és értelmezhetőek, de itt már bonyolódik a helyzet és néhány következtetést nehezebb volt követni, mint a korábbiakban. Valószínűleg ez abból is fakadhat, hogy az ok és okozat közötti összefüggés - vagy nem összefüggés - feltárása bizonyos logikai kapcsolatok alkalmazásával, illetve azok megcéfolásával lehetséges. Vagyis ebben az esetben az illúziót önmagával támadva próbálták a szerző bemutatni és megsemmisíteni, ez pedig eléggé nyakatekert magyarázatokat eredményezett. De a lényeg így is átjön és - ismét csak önmagamat ismétlem - a kapott információ nagyon tanulságos.

A hatodik fejezet a lehetőségek illúzióját részletezi, amely illúzió gyakorlatilag az emberi természet alapjait használja ki: minél könnyebben és gyorsabban sikerüljön elérni a kitűzött célt. Ez az illúzió olyan mértékben jelen van az életünkben, hogy azt nem is sejtjük: nagyon nehéz elkerülni és főleg bizonyítani azt, hogy az a dolog csak illúzió - a valóság minden létező alapja nélkül. A leginkább kézenfekvő példa a lehetőség illúziójára a gyors és tartós fogyást, a kevés munkával is csodálatos izmokat, valamint a különleges technikákkal gyorsan elsajátítható nyelvtudást ígérő technikák. Ugye, hogy ismerős? Nagyon is. És most érdemes elgondolkozni, hogy eddig hányszor is estünk bele enek az illúziónak a csapdájába. Szóval ez  fejezet is érdekes témát boncolgat.

A kötet utolsó fejezete az eddig "tanultakra" alapozva mutat be egy példát és von le annak elemzéséből következtetéseket, mintegy összefoglalásként megy végig újra az illúziókon. Mindenki lemérheti, hogy mennyit fogott fel az előzőekben olvasottakból. Viccesen úgy is mondhatnám, hogy tesztelheti a figyelmét, a memóriáját, a tudását és a magabiztosságát - vagy éppen mindezek illúzióját. 

A magyarázatok számomra néhol már túlságosan is szájbarágósak és részletesek voltak, vagy éppen olyan példákat mutattak be, ami annyira nem érdekelt (pl: amerikai elnökök kijelentései és a megválasztásukhoz kapcslódó egyéb adatok, információk), de azért a többségük tényleg szemléletes volt és a mindennapi életből származott.

Érdekesnek találtátok az eddig leírtakat? Bevallom, hogy én is az olvasottakat. Éppen ezért, ha ezzel a nem éppen rövid bemutatással sikerült felkeltenem az érdeklődésed és szívesen mélyednél el jobban a témában, akkor mindenképpen ajánlom olvasásra ezt a kötetet. 

Folytatás »