China Miéville: Kraken

A szerző művei kitüntetett helyet foglalnak el a könyvespolcomon, és ő az az író is, akinek a nevét sokszor emlegetjük a baráti társaságban. Miért? Mert az egyik barátnőmnek és nekem Miéville minden magyarul megjelent könyve a magánkönyvtárunk része, egyszerűen megszállottak vagyunk, mert amit kijön az újabb regény, azonnal rohanunk megvásárolni, majd felkerül a polcra a többi mellé. Mi ebben a különleges? Az, hogy eddig még egyikünk sem olvasott egy sort sem a megvásárolt kötetekből. De én most megtörtem a jeget és most már nyugodtan kijelenthetem, hogy a megelőlegezett bizalom nem volt hiába való, a megérzésem beigazolódott, vitathatatlan, hogy egyedi olvasási élményben volt részem. 

Értékelés: 10/10

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 656 oldal
Fordította: Juhász Viktor
Borító ár: 3.480,- Ft

A mű eredeti címe: Kraken

Műfaj: urban fantasy

"2006. február 28-án Londonban megjelent a kraken (...)."

Billy Harrow a londoni Természettudományi múzeum dolgozója, akinek fő specialitása a tengeri állatok és a puhatestűek preparálása - ő készítette ki az Architeuthis dux névre hallgató polipot is, amely egyszer csak eltűnik a múzeumból. Billy több ponton is kapcsolódik a gigászi méretű preparált élőlényhez, hiszen nem csak tartósította az állatot, de ő maga fedezte fel a hiányát is. Racionális tudósként nehéz elhinnie, hogy bárki nyom nélkül kivihette a hatalmas üvegtartályt a bezárt teremből és az őrökkel teli múzeumból, pedig a tények ezt mutatják. Azonban a londoni rendőrségnek van egy olyan különleges részlege, amely képes a megmagyarázhatatlan bűntény nyomába eredni. Billy azt hiszi, hogy az ő jelentéktelen szerepe ezzel véget is ért, ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetett volna: személye mindenkinél fontosabbá válik, őt magát pedig beszippantja London mágikus birodalma, illetve a rejtett várossal együtt járó minden furcsaság.

Olvastam néhány, a szerző korábbi műveiről szóló értékelést, ezért számítottam arra, hogy valami különlegesben lesz részem, de a másodkézből származó információk meg sem közelítik azt az élményt, amelyet a regény olvasása közben átéltem. Úgy gondoltam, hogy egy jó kis nyomozásban lesz részem: ellopták a preparált polipot, és az erre szakosodott szervezet munkatársai előkerítik azt. Mágikus London? Hohó, hát én már olvastam ilyet! Oké, tegyük akkor hozzá a mágiát is, meg egy kis misztikumot, mert attól csak élvezetesebb a dolog és uzsgyi, gyerünk a formaldehidben lubickoló, valaha tintát eregető óriásjószág nyomába, forgassuk fel érte London minden kerületét, nézzünk be az alvilági figurák szekrényeibe és még sorolhatnám a hasonló tevékenységeket.

"Több millióan élnek Londonban, és számottevő többségük mit sem tud a térkép alapján pontosan ugyanott található másik Londonról, a fortélylás és az eretnek szekták városáról. (...) A látható város olyan hatalmas, hogy eltörpül mellette a kevésbé érzékelhető másik, ráadásul nem kizárólag a félhomályos zugokban létezhetnek csodák."

Hogy ezzel ellentétben mit kaptam? Nos kérem, nyomozás az volt... de korántsem olyan, amire én számítottam. Mert ugye a polip eltűnt, ez tény - ugyanakkor a rend speciális besorolású őreit a "hogyan hajtották végre a rablást?" kérdéssel ellentétben inkább a "miért rabolták el a polipot?" kérdéskör foglalkoztatja mélyebben. Ez pedig eldönti az események alakulásának további sorsát, mert a innentől kezdve a nyomok rögzítése és értelmezése helyett fejest ugrunk a mágikus London korántsem szokványos világába.

"Miért ne lehetnének a világot uraló istenek polipok? Létezik náluk alkalmasabb bestia erre? Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ember elképzelje a földgolyóbisra tapadó csápokat, nem igaz?"

Az igazi London kő. Történetéről ITT olvashattok.

Annak a Londonnak az utcáin kóborlunk és menekülünk, amelynek küszöbén már ott áll az apokalipszis (nem is egy), ahol a polip akár istenség is lehet és külön vallást tudhat magáénak (és mellette még sok minden más is), ahol a tengernek nagykövetsége van, ahol ráakadhatunk a London kőre, a város dobogó szívére, és a hozzá hű jósokra, ahol a múzeumok emléktárgyait az emlékezet angyalai őrzik, ahol különleges gengszterek vívják egymással a csatájukat és ahol a famulusok jól szervezett sztrájkba kezdtek. Egyszerre szürreális és fantasztikus, sokszínű és hihetetlen az, ami ennek a könyvnek az oldalain szerepel.

"Csak az üvegen csillant meg valami, egy lomhán kibontakozó konfliktus verődött vissza megtört fénysugárként."

Tömören összefoglalva: ez a könyv zseniálisan őrült és őrülten zseniális. Mivel a tömör fogalmazás nem erényem, ezért ezt bővebben is kifejtem. 

• Úgy is mondhatnám, hogy az olvasás közben egy elképesztően szürreális élményben volt részem, amelynek összetettsége vitathatatlan, és amelyet első olvasatra nem is lehet maradéktalanul feldolgozni.
• Lenyűgöző az az információ mennyiség, amely felbukkan a könyvben, szédítően sokszínű az a fantázia, amelyet a szerző magáénak tudhat, és amelynek jó részét  bele is dolgozta a történetbe. Más ennyi ötletből egész sorozatokat ír meg.
• A fantáziája mellett Miéville háttértudása is csodálatra méltó, mert ezt a regényt elképzelhetetlen lett volna másképp összehozni. Egyik ámulatból a másikba estem, amikor itt is, majd ott is utalásokat olvastam, hétköznapi dolgok mágikus verziójával találkoztam össze - csak úgy csillogott a szemem az izgalomtól, a csodálkozás újabb fokozati szintjétől.
• A leírások, az akciójelenetek, események közötti átkötő szövegek csak növelték bennem a valóságon túli, a hétköznapi élettől való elrugaszkodottság érzetét, és bizony volt olyan rész, amely értelmezésének többször neki kellett futnom, hogy megértsem az ott leírtakat, mert annyira bizarrnak tűnt első olvasatra, de még másodikra is.
• Imádtam a rengeteg szálon futó cselekményt, az összeesküvések, különböző érdekeltségek és szervezetek labirintusát, amelyben időnként azért elég szerencsésen sikerült eltévednem, de idővel mindig megtaláltam a kiutat.
• Elképesztő mondatkapcsolatokkal találkoztam össze, amelyek nem nyelvtanilag, hanem jelentéstartalmilag jelentettek totális meglepetést a számomra. Ugyanakkor be kell vallanom azt is, hogy imádtam őket és nem egy ilyen mondatba végérvényesen bele is szerettem.

"Ez a nulladik kraken év (...). Ez az anno teuthis."

Nem mondom, hogy ez a regény egy könnyű olvasmány, mert nem az, nem egy tipikusan "egy seggel végigülős" történet. Többször meg kellett állnom az olvasása közben és megemésztenem, értelmeznem az addig olvasottakat, feldolgozni azt a rengeteg rendkívüli eseményt, lényt, történést, amelyet hirtelen a nyakamba kaptam. Néha azt éreztem, hogy túlírt az egész, pár fejezettel később már ez sem számított, mert a szavak, a mondatok és a szárnyaló fantázia lényei, a nem éppen hétköznapi, de mégis ismerős történések teljesen a hatásuk alá vontak, a mágikus London engem is beszippantott.

"Ha ez csak egy jelentéktelen apokalipszis, akkor felesleges aggódni."

A Londoni Természettudományi Múzeum
(A kép forrása és bővebben: ITT)

Pedig vannak azért a regénynek vannak hiányosságai. Sok mindent megmagyaráz a szerző, rengeteg az információ, a történés, de még így is vannak részek, amelyek fölött átugrik, amelyek működését természetesnek tekinti, és az olvasó csak az elé vetett morzsákból igyekszik megérteni a miérteket. De kit érdekel ez, amikor annyi minden más van, ami ennél sokkal fontosabb? Máskor talán fennakadok az ilyen hiányosságokon, most úgy érzem, hogy bőven van egyéb feldolgozni és értelmezni való. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy nem sikerült első olvasásra mindent maradéktalanul értelmeznem. Talán majd úgy a harmadik vagy éppen az ötödik szerencsés találkozás tájékán...

"A világ véget fog érni. Hamarosan. Mindjárt. Vége. És fogalmunk sincsen, mért és kinek áll ez érdekében."

Nem tudom mi más mondhatnék még, mert ilyet még nem olvastam. Szerettem? Ha nem is minden sorát, de úgy összességében igen, mert az egyediséget mindig és minden esetben értékelni tudom, és értékelni kell. Ahogy imádtam a hangulatát is, azt a rengeteg hihetetlen dolgot, amelyet felvonultatott a szerző, de még a hétköznapiakat is, mert képes volt úgy leírni és megjeleníteni őket, hogy egy furcsa álomvilágban éreztem magam miatta. Az azonban biztos, hogy nem egy olyan történetről van szó, amelyet mindenki kedvelni fog, mert ehhez a regényhez hangulat és némi elvontság, az abszurdhoz való elemi vonzódás szükségeltetik. Ha viszont valakiben ez meg van, sőt még igényli is ennek a folyamatos jelenlétét, akkor ezt a könyvet és minden benne szereplő mondatot mintha csak neki írták volna. 

Posted in: Agave Könyvek,China Miéville,fantasy,könyvértékelés,urban fantasy