Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Ez a könyv tipikusan abba a kategóriába tartozik nálam, amikor az olvasott értékelések hatására a blogger is kísértésbe esik. Annyi jót olvastam róla, hogy először még csak kíváncsian figyeltem, majd az egyre több pozitív értékelés hatására a kívánságlistámra került a regény. Amikor a következő héten az egyik akcióban szembe jött velem a kötet, akkor pedig a sors kezét láttam ebben a helyzetben: gyorsan kosárba pakoltam a regényt, rányomtam a megrendelés gombra és két nap múlva már a kezemben is tarthattam a sokat dicsért és annyira óhajtott olvasni valót. Az olvasás sem váratott sokáig magára, illetve hamar a regény végére is értem.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Scolar Kiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 336 oldal

Fordította: Simonyi Ágnes

Borító ár: 3.250,- Ft

A mű eredeti címe: Eleanor & Park

Műfaj: ifjúsági, romantikus

Eleanor egy év után visszatér abba a városba, ahol a családja is lakik. Az anyja új párkapcsolatban él, a mostohaapa nem éppen könnyed természetéről híres, a család anyagi helyzete sem éppen rózsás. A lánynak van három testvére és egy féltestvére is született, az öt - nagyon eltérő életkorban lévő - gyerek egy szobában lakik. Eleanor használt, egymással eléggé össze nem illő ruhákba öltözködik, amellyel elég bohém megjelenést kelt, vörös fürtjei sem éppen feltűnésmentesek. Az első nap, amikor az iskolabuszra felszáll Park mellett talál helyet magának, de az látható, hogy a fiú nem örül a jelenlétének - márpedig a buszon mindenkinek meg van a maga helye és Eleanoré mostantól a koreai anyától született srác mellett van.

Eleanor és Park története különleges, pedig nem rendelkeznek egyedi képességekkel, nincs részük hihetetlenül izgalmas kalandokban, ugyanakkor mégis mást éreztem olvasás közben, mint a többi young adult regény, fiatalok szerelembe esésének megismerése közben.

Az életszerű események miatt könnyen bele tudtam élni magam a szereplők helyzetébe, akik közül mind a ketten egyediek és mindkettejük életében van bőven megoldásra váró probléma, amely hatással van a személyiségükre, a viselkedésükre. Eleanor problémája a mostohaapja, illetve annak a családdal való viselkedése, az életkörülményeik, illetve az abból fakadó minden nehézség. Park koreai génjei dominánsak, a srácon látszik az ázsiai származás, miközben olyan közösségben él, ahol mindenki igazi amerikainak néz ki - kitűnik a fiatalok közül, bármerre is jár -, de elfogadják, mert ismerik az apját. Park kedvencei a képregények, amelyeket lelkesen gyűjt, ez az ő világa, amelyben igazán otthon érzi magát.

A kép INNEN.

Először furcsa volt a történetben, hogy nem napjainkban játszódik, hanem olyan két-három évtizeddel korábban, amikor a diákok legtöbbje még tényleg iskolabuszon járt és nem saját autón, amikor még nem volt természetes a mobiltelefon, de az is előfordult, hogy még a lakásban sem volt távbeszélő készülék. Talán azért, mert én is ebben az időszakban voltam fiatal, hamar megszoktam, hogy nem MP3 lejátszóról beszélünk, hanem kazettás magnóról és az üres kazettára felmásolt daloknak igenis volt jelentőségük. Szóval tetszett ez a nem éppen túlmodernizált környezet.

A szerző hitelesen ábrázolta a szereplőket és egymással való kapcsolatukat. Nagyon kedveltem, hogy nem instant szerelemről, első látásra fellobbanó forró érzelmekről és örökre szóló kapcsolatról van szó a regényben. Helyette figyelemmel követhettem, ahogy Eleanor és Park kapcsolata az ellenszenvből, a távolságtartó viselkedésen keresztül előbb az enyhe érdeklődésbe fordul, majd az egymás személyiségének és titkainak megismerését követően halad a mélyebb érzelmek felé, a szemünk előtt bimbózik ki és borul virágba az egymás iránt érzett szerelmük. Ettől volt olyan hiteles az egész a számomra, olyan reális és túlzásoktól mentes, hogy szívesen olvastam az oldalakat, a közös történetüket.

Külön elismerést érdemel a szerző azért, hogy Eleanor nem egy modelltestű, de hányattatott sorsú lány és Park nem egy kigyúrt testű fiú, aki után bomlanak a csajok. A kissé molett és fiús ruhákban járó, de határozottan egyedi személyiséggel rendelkező lány, valamint a vékony, punk stílust kedvelő, félig ázsiai fiú kapcsolata nem éppen szokványos a ma divatos regényeket figyelembe véve, viszont emiatt sokkal inkább valóságos és hihető. A regény váltott nézőpontban íródott, ezt különösen szeretem, mert úgy sokkal érdekesebbek és jobban követhetők a változások a számomra, ha mindkét szereplő gondolatait és érzéseit megismerhetem.

A kép INNEN.

Kevés olyan, tinikről szóló könyv van, amelyben nem akarom valamelyik szereplőt péklapáttal megkergetni, de legalább jól megrázni. Rainbow Rowell valahogy elérte azt, hogy ne érezzek ilyet az általa megformált karakterekkel kapcsolatban. Mindössze csak egyszer, egészen a regény végén néztem nagyokat Eleanor fura reakciójának olvasását követően, nem egészen értettem, hogy arra miért volt szükség, de a többi dolog egészen rendben volt. Hatalmas piros pont azért, hogy a szerző nem vitte túlzásba a szenvedést, a problémákat, nem ment át a regény hatásvadászba, hanem megmaradt annak a szintjén, amelynek kezdettől fogva készült: egy kedvelhető, aranyos tinirománc történetnek, amelyben alapból van valamennyi sötétség.

A főszereplők most megúszták, de volt más, akikkel szemben szívesen alkalmaztam volna a korábbiakban felsorolt technikáimat. Ricsi, Eleanor mostohaapja volt az, akit a legszívesebben közeli - nagyon közeli és tartós - kapcsolatba hoztam volna azzal a bizonyos lapáttal. Na, meg Eleanor apját is szívesen megismertettem volna vele, mert egyszerűen bosszantó volt, ahogy semmibe nézte a gyerekeit és kihasználta a saját lányát. Eleanor anyját pedig felképeltem és megráztam volna, mert nagyon idegesített, hogy van nő, aki hagyja, hogy így bánjanak vele. Soha nem hagynám, hogy valaki, főleg egy részeges állat így viselkedjen velem, de ha még én magam el is tűrném, nem engedném, hogy ezt a modor a gyerekeimmel szemben is alkalmazásra kerüljön. Utálom és mélyen megvetem az ilyen gyenge nőket, akik nem képesek kiállni semmiért és senkiért, egyszerűen csak tűrnek.

A kép INNEN.

Igazi gyöngyszem ez a regény a hasonló tinitörténetek között, igazi különlegesség. Van itt érzelem bőven, de mégsem rózsaszín habos, cukormázas mesét olvastam, a regény minden oldalát áthatotta valami keserédes, de nem túlzó mértékű búskomorság, ugyanakkor mégis szerethető volt és csodálatos élményt nyújtott a megismerése. Talán nem volt olyan humoros, mint amire az általam olvasott vélemények mellé csatol képek alapján számítottam, de ezen hamar túltettem magam, könnyedén magával ragadt a hangulata.

Mindezek után azt gondolhatná mindenki, hogy kiemelkedő teljesítménye és egyedisége miatt maximális pontszámot kap tőlem a történet. Akkor most jött el az az idő, hogy közöljem a rossz hírt, mert sajnos ez nem így van. Valószínűleg túl sok csavaros krimit olvastam már ahhoz, hogy a történetben szereplő rejtélyt igazán bonyolultnak érezzem - sajnos nagyon hamar kitaláltam, hogy ki állhat a felmerült probléma hátterében. Valamint ahogy említettem, a befejezéssel sem vagyok igazán elégedett.

De mindezek ellenére ez egy nagyon aranyos és olvasásra érdemes történet, sokkal több értékkel, mint ami a hasonló kategóriába sorolt regényekbe szorult. Helye van a polcomon és bátran ajánlom mindenkinek.  Nem utolsó sorban ez egy önálló regény, nem pedig sorozat kezdő kötet. Olvassátok el, mert nagyon megéri!

Ha pedig jelenik meg valami más is magyarul a szerzőtől, akkor arra is határozottan kíváncsi leszek.

Folytatás »

Benyák Zoltán: Csavargók dala

Először volt az Ars fatalis, majd következett Az idő bolondjai, most pedig itt van a legújabb regény, a Csavargók dala. Benyák Zolán ismét új történettel örvendeztette meg az olvasóit, amely megint nem hasonlít a korábbi írásaihoz, teljesen más úton indult el, mást akar bemutatni. A fülszöveget elolvasva tartottam a témától, de a regény utáni vágyakozásom sokkal erősebbnek bizonyult.
A múzsa csókja kiszámíthatatlan és tudom, hogy nem az író határozza meg, hogy mikor jön az ihlet, illetve, hogy mi a téma. Zolit – ahogy azt az utószóban részletesen ki is fejti – egy teljesen hétköznapi és sajnos eléggé megszokott kép késztette írásra, a gondolatai bővebb kifejtésére. Vettem egy nagy levegőt és fejest ugrottam a csavargók történetébe.

"Ez egy csavargó világ, és a csavargók dalába nem kell rím."

Értékelés: 9/10
Kiadó: Grafoman Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 284 oldal
Borító ár: 2.900,-
A szerző egyéb regényei:
Pokoli szimfóniák
A háború gyermeke
Ars Fatalis - A végzet játszmája,
Az idő bolondjai
A nagy illúzió

Jonathan Cross néven:
Veszett lelkek városa
Kvartett

Három csavargó olyan "dolgot" talál a szemétben, amely még őket is meglepi: egy gyermeket. A férfiak nem is lehetnének különbözőek, mégis együtt töltik a csavargólét mindennapjait, egymás mellé sodorta őket a sors. Abban mindannyian egyet értenek, hogy a gyermeket megtartják, hiszen ők találták. A kislány pedig akaratlanul is befolyásolja a sorsukat, megváltoztatja az addigi hétköznapokat rutinját. 

"Szarkazmus az kell. Fontosabb, mint a tinta vagy a papír. A gúny olyan, mint a fekete kabát. Sosem megy ki a divatból."

Az Ars fatalis misztikus és rejtélyes hangulata, valamint Az idő bolondjainak világtól elzárt szigetén bekövetkezett események taglalása után, a nagyvárosi lét perifériájára szorult emberek élete és gondolatai eléggé felkavaróan hatottak rám. Amíg a végzettről szóló regényt még a mágikus realizmus címkével jelöltem meg, illetve ugyanezt a jelzőt a második írásra is ráaggattam – pedig arra már nem illett rá tökéletesen, de még éppen belefért a műfaji meghatározásba –, addig ennek a regénynek az esetében ezt már nem tudom megtenni. A mágia elillant a történetből, az alapcselekményből, és ami maradt, az a színtiszta realizmus - de a megfogalmazás és az általa nyújtott élmény továbbra is utánozhatatlan.

"Az éjszaka még elrejtette a valóság kellemetlen, nemkívánatos részét, amire a Nap majd szégyenkezve süt. Az éj kért még egy percet, amíg felállítja a színpadot, azután visszavonta árnyait.
A sötét vászon felgördült."

Zoli továbbra is gyönyörűen ír, már az első oldalon olyan képpel indított, amelynek az olvasásába beleborzongtam, annyira csodálatosnak találtam. Ugyanakkor érezni lehetett, hogy a különös gondossággal megfogalmazott mondatok a szomorú valóságot rejtik magukban, és ebben a regényben arról olvashatunk majd, amiről a mindennapi életben inkább igyekszünk tudomást sem venni, azokról a dolgokról, amivel ha szembe találkozunk, akkor a legtöbbünk – és most nézzen mindenki magába – inkább elfordítja a fejét.

"Néha a legerősebbek is alulmaradnak a világgal szemben."

Bajban vagyok, nagyon nagy bajban. Azért, mert ez megint egy olyan történet, amely nem éppen szokványos, egyedi gondolatokat vet fel – egy valós alapokon nyugvó, mégis hihetetlen sztori, ahol a középpont az ember, illetve személyiségének fejlődése. Tökéletesen felépített, különös odafigyeléssel megfogalmazott, észrevételekkel és mondanivalóval teli történet, amelyre bármelyik olvasó – legyen az egyszerű műkedvelő vagy maga is szerző – irigykedve, elismeréssel vagy esetleg áhítattal tekinthet. A stílus ugyanaz, mégis… 

"A pisztolyhősök romantikája csak addig romantikus, míg nem közelről halljuk a lövéseket."

Igyekszem megfogalmazni azt – de láthatóan nagyon nehezen megy -, ami miatt a szerző korábbi könyveit jobban kedveltem. Nem tudok mást felhozni magyarázatként csak a szomorú valósággal teljes mértékben telített témát, a nehéz emberi sorsokat, amelyek miatt nem tudtam szívvel-lélekkel beletemetkezni az olvasásba, elmerülni a szavak tengerében, mert ott is azt láttam viszont, amely a mindennapokban is folyamatosan jelen van. Az ország azon szegletében lakom, ahol ez az életszínvonal – sajnos – megszokott, ahol a perifériára szorult, a regénybeli helyzetben élő emberek száma napról-napra egyre több, így különösen nehéz volt erről a témáról, ezekről a sorsokról olvasnom. De ez legyen az én problémám, és ne kisebbítse a regény érdemeit. A szerzőnek sem volt egyszerű megfogalmazni ezeket a szituációkat, megrajzolni a karaktereket és végigvinni őket azon az úton, amely nekik kijutott. Szóval mindenki jobban jár, ha egy időre félreteszem a személyes nyavalygásom…

"(…) azt kell hinnem, a sors tolla nem fog egyformán, mikor életünket írja."

Az emberek sok mindent kidobnak, azt pedig, hogy ami egyeseknek szemét, az másoknak még értékes, már több helyről is hallottam. De egy gyermek… Még erre sem lehet azt mondani, hogy nem hallottunk korábban már ilyet – sajnos. Ami a történet különlegességét adja, az nem más, mint hogy a csavargók magukénak vallják a kisdedet és gondoskodnak róla – nem a nyűgöt jelenti a számukra a magatehetetlen, folyamatos figyelmet követelő kicsi lény, hanem mintegy célként lebeg előttük az életben tartása. Három különböző ember, három teljesen eltérő karakter és életút, amelyet most egy közös motiváció hajt: megadni a kislánynak, amire szüksége van. Közben pedig feltárul a városnak ez az árnyékba borult oldala, a csavargókat sújtó mindennapi nehézségek, a túlélésért, a mindennapi betevőkért, az éjszakai pihenőhelyért vívott küzdelmeik részletesen bemutatásra kerülnek. 

Furcsán éreztem magam, miközben haladtam a regénnyel, mert időnként félre kellett tennem, pihentetni kényszerültem a valósághű és mélyre hatoló leírásokat, a kibontakozó emberi sorsok bemutatását - főleg a regény elején, amikor is megismertem a csavargók mindennapi életét. A szomorú valóságot csak a csavargó költő tömören megfogalmazott, lényegre törő mondatai törték meg. Vagy még inkább alátámasztották a helyzet reménytelenségét? Egy idő után megfogalmazódott bennem a kérdés: mi ez a regény, ha nem társadalomkritika vagy szociográfia? Az viszont vitathatatlan, hogy sötét hangulata a lélek mélyéig hatol, ugyanakkor mégis magában hordozza a reményt.

"A város utcái erek, a vére a pénz. Áramlik fel és alá, mozgatja a bűzhödt aszfaltlényt, melyben a sejtek mindenféle nyavalyával küszködnek. A pénz olyan méreg, ami egyszerre tartja életben a behemótot, ugyanakkor nem engedi, hogy felgyógyuljon anyagias betegségéből. Így maradnak félelevenek, majdnem holtak a bankókkal bélelt agyak, az érmékkel lezárt szemek."

A kép INNEN.

A szerző szeret mesélni, illetve a történetbe is külön történeteket beleszőni: önálló fejezetet kap Flúg megpróbáltatásokkal teli életútja, Priusz csalásokkal és megtévesztésekkel teli élete, Kócos egyedi gyerekkora és felnőtté válása. Időnként pedig figyelemmel követhettem a kislány mellett talált bankó városon belül megtett útját, a pénzforgalom kacskaringós és kiszámíthatatlan ösvényét, valamint olvashattam az utca embere által mesélt hihetetlen sztorikat. Melyik tetszett a legjobban? Nehéz megmondani, mert mindegyik nagy hatással volt rám: Flúg története megbotránkoztatott, sajnáltam a hatalmas óriást és megértettem, hogy mi játszódik le a lelkében; Priusz elképzelhetetlenül felidegesített, az ő karakterét egyáltalán nem kedveltem - nem véletlenül, az alapvető jellemvonásokat nehéz leküzdeni. Kócos az elejétől fogva szimpatikus volt a számomra, de igazán csak a végén kedveltem meg, és vált azzá, aki miatt egy idő után már nem tudtam félretenni a regényt, mert annyira érdekelt a kislánnyal közös sorsa. A kis történetek pedig kétségtelenül a regény üde színfoltjai voltak.

A szerző elérte azt, hogy egy idő után már ne a csavargót, hanem az embert lássam a történetben. Megmutatta, hogy a rongyos ruhák és az ápolatlan külső alatt ott a küzdeni akarás. Ha van cél, ami miatt érdemes vállalni a megpróbáltatásokat, a kihívásokat, akkor az élet egyből több, mint a napi rutinná vált szemétben turkálás. 

"A lejtő lefelé végtelen."

Ha a történet kezdetén azt hittem, hogy a kiinduló helyzet kilátástalan és embert próbáló, akkor megint rá kellett jönnöm, hogy mindig van ennél lejjebb, mindig következhet rosszabb. Szereplőink már a kezdet kezdetén sok mindent átélnek, majd lelki és fizikai értelemben is egyre lejjebb kerülnek - még a csövesek életének is vannak szintjei -, de végig ott van a mozgató erő, a kislány, aki miatt nem lehet feladni a küzdelmet – és ha nem is a megszokott módon, de azért csak kijut kedvenc csavargómnak a felemelkedés valamilyen formájából. Mi ez, ha nem a szerző fanyar humora, amely egyébként végig jelen van a regényben, de talán itt - az események csúcspontján - érződik a legjobban. 

"Szavakat adni azoknak, akik nem kíváncsiak rá, és nem is értenek a szóból. Ráadásul feláldozni mindent ezért az ostobaságért. Az egészségét, a szerelmét, a becsületét. Micsoda mocskos dolog…"

Kicsit felemásra sikerülhetett az értékelésem, mert az érzéseim is hasonlóak: a téma miatti tartózkodás és a regény egésze, illetve a szerző egyéb írásai iránti rajongásom kelt versenyre bennem egymással. Megértettem a leírt szavakat, a regény mondanivalóját, elfogadtam, hogy "mindenkinek van egy története". Bár ez a regény nem ragadt úgy magával, mint az előző kettő, de kincsként őrzöm a mondatait a szívemben, a fejemben. Összességében egy tanulságos, érdekes és - részemről - a célját teljes mértékben elért történetet olvashattam, amelynek kivitelezése, karakterábrázolása és mélysége előtt fejet hajtok.

Az már csak a jellememből fakadó önzés, hogy azt kérem a múzsától, legközelebb olyan képet mutasson a szerzőnek, amely alapján az új regény falában kevesebb lesz a valóság téglájából és több a misztikuméból - akkor majd talán a szavak sem lesznek olyan nehezek. Bár, ahogy Zolit ismerem, akkor is egy különleges sztorival rukkol majd elő. Bármi is legyen a következő kötet témája, olvasni biztosan fogom.

A könyvet köszönöm a szerzőnek és a Grafoman Kiadónak!

Folytatás »

Rachel Van Dyken: Egyetlen

Azért vettem a kezembe ezt a könyvet, mert egy nagyon realista regény olvasása közben igényeltem némi - vagy legalábbis valamivel könnyedebb - olvasmányt. A fülszöveg és a korábbiakban olvasott értékelések alapján tudtam, hogy ez a történet hordoz magában némi sötétséget, ugyanakkor úgy gondoltam, hogy pont ezért mégsem törli el azt az alaphangulatot, amelyet a másik regény élvezete igényel. Szóval ez a könyv teljességgel tökéletesnek tűnt a számomra - egy darabig. Majd olyan 30% környékén rádöbbentem, hogy több sebből vérzik a történet, a kellemes részek pedig nem tudták kiegyenlíteni az egyre növekvő ellenérzésem. Hogy miért olvastam akkor végig? Mert ilyen lökött - vagy ahogy az egyik barátnőm fogalmazni szokott: zakkant - vagyok. A dac a jellemem alapjaihoz tartozik és kitört belőlem a "csakazértis" érzés - no meg elhatároztam, hogy mindenképpen írni fogok a történetről, mert valahol ki kell adnom azt a dühöt, amelyet az olvasottak keltettek bennem.

Értékelés: 3/10

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 296 oldal

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

Borító ár: 2.990 ,- Ft

A mű eredeti címe: Ruin

Sorozat: Egyetlen

Folytatás: Toxic, Fearless, Shame
Műfaj: ifjúsági, romantikus, dráma

Itt és most felhívnám a figyelmet arra, hogy ez az értékelés el fog térni az általam megszokottaktól, mert ez a történet annyira felidegesített, hogy a sejtelmes utalások és a figyelemfelkeltés helyett most bizony mindenre kiterjedően elemezni fogom, ízekre szedem ezt a regényt, és részletesen kifejtem, hogy mivel és miért húzta ki nálam az írónő a gyufát. Szóval erősen spoileres véleménynyilvánítás következik!

Az alaptörténet:

Kiersten tizennyolc éves, most kezdi az egyetemet. Rögtön az első tanítási napon beleütközik, és majdnem fel is dönti az egyetemi focicsapat eszméletlenül jóképű irányítóját, Westont, akinek nyolc kocka van a hasán - hősnőnk ezt többször is megszámolja. A fiú nem csak tehetséges, de jómódú is, az apja az ország leggazdagabb embere, ezért természetesen a srácnak is kijut a jólétből, a megkülönböztetett figyelemből. A fiú felajánlja a segítségét az egyetemen való eligazodásban, de Kiersten nem kér belőle, helyette inkább az egyetemi tanácsadójához (továbbiakban: ET) siet. Hőseink különválnak, majd nem sokkal később újra találkoznak, mert az elsősök ET-je nem más, mint  a végzős évfolyamba járó Weston.

"És nincs egy, kettő, három, négy, öt, hat... Uramatyám, nyolc? Nyolc kocka a hasán! Most komolyan tényleg kitapintom az illető nyolcas kockahasát? Igen, istenem, meg is számoltam."

Az alapszituáció és a találkozás aranyos, az egyetemi környezet és a két, komoly problémával küzdő fiatal miatt úgy gondoltam, hogy egy jó kis NA történetet olvashatok majd.  Ehhez képest olyan cselekményt kaptam, amely még egy YA könyvhöz is majdnem kevés. Váltott nézőpontú a regény, amely pedig kifejezetten a kedvencem, de most még ez sem volt elég - pedig Weston fejezetei mérföldekkel jobbak voltak, mint a lányé. De... véleményem szerint egy tizennyolc éves lány és egy huszonegy éves fiú nem így viselkedik. Nem igazán értem, hogy miért is kellett ezt a történetet egyetemi környezetbe helyezni? A középiskola tökéletesen megfelelt volna ehhez a színvonalhoz. A magyar borító egyébként hűen tükrözi, hogy meddig jut el a történet a két fiatal közötti testi kapcsolatban. Félreértés ne essék, külön-külön egyik felsorolt dologgal sincs bajom, de így együtt most erősen ütötték egymást az elvárásaim és a tények. Pont azért vettem ezt a könyvet a kezembe, mert "korosabbak" voltak benne a szereplők, erre tessék...

A regénybeli legtöbb párbeszéd, de még a cselekmény jelentős része is olyan szinten gyerekes és illogikus volt, hogy csak a fejemet tudtam fogni miatta, amelyet időnként felváltott a szemöldökvonogatás, a homlokráncolás (nesze neked ránctalanító szérum, most megmutathatod, hogy mit tudsz!), illetve az írónő felmenőinek sűrű emlegetése.

A lány:

Ahogy már említettem, Kiersten tizennyolc éves, az egyetemre a nagybátyja beszélte rá, miután két éven keresztül a szobájából sem volt hajlandó kimozdulni, fel kellett dolgoznia a traumát, amelyet a szülei halála okozott a számára. A lány depressziós, nehezen enged közel magához bárkit is, a barátkozás távol áll tőle. Nem meglepő, ha azt mondom, hogy a lány szűz, sőt... fokozzuk a fokozhatatlant: még csak soha meg sem csókolta senki. (Jesszumpepi! Ez most komoly? - gondoltam, miközben olvastam és most így gondolom.) De egyébként dögös, szép és hosszú vörös haja van. Ja, és egyszerű szegénykém, mint a faék.

"- Használd a liftet! - kiáltott utánam.
Szóval így ért fel előttem. A piszok. Felnéztem. Valóban, volt ott egy felirat, hogy merre kell menni a liftekhez."

A kezdésként leírt jellemzéshez képest a továbbiak mást mutatnak: Kiersten rögtön az érkezés napján könnyedén összebarátkozik a szobatársával, valamint a szobatársa unokatestvérével, Gabe-bel. És természetesen találkozik Westonnal is, akiről némi információt is sikerül begyűjtenie:

"- Ki ő?  ismételtem meg. - És mit követett el?- Megerőszakolt egy lányt - mondta Gabe. - Legalábbis ez a pletyka járja. A családja lefizette a lányt, hogy hallgasson. Akkoriban együtt jártak. A csaj kidobta, erre Weston megerőszakolta, vagy valami ilyesmi."

A második tanítási nap estéjén Kiersten - mert a nagybátyja azt tanácsolta neki, hogy csináljon valami őrültséget - meglátogatja Westont a szobájában, megcsókolja, majd a srác első invitálására, minden hezitálás és gondolkodás nélkül, elfogadja a meghívást, hogy aludjon vele. Átöltözik, bemászik a srác ágyába, beszélgetnek egy kicsit, majd mindketten álomba merülnek. Hmmm...  Itt kezdtem el erősen azon gondolkozni, hogy ez a csaj biztos kompnak készült, csak éppen nem komp-lett. Vagy pedig az írónő nézi totál gyengeelméjűnek az olvasóit ennek a "teljesen életszerű" szituációnak a történetbe foglalásával.

Kiersten tehát tudta, hogy Westont az előző évben majdnem kivágták az egyetemről, mert megerőszakolt egy lányt. Ezen információk ismeretének ellenére is teljes nyugalommal keresi fel a rovott múltú fiút a szobájában és tölti vele az éjszakát. Miért is? Mert Weston a következőket mondta:

"- Nem én tettem. - Nagyot nyelt, szeme egy pillanatra lecsukódott, majd ismét rám meredt. - A nemi erőszak? Biztos, hogy mostanra már hallottál róla. Higgy nekem."

Kiersten pedig minden további kérdezősködés nélkül el is fogadta ezt a magyarázatot. Ennyi. Tiszta ügy. Fő a bizalom és hasonló közhelyek. A lényeg, hogy legyen nálad síp, amit megfújhatsz, ha hasonló szituációba kerülnél.
Másnap reggel a lány visszaóvatoskodik a szobájába, de útközben összefut Gabe-bel, aki azonnal kitalálja, hogy merre járhatott a kis csavargó, a lány pedig a titoktartásért cserébe palacsintát süt neki reggelire.

Azt tartom magamról, hogy viszonylag könnyen ismerkedem, de bevallom, hogy ilyen gyorsan még én sem vagyok képes barátságot teremteni, az pedig eszembe sem jutna, hogy bemásszak egy vadidegen és nemi erőszakkal gyanúsított srác ágyába - mindezt két nappal az első találkozásunkat követően. Itt kezdtem el igazán azt érezni, hogy ez a regény nem nekem való lesz, de úgy gondoltam, hogy lehet még a jelenlegi álláson változtatni. Tényleg lehetett: sokkal rosszabb lett minden.

A fiú:

Az ország leggazdagabb emberének fia, aki az egyetem focicsapatának tehetséges irányítója, akinek világoskék szeme, aranyszőke haja van - és természetesen brit akcentusa. Sötét foltok is tarkítják Weston múltját, mert az öccse egy évvel korábban öngyilkos lett, az anyja pedig még korábban meghalt. A srác jelene is elég sötét, még nem ült el a nemi erőszak híre, valamint van egy komoly és egyben ritka betegsége is (erről majd egy kicsit később). Weston azért lett ET, hogy ezzel is segítse az elsősöket, bár mindenki azt hiszi, hogy ezt a feladatot büntetésként kapta.

Nagyjából ennyivel lehet jellemezni a férfi főhőst. Ja, igen, ne felejtsük el, hogy: "Amúgy nyolc, nyolc kockám van. Sokat edzek." Ez nagyon fontos információ!
Hamar rájöttem, hogy Weston sem teljesen százas.

A betegség:

Már a regény kezdete óta lehet tudni, hogy Weston beteg, komoly beteg, de a konkrét információk csak lassan érkeznek: először annyi derül ki, hogy a szíve rossz, majd az, hogy daganatos. Ekkor már ráncoltam a homlokom, és erősen ciccegtem: döntsük már el, hogy mi az a komoly baj! Mintha az írónő is ugyanezt érezte volna, ezért összerakta az eddigi tényeket: Westonnak a szívét veszélyeztető daganata van. Már majdnem a könyv végén jártam, amikor érkezett még egy kiegészítő infó: a szíve működését veszélyeztető daganat tenyérnyi nagyságú és végső stádiumú.

A kép INNEN.

A részinformációk birtokában sem tudtam hová tenni a cselekmény nagy részét, de a tények teljes ismeretét követően még értetlenebbül álltam a regény történései előtt. Miről is van szó? Weston komoly gyógyszereket szed, melyek émelygést, hányingert, gyakran hányást, szédülést és gyengeséget váltanak ki belőle. A gyógyszerek mindegyike kísérleti szer, kifejezetten neki készítették az apja által fizetett orvosok (viszont receptre írják fel neki és úgy váltja ki őket!). Westonra a nap huszonnégy órájában egy pszichológus és egy testőr vigyáz, folyamatosan dokumentálják a lelki és az egészségi állapotára vonatkozó információkat.

Erős gyógyszerek ide, rosszullét oda, a fiú keményen edz a csapattal (hiszen meg akarják nyerni a bajnokságot) és azon kívül is még napi két órát sportol (bizony, azokat a kockákat - szám szerint nyolcat - karban kell tartani). A többi olvasó véleményét olvasva úgy látom, csak én akadtam fenn azon, hogy az a srác, aki reggel hosszan és hangosan kiabálja a nagy kígyó nevét abba a bizonyos porceláncsészébe és nem bír támogatás nélkül átmenni a szobán, a nap további részében kimerítő testedzést végez. Úgy tudom, hogy ez a sport még egy egészséges embernek is megterhelő, de végül is nem kell izgulni, mert Weston kemény srác, meg sem kottyan neki pár meccs. "Még a legrosszabb napomon is jobb voltam, mint a srácok fele" - állatja magáról a fiú.

Wes műtétjének időpontja az év végére van kitűzve, de ő nem jár vizsgálatokra, mert nem akarja tudni, hogy nőtt-e daganat vagy sem. Ismét úgy érzem, hogy velem van a probléma, mert én úgy ismerem az orvosokat, hogy még sokat tesztelt és régóta alkalmazott gyógyszerek szedése esetén is időnként kíváncsiak a felírt szer hatására, és hajlamosak mindenféle vizsgálatokra küldözgetni a páciensüket. Egy végső stádiumos, ritka előfordulású daganatos betegségben szenvedő, ráadásul kísérleti gyógyszereket szedő beteg esetében fel sem merül az igény arra, hogy vizsgálják a szerek hatását. A fiú kijelentette, hogy nem akar vizsgálatokat és ezt mindenki a legnagyobb lelki nyugalommal el is fogadja. Ez így van rendjén, így logikus. Ugye szerintetek is?

A barátok:

Na, akkor térjünk vissza ahhoz a palacsinta készítős reggelhez. Gabe elárulja Kierstennek, hogy Lisa fél Mickey egértől - az ok: gyerekkori trauma, Mickey rátüsszentett a gyermek Lisára, akinek lerepült a hercegnő kalapja. Gabe történetét hallva Kiersten Mickey egér alakú palacsintát készít Lisának, aki meglátva a tányérján gőzölgő remekművet olyan pánikreakciót produkált (Lisa felpattant, a szék borult, Lisa hátrált, majd lezuttyant a konyha padlójára, stb), hogy mérgemben és nemtetszésem jeléül majdnem a sarokba vágtam a könyvet. Ó, anyám - gondoltam - vajon mi jöhet  még, ami ennél is gázabb. Kénytelen vagyok mindenkit elszomorítani, mert még ettől is van lejjebb - bár magam is nehezen tudtam elképzelni.

A kép INNEN.

Akkor nézzük az unokatestvért, Gabe-et. A srác egy tetovált punk (ó, ilyen stílusú figuráról sem olvastam mostanában - eleget). 

Amikor Kiersten az első randijára készül (ez egyébként a negyedik nap estéje) Gabe vasalja ki számára a blúzát - miközben szinte atyai tanácsokkal látja el a minden téren tapasztalatlan lányt. (Jaj, hogy mondhatok ilyet? Hiszen Kiersten már ott aludt Wes ágyában, szóval hülyeség dolgában és alukálásban már van gyakorlata.) Ha ez nem lenne elég, akkor kiderül az is, hogy Gabe szuperül tud varrni is. Hmmm... nem szégyen a házimunka iránti elkötelezettség. Szégyeljék magukat a csajok, hogy ők ezt nem tudják.
És mielőtt még valaki megkérdezné: nem, a srác nem meleg, sőt egyéjszakás kalandokra specializálódott és nem hagyja el panasz a száját a mennyiségre vonatkozóan. Szóval, Gabe ilyen, így kell elfogadni. :)

A stílus:

Miután végleg letettem arról, hogy ennyi homlokráncolás után az általam használt ránctalanító szérumnak még lehet egyáltalán bármi hatása, és már ki sem látszottam a jegyzetekkel sűrűn teleírt papírjaim alól, őszintén kíváncsi voltam a többi olvasó véleményére - mivel az enyém már úgy is véglegesnek volt tekinthető, a befolyásolás eleve ki volt zárva. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy velem valami nagyon nagy baj van, mert a rajongó értékelések egész seregével találtam szemben magam. Többen írták, hogy sírásra késztette őket a könyv - nos elárulom, hogy engem is. A különbség mindössze annyi, hogy nem a romantikus, szívet facsaró érzelmek miatt tört fel a szememből a sós víz, hanem a képtelen, végletekig bugyuta párbeszédek és a rengeteg ellentmondás miatt. Na, meg belegondoltam abba, hogy a szerző ezért a "remekműért" még pénzt is kapott, gondolom nem is keveset. Csak, hogy ne érje szó a ház elejét, mutatom az egyik "kedvenc" párbeszédem példaként, de akár a fél könyvet is beidézhetném ide.

"- (...) A Bárányka beszél, a Nagy Gonosz Farkas pedig hallgat rá.
- Mert ennek így is kell lennie. (...)
- És aztán a Bárányka kísértésbe hozza a Farkast - mondta Wes mély hangon.
- És a Farkas felülemelkedik a kísértésen - mondtam.
- A Farkas szereti a kísértéseket.
- A Farkas szeretné megnézni a filmet.
- A Báránykának abba kell hagynia a beszédet, mielőtt a Farkas elhallgattatja a fogával."

Rengeteg helyen találkoztam a következő méltatásokkal: 
- sokan dicsérték az érzelmek mélységeit bemutató leírásokat - nekem bizonyára elromlott a mélységmérőm, mert én ezt nem érzékeltem, csak a sekélyességet,
- a gyönyörű fogalmazást  - Kicsi angyalkám, te még nem olvastál gyönyörűen megírt történetet!,
- a tökéletes kifejezéseket - a kedvencem a következő: "úgy aludtam el, hogy a szája a számon volt". Nos... Kierstennel ellentétben én már sokat smaciztam, pasival is aludtam épp eleget, az érzelmek sem hiányoztak, de ilyen pozíciót eddig még nem sikerült produkálnom. Hiába no, a jó pap is holtig tanul. Miért pont én lennék a kivétel. Most éppen bőrlégzés technikáját igyekszem elsajátítani, mert szerintem anélkül kudarcot fogok vallani - még ma elkezdem a gyakorlást.

Szóval olvastam az értékeléseket és hát, öööö... egyeztettem a kiadás adatait, ISBN számokat és mindent, hogy ugyanazt a könyvet olvastuk-e, mert erős kétségeim voltak ezzel kapcsolatban. Végül csak akkor nyugodtam meg, amikor találtam még két-három, az enyémhez hasonló mondanivalójú értékelést - felsóhajtottam: talán mégsem vagyok annyira reménytelen, mégsem vagyok egyedül a világon a különvéleményemmel.

Eddig arról panaszkodtam, hogy a regény gyerekes, a szöveg logikátlan, a párbeszédek bugyuták. Na, most képzeljétek el, hogy meglepődtem, amikor ez a stílus átment erősen ezoterikusba: oldalakon keresztül sorakoztak a bölcsességek, az élet minőségére vonatkozó megállapítások, a jövővel kapcsolatos tanácsok, a leginkább önsegítő kézikönyvbe illő megjegyzések. Megint csak ellenőriztem a kiadási adatokat, a betűtípust és minden mást, mert erős volt a gyanúm, hogy a nyomdában összekevertek valamit, biztos megbolondult a gép, és ebbe a rózsaszín történetbe valahogy belekeveredett Paolo Coelho egyik könyvének pár fejezete, esetleg a Titok, vagy Erő vagy valami hasonló címmel rendelkező sikerkönyv pár lapja.

"- Talán nem látod az életed kirakójának minden egyes darabját - talán nem látsz minden lépést, amit a nagy sakkjátékos lép -, de ne feledd, hogy Ő teljes mértékben uralkodik a sakktábla felett. Egyes bábukat kiütnek vagy ellépnek velük, hogy helyet csináljanak az újaknak. Máskor azért történnek meg dolgok, mert a világ, amiben élünk, olyan, amilyen. De végül minden jóra fordul. (...) Talán a dolgoknak nem az élet tökéletességében van értelme, hanem a káoszban."

A kép INNEN.

Ha mindez még nem lenne elég, akkor a szerző megspékeli az eddigieket még
- némi angyalos tartalommal: a kórházban West egy Angela nevű nővér látja el, aki - mint később kiderül - nem is ott dolgozik és a fiún kívül senki sem találkozott vele, senki sem látta,
- a csodával határos gyógyulással: Wes tenyérnyi daganata három nap alatt kis szilva méretűre csökkent és könnyen operálhatóvá vált,
- majd egy happy end jellegű befejezéssel: a mellkasműtét után két héttel Weston már edzeni kezdett (!!!) és a kupazáró meccsen a teljes játékidőt végigjátszotta - persze csak miután a nyilvánosság előtt eljegyezte Kierstent. Az első lánykérésre egyébként még a műtét előtt, az első találkozást követő három hónapon belül sor került. Juhéé, ez ám a tempó! 

Kiegészítő információk:

Mit is mondhatnék még ezek után? Kell még egyáltalán mondanom valamit? Szerintem már eddig is eleget jártattam a számat. De van, amit nem tudok magamban tartani. A szerző az utószóban leírja, hogy van egy daganatos rokona, tehát írhatott volna ennél realisztikusabb regényt is a témáról. Hogy itt az érzelmekről van szó? Ez ellen sincs semmi kifogásom, de akkor sem elfogadható, hogy egyetlen történetben ennyi ellentmondás feszül. És engem az érzelmek sem igazán győztek meg, amolyan instant szerelemnek tűnt az egész, még a komoly problémák ellenére is.

Felmerült bennem az is, hogy látta-e egyáltalán szerkesztő a nyomdába kerülés előtt a kéziratot? De az utószóból az is kiderül, hogy a szöveg átesett a szerkesztés fázisán. Akkor meg miként maradhatott benne ennyi ordító ellentmondás, ennyi klisé és hülyeség? A választ megint csak tálcán kínálja a szerző, bár lehet, hogy a megjegyzésem rosszindulatúnak fog tűnni: a szerkesztője terhes volt, amikor ezt a szöveget ellenőrizte. Gondoljátok, hogy a hormonok miatt volt elnézőbb? Vagy esetleg mindig így szerkeszt? De mi a szerző mentsége és magyarázata erre a rengeteg ellentmondásra? Talán a hajszíne?

A végkövetkeztetés:

A legnagyobb probléma, hogy az írónő nem megfelelően rakta egymás mellé a mozaikokat: fiatal felnőttek, komoly problémák, de gyerekes viselkedés, a szűz lány, aki még soha nem smacizott és a suli bikája, aki épp csak a cölibátusi fogadalmat nem tette még le, mióta először találkozott a kis vörössel. A történet az alapoknál a leginkább sérült, ott a leggyengébb, és a logikátlanságok csak még inkább élvezhetetlenné tették számomra a regényt - mindegy, hogy melyik oldaláról nézem ezt a remekművet. A nap nagy kérdése: miért nem veszik ezt észre más olvasók?

A baráti társaságunkban van egy közös poénunk: egy másik történet egyik logikátlan eseménye után az irracionális, ésszerűtlen, értelmetlen dolgokat az imbuszkulcs kifejezéssel illetjük. Nos, ebből kiindulva ez a regény nem egy egyszerű imbuszkulcs, de nem is szerszámos láda, hanem inkább már szerelőműhely vagy barkácsáruház kategória. Felmérgesített, nagyon dühös vagyok még most is - bár most már valamivel jobb, kiadtam magamból az indulataim egy részét.

Még a szokásosnál is hosszabbra sikerült a fejtegetésem és a bizonyítgatásom, de a lényeg ugyanaz marad, mint amit már az elején is sejteni lehetett: azt a tanácsot tudom adni, hogy ezt a könyvet messziről kerüljétek el. Van a témában más, sokkal jobban megírt történet, olvassátok azokat.

Rachel Van Dyken, nem tudom, hogy ezen kívül még milyen fantasztikus történetek kerültek ki a kezed alól, de köszönöm, én azokból nem kérek! Itt és most búcsút mondunk egymásnak. Agyő!

Folytatás »

Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas (Az utolsó vérfarkas 1.)

Amikor először rápillantottam, azt éreztem, hogy akarom ezt a könyvet: a címe rögtön felkeltette a figyelmem, a borítója pedig végzetesen megigézett. A két dolog együttesen rám is ugyanolyan hatással volt, mint a Föld hűséges kísérője a főszereplő állati lényére. Beszereztem a kötetet, majd ahogy a telihold is fogyatkozásnak indul, úgy az igézet is csökkent, amint a könyv a polcomra került, de a vonzása azért megmaradt, többször nyúltam feléje, hogy belekezdjek az olvasásába, de aztán valami mindig eltántorított: biztos voltam benne, hogy ehhez a történethez hangulat kell - akkor pedig érdemes kivárni, amíg elérkezik a megfelelő pillanat. Azért szükségem volt egy kis noszogatásra is, hogy ne halogassam sokáig az ismerkedést, ezért is került fel a kötet a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás olvasásra hivatott regényei közé.

"Ember vagyok. Szörnyeteg vagyok. Ellentmondások koktélja."

Értékelés: 8/10

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 328 oldal

Fordította: Huszár András

Borító ár: 2.980,- Ft

A mű eredeti címe: The Last Werewolf
Sorozat: Az utolsó vérfarkas

Folytatás: Tallula Rising, By Blood We Life

Műfaj: urban fantasy

Jake Marlowe vérfarkas. Kétszáz évnyi életéből majd százhetvenet a szörnyetegének társaságában élt le. Egy kiruccanás alkalmával támadta meg egy lény, majd a következő holdtöltekor ő maga is átalakult. Sem az élmény, sem pedig annak következményei nem engedik Jake-et szabadulni, akit lelkileg megvisel a magány, amivel ez az átok együtt jár. Egy szervezet beavatkozásának köszönhetően pedig immár ő az utolsó, fajtája egyetlen példánya, és ő is sorra kerül majd a következő teliholdkor, amikor ismét átváltozik - mert a vadásznak a fenevad kell és nem az ember. Jake-en viszont a depresszió hatalmasodik el, végezni akar magával még mielőtt kikerekedne a Hold - még mielőtt levadásszák. Több dolog is történik egyszerre: az ellenségei manipulálják, fel akarják szítani az dühét, valamint van egy társaság, akinek élve többet ér... egy különösen lényeges ok miatt pedig immár ő maga is inkább élni akar.

"Egyes nézetek szerint a rémtettekkel nem tudunk mást tenni, mint feljegyezni őket. Tények érzések helyett. (...) Ez nagyon szép és jó, amikor a krónikás kívülről szemléli a rémtettet. Úgy viszont nem működik, ha a krónikás maga a rémtett."

Az első gondolat, amely megfogalmazódott bennem a könyv olvasása közben az volt, hogy Glen Duncan ugyanazt műveli a vérfarkasokkal, amit Anne Rice a vámpírokkal. Mit is értek ez alatt? A regény jelentős részét az átélt veszteségektől, az idő súlyától megviselt, a saját szörnylétét elfogadott, sokat látott, az élet eseményein gondolkodó főszereplő monológjai, világnézetének kifejtései teszik ki, amelyeket időnként megszakítanak mozgalmasabb események. A hangulat kissé melankolikus, a közeli és előre beharangozott végzet rányomja a bélyegét a teljes történetre, minden eseményre és reakcióra. Valószínűleg tehát, akinek Anne Rice írásai megfeküdték a gyomrát, annak Glen Duncan regénye sem fog bejönni.

"Ha behódolunk az eleve elrendeltségnek, oda leszünk láncolva a kezdet kezdetéhez. A világegyetem kezdetéhez. Minden kezdetéhez."

A kép INNEN.

Bevallom, hogy engem is befolyásoltak az olvasott értékelések, és könnyen elképzelhető, hogy a könyvvel szemben érzett kezdeti bizsergést az is csökkentette, hogy nem a legpozitívabb véleményeket olvastam a regényről. Pedig ez a könyv jó, csak valami miatt mégsem lett sokak kedvence. Az első és legnagyobb probléma szerintem, hogy az urban fantasy címke, a címben szereplő vérfarkas szó és az a néhány értékelés, amely szerelmes regényként emlegeti a történetet vakvágányra vezetett jó néhány olvasót, akik tulajdonképpen nem ezt a sztorit akarták olvasni. Pedig mindegyik jelző igaz, mert ez tényleg egy urban fantasy, egy vérfarkas sztori és egy szerelmi történet... csak éppen nem a rózsaszín fajtából. Mert ebben a történetben a vérfarkas szentháromsága így hangzik: "Dugd meg, öld meg, fald fel. Dugd, öld, fald." Ugye, hogy teljesen más, mint amit a young adult műfaj vérfarkasos történeteiben megszoktunk? Mert ez a regény az első sorától az utolsóig felnőtt kategória - minden finomkodás nélkül.

Az igaz, hogy én magam is szeretem a könnyed műfajt és kikapcsolódásnak tökéletes, de bíztam benne, hogy ez a regény mást fog adni és - összeteszem a kezem - azt kaptam tőle, amire számítottam. Annyira, de annyira örülök neki, hogy a saját fejem után mentem, végül mégis csak elolvastam ezt a könyvet - még akkor is, ha nem minden oldalát volt könnyű olvasni.

"Mindenki átesik egy olyan időszakon, amikor az élet nagy kérdésein jár az esze. Nem tart örökké."

A kép INNEN.

Nekem nagyon szimpatikus volt Jake - bár minden egyes alkalommal, amikor elolvastam a nevét egy másik Jake nevű vérfarkas jelent meg lelki szemeim előtt és ez némiképp rontotta az összhatást, de ez legyen az én problémám -, kedveltem elmélkedő, melankolikus stílusát, bűnbánatát, valamint az egyes személyek felé mutatott ragaszkodását. A főszereplő monológjai fantasztikus gondolatokat és megállapításokat tartalmaztak - a gyűjteményem majd kéttucatnyi idézettel lett gazdagabb -, amelyek hol elvarázsoltak, hol pedig rejtett utalásuk, vagy éppen nyílt humoruk ragadott magával. Voltak azonban olyan helyzetek is, amelyek még rajtam is kifogtak, és bármennyire is szeretem az elvontat, a különlegeset, meg kellett állapítanom, hogy bekezdéseket, néhány esetben oldalakat találtam teljesen feleslegesnek - ha rajtam múlt volna, nem maradtak volna a szövegben. Pont ezek miatt olvasás közben többször is elvesztettem a fonalat, néha az érdeklődésemet is az adott helyzettel szemben, és az a véleményem, hogy ezek nélkül sokkal jobban tetszett volna a regény.

Nem kedveltem viszont a dohányzás és az italfogyasztás folyamatos emlegetését a szövegben. Azzal a ténnyel nem tudok vitatkozni, hogy mindkettő fontos szerepet tölt be a történetben és nagyban hozzájárul az - engem leginkább noir stílusra emlékeztető - alaphangulathoz, de ez nekem nagyon nem jött be - talán, ha kevesebbszer tűnik fel az utalás, akkor is elérte volna a célját, de mégsem megy az agyamra az állandó hivatkozás.

"Ha választani kell, hogy én vagy a világ, akkor a világ már áshatja is a sírját."

A kép INNEN.

Éles különbséget éreztem - és ez bizony néha összezavart - a szépirodalmi igényességgel megfogalmazott, idegen szavakkal, kifejezésekkel tarkított, hosszan kígyózó mondatok, festőecset és vászon után kiáltó gyönyörű leírások, terjengősen megfogalmazott filozofikus fejtegetések, illetve az elég gyakran felbukkanó trágár kifejezések, megnyilvánulások között. Végül azzal zártam le a magammal vívott csatát, hogy Jake ilyen: ember és állat is egyben. Amíg az egyiket a világot mozgató kérdések és magyarázatok, valamint az ezeken való elmélkedés, az élet szépsége és az elmúlás érdekli, addig a másikat az ösztön irányítja, fő jellemzője a nyers megfogalmazás, az érzelmek - helyenként - durva kinyilvánítása.

Beszéljünk egy kicsit a romantikáról, mert bizony az állati oldala és a depressziós emberi mivolta mellett Jake-ben rengeteg érzelem van. Közvetve jelenlegi - a regény elején jellemző - állapotát is a szerelemnek tulajdoníthatjuk, majd pedig szintén a romantikus érzelmek lesznek azok, amelyek kirántják őt ebből a gödörből, adnak újra értelmet az életének. Ez teszi kerekké és egésszé a történetet, bár az is tény, hogy pont a második szerelem kivirágzását tartottam a regény legunalmasabb részének, de az, amerre emiatt kanyarodott a történet - főleg a befejezés -, nagyon tetszett. Vannak érzelmek - nem is kevés - ebben a regényben, de még több benne a nyílt szexualitás, amely Jake egyedüli mozgató rúgója magányos életében, valamint a vérfarkaslét legalapvetőbb velejárója.

"Kétszáz év után mit számít még néhány nap? De nem, a világegyetem már csak olyan, hogy évtizedeken át tök méltányos, aztán egyik napról a másikra zéró toleranciát hirdet."

A kép INNEN.

Olyan könyv ez, amely egy ellentmondásos szereplő ellentmondásokkal teli életét írja le. Olyan regény, amely vagy tetszik neked, mert megragad a hangulata, vagy nagyon utálni fogod, mert a stílusa kiakaszt. Megosztó, ellentmondásos, ambivalens: pont, mint a főszereplő két oldala, az állati és az emberi. Tetszett? Nem maradéktalanul. Viszont megérintett valamit a lelkemben, olvasás közben közel éreztem magamhoz a Holdat és általa okozott hatásokat, a következményeket. Most ugyan visszateszem a polcra, de biztosan tudom, hogy le fogom még onnan emelni.

A történet részben lezárt, a kötet önállóan is élvezhető, de a nyitott szálak magukban hordozzák a folytatás lehetőségét. Van is folytatás - eredeti nyelven. Magyarul? Figyelembe véve a nem túl kedvező olvasói fogadtatást, nem hiszem, hogy számíthatunk rá.

Ha nem olvastál még más vérfarkasos könyvet, akkor ezt felejtsd el és keress mást, amivel megalapozod a témában az ismereteidet.
Ha eddig csak erősen romantikus vérfarkasok rózsaszín cukormázas történetei akadtak a kezedbe, akkor gyorsan tedd vissza a polcra ezt a regényt, mert csalódást fog okozni.
Ha viszont bírod a világ és a lélek nagy kérdéseiről szóló, helyenként akcióval tarkított filozofálgatásokat, ha mindezek mellett nem akasztanak ki a trágár kifejezések, akkor ez a te könyved.

Engedd, hogy a Hold változása rád is hatással legyen! Éld át, hogy milyen is vérfarkasnak, egy kétszáz éves, magányos vérfarkasnak lenni, aki felett részben az állati fele uralkodik, de a legtöbb helyzetben mégis határozottan emberként viselkedik.

Folytatás »

Mike és Rachel Grinti: Karmok

A tizenkét éves Emmát és családját nagy veszteség éri: a nővére, Helena eltűnik. A fiatal lányt keresi a rendőrség, de nem akadnak a nyomára, majd a család magánnyomozót bérel fel, de ezzel is csak a házukat és a megélhetésüket biztosító éttermüket veszítik el – a hiányzó családtagot senki sem találja. Emmáék ezért kénytelenek a varázserdő melletti lerobbant lakókocsiparkba – különféle Szerzetek, mindenféle lények közé – költözni. A család által kiszemelt lakókocsi azonban már foglalt, abban lakik Jack, a félszemű, varázstalan kandúr, aki azonban macskavarázst nélkülözve sem éppen veszélytelen jószág. Jacknek van egy terve, amivel mind a ketten, Emma és ő is jól járnának, de ehhez a lánynak sok veszélyt kell vállalnia és a siker még így sem garantált…

Értékelés: 6/10

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 208 oldal

Fordította: dr. Sámi László

Borító ár: 2.680,- Ft

A mű eredeti címe: Claws

Műfaj: gyermek, ifjúsági

A történet félig a valóság és félig mese, Emma ugyan ember, de a világ, amiben él, hemzseg a mesékből oly jól ismert lényektől: vannak itt gyerekekre vadászó boszorkányok, elismerésre és társaságra vágyó hárpiák, békés nagák – akarom mondani coatlok, mert mégiscsak az amerikai kontinensen vagyunk –, buta, de erőszakos trollok, titkokra vadászó kémpatkányok és persze csalafinta, az emberi hiszékenységet a végletekig kihasználó tündérek. A legkülönösebb lények azonban a macskák, akik nem éppen azonosak a mi általunk is ismert házi kedvencekkel, hanem maguk is afféle Szerzetek, varázslények – ugyanakkor bizonyos helyzetekben nagyon is macskásan viselkednek.

„Háziállatnak titulálni egy macskát csaknem akkora sértésnek minősült, mint kijelenteni, hogy Emma szülei őt csak házi kedvencként tartják. Csak hát, annyira sokkal kisebb volt a többi Szerzetnél, még ha tudott is beszélni.”

Jack, a félszemű cicus hatalmas bűnt követett el – megölte a Falkaszívet, aki birtokolja és a falka számára biztosítja a macskavarázst –, ezért elvesztette a varázserejét, a falka többi tagja, pedig az elkövetett tettéért cserébe őt akarja megölni. A kétségbeesett, tizenkét éves lány pont megfelelő számára a tervei kivitelezéséhez, ezért elhozza számára a Falka szívét, amellyel Emma összeolvad, eggyé válik, és amelynek következményeként hirtelenjében emberként kell irányítania egy egész falkányi macskát, meg kell tanulnia a macskavarázs alkalmazásának minden csínját-bínját, és persze el kell indulni a nyomokon, amelyek a nővéréhez vezetnek.

„A macskavarázs nem holmi olcsó trükk. Nem csak elhiteti az emberekkel, hogy másképp nézel ki, és nem veszi rá őket, hogy szeressenek. Az tündérmágia. A macskák csak a valós dolgokkal törődnek, és minket csöppet sem érdekel, hogy ki szeret minket, és ki nem.”

coatl (A kép INNEN.)

Ez a regény egy ifjúsági történet és nem is akar több lenni, tökéletesen passzol az ajánlott korosztály igényeihez és elvárásaihoz. A kiadó tíz éves kortól ajánlja a történet olvasását, a cselekmény pedig ennek megfelelően épül fel: kellően mesés és fordulatos, de a történetvezetés nem túlzottan csavaros, a terjedelmét pedig leginkább rövidnek mondanám. Felnőttként nem lettem a történet rajongója, de biztosra veszem, hogy a főszereplővel azonos korosztályba tartozó olvasókat képes lesz maradéktalanul elvarázsolni a regény. Miért gondolom így? Mert számukra a gyerekekre vadászó boszorkány vagy a támadó troll sokkal rémisztőbb, a tündérek csalfa bűbája hihetőbb, a macskavarázs sokkal mágikusabb, a kalandok sora lényegesen szórakoztatóbb lesz – a mesés elemek és a különleges fordulatok igazából nekik szólnak. Könnyen azonosulni tudnak Emmával, akinek döntenie kell a nővére megmentése, illetve a szülői szabályoknak való megfelelés között, ugyanakkor ő az a lány, akinek legjobb barátja és segítője egy beszélő macska, és akinek életét lassanként áthatja a világot mozgató varázs.

„Egy macska sem igazán macska a varázsereje nélkül (...).”

Ez akár a macskavarázs megjelenése is lehetne.
(A kép INNEN.)

Nagyon tetszett, hogy minden fejezet elején található egy rövid felvezetés, egy részlet a CragWiki.org (valójában cragwiki.com) oldalról, amely arra hivatott, hogy az olvasó részletesebben megismerje azt a világot, amelyben a történet játszódik. Érdekesség, hogy maga az oldal egyébként tényleg létezik, a szerzők kifejezetten a regény miatt hozták létre és töltötték fel tartalommal.

Aranyos és kedves történet a kalandok sorába ágyazott lényeges dolgokról: a testvéri szeretet erejéről, a család összetartozásának fontosságáról, a jellemek és elvárások közötti különbségekről, a másik, ismeretlen és tiltott világ vonzásáról, a barátság szükségességéről és persze a varázslat fontosságáról. Mesebeli lényekkel teli varázslatos történet fiataloknak és talán kicsivel – éppen csak valamivel – idősebbeknek is. Ami nagyon fontos: a regény önálló történet, nem pedig egy sorozat kezdő darabja, bátran adható tehát a gyerekek kezébe.

Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Polcra került - 2014. október

Valamiért úgy gondoltam, hogy ebben a hónapban visszafogtam magam, de aztán kiderült, hogy mégsem. Legalábbis az alábbi lista ezt mutatja - amelynek a hosszúságán egyébként magam is meglepődtem. Ha másra nem is, de erre kifejezetten jók ezek az összesítő bejegyzések: szembesítenek a saját memóriámban kialakult hézagokkal és a gyengeségemmel, amely a könyvek iránti vonzalmamat jelenti.

Hol van a "probléma" forrása? Mindenképpen ott keresendők az alapvető magyarázatok, hogy még a múlt hónapban - vagy még korábban - előrendeltem könyveket, amelyek hipp-hopp, egyszer csak itt teremtek és észrevétlenül gyarapították a beszerzéseim listáját. Szóval így jártam. :)

Igyekeztem valamiféle csoportosítás szerint rendezni a havi zsákmányt, de felhívom a figyelmet arra, hogy a rendszerezésben nem biztos, hogy mindenki meglátja a rendszert - én viszont látom és eszerint tálalom az információkat.

Kezdetben volt a sci-fi... Azaz ez volt az a rendelés, amelynek az előző hónapról átcsúszott a kiszállítása. Mosolyogtam is magamban, amikor a kezembe fogtam a drágáimat, mert mostanában nem igazán sok sci-fi könyvet olvasok, sorban állnak a polcomon és várakoznak a sorukra, de azért sikerült rögtön hármat is beszereznem az új megjelenésekből.

John Scalzi regényeit imádom és miután a Vének háborúja sorozat külföldi megjelenéseit sikeresen beértük, így érdeklődve fordultam a szerző újabb kötete, a Bezárt elmék felé. Jeff VanderMeer Déli-végek trilógiájának előző köteteit recenziós példányokként olvastam, de időhiány miatt e befejező részt már nem mertem bevállalni, ugyanakkor annyira felkeltették a kíváncsiságom (feldühítettek?) a korábbiakban olvasottak, hogy a Fantomfény című kötet tartalmát mindenképpen meg kell ismernem. Andy Weir A marsi című regényéről csak felmagasztaló értékeléseket olvastam és hát... nem tudtam neki ellenállni. Még nem olvastam, de úgy érzem, hogy jól döntöttem, amikor a vásárlás mellett tettem le a voksom.

Amikor a Fumax Kiadó bejelentette, hogy Mark Lawrence új trilógiájának kezdő kötetét dedikálással is meg lehet vásárolni, akkor szinte azonnal - Szirmocska barátnőm közreműködésével - elő is rendeltem a Bolondok hercege című regényt. Nos, ez a rendelés is ebben a hónapban futott be. A könyv egyébként nagyon igényes, a dedikálás kivitelezése úgyszintén példaértékű - bevallom, szinte bizsereg az ujjam, hogy írjak egy összehasonlító bejegyzést a számozott példányok és a dedikálások minőségéről.

Még egy dedikált példányt tudhattam ebben a hónapban a magaménak, méghozzá Benyák Zoltánnak köszönhetően, aki volt olyan kedves és elküldte a részemre a Csavargók dala egyik példányát. A regénybe éppen csak belekezdtem, a véleményemre még várni kell valamennyit, de az biztos, hogy írok majd róla.

A könnyed olvasmányok mostanában egyre többet kopogtatnak az ajtómon és én be is engedem őket, mert különböző okok miatt van is rájuk igényem, egyszerűen jól esik olvasni őket - bár a kapott élménnyel nem mindig vagyok elégedett. Emma Chase általam olvasott első regénye, a Behálózva engem is behálózott és alig bírtam kivárni a folytatás, a Fejvesztve megjelenését, na és a kiszállítását. Ezek után nem okozok nagy meglepetést azzal a kijelentésemmel, hogy már el is olvastam az aprócska regényt és a véleményem is lekopácsoltam róla.

Samantha Young Dublin Street című könyvét egy molyocskától vettem, csak úgy, első felindulásból. Az olvasáson túl vagyok, de még nem fejtettem ki bővebben a regénnyel kapcsolatos érzéseim - majd még eldöntöm, hogy akarom-e, mert nem igazán érzem különlegesnek a történetet. Sarah McLean A csábítás kilenc szabálya az előző kötettel együtt érkezett hozzám, de még nem mélyedtem bele. Ami késik... 

Rainbow Rowell Eleanor és Park című regényéről annyi, de annyi jót olvastam róla, hogy fel is került rögtön a kívánságlistámra, majd egy akció miatt a kosaramba és - micsoda csoda - már az olvasáson is túl vagyok. A történet és a kivitelezés is egyedi, végre valami más, mint amit eddig megszoktam. Lesz majd róla véleményem, csak még némi időre van szükségem hozzá.

Az ekultura.hu oldalon továbbra is ott sorakoznak - ha nem is a tavalyi évben megszokott gyakorisággal, hanem valamivel ritkábban - a könyvekről írt értékeléseim. Ebben a hónapban is érkeztek hozzám könyvek, amelyekről később majd az ekultura.hu oldalán, illetve azt követően itt, a blogom is olvashattok. 

Robin LaFevers első története, a Gyilkos kegyelem nagyon tetszett, ezért nem volt kérdés, hogy folytatom a sorozatot. A Sötét diadal megérkezett hozzám, már olvastam, a véleményformálás folyamatban van. Jennifer L. Armentrout Luxen sorozatának kötetei hullámzó érzéseket váltottak ki bennem: az egyik nagyon tetszett, a másik kevésbé. A harmadik kötet, az Opál nagyon érdekel, hamarosan olvasni is fogom. Kathy Reichs már a felnőtteknek szóló könyveivel is belépett a kedvenc íróim közé, de nagyon tetszett az is, ahogy a fiataloknak szóló történetét tálalta. A Kincsvadászok a Virals sorozat második része és már nagyon várom, hogy elmélyedjek a kalandban, a nyomozásban. Befejezéséhez érkezett Ann Aguirre Razorland-trilógiája, a Horda eseményeivel kerekké válik majd a történet, amelyre szintén kíváncsi vagyok. Jaj, azt sem tudom, hogy melyik kötetet olvassam először. De ezen nem is nekem kell gondolkoznom, majd eldönti a főszerkesztőm. :)

Ha jól számolom, akkor ez tizenhárom kötet. Hmm... mondom én, hogy nem számítottam ennyire. Biztos vagyok benne, hogy a könyvek vonzzák a többi könyvet és ezek csak úgy besurrantak az ajtón és felugrottak a polcra. Ugye szerintetek is ez történt? :D

Folytatás »