Cora Carmack: Szerepváltás (Szakítópróba 3.)

Furcsa ellentmondás feszül bennem, mert bár vannak időszakok, amikor kifejezetten jól esik a romantikus regények olvasása és úgy érzem, hogy éppen ilyen műfajú történetekre van szükségem, de valamiért mégis - néha talán túlzott mértékben is - kritikusan állok ezekhez a regényekhez. Miért? Mert ugye ami az előnyük, az a hátrányuk is: a végkifejlet nem hagy túl sok kétséget, és ha az események, illetve a stílus nem ad valami különlegeset, akkor az élmény eléggé mulandóra sikerül - hozzáteszem, hogy a számomra. Mindezek mellett pedig, ha az agyamra megy valamelyik szereplő, vagy felfedezek valami logikai hibát a regényben - mert, ha a cselekmény nem éppen csavaros, akkor legalább a részletekre figyeljen már oda a szerző -, akkor aztán jaj annak a szerencsétlen irománynak, ami a kezeim közé kerül, netán még éppen nem megfelelő hangulatomban is talál.

Na, egy ilyen bevezető után aztán nehéz bárkinek is elképzelni, hogy vajon erről a regényről mit gondolhatok, ezért nem is tartom magamban a véleményem.

Értékelés: 7/10

Kiadó: Content 2 Connect

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 320 oldal

Fordította: Lukács Andrea

Borító ár: 2.990- Ft

A mű eredeti címe: Finding it

Sorozat: Szakítópróba
Előzmény: Szakítópróba, Színjáték
+ extra fejezetek a Szakítópróba regényhez

Folytatás: Összpróba
Műfaj: romantikus, new adult

A regény e-könyvként is megvásárolható.

Kelsey a főiskolát követően nem találja otthon a helyét, ezért úgy dönt, hogy az apja hitelkártyája társaságában Európába utazik és éli a fiatalok gondtalan életét: bulizik, ismerkedik, világot lát és igyekszik felejteni, feldolgozni a múlt történéseit, a jelen problémáit. A fejében és a lelkében uralkodó zűrzavart azonban sem a bulizás, sem az alkohol, sem pedig az egyéjszakás kalandok nem képesek elűzni vagy helyre tenni. Az egyik budapesti romkocsmában azonban felfigyel egy férfira, aki minden eddigi partnerénél jobban felkelti a lány figyelmét - leginkább azzal, hogy az idegen nem akar rögtön az ágyába bújni. Néhány véletlen találkozást követően Hunt rábeszéli Kelsey-t arra, hogy utazzanak együtt, és a bulizás, az ital helyett válassza inkább a kalandot. Hunt segítségével Kelsey felfedezi az élet és személyiségének eddig rejtett oldalát, ugyanakkor egyre kevésbé képes uralkodni a másik iránt érzett romantikus érzelmein - még úgy is, hogy Hunt alig árul el magáról valamit.

"Szerettem volna elérni valamit. Szeretni valamit. Lenni valami. Csak azt nem tudtam, hogyan, és nem tudtam, mi."

Kelsey pont azt a nőtípust képviselte a történetben, amelyet a való életben is alig bírok elviselni, akivel kapcsolatban a legtöbb előítéletem van és akit a legszívesebben jól felképelnék párszor - minden egyes alkalommal, amikor hülyeséget csinál. Nem szeretem az olyan nőket, akik az egész világgal haragban állnak, amikor a legnagyobb probléma bennük és a világnézetükben van. Kelsey a "gyönyörű amerikai", aki könnyen játssza a nagymenőt, a bulis csajt, a zsebében apuci hitelkártyájával - miközben soha nem dolgozott meg még egy büdös centért sem. Az ember nehezen küzdi le az előítéleteit - én aztán különösen -, és ebből kiindulva a kapcsolatom Kelsey-vel nem indult valami rózsásan, többször meg is fenyegettem, hogy ha nem változtat a stílusán, akkor bizony nem leszünk jóban - nem is igazán lettünk.

"Minek nekem megnézni a Vezúvot? Én magam vagyok egy természeti katasztrófa."

Szerencsére feltűnt a történetben Hunt, akiről ugyan már az első találkozásnál tudni lehetett, hogy valami titkolni valója van - kicsivel később azt is lehetett sejteni, hogy mi lehet az -, de attól még élveztem a szerepét, azt ahogy ellenáll Kelsey csábításának. Az életfelfogása mindennél szimpatikusabb volt a számomra - persze ahhoz, hogy így tekintsen a világra, sok mindent át kellett élnie a múltban, amely fokozatosan alakított a személyiségén. A végeredmény mindenesetre kedvemre való lett.

"A múlt állandó. Kőbe van vésve. A jövő viszont nem."

Cinque Terre - Olaszország (A kép INNEN.)

A történet helyszíne Európa, az események láncolatába pedig hol máshol, mint Budapesten kapcsolódunk be. A kötet elején meg is ijedtem egy kicsit, mert eléggé furcsán festette le fővárosunkat a szerző és féltem, hogy ez rontani fog az olvasási élményen, de aztán sikerült kellemesen meglepni, amikor olyan információkat is beleszőtt a meséjébe, amelyeket olvasva látszott a kutatómunka alapossága. Hunt megjelenésével csak még érdekesebbnek tűnt Budapest, de a legjobban az tetszett, amikor főszereplőink nekivágtak Európának és szebbnél szebb, különlegesnél különlegesebb helyszíneket látogattak meg - igazi európai körutazásban lehet része a regényt olvasóknak: megcsodálhatjuk Prága szépségeit, Ausztria és Németország hegyeit, valamint Olaszország legszebb városait és még csodálatosabb tengerpartját.

"Ha az ember szeret valakit - igazán szeret -, az örökre nyomot hagy a lelkén. Lakat kerül a szívére, amelyet mindig magával visz. Lehet, hogy elveszíti vagy elajándékozza a kulcsot, ám a lakat akkor is örökre vele marad."

Már az első találkozástól kezdve érződik, hogy Kelsey és Hunt között izzik a levegő, pattognak a szikrák rendesen, de a fiú folyamatosan ellenáll a lány összes csábítási kísérletének - helyette inkább arra fordítja az energiáját, hogy megmutassa a lánynak van élet a bulizáson és az ivászaton kívül is, létezik az egyéjszakás kalandokon kívül más élvezet is, nyitott szemmel kell járni ahhoz, hogy az élet apró szépségei megérinthessék a lelkünket, a szívünket és minden számít - nagyon is. Ezeken a kalandokon keresztül válik egyre szorosabbá a két fiatal élete és mélyülnek el a másikkal szemben viseltetett érzelmeik. 

"Bárki is érinti meg az embert, akár a testét, akár a lelkét, az számít."

A kötet első fele inkább kaland és utazás, a második fele az érzések színes kavalkádja, szenvedélyek csatája. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy beszippantott a történet és drukkolok a szereplőknek, hogy minden jól alakuljon velük kapcsolatban - még úgy is, hogy romantikus történetről lévén szó, a végkifejlettel kapcsolatban azért nem volt bennem túl sok kétség. Bevallom, hogy voltak részek, amelyek olvasása közben elérzékenyültem és bizony papírzsebkendő után tapogatóztam, mert a könnyeim sűrű és megállíthatatlan potyogásba kezdtek.

"Talán az emberek nem azért választják a lakatot, mert az érzelem örök. Talán inkább azért, mert az érzelem gúzsba köt. Lehúz. Ezer különböző irányba szakítja a szíved, amíg nem marad más lehetőség, csak az, hogy széttörjön."

Nem lehet azt mondani, hogy a szerző nem tépázta meg a szereplőit, viszont a célját is elérte, mert Kelsey a végére észhez tért - a karakterfejlődés érdekében még azt is meg tudtam neki bocsátani, ahogy az elején viselkedett. Hunt pedig végig a kedvencem maradt - az ő személyisége már a kezdetekkor is kiforrott volt.

Nagy hibája viszont a regénynek, hogy a történet egészét Kelsey elbeszélésében olvashatjuk. Tekintve azt, hogy a könyv nagy részében a mesélő személye leginkább egy... hmmm... alul kvalifikált háziszárnyashoz hasonlított viselkedés szempontjából - csak hogy finoman fogalmazzak -, ezért mindennél jobban hiányzott a másik fél nézőpontja, Hunt gondolatai, érzelmeinek alakulása, érzéseinek kifejeződése.

Hmm... nem volt annyira jó, annyira összetett, mint a Színjáték, kevesebb volt a kedvelni való, pergős párbeszéd, mint a Szakítópróbában, de még így is érezni, hogy a szerző fejlődik, sokkal jobb a karakterábrázolása, a történetbe szőtt mondanivaló pedig sokkal fontosabb, mint az első kötetben. Nagy meglepetést nem okoz a regény, de kellemes kikapcsolódást nyújt - és van, amikor ez is pont elég.

Posted in: 7 pontos,Content 2 Connect,Cora Carmack,könyvértékelés,new adult,romantikus,Szakítópróba