Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas (Az utolsó vérfarkas 1.)

Amikor először rápillantottam, azt éreztem, hogy akarom ezt a könyvet: a címe rögtön felkeltette a figyelmem, a borítója pedig végzetesen megigézett. A két dolog együttesen rám is ugyanolyan hatással volt, mint a Föld hűséges kísérője a főszereplő állati lényére. Beszereztem a kötetet, majd ahogy a telihold is fogyatkozásnak indul, úgy az igézet is csökkent, amint a könyv a polcomra került, de a vonzása azért megmaradt, többször nyúltam feléje, hogy belekezdjek az olvasásába, de aztán valami mindig eltántorított: biztos voltam benne, hogy ehhez a történethez hangulat kell - akkor pedig érdemes kivárni, amíg elérkezik a megfelelő pillanat. Azért szükségem volt egy kis noszogatásra is, hogy ne halogassam sokáig az ismerkedést, ezért is került fel a kötet a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás olvasásra hivatott regényei közé.

"Ember vagyok. Szörnyeteg vagyok. Ellentmondások koktélja."

Értékelés: 8/10

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 328 oldal

Fordította: Huszár András

Borító ár: 2.980,- Ft

A mű eredeti címe: The Last Werewolf
Sorozat: Az utolsó vérfarkas

Folytatás: Tallula Rising, By Blood We Life

Műfaj: urban fantasy

Jake Marlowe vérfarkas. Kétszáz évnyi életéből majd százhetvenet a szörnyetegének társaságában élt le. Egy kiruccanás alkalmával támadta meg egy lény, majd a következő holdtöltekor ő maga is átalakult. Sem az élmény, sem pedig annak következményei nem engedik Jake-et szabadulni, akit lelkileg megvisel a magány, amivel ez az átok együtt jár. Egy szervezet beavatkozásának köszönhetően pedig immár ő az utolsó, fajtája egyetlen példánya, és ő is sorra kerül majd a következő teliholdkor, amikor ismét átváltozik - mert a vadásznak a fenevad kell és nem az ember. Jake-en viszont a depresszió hatalmasodik el, végezni akar magával még mielőtt kikerekedne a Hold - még mielőtt levadásszák. Több dolog is történik egyszerre: az ellenségei manipulálják, fel akarják szítani az dühét, valamint van egy társaság, akinek élve többet ér... egy különösen lényeges ok miatt pedig immár ő maga is inkább élni akar.

"Egyes nézetek szerint a rémtettekkel nem tudunk mást tenni, mint feljegyezni őket. Tények érzések helyett. (...) Ez nagyon szép és jó, amikor a krónikás kívülről szemléli a rémtettet. Úgy viszont nem működik, ha a krónikás maga a rémtett."

Az első gondolat, amely megfogalmazódott bennem a könyv olvasása közben az volt, hogy Glen Duncan ugyanazt műveli a vérfarkasokkal, amit Anne Rice a vámpírokkal. Mit is értek ez alatt? A regény jelentős részét az átélt veszteségektől, az idő súlyától megviselt, a saját szörnylétét elfogadott, sokat látott, az élet eseményein gondolkodó főszereplő monológjai, világnézetének kifejtései teszik ki, amelyeket időnként megszakítanak mozgalmasabb események. A hangulat kissé melankolikus, a közeli és előre beharangozott végzet rányomja a bélyegét a teljes történetre, minden eseményre és reakcióra. Valószínűleg tehát, akinek Anne Rice írásai megfeküdték a gyomrát, annak Glen Duncan regénye sem fog bejönni.

"Ha behódolunk az eleve elrendeltségnek, oda leszünk láncolva a kezdet kezdetéhez. A világegyetem kezdetéhez. Minden kezdetéhez."

A kép INNEN.

Bevallom, hogy engem is befolyásoltak az olvasott értékelések, és könnyen elképzelhető, hogy a könyvvel szemben érzett kezdeti bizsergést az is csökkentette, hogy nem a legpozitívabb véleményeket olvastam a regényről. Pedig ez a könyv jó, csak valami miatt mégsem lett sokak kedvence. Az első és legnagyobb probléma szerintem, hogy az urban fantasy címke, a címben szereplő vérfarkas szó és az a néhány értékelés, amely szerelmes regényként emlegeti a történetet vakvágányra vezetett jó néhány olvasót, akik tulajdonképpen nem ezt a sztorit akarták olvasni. Pedig mindegyik jelző igaz, mert ez tényleg egy urban fantasy, egy vérfarkas sztori és egy szerelmi történet... csak éppen nem a rózsaszín fajtából. Mert ebben a történetben a vérfarkas szentháromsága így hangzik: "Dugd meg, öld meg, fald fel. Dugd, öld, fald." Ugye, hogy teljesen más, mint amit a young adult műfaj vérfarkasos történeteiben megszoktunk? Mert ez a regény az első sorától az utolsóig felnőtt kategória - minden finomkodás nélkül.

Az igaz, hogy én magam is szeretem a könnyed műfajt és kikapcsolódásnak tökéletes, de bíztam benne, hogy ez a regény mást fog adni és - összeteszem a kezem - azt kaptam tőle, amire számítottam. Annyira, de annyira örülök neki, hogy a saját fejem után mentem, végül mégis csak elolvastam ezt a könyvet - még akkor is, ha nem minden oldalát volt könnyű olvasni.

"Mindenki átesik egy olyan időszakon, amikor az élet nagy kérdésein jár az esze. Nem tart örökké."

A kép INNEN.

Nekem nagyon szimpatikus volt Jake - bár minden egyes alkalommal, amikor elolvastam a nevét egy másik Jake nevű vérfarkas jelent meg lelki szemeim előtt és ez némiképp rontotta az összhatást, de ez legyen az én problémám -, kedveltem elmélkedő, melankolikus stílusát, bűnbánatát, valamint az egyes személyek felé mutatott ragaszkodását. A főszereplő monológjai fantasztikus gondolatokat és megállapításokat tartalmaztak - a gyűjteményem majd kéttucatnyi idézettel lett gazdagabb -, amelyek hol elvarázsoltak, hol pedig rejtett utalásuk, vagy éppen nyílt humoruk ragadott magával. Voltak azonban olyan helyzetek is, amelyek még rajtam is kifogtak, és bármennyire is szeretem az elvontat, a különlegeset, meg kellett állapítanom, hogy bekezdéseket, néhány esetben oldalakat találtam teljesen feleslegesnek - ha rajtam múlt volna, nem maradtak volna a szövegben. Pont ezek miatt olvasás közben többször is elvesztettem a fonalat, néha az érdeklődésemet is az adott helyzettel szemben, és az a véleményem, hogy ezek nélkül sokkal jobban tetszett volna a regény.

Nem kedveltem viszont a dohányzás és az italfogyasztás folyamatos emlegetését a szövegben. Azzal a ténnyel nem tudok vitatkozni, hogy mindkettő fontos szerepet tölt be a történetben és nagyban hozzájárul az - engem leginkább noir stílusra emlékeztető - alaphangulathoz, de ez nekem nagyon nem jött be - talán, ha kevesebbszer tűnik fel az utalás, akkor is elérte volna a célját, de mégsem megy az agyamra az állandó hivatkozás.

"Ha választani kell, hogy én vagy a világ, akkor a világ már áshatja is a sírját."

A kép INNEN.

Éles különbséget éreztem - és ez bizony néha összezavart - a szépirodalmi igényességgel megfogalmazott, idegen szavakkal, kifejezésekkel tarkított, hosszan kígyózó mondatok, festőecset és vászon után kiáltó gyönyörű leírások, terjengősen megfogalmazott filozofikus fejtegetések, illetve az elég gyakran felbukkanó trágár kifejezések, megnyilvánulások között. Végül azzal zártam le a magammal vívott csatát, hogy Jake ilyen: ember és állat is egyben. Amíg az egyiket a világot mozgató kérdések és magyarázatok, valamint az ezeken való elmélkedés, az élet szépsége és az elmúlás érdekli, addig a másikat az ösztön irányítja, fő jellemzője a nyers megfogalmazás, az érzelmek - helyenként - durva kinyilvánítása.

Beszéljünk egy kicsit a romantikáról, mert bizony az állati oldala és a depressziós emberi mivolta mellett Jake-ben rengeteg érzelem van. Közvetve jelenlegi - a regény elején jellemző - állapotát is a szerelemnek tulajdoníthatjuk, majd pedig szintén a romantikus érzelmek lesznek azok, amelyek kirántják őt ebből a gödörből, adnak újra értelmet az életének. Ez teszi kerekké és egésszé a történetet, bár az is tény, hogy pont a második szerelem kivirágzását tartottam a regény legunalmasabb részének, de az, amerre emiatt kanyarodott a történet - főleg a befejezés -, nagyon tetszett. Vannak érzelmek - nem is kevés - ebben a regényben, de még több benne a nyílt szexualitás, amely Jake egyedüli mozgató rúgója magányos életében, valamint a vérfarkaslét legalapvetőbb velejárója.

"Kétszáz év után mit számít még néhány nap? De nem, a világegyetem már csak olyan, hogy évtizedeken át tök méltányos, aztán egyik napról a másikra zéró toleranciát hirdet."

A kép INNEN.

Olyan könyv ez, amely egy ellentmondásos szereplő ellentmondásokkal teli életét írja le. Olyan regény, amely vagy tetszik neked, mert megragad a hangulata, vagy nagyon utálni fogod, mert a stílusa kiakaszt. Megosztó, ellentmondásos, ambivalens: pont, mint a főszereplő két oldala, az állati és az emberi. Tetszett? Nem maradéktalanul. Viszont megérintett valamit a lelkemben, olvasás közben közel éreztem magamhoz a Holdat és általa okozott hatásokat, a következményeket. Most ugyan visszateszem a polcra, de biztosan tudom, hogy le fogom még onnan emelni.

A történet részben lezárt, a kötet önállóan is élvezhető, de a nyitott szálak magukban hordozzák a folytatás lehetőségét. Van is folytatás - eredeti nyelven. Magyarul? Figyelembe véve a nem túl kedvező olvasói fogadtatást, nem hiszem, hogy számíthatunk rá.

Ha nem olvastál még más vérfarkasos könyvet, akkor ezt felejtsd el és keress mást, amivel megalapozod a témában az ismereteidet.
Ha eddig csak erősen romantikus vérfarkasok rózsaszín cukormázas történetei akadtak a kezedbe, akkor gyorsan tedd vissza a polcra ezt a regényt, mert csalódást fog okozni.
Ha viszont bírod a világ és a lélek nagy kérdéseiről szóló, helyenként akcióval tarkított filozofálgatásokat, ha mindezek mellett nem akasztanak ki a trágár kifejezések, akkor ez a te könyved.

Engedd, hogy a Hold változása rád is hatással legyen! Éld át, hogy milyen is vérfarkasnak, egy kétszáz éves, magányos vérfarkasnak lenni, aki felett részben az állati fele uralkodik, de a legtöbb helyzetben mégis határozottan emberként viselkedik.

Posted in: 8 pontos,Agave Könyvek,alakváltó,Az utolsó vérfarkas,Csökkentsd a várólistádat 2014,Glen Duncan,könyvértékelés,urban fantasy,vámpír