Ian Tregillis: Géplélek (Fogaskerék-háború 1.)

Az olvasó már meg sem lepődik azon, amikor a jövőben játszódó történetekben feltűnnek a robotok, átveszik az emberek által végzett munkák javát, ha nem egészét, valamint kiszolgálják a gazdáikat. Egyszerű eset, szokványos, semmi furcsa nincs benne - megszoktuk. Igen ám, de mi történik akkor, ha az alapfelállás ugyanaz, de nem a jövőben járunk, hanem a múltban, egészen pontosan a XX. század elején? Mert bizony éppen ez a helyzet ebben a különleges hangulatú, alapjaiban ismerős, ám mégis egyedi elveken alapuló és rendhagyó ötletek mentén előre haladó történetben. Mi volt az az apró momentum, ami létrehozta ezt a miénkhez hasonló, de történelmében attól mégis eltérő társadalmat és világrendet?

Értékelés: 9 pontot kap az adható 10-ből
(Csak, hogy legyen még hová fejlődni.)
Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 462 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Sorozat: Fogaskerék-háború
Folytatás:
2.) Gépfelkelés
3.) Gépszabadság
Kategória: disztópia, steampunk

A sorsfordító eseményre a tizenhetedik században került sor, amikor is egy németalföldi matematikus találmánya felborította Európa addigi hatalmi egyensúlyát - világi és vallási értelemben. A technika és a mágia keverékével, a két komponens együttes alkalmazásával megalkotta a gépembereket, amelyek alapból mechanikus szerkezetek, de az akaratukat az alkímia szabályozza. Ennek eredményeként alig százötven évvel később már nincs olyan ország vagy társulás, amely ellen tudna állni a holland csapatoknak, a kálvinista Hollandia által képviselt hatalom jelentősnek tekinthető. A fapapucsoknak egyetlen ellenségük maradt, a francia katolikusok, akiket addig üldöztek és támadtak, míg azok kénytelenek voltak a székhelyüket az újvilágba áthelyezni. Az összecsapásoknak azonban még így sem szakadt vége. 

A két szembenálló fél konfliktusa között nem csak területi, illetve a régmúltba visszanyúló hatalmi ellentét húzódik meg, hanem ideológai ellentmondás is. Amíg a kálvinista Hollandiában a gépembereket csak alkatrészekből álló eszköznek tekintik, addig a katolikus franciák szerint sokkal többek egyszerű használati tárgynál. Minden csak nézőpont kérdése, mondják, és ez jelen esetben is így van. A gépszolgák közül ugyanis egyesek tényleg öntudatra ébrednek, valamilyen módon megszűnik az őket gúzsba kötő korlátozás és előtérbe kerül a szabad akaratuk. Természetesen az ilyen megengedhetetlen, a renegát gépszolgát el kell pusztítani, hogy rendellenes létezésének nyoma se maradjon.

A történet éppen egy ilyen renegát pusztulásával kezdődik, miközben betekintést nyerhetünk a gépszolgák életébe, amelyet kitölt a parancsok teljesítésének hierarchikus rendszere, illetve annak minden járulékos következménye. Jax szemén és gondolatain keresztül jól látható és könnyedén átélhető mindaz, aminek ezek a lények - a kattogók -, ki vannak téve egész létük során, a nap minden percében. A regény három különálló, de egymást folytonosan keresztező töténetszál mentén fut. Bár Jax tűnik a legfontosabb szereplőnek, a másik két "játékos" is legalább ugyanolyan fontos az események alakulásának szempontjából.

Mindegyik főszereplő megkapta a maga fejezeteit: ugyanúgy megismertem a gépemberek érzéseit és gondolkodását, ahogy a kálvinista egyház soraiba beépült katolikus pap motivációját és érzéseit, illetve a katolikus franciák által vívott elkeseredett harcok hátterét és jelenét. Az Európában játszódó részek tartalmazzák az alapokat és előkészítik az eseményeket, az amerikai kontinensre érkezve  pedig felgyorsulnak a történések és az addigi könnyed elbeszélés véres kalandok sorává válik. 

Nagyon különleges az egész történetet meghatározó hangulat: a jól ismert társadalmi berendezkedés és viselkedés keveredik a gépszolgák - jövőt idéző - jelenlétével, a háttérben pedig ott érződik a mágia mindent betöltő rezgése.

A meglehetősen minimalista borító hatalmas telitalálat, mert egyszerűsége ellenére is egyszerre utal a regény lényegére: a gépekre és az individumra, illetve minden ezekkel kapcsolatos kérdésre. Első ránézésre még csak sejteni sem lehet, hogy ez a puritánság milyen alapos és részleteiben tökéletesen illeszkedő történetet takar, amely ráadásul még komoly filozófiai és vallási kérdéseket is boncolgat.

Bevallom, hogy féltem ettől a kötettől, mert már remélni sem mertem, hogy ebben a témában olvashatok olyat, ami nem fullad - és fullaszt - bele a klisék tengerébe, amely eredeti ötletekkel, mozgalmas cselekménnyel és mindezeken kívül még mondanivalóval is szolgál. Pedig így van. A kezdeti félelmem teljesen alaptalannak bizonyult, nem csak az alapok voltak a helyükön, hanem az események is, amelyek még véletlenül sem kanyarodtak a könnyebb irányba, egyik akadály után következett a másik, amelyet a szereplők csak nehézségek és súlyos veszteségek árán tudtak elhárítani.

Persze azért sejteni lehetett, hogy Jaxból előbb vagy utóbb renegát lesz, ahogy azt is, hogy ezt követően - szintén előbb vagy utóbb - össze fog akadni a franciákkal. De teljesen a földhöz vágott a pap sorsának alakulása, megleptek a francia udvarban történtek és persze az, hogy a kellemesen folydogáló történet egyik pillanatról a másikra vad mészárlásba vált át, folyik vér, repkednek a belsőségek, hogy aztán az addigitól eltérő úton haladjon tovább.

Annak ellenére is kereknek és egésznek érzem ezt a történetet, hogy egy sorozat kezdő kötetéről van szó. A regény kezdeti és a végpontja között hosszú utat jártak be a szereplők - érzelmi, etikai és földrajzi értelemben is -, a világfelépítés mellett az események alakulása is lényeges volt. Az utolsó oldalakon sikerült eljutni oda, ahol az addigi történések értelmet nyertek, ahol a külön futó szálak összeértek, ahol lezárult az addig megtett út és megnyílt a lehetőség egy új, addig még nem látott jövő felé. 

Imádtam a kattogók világát, azt ahogy az egész lényük megszínesítette ezt a történetet. Jól összerakottnak találtam a létezésük minden rétegét: a viselkedésüket, a szolgaságukat, a mágikus korlátozásaikat, a küldetéseik negatív hatásainak megnyilvánulásait, az egymással való kommunikációjukat. Hollandiában komoly múltja van a kattogók gyártásának és karbantartásának, a működésükkel kapcsolatos titkok őrzésének. Ugyanígy komoly erőt fektetnek a franciák a titkok felfedésére, a gépemberek működésének megfejtésére.

Féltem a történet vallási vonatkozásaitól, mert amilyen könnyen nyúlnak az írók ehhez a témához, olyan könnyen el lehet vele rontani az összképet. Ian Tregillisnek ezt is sikerült olyan remekül megoldani, hogy a vallási ellentét szerves részét képezi a történetnek, de nem érezni annak erőltetettségét vagy éppen eltúlzott mértékét.

Jó kis sztori ez: olvasmányos, érdekes, különleges és mindezek mellett még kellő mértékben kegyetlen is. Nem mindennapi, akár csak az írója, aki maga is szokatlan személyiségnek tűnik a könyv végén található rövid leírás alapján.

Múltban megtestesült jövő, steampunk hangulat, valós szereplők és alternatív történelmi események, ármány és cselszövés, ellentétek ütközése, új szövetségek születése, átgondoltan lefektetett alapok és felépített cselekmény, szemléletes leírások. Úgy tűnik, hogy tetszett? Igen, nagyon jó volt olvasni. És most már csak egy kérdésem maradt: hol van a folytatás? Mert bizony jöhetne már. Rengeteg lehetőség van még ebben a világban, ezekben a szereplőkben.

Egy valamit viszont mindig érdemes észben tartani: "Az órásmesterek hazudnak." 

Folytatás »

Adam Christopher: Dishonored - A képmások ura

A játékokból készült regények és én nem vagyunk valami jóban: csalódtam párszor abban, amit olvastam, aztán megállapítottam, hogy ennek a kategóriának a termékei nem nekem valók. Majd 2016-ban, az év vége felé érkezett egy sikeres videójátékhoz kapcsolódó regény, amely a játékban megjelenő világban játszódik, de mégsem annak történetét írja le, hanem az előzményeket mutatja be. A fordítója - Benkő Ferenc - pedig annyira komolyan vette a feladatát, hogy jó néhány szintet teljesített a játékkal, mielőtt belekezdett volna a szöveg fordításába, így érezve át a világ hangulatát.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 326 oldal
Borító ár: 3.480,- Ft
A mű eredeti címe: Dishonored - The Corroded Man
Fordította: Benkő Ferenc
Műfaj: fantasy, steampunk, játékkönyv

Emily Kaldwin császárnő tizenöt évvel ezelőtt, az anyja halálát követően, mindössze nyolc éves korában került a trónra. Apja, Corvo Attano, szintén fontos pozíciókat tölt be az udvarban: egyszerre udvari protektor és a kémhálózat feje, képzett orgyilkos. Emily-t sem kell félteni, mert tizenöt év alatt kemény kiképzést kapott az apjától és mindenkinél jobban lopakodik, settenkedik, mászik és harcol - persze Corvo kivételével. Igaz ugyan, hogy az udvari főkémet az emberi ügyességen és a megszerzett sokévnyi tapasztalaton kívül más is segíti: a Kívülálló Jele, amely különleges képességekkel ruházza fel a birtoklóját.

Titkos éjszakai körútja során a császárnő valami olyanra bukkan, amely felkelti a figyelmét: egy csoport idegen kirabol egy elhagyatott temetőt. Másnap utasítja az embereit, hogy eredjenek a titok nyomába, ugyanakkor maga is beszáll a nyomozásba. A helyzet azonban veszélyesebb, mint az elsőre látszik, az akció mögött ugyanis a Cetvadászok állnak - ez ugyanaz a csoport, akinek a vezetője tizenöt évvel ezelőtt megölte az akkori császárnőt. Corvo tudja, ha a Cetvadászok újra visszatértek a városba, akkor a mesterkedésük bizony az egész birodalomra hatással lesz. Emily és Corvo célja ugyanaz: felgöngyölíteni a rejtélyt, megmenteni a birodalmat és túlélni a kalandot.

Különös világ ez a hely, ahol a történet játszódik, technikai fejlettség tekintetében leginkább a Viktoriánus korra hasonlít, de ebben a világban a fő nyersanyag a cetolaj. Akár romantikusnak is tekinthettem volna ezt a hangulatot, de mégis inkább komornak, sötétnek és veszélyekkel telinek érződött. Mindenesetre csábító volt a steampunk és a mágia keveredése és ebből a szempontból nem is csalódtam a regényben.

Kicsit nehezen állt össze az elején a kép - ismeretlen volt a közeg, nem játszottam még a játékkal. Lassan indult a regény eleje, a közepéig eléggé komótosan haladtak az események, a szereplők is csak szöszmötöltek, tapogatóztak, de aztán idővel - úgy a regény felénél - összeértek a szálak és a végén már a cselekmény összetettségével és mozgalmasságával kapcsolatban sem lehetett okom panaszra. Két külön ország történelme és két elérendő cél keveredik a fejezetekben, amelyeket az elején nem a legegyszerűbb kibogozni, illetve a megfelelő helyen kezelni: Dunwall, a Szigetek Császárnőjének lakhelye, a birodalom fővárosa, míg Tyvia egy különleges ország, ahol a börtönöknek nincsen kerítése, de azokból mégsem szökik meg senki - vagy legalábbis olyan személlyel még nem találkoztak sehol.

Ez a Kívülálló egy igazán érdekes figura, ahogy a "követői" is, akiket megajándékozott a jelével és a különleges képességekkel, mert túl sok minden nem derül ki róla és azt is csak sejteni lehet, hogy mire van szükség ahhoz, hogy valaki a kegyében részesüljön - jó sok szenvedésre az biztos. Mondjuk erről szívesebben olvastam volna még többet, mert nagyon érdekelt az alkalmazott erő - mágia - forrása. Mindezek helyett inkább a Jel hatásaiból kaptam több alkalommal is bemutatót a történet folyamán és ettől aztán igazán mozgalmassá és váratlan helyzetekkel telivé váltak az összecsapások és az akciójelenetek.

Nem ismerem a játékot, ezért nekem kifejezetten jól jött a kissé szájbarágós stílus, az állandó jelleggel ismételgetett kijelentések, tények, mert kellett egy kis idő, amíg a helyére került minden lényeges információ. Ugyanakkor annak, aki otthonosan mozog a játék világában ugyanez biztosan dögunalmas és idegesítő lesz - nem lehet mindenkinek a kedvében járni. A cselekménnyel, annak összetettségével, mozgalmasságával és a háttérben megbújó motivációkkal nem volt semmi problémám, élvezettel próbáltam kibogozni és összeilleszteni a szálakat - persze teljesen sikertelenül.

A fő problémám a karakterekkel volt, akik sem az olvasás pillanatában, sem így utólag belegondolva nem tűntek valami összetett személyiségnek. Mindegyiknek meg volt a maga feladata, de nem egyik sem vitte túlzásba jellemének árnyalását - talán ez alól az egyetlen kivétel Zhukov, aki azért okozott jó néhány meglepetést a történetével és az indokaival. Végül is az volt a cél, hogy mindegyik karakter beteljesítse azt, amit szerepként rá osztott a sors, ez pedig tökéletesen sikerült.

A történet váltott fejezetekkel viszi előre a cselekményt, amely lehetőséget ad mind a császárnő, mind Corvo, mind pedig a Cetvadászok tetteinek bemutatására. A váltott elbeszélést időnként Közjáték nevű fejezetek szakítják meg, amelyek betekintést nyújtanak a háttérbe, segítik megérteni az események hátterében megbújó indokokat, letisztítják a történések zűrzavarát. Nagyon kellettek ezek a kitekintők, mert velük értékes mozaikok kerültek a kezembe.

Idővel kiderült az is, hogy mit rejt a cím: ki is a Képmások Ura és miért hívják így. Igazán érdekes volt az alapkoncepció, nagyon találó az elnevezés, és a karakter tetteit is nagy érdeklődéssel olvastam.

Valószínűleg nem leszek sem a világ, sem a játék rajongója, mert annyira mély benyomást nem tett rám a történet, de az eddigi játékkönyves tapasztalataimat - és az előzetes elvárásaimat - bőségesen felülmúlta a kapott élmény. Szóval teljesen élvezhető volt ez, mozgalmas és szórakoztató, de tökéletesnek azért nem lehet mondani. Örülök neki, hogy elolvastam, mert összességében pozitív élménnyel zártam be a könyvet. Könnyedén el tudtam merülni a történetben, magával ragadott a steampunk és a mágia keveredése, Dunwall és Tyvia viharos történelme, lakói indokai és tettei.

Nem, a játékba nem fogok belekezdeni, mert annyira nem izgat a dolog - meg nem vagyok időmilliomos sem -, viszont ha lenne még folytatása a már megjelent előtörténetnek, akkor azt is szívesen olvasnám. Ez pedig már most több, mint amit ez eddig olvasott játékkönyveknek sikerült elérnie nálam - igen, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok könnyű eset.

Folytatás »

Szilágyi Zoltán: Acélgólem (Káoszszív 1.)

Alapvetően nem kedvelem azokat a regényeket, amelyek a huszadik század valamelyik háborús időszakában játszódnak, azt pedig végképp nehezen viselem, ha a regényben leírtak még kapcsolódnak is a valós történésekhez – viszont ha a történetben van valami fantasy vagy misztikus elem, akkor minden probléma nélkül beveszi a gyomrom az adott műben szereplő eseményeket. Valahogy így voltam az Acélgólemmel is: a fülszöveg az első világháborút emlegeti, de továbbolvasva az is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a világ nem teljesen egyezik meg a történelemkönyvekben leírtakkal, úgyhogy már én sem ódzkodtam tőle annyira.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: 2015.

Terjedelem: 156 oldal

Borító ár: 1.980,- Ft

Sorozat: Káoszszív

Műfaj: ifjúsági, steampunk

Dr. Cole, Anglia első számú kódfejtője, aki a bombázások következtében elveszíti a családját, az így átélt fájdalmat és bűntudatot képtelen feldolgozni, a mindennapjait egy katonai kórház zártosztályán tengeti. Egy napon azonban Bransford parancsnok és egy feltűnő megjelenésű közlegény látogatja meg a doktort, mert szükségük van rá egy titkos és különleges küldetés végrehajtásában. A kulcsszó, amely miatt Dr. Cole végül is elhagyja a kórház biztonságos menedékét: az Acélgólem. A kissé őrült kódfejtő és társai hamarosan a frontvonalon találják magukat, ahol az összecsapásokat kikerülve igyekeznek az Acélgólem nyomára bukkanni és megszerezni a gépezet felett az irányítást. Mi ez a szerkezet? Hogyan került az európai harcmezőkre? A háború melyik résztvevője készítette el? Ki birtokolja jelenleg és kinél lesz legközelebb? Megannyi érdekes kérdés...

Szilágyi Zoltán regénye – vagy inkább kisregénye – egy trilógia, a Káoszszív-sorozat első darabja, amelytől először kicsit tartottam, mert elég zűrös korszakban játszódnak az eseményei. Világháború, bombázás, veszteségek, elmegyógyintézet: nem éppen megnyugtató és léleksimogató alapok – főleg nem egy ifjúsági regény esetében. A választott módszer azonban bevált, az előidézett hatások működnek: a történet egyszerre komoly és komor, ugyanakkor érdekes, cselekményes, izgalmas és pont annyira misztikus, illetve titokzatos, amennyire az szükséges a figyelem folyamatos fenntartásához – fiatalok és felnőttek számára egyaránt.

Dr. Cole elmegyógyintézetbeli napjainak, gyógyszerektől ködös elméje szüleményeinek bemutatását, illetve az átélt veszteség leírását követően az események hihetetlen mértékben felgyorsulnak – egyik helyen és egyik jelenetben sem időzünk túl sokat, egyik konfliktust és helyzetet azonnal követi a másik, közben pedig puskaropogás, tankok zaja, jajkiáltások töltik meg a levegőt – és persze rengeteg gőz. Az eleinte még csak érdekesnek és mozgalmasnak induló, néhány ország kémhálózatának egymással való versengését és cselezéseit leíró elbeszélés egyszer csak átvált valami sokkal összetettebbe és misztikusabba – én pedig csodálkozó tekintettel figyeltem a váltást, illetve élveztem annak eseményeit. Ekkor értettem meg igazán, hogy a szerző itt valami sokkal különlegesebbet akar megmutatni ebben a történetben, sokkal érdekesebb világ húzódik meg a sorok mögött, mint amit az első néhány fejezetet olvasva bárki is feltételezne a műről – a választott irány pedig nagyon jó.

Hihetetlenül gyors, pörgős, ugyanakkor minden momentumában alaposan átgondolt és jól felépített ez a regény, amelynek csupán egyetlen problémája van: nagyon, de nagyon rövid. Az olvasó éppen csak belekóstol ebbe a világba, éppen csak megérti, hogy mi az Acélgólem, hogyan is működik, és már vége is – mondanom sem kell, hogy pont a legérdekesebb résznél. Úgy érzem, hogy sok mindent sokkal bővebben is ki lehetett volna fejteni, mint amilyen mértékben arra sor került, valamelyest veszített volna feszített tempójából a történet, de szerintem ez nem vált volna a kárára. Viszont felgyorsult világunkban, főleg a fiatalok körében – a kiadó tizenöt éves kortól ajánlja olvasásra a kötetet – a tempó az elsődleges: a célközönséget pedig biztosan maradéktalanul magával fogja ragadni ez a sallangoktól mentes, cselekményre összpontosító és sodró lendületű történet, amelynek a folytatásai legalább annyi izgalmat és titkot ígérnek, mint a felvezető kötet.

A regényről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is olvasható.

Folytatás »

Gail Carriger: Changeless - Változatlan (Napernyő Protektorátus 2.)

A Napernyő Protektorátus sorozat első kötete különleges stílusával lopta be magát - nem csak - a hazai rajongók szívébe. Nagy magabiztossággal állítom, hogy nem sok ehhez hasonló stílusú mű lelhető fel a széles kínálatban. Alexia Tarabotti egy jelenség, csakúgy, mint a történetét papírra vető Gail Carriger. Feszes hasizmokra vágyó hölgyeknek kifejezetten ajánlom a sorozat olvasását, mert bizony a véget nem érő kacagással olyannyira megdolgoztatásra kerülnek az említett izmok, hogy még az edzések kihagyása sem fog problémát jelenteni. Na, nem mintha ez az utóbbi engem annyira érdekelne... Viszont a jó és humoros könyvet kifejezetten kedvelem.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Arany pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 392 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Sorozat: Napernyő protektorátus
A mű eredeti címe: Changeless
Előzmény:
1.) Souless - Lélektelen
Folytatás:
3.) Blameless - Szégyentelen
4.) Heartless - Szívtelen
5.) Timeless
Kategória: steampunk, urban fantasy,
paranormális

Alexia Tarabotti, a különc, lélektelen, azaz természeten túli és már-már vénlány korban lévő úri kisasszony végre párra talált, ebben a részben már Woolsey grófnéjaként, Lord Maccon feleségeként találkozhatunk vele. Az ifjú pár vérmérsékletét és stílusát ismerve a házasság első három hónapja is mozgalmas lehetett, de most különösen nehéz napokat kell megélniük, ami kellőképpen próbára is teszi a lélektelen asszonyka és a vérfarkas gróf kapcsolatát.

Alexia, mint Lélekőr különleges helyet foglal el a királynő tanácsadói körében és igyekszik is a feladatának megfelelni, de egy este azzal kell szembesülnie, hogy a férje se szó, se beszéd faképnél hagyta és a dolga után rohant, a ház előtti pázsiton pedig az Indiából hazarendelt ezred üti fel éppen a sátrait. A kalamajka elrendezése után Londonban egy még nagyobb probléma várja hőseinket: az egész természetfeletti világ bajba került, kitört a halandósági járvány, azaz minden vámpír és vérfarkas újra ember, mi több halandó lett és az összes szellem, aki a járvány hatósugarán belül fellelhető volt, örökre eltávozott. Egyedül Lady Alexia Maccon maradt változatlan.

A járvány furcsán viselkedik, mert rövid idő múlva elhagyja Londont, továbbindul észak felé. Amikor Lord Maccon-t is északra, Skócia földjére szólítja a kötelesség, minden lében kanál felesége is útnak indul, léghajóra száll és ő is a Skót Felföld felé veszi az irányt.

"- Jól érzi magát, Lyall professzor? - kérdezte Alexia (...).
- Tökéletes egészségnek örvendek, köszönöm kérdését, Lady Maccon. Aki miatt aggódom, az az ön férje, és pillanatnyilag nem tudok vele kapcsolatot teremteni.
- Igen - vágta rá a grófné faarccal. - Én is mindennap szembesülök ezzel az akadállyal, amikor társalgunk."

Azt kell mondjam, hogy az írónő stílusa még mindig egyedi és lehengerlő, nem is tudom kifejezőbb szófordulattal jellemezni azt, amit olvasás közben átéltem. Még úgy sem, hogy ezt a könyvet gyengébbnek találtam, mint a Lélektelent.

Alexia továbbra is hozza a formáját és imádtam azokat a részeket, amelyekben a férjével, a nagydarab és hangos skóttal együtt szerepeltek.

"Egyes merész tudósok állítása szerint a fejlett kor társadalmi szokásai részben azért alakultak ki, hogy segítsenek kordában tartani és illemre szorítani a farkasembereket a nyilvánosság előtt."

Kevésbé kedveltem azokat a jeleneteket, amelyek Alexia lélekőri szolgálatáról szóltak és kifejezetten idegesítettek Miss Hisselpenny megnyilvánulásai és számomra nyafogásnak tűnő úrikisasszonyos reakciói. Most vagy az előző részben is ennyire bosszantó volt és azt könnyebben viseltem, vagy most vitte túlzásba a szerző a modorosságot.

A lényeg, hogy eléggé megterheltek Miss Hisselpenny ruhakölteményei, mondatai és az egész stílusa. Amikor pedig még Felicity is csatlakozott a társasághoz, már végképp kapartam a falat. Leginkább kínomban. Azért nekik is voltak mosolygásra késztető megnyilvánulásaik. Csak túl sokat szerepeltek és így az "élményt" eléggé töménynek találtam.

Szóval voltak nagyon jó részei a történetnek, amelyeken hangosan nevettem és nagy-nagy örömmel, élvezettel olvastam, de voltak olyanok is, amelyek kifejezetten megviseltek. Viszont tetszett, hogy lényeges dolgokat ismerhettem meg Lord Maccon múltjáról, családi kapcsolatairól és persze kiderült egy-két dolog a természeten túliakról is, azaz lélektelenekről is. Mindennek természetesen köze van a halandósági járványhoz, illetve annak következményeihez. Na, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a történet egy része Skóciában, egy soktornyú skót várban játszódik.... khmm... ahol sok-sok kiltes pasi is jelen van. :)

"A folyosón egyszerre megjelent egy csapatnyi nagydarab férfi - legtöbbjük szoknyában.
- Szent egek! - kiáltotta Felicity. - Mi van rajtuk?
- Kiltet hordanak - magyarázta Alexia, akit szórakoztatott a húga zavara.
- Ezek szoknyák! - felelt a sértett Felicity. - És méghozzá milyen rövidek, mintha balett-táncosoknak képzelnék magukat! (...)
Miss Hisselpenny azt se tudta, hová nézzen, végül a kandelábert választotta, és az arcáról sütött a felháborodás.
- Alexia - sziszegte oda a barátnőjének -, akárhová nézek, térdeket látok! Mitévő legyek?"

A merénylő kilétének megfejtése nem igazán jelentett meglepetést a számomra, és leginkább azon csodálkoztam, hogy Alexia nem jött rá korábban az összefüggésekre. A kötet eleje határozottan szórakoztató volt, aztán némiképp visszaesett a regény színvonala, és akkor kezdett helyreállni a világ egyensúlya, amikor kedvenc vérfarkas lordom újra feltűnt a színen, ismét összetalálkozott napernyős és kissé megviselt feleségével. A nyomozásról szívesen olvastam, a regény befejezése pedig határozottan tetszett. Úgy érzem, hogy ez az a sorozat, amelyet nem pont a csavaros cselekménye, hanem a különleges stílusa, a két főszereplő egyedisége és eléggé mozgalmas kapcsolatuk miatt olvasok.

Minden kifogásom és nemtetszésem ellenére is sikerült a regény végén olvasható történéseknek elérniük azt, hogy várjam a folytatást. Amely egyébként már a polcomon pihen, szóval csak ki kell érte nyújtani a kezem.

Folytatás »

Scott Westerfeld: Leviatán (Leviatán-sorozat 1.)

Scott Westerfeld is azon írók közé tartozik, akinek magyarul kiadott művei közül eddig még nem olvastam semmit. A Leviatán tehát az első könyvem az írótól. 

Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik. Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra. Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől. Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a brit légierőnél. Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.

Már vártam egy ideje a könyv megjelenését. A kiadó pedig csak tovább tüzelte ezt a várakozást egy nagyon jó borítóval és egy még jobb trailer megjelentetésével. Amikor pedig végre a kezembe foghattam a könyvet, akkor csak nézegettem, forgattam, lapozgattam, illetve legalább fél órán keresztül bámultam a belső oldal fantasztikus térképét. Nem tagadhatom, hogy elvarázsolt a kiadás. :D Most nézzétek ezt a térképet! Egyszerűen gyönyörű!

Mindezek után nagyon kíváncsi lettem arra, hogy a belbecs is egyenes arányban áll-e a külcsínnel. A válaszra nem kellett sokat várnom, mert a stílusból már pár oldal elolvasása után kiderült, hogy bizony minőségi történetet fogok olvasni. Az alternatív történelmi időszak igencsak felkeltette az érdeklődésem. Figyeltem is a valós és az alternatív történelem közötti eltéréseket. Kifejezetten örültem neki, amikor az író az utószóban részletesen bemutatja a különbségeket és azt is megmagyarázza, hogy miért tért el a tényektől. Kifejezetten tetszett ez az utószó és az indoklások. Köszönet érte! 

Ritkán látni a mai könyvekben illusztrációt. Persze van, amelynek a témájához nem is nagyon illene, illetve nem igényli, de ez a könyv nem ilyen. Az olvasási élményt lényegesen növelték az igényes és részletes illusztrációk. A lények és szerkezetek leírása elég aprólékos, de úgy éreztem, hogy különlegességük miatt a rajzokra nagy szükség volt. Az író fantáziája a lények és a szerkezetek terén kifejezetten feneketlennek tűnik. Már most kíváncsi vagyok, hogy a következő kötetben vajon milyen egyedi lények elevenednek majd meg a lapokon.

Az I. Világháború Európája nem az a vidám helyszín és nem az a vidám korszak. Nincs ez másként ebben a történetben sem. Főszereplőnk mégis két fiatal: egy 15 éves lány és egy 16 éves fiú. Teljesen eltérő közegből érkeznek, teljesen eltérő nézetekkel. Deryn nagyon közvetlen lány, aki annak ellenére szeretne léghajón, azaz léghajóként funkcionáló lényen szolgálni, hogy tudja, lányoknak nincs helyük a légierő kötelékében. A családja egy része segíti azon tervének megvalósításában, hogy fiúnak álcázva bekerüljön a nagyon vágyott szolgálatba. Sokat mosolyogtam azon, ahogy Deryn megpróbál fiúként viselkedni. Igyekezete szerencsére nem hiábavaló. 

Másik főszereplőnk, Sándor herceg menekülni kényszerül az otthonából. Apja hűséges emberei mellette állnak és támogatják, segítik. Neveltetését azonban nem olyan könnyű elfelejteni és bizony tapasztalatlansága és naivsága is sok kellemetlen kalandba keveri a fiatal herceget.

Mindkét főszereplőben szimpatikusnak találtam, hogy nem rendelkeznek különleges képességekkel, teljesen hétköznapi emberek (már ha mondhatunk egy hercegre ilyet) és úgy is viselkednek. Tévednek, hibáznak, csetlenek, botlanak, de ez így teljesen rendjén van. Ezért olyan könnyű elfogadni és szeretni őket.

A felnőtt szereplők is nagyon egyediek. Közülük Volger vadgróf és Nora Barlow lett a kedvencem.

Két világnézet találkozása mindig konfliktusokkal teli. Nincs ez másként ebben az esetben sem. Az író azonban nagyon jól választotta meg és jelenítette meg a két nézet közötti különbözőséget és két olyan főszereplő kezébe helyezte az események lényegi szálát, akik még hajlanak a változásra és a könnyebben elfogadják az újdonságokat. Ezért is tartom érdekesnek és lényegesnek a történet végét, mert olyan irányba haladtak az események, hogy bármerre továbbmehetünk.

Ami kifejezetten tetszett a történetben, hogy visszarepített az időben. Na nem az I. Világháború időszaka ragadott magával, hanem a könyv által nyújtott teljes élmény. Olyan érzésem volt az olvasás közben, olyan hangulatot teremtett a történet, mintha gyermekkorom kedvenc olvasmányát vettem volna újra kézbe. Ifjúsági könyvnek íródott a történet és határozottan jót tett neki, hogy nem is akar több lenni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy inkább családi könyv ez az írás, mert a csemetéken kívül a papa és a mama is nyugodtan kézbe veheti a kötetet és biztos vagyok benne, hogy ők is örömmel olvassák majd.

Összességében úgy gondolom, hogy egy jól sikerült és élvezetes történet igényes és gyönyörű hazai kiadását veheti a kezébe az olvasó. Ideális a könyv ahhoz, hogy a fiatal korosztály megszeresse általa az olvasást. A szereplők közvetlenek, könnyen megszerethetőek, könnyű velük azonosulni. A lények és szerkezetek sokfélesége lenyűgöző, minden olvasót elvarázsolnak az egyediségükkel. A történet olvasmányos, érdekes és tanulságos.

Tökéletes könyv a karácsonyfa alá, illetve bármilyen egyéb ünnepi alkalomra. Vagy csak úgy. :)
Jöhet a folytatás is! Szerencsére nem kell rá sokáig várni, mert tavaszra ígéri a kiadó megjelenést.

A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!

Pontszám: 10

Kiadó: Ad Astra Kiadó

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 544 oldal
A mű eredeti címe: Leviathan
Folytatás: Behemót, Góliát
Sorozat: Leviatán-sorozat

Forrás: recenziós példány, kiadótól

Folytatás »

Gail Carriger: Soulless - Lélektelen (Napernyő protektorátus 1.)

Már korábban is olvastam magyar bloggerek bejegyzéseit, amelyeket az angol nyelvű könyvről írtak és már akkor felkeltette az érdeklődésem ez a könyv, de angol nyelvtudás hiányában meg kellett várnom a magyar megjelenést. A sors kegyeltjének érzem magam, hogy a kiadó jóvoltából még a boltokba kerülés előtt elolvashattam ezt a regényt.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Arany pöttyös
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 375 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Sorozat: Napernyő protektorátus
A mű eredeti címe: Soulless
Folytatás:
2.) Changeless - Változatlan
3.) Blameless - Szégyentelen
4.) Heartless - Szívtelen
5.) Timeless
Kategória: steampunk, urban fantasy,
paranormális

Az urban fantasyk fénykorát éljük, így egy regényben a természetfeletti szereplőkön már meg sem lepődünk. Vámpír, farkasember, szellem. Mi ez már nekünk? De hallott már valaki természeten túliról? Pedig Alexia Tarabotti kisasszony természeten túli, azaz olyan ember, aki lélektelen (ilyennek született) és ezáltal képes semlegesíteni egy természetfeletti képességeit. Született adottsága mellett azonban egy született bajkeverő is. Nincs könnyű helyzete egy merész, olvasott, határozott nőnek a XIX. században. Ő pedig igazi kékharisnya. Nem könnyíti a helyzetét az sem, hogy vénlánynak számít és a külseje nem igazán felel meg a kor szépségideáljának.

Vesztenivalója tehát nem igazán sok van, így elég sok mindenbe beleüti az orrát. Ezt persze a helyi farkasklán alfája, Lord Maccon tudja a legnehezebben kezelni. Kettejük szócsatáin nagyon jókat kacagtam. Ahogy többször is olvashatjuk a könyvben: "Miss Tarabotti mindig megragadja a lehetőségeket". Képletesen és a szó legteljesebb értelmében is. :)

A könyv hangulata, a merev illemszabályok és a szócsaták nekem leginkább Jane Austen regényeit juttatták az eszembe. Mint később kiderült nem is véletlenül, mert az írónő egyik kedvenc írója pont az említett szerző. A korra jellemző illemszabályok és elvárások általi merevség és a természetfeletti világ vadságának összetalálkozása igazán különlegessé, pikánssá és szórakoztatóvá teszi a történetet. Megvan a könyvben minden, ami kell a kikapcsolódáshoz: egyszerre pimasz, szórakoztató és mozgalmas.

Új kifejezéssel is gyarapodott a könyvnek köszönhetően a szókincsem. Most már teljesen képben vagyok azzal, hogy mi is az a turnűr. Csak örülni tudok, hogy manapság már nem divat.
Kellemes meglepetésként ért, hogy a könyv vége extrákat is tartalmaz. megtudhatunk pár infót az írónőről, olvashatunk egy vele készült interjút és pár oldalnyi előzetest is kapunk a következő kötetből, a Changellessből. Az előzetes alapján jónak ígérkezik.

A könyv nem tartalmaz világmegváltó ötleteket, de a vámpírirodalomban és az urban fantasyk között mindenképpen egyedi és teljes körű kikapcsolódást ad az olvasójának. Nagyon jó kis steampunk regény. Szórakoztató és mozgalmas. Örömmel olvastam, nagyon jól szórakoztam. Várom a folytatást!

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak és Borostyánnak!

Az írónő a Könyvfesztiválon, 2012. április 21-én 14:00-15:00 között a Könyvmolyképző Kiadó standjánál fog dedikálni.

Folytatás »

Christopher Priest: A tökéletes trükk

Amikor megjelent a Delta Vision Kiadónál "A képzelet mesterei" sorozat, akkor azonnal beleszerettem a könyvek borítóiba. Nagyon tetszettek a történetek is. Többet megvettem a sorozat részei közül és el is olvastam a regényeket. Kivéve ezt az egy könyvet. Valamiért ez ott maradt a polcon és csak várt, csak várt. Bevallom, hogy bár a regényből készült film tetszett, de nem lett igazán a kedvencem. Elképzelhető, hogy ez is befolyásolt a döntésemben.

Amikor megláttam a Várolista csökkentés 2012 felhívást, akkor nem volt kétséges, hogy ez a könyv felkerül erre a listára. Így is történt. Az olvasáson már túl vagyok és azt kell mondjam, hogy nagyon tetszett a regény. Sokkal-sokkal jobban, mint a film. A filmet is megnéztem azóta még egyszer és majd írok is egy könyv és film összehasonlító bejegyzést is, de ezt az írást teljes egészében a könyvnek szeretném szentelni.

Ahogy már említettem, nagyon hosszú időt (4 és fél évet) töltött a polcomon a könyv olvasatlanul. A korábbiakban leírtakon kívül nem tudok más magyarázatot a halogatásra. Egyébként majdnem minden újabb olvasmány kiválasztása előtt ránéztem a könyvre, levettem, megcsodáltam (még mindig szerelmes vagyok a sorozat borítóiba), aztán mást választottam. Most jöttem csak rá, hogy milyen buta is voltam. Mert ez egy nagyon-nagyon jó könyv.

Két idősík jelenik meg a könyvben. Felváltva merülhetünk el a jelenkori történésekben  és a Viktoriánus korban, a XIX-XX. század fordulóján játszódó eseményekben. A kapocs a korszakok között mindig egy napló vagy valami hasonló kiadvány. Így ismerjük meg a két főszereplőt Alfred Bordent és Ruppert Angiert. A két, teljesen más háttérrel rendelkező fiatalembert elcsábítja, megbabonázza a bűvészvilág csillogása. A származásukon kívül alapvető különbség még köztük, hogy amíg az egyik érzi a bűvészkedés minden csínyját-bínját és megfejt minden bűvésztitkot, viszont kevésbé jó előadó, addig a másik fellépése hibátlan, de nem érti a mutatványok titkait, amíg meg nem mutatják, illetve el nem magyarázzák azt neki. A két ifjú tehetség akár ki is egészíthetné egymást és fergeteges karriert futhatnának be, de egy véletlen esemény úgy hozza, hogy társak helyett ellenségek lesznek. Ettől a pillanattól kezdve életük egyik mozgató rúgója a másik előadásának tönkretétele, a titkok ellopása és a rivalizálás. Vannak persze tűzszünetes időszakok, de mindig történik valami, ami újra fellobbantja a régi gyűlöletet.

Nagyon jó stílusban megírt, javarészt naplóregény, amely elrepíti az olvasót a bűvészek világába. A Viktoriánus kor hangulata kiárad a könyvből és körülöleli az olvasót. A bűvészvilág csillogása már csak a ráadás, a hangulat további fokozása. Engem teljesen elvarázsolt a regény hangulata. A kellemes mellett persze feltűnik más is a történetben. Az egyik ilyen csoda és újdonság az elektromos áram. Szintén jól megragadja a regény az emberek akaratlan reakcióit ezzel a technikai vívmánnyal kapcsolatban. A cselekmények mellett kibontakoznak az emberi sorsok is, hiszen két ember majdnem teljes életét nyomon követjük a könyvben. Van itt minden, amire csak szükség lehet: szerelem, dráma, karrier, kétségbeesés, harag, megbocsátás és némi fantasztikum. A jelenkori események nem tetszettek annyira, mint a korábbi korszakban játszódók, kevésbé voltak hangulatosak, érdekesek, de mindenképp szükség volt rájuk a történethez. A vége? Hmm... lehetett volna másként is, de így sem volt azért rossz. Hogy melyik bűvésznek drukkoltam? Mindig amelyik naplóját, életét, érzéseit olvastam. Nem igazán tudok választani a két szereplő között. Itt nincs jó és rossz, csak félreértések, büszkeség és teljesen reális emberi reakciók.

A könyv borítójáról már írtam. Nem győzöm magam ismételni: még mindig szeretem. A kiadás is nagyon igényes. Jó kézben tartani a könyvet. A borító és a gerinc is kiállta az olvasási próbát. Bár találtam benne pár szöveghibát, de elenyésző mértékű volt és nem zavarta a kialakult hangulatot.

Összefoglalva: igényes kiadás, hangulatos, mozgalmas, mondanivalóval teli, mégis szórakoztató olvasmány, kellemes kikapcsolódás. Nekem nagyon tetszett.

A könyvből Christopher Nolan készített filmet. A könyv magyar címe is a film miatt kapta a címét. Nekem az eredeti is tetszik.

Pontszám: 10

Kiadó: Delta Vision Kiadó

Kiadás éve: 2007.

Terjedelem: 371 oldal
Eredeti cím: The Prestige

Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2007.)

Folytatás »