John Scalzi: Zoë története (Vének háborúja 4.)

John Scalzi írásai a sci-fi műfaján belül azt a stílust testesítik meg a számomra, amely egyszerre könnyeden szórakoztató, humoros, élvezetes és mégis jól átgondolt, összetett, illetve csavaros, ha kell, akkor pedig meglepetésekkel teli - számomra a leginkább kedvelt egyveleg, amelyet bármikor szívesen olvasok. A Zoë történetét különösen érdekes volt olvasni, hiszen jelentősen különbözik a sorozat többi részétől: nem új kalandok nyomába eredtem, amikor kézbe vettem, hanem Az utolsó gyarmat történéseit élhettem át újra, csak ezúttal nem John Perry, hanem Zoë szemszögéből.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 320 oldal
Borító ár: 3.280,- Ft
A mű eredeti címe: Zoë's Tale
Fordította: Farkas István
Sorozat: Vének háborúja
Előzmény:
1.) Vének háborúja
2.) Szellemhadtest
3.) Az utolsó gyarmat
Folytatás:
5.) A lázadás hangjai
6.) Árnyékszövetség
Műfaj: sci-fi
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
E-könyvben is kapható: www.dibook.hu

Zoë története - és most nem a regényről beszélek, hanem egy fiatal lány életéről - nem egészen mindennapi. A sorozat előző köteteiben már olvastam róla és az életútja lassan összeállt az apró mozaikokból, amelyeket összecsipegettem. A lány biológiai apja azzal, hogy tudatot adott az obinoknak, az emberiség árulójává vált, ugyanakkor az Obin úgy tekint rá, mintha az istenük lenne - illetve csak volt, mert ugye az élet múlandó. Helyette azonban minden tiszteletük és imádatuk Zoë felé irányul - ahogy a kíváncsiságuk is. Amikor John Perry és Jane Sagan örökbe fogadja az árván maradt gyereket és letelepednek, a lány testőréül szegődött két obin - Apacuka és Fundaluka - követi őket a Huckleberry-re, hogy a fiatal lánnyal együtt tapasztalják meg és éljék át a tudatosság csodáját. Amikor a két exkatona elfogadja az új gyarmat alapításával és kormányzóságával járó feladatot, Zoë és a testőrök is velük tartanak.

"... a legtöbb esetben megszületsz egy gyarmaton, élsz egy gyarmaton, meghalsz egy gyarmaton, a kísérteted pedig ott marad, és idegesíti a leszármazottaidat ugyanazon a gyarmaton."

Jó néhány másik kritikában olvastam azt, hogy ez a rész nem hozza azt a színvonalat, amelyet a sorozattól elvártak az olvasók és idegesítette őket Zoë tinilányos hisztije. Nos, a sci-fi műfaján kívül mást nem nagyon ismerők és a fiatalkori problémákat a saját emlékeik közül kitörlők számára  - is - üzenem, hogy semmi baja ennek a történetnek. Igazából Az utolsó gyarmat eseményei bőven tartalmaztak annyi lyukat, amely ugyan nem befolyásolta az adott mű élvezetét, de azért igényelte a kiegészítést, és erre a Zoë története kifejezetten alkalmas - úgy is mondhatnám, hogy a két kötet adja azt a kerek egészet, amelytől a végén minden lépés és cselekmény érthetővé válik. 

A kép INNEN.

Zoë pedig... Zoë egy tinilány és bár hozza a kamaszokra jellemző viselkedési formákat, ettől válik igazán hitelessé a karaktere, de megjegyzem, hogy egyáltalán nem tekinthető hisztisnek. Aki mégis így gondolja, annak tudok ajánlani olyan YA regényt, amelyet elolvasva meg fogja változtatni a Zoë-val kapcsolatban korábbiakban kialakított véleményét. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a tinifiúk is hisztisek, csak ők másként, de attól még nem tűnnek kevésbé elviselhetőnek - és erre kapunk is példát a regényben. Részemről megemelem a kalapom a szerző előtt, aki ennyire hitelesen formálta meg egy fiatal lány karakterét, gondolatait, viselkedését, vagyis mindent, ami csak kell ahhoz, hogy ez a regény élvezhető legyen. Főleg, hogy nem csak a karakteren, de az egész könyv stílusán érezhető, hogy itt most más a helyzet, más a főszereplő - ahogy a köszönetnyilvánításban is elhangzik, ez nem volt egyszerű menet, de örülök neki, hogy ennyire jól sikerült a kivitelezés.

"Úgy döntöttem, nem merengek el azon, hogy az életem jelentős része fajok közötti egyezmény tárgya."

A gyarmatok elpusztítása. (forrás)

Tizenöt évesen átélni azt, hogy egy teljesen idegen bolygón kell megvetni a lábad és előkészíteni a helyet a később érkezők számára, bizony nem egyszerű feladat - ehhez mindenképpen barátokra van szükség. Zoë pedig barátokat szerez: egy barátnőt, egy barátot és egy fiút, aki iránt romantikus érzelmeket is táplál. Pontosan azért, mert most egy fiatal lány a főszereplő máshol van a történet súlypontja: bár a Roanoke helyzete, a telepesek problémái sok mindent befolyásolnak, de fontos helyet foglalnak el a kötetben az érzelmek, a kamaszkori problémák, szárnypróbálgatások és - mivel ez elkerülhetetlen - a veszteségek.

Különösen azért emelem ezt ki, mert míg Az utolsó gyarmat olvasása közben egyáltalán nem éreztem, hogy Enzo ennyire fontos szereplő lett volna - bevallom, hogy nem is nagyon emlékeztem rá -, addig ebben a részben gyakorlatilag főszereplővé lépett elő. Mindezek mellett azonban Zoë tisztában van különleges és egyedi helyzetével, vagyis azzal, hogy az ő élete sokkal fontosabb, mint egy egyszerű tinilányé, és most azt is megtapasztalhattam, hogy miként is használja ki ezt a - nem is annyira - rejtett kártyáját. Részemről érdekes volt megismerni az eseményeknek ezt az oldalát is.

Gamerán (A kép INNEN.)

Elképzelhetően jól jártam azzal is, hogy nem közvetlenül Az utolsó gyarmat olvasása után vettem a kezembe a regényt, mert talán így jobban tudtam értékelni a kötet által adott élményt - éljenek az elvonási tünetek! -, nem voltak annyira ismerősek az események - ugyanakkor néhány alkalommal úgy éreztem, hogy ez pont ugyanannyi hátrányt is jelent.

Mindegy is, mert a lényeg az, hogy tetszett, választ kaptam mindenre, amire az előző kötetben még nem sikerült, élveztem a szerző jellegzetes humorát, a történet könnyedségét és egyben komolyságát. Nagyon jó, utánozhatatlan és kihagyhatatlan része ez a kötet a sorozatnak - a nézőpont és az élmény kicsit más ugyan, de ettől csak érdekesebbé válik az egész.

Hiányozni fog ez a sorozat, ha egyszer - az ígértek szerint még 2015-ben - véget ér. Kénytelen leszek újraolvasni. :)

Posted in: 10 pontos,Agave Könyvek,John Scalzi,könyvértékelés,sci-fi,Vének háborúja