Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai (Úri csirkefogók 1.)

Az az igazság, hogy amikor először megláttam ezt a könyvet és elolvastam a tartalmát, már akkor megfogott magának és már akkor biztos voltam benne, hogy ez a regény a polcomon fog landolni. Nem is kellett várni sokat a beszerzésre, később pedig amolyan varázsszóvá lépett elő a könyv címe a baráti társaságon belül, mert annak ellenére, hogy még nem olvastam, elég volt kimondanom a címet és már landolt is az ismerősök kosarában a könyv.

Ha ennyire akartam, akkor miért nem olvastam eddig? Bevallom, hogy vártam a folytatásra, szerettem volna úgy elmerülni ebben a világban, hogy egyből nyúlhatok a következő kötetért. Sajnos ez a vágyam mai napig nem teljesült, ezért a regény első körben felkerült a Csökkentsd a várólistádat 2013 kihívás alternatív listájára, majd az év utolsó napjaiban az olvasmányaim közé is.
Előre szólok: a szokásosnál is hosszabb bejegyzés következik. :)

Locke Lamora árva, akit "befogadott" és tolvajként dolgoztat Camorr város egyik tolvajbandájának vezetője. A fiú azonban nem éppen mindennapi eset, kiemelkedik a kortársai közül, a szélhámosság a vérében van és képes bárkit becsapni, rászedni egy jól vagy éppen akár egy kevésbé jól kitalált tervvel is. A tolvajbanda vezére hamarosan nem tud mit kezdeni vele, nem tudja kordában tartani a fiút, ezért megszabadul tőle, eladja egy vak papnak, aki bizony nem az, akinek első ránézésre látszik. Locke az Úri csirkefogók elnevezésű, szorosan összetartó banda tagja lesz, különleges, szinte mindenre kiterjedő kiképzést kap, később pedig mesteri tervek kidolgozását és kivitelezését követően egyre csak növeli a banda vagyonát. Az ártalmatlannak tűnő és jellegtelen külsejű Locke nem más, mint Camorr tövise, akitől az egész alvilág és a nemesség is tart, ugyanis nem a szegényektől, hanem a gazdagoktól lop. A probléma akkor kezdődik, amikor Locke egy régóta dédelgetett tervnek köszönhetően szembe találja magát, annak kitalálójával és megvalósítójával. Neki és a csapatának nem marad más lehetősége, mint mindent megtenni azért, hogy túléljék azt, amibe belerángatták őket.

Igyekszem minden könyvben megtalálni a pozitívumot, értékelni a jót, az ötleteset, de vannak regények amelyek esetében ilyesmire semmi szükség, nem kell keresgélnem, mert önmagukban és teljes egészükben is fantasztikusak és kiemelkedően ötletesek. A Locke Lamora hazugságai pontosan egy ilyen regény. Azt nem mondom, hogy nincsenek hibái, de ezek eltörpülnek mindazon élmény mellett, amit a történet nyújtani képes az olvasójának. Mi volt az, ami nagyon tetszett nekem ebben a műben? Először is a világ, amely egyszerre ismerős és egyedi, aztán a tolvajbandák és a nemesség rendszerének hierarchiai felépítése, a vallás részletessége és sokfélesége, amely az események meghatározó tényezője, a tervek és kivitelezésük, a karakterek és természetesen a regény szerkezete. Szóval szinte minden. Nézzük mindezeket részletesen, hogy világos legyen, miről is beszélek, mit is éreztem.

Képzelj el olyan várost, amely a középkori Velencére hasonlít, ahol a kereskedelem, a közlekedés jó része vízi járműveken történik. Képzelj el egy várost, ahol egy titkos megállapodás szabályozza a tolvajlást. Képzelj el egy várost, ahol az árva gyerekekből vagy tolvajokat nevelnek vagy eladják őket rabszolgának. Ebben a városban az alvilág, a tolvajok ura ugyanúgy uralkodik a bandák fölött, mint a város hercege a nemesek fölött. Ebben a városban azonban van egy összetartó, kis létszámú banda, amely rendkívül tehetséges fiatalokból áll, akiket egy kivételesen ravasz pap tanított meg mindarra, amire csak szükségük lehet a sikerhez és a terveik végrehajtásához. Ők az Úri csirkefogók, akik csak a gazdagoktól lopnak és csak azért lopnak, mert mindezt élvezik... és  mert megtehetik.

"Locke Lamora ökölszabálya a következő volt: egy jó szélhámossághoz szükség van három hónap tervezésre, három hét gyakorlásra és három másodpercre, amikor örökre megnyerheted vagy elveszítheted az áldozat bizalmát."

A világ amely egyébként szokványosnak is tűnhetne, mégsem az, ezernyi és még több aprósággal válik különlegessé az olvasó számára és elevenedik meg minden apró részletében az oldalakon. A hatalmi felépítés mellett nagyon tetszett a vallási sokszínűség, amely egyszerre tette bonyolulttá és mégis érdekessé a történetet, hiszen az események egy része éppen ennek a motívumnak köszönhető.

A legfontosabb ilyen momentum Lánc, a különc pap, aki lényegesen több, mint amit mutat magából, elképesztő egy figura, aki mintha belelátna az ember lelkébe, éles szeme kifürkész mindent, mondatai mindig célba találnak, ugyanakkor az egyik legnagyobb szélhámos, aki csak a világra született. Ki is lenne képes rajta kívül arra, hogy az árva fiúkból erős és összetartó csapatot kovácsoljon? Hogy mindent megtanítson nekik, amire csak szükségük lehet? Senki más. Hihetetlen karakter, akinek mondatait és megnyilvánulásait élvezet volt olvasni és ahogyan a történet folyamatosan változó időrendjében lassanként kibontakozik a jelleme, mindig képes újabb meglepetéseket okozni a húzásaival.

"- Fiam - kezdte Lánc. - Időnként briliáns gondolkodású kedves fiam, a te világodnak annyira kicsi a horizontja. Elég tisztán látsz ahhoz, hogy egy pillanat alatt lóvá tégy bárkit, de azon túl, az azonnali következményeken túl már nem nézel. Amíg nem tanulsz meg előregondolkodni, addig veszélybe sodrod nem csak magadat, de mindenki mást is magad körül. A fiatalságodon nem segíthetsz, viszont már rég ideje lenne felhagyni az ostobasággal."

Nem csak a "tanító" karaktere sikerült emlékezetesre, hanem bizony a banda tagjaié is. Ugyan nem gondoltam volna az elején, hogy ennyire sikerül megszeretnem mindegyik résztvevőt, de az írónak csak sikerült ezt elérnie. Locke Lamora nem kisebb, és nem kevésbé összetett egyéniség, mint Lánc, viszont tanítójához képest lényegesen vakmerőbb. Bandájának tagjai számára nem létezik más vezér, képesek bármit megtenni érte és bárhová követni őt. Jean és az ikrek, valamint fiatal társuk elképesztő ötleteket valósítanak meg Locke irányítása alatt. Nem tudok rá mást mondani, csak azt, hogy élvezet volt olvasni mind a tervek kitalálását, mind a megvalósítását és bizony nem egyszer kellett a padlóról összekaparnom az államat, mert bevallom, hogy nekem eszembe nem jutott volna a történet szálának, a megvalósítás menetének egyik vagy éppen a másik irányba kanyarítása. Elképesztő az egész.
Egyetlen dolgot nem kell csak keresni a történetben, ez pedig a romantika. Ugyan pár mondatban történik említés arra, hogy a főhős reménytelenül szerelmes, de mindössze ennyi az egész. Itt és most a világfelépítésen és a cselekményeken van a hangsúly, bár a radarom azt jelzi, hogy a későbbiekben, a további kötetekben talán lesz esélyünk megismerni azt a különleges nőt, aki képes volt Locke Lamora szívét elrabolni és elfutni vele.

"- Jean! - zihálta két hányingerhullám között. - Ha legközelebb előállok egy hasonló tervvel, belevághatod a fejszédet a fejembe!
- Nem jó ötlet. - Jean üres vödörre cserélte a telit, és vállon veregette a barátját. - Kicsorbítani azokat a szép, éles pengéket egy ilyen vastag koponyán..."

A történet legelején egy viszonylag hosszú és összetett prológus fogadja az olvasót, amelyben betekintést nyerhetünk a világ alaptörvényeibe, megismerhetjük Lánc legfontosabb szabályait, valamint megcsillan Locke tehetsége is. Rögtön ezt követően egy mesterien kidolgozott szélhámosság megvalósításánál találjuk magunkat, amelyet kifejezetten élvezetes olvasni, de mindezek mellett folyamatosan érkeznek az információk a városról, a környező településekről, országokról, azok szokásairól, hatalmi játszmáiról, gazdasági és politikai problémáiról. Mintha mindez nem lenne még elég a feszültség fenntartásához - higgyétek el nekem, hogy elegendő -, ezért a szerző rátett még egy lapáttal és oda-vissza ugrál az időben a fejezetekkel. Hogy láttunk már ilyet? Persze, hogy láttunk. De olyannal még nem találkoztam, ahol nem csak a jelen és a régmúlt között vannak ugrások, hanem a jelen eseményei között is. Hihetetlenül működik a technika. Többször csak kapkodtam a levegőt, majd vertem a fejem a falba, amikor rájöttem, hogy bizony sikeresen átvertek, megetettek, és a többi.

Sokan gondolhatják azt, hogy a mágiával minden megoldható és a mágia alkalmazása megkönnyíti a regényírók dolgát, hiszen csak egy egyedi hókusz-pókuszra van szükség és minden megváltozott, eltűnt, iderepült, odaszállt és még sorolhatnám tovább. Igen ám, de jelen esetben egy mágia nélküli világban kell boldogulnia a kis csapatnak, ahol csak a saját eszükre, nehezen megszerzett testi és tudásbeli képességeikre, tapasztalataikra számíthatnak. Lánc egyikük taníttatásával sem fukarkodott, de megfelelő alapanyag nélkül nem ment volna semmire. Azt mondja a mondás, hogy "Rómában élj úgy, mint a rómaiak", a szerző pedig szó szerint alkalmazza is ezt a bölcsességet, hiszen, aki a gazdagoktól lop, annak el is kell tudnia vegyülnie közöttük. Hogy mi kell mindehhez? Nyelvek ismerete, szokások ismerete, fegyverhasználat, etikett és még sok minden más, amit nem egyszerű elsajátítani. Ebben a regényben mágia nélkül is hihetetlen átalakulásoknak lehetünk tanúi, mesteri fogások bontakoznak ki és valósulnak meg a szemünk előtt. Mindeközben pedig a szereplők észrevétlenül belopják magukat a lelkünkbe, megismerjük minden hibájukat és erényüket, gyerekkori és legújabb élményeiket, valamint kétségbeesett helyzetüket, amelyből a kiutat keresik.

Hiába a tökéletesen kidolgozott terv és a tökéletes megvalósítás, ha egy még nagyobb tényező az, ami felborítja a mindennapok nyugalmát, felkavarja az állóvizet. A Szürke király megjelenésével felbolydul Camorr városának alvilága, a Capa pedig megoldást keres a problémára. Locke Lamora egyszer csak azt veszi észre, hogy ő maga áll az események középpontjában és próbál mindent megtenni annak érdekében, hogy valahogy sikerüljön ép bőrrel megúsznia az egészet. Mint minden világrengető eseménynek, ennek is egy aprócska momentum az okozója, mégis félelmetes és megdöbbentő, hogy mivé nőtte ki magát az egész.

"- Vagyis mi a tolvajok kirablói vagyunk - foglalta össze Bug -, akik olyan tolvajoknak tettetik magukat, akik más tolvajok kirablójának dolgoznak."

Teljesen beszippantott a regény cselekménye és képtelen voltam félretenni ezt a csavaros és ötletes történetet, amelynek apró mozaikkockáiból álló teljes kép csak a legvégén állt maradéktalanul össze. Szerettem olvasni? Ha eddig nem derült volna ki a pötyögésemből, akkor most határozottan kijelentem, hogy igen. Az egyetlen dolog, ami zavarta kicsit az élményt, az a térkép hiánya volt. Igazán el tudtam volna képzelni egy, a Camorr városát, valamint még egy, a környező országokat, területeket bemutató térképet a kiadványban.

Nem szokásom más írók műveihez hasonlítani az adott olvasmányt, de most mégis megteszem, ugyanis régen olvastam ilyen mozgalmas, összetett és jó fantasyt. Talán többet kellene, de akkor még képes és elvész a varázsa. :) De visszatérve a lényegre: kivel is tudnám egy mondatban említeni a szerző nevét? Talán Robin Hobb, Brandon Sanderson, Brent Weeks méltó környezetet biztosítana. Biztos vannak még lényegesen többen is, akiknek itt kellene, hogy szerepeljen a neve, de vagy nem jutott most hirtelen az eszembe, vagy még nem olvastam a regényeiket és nem tudok véleményt nyilvánítani.
Egy valamit azonban határozottan és fennhangon ki tudok jelenteni: akarom a folytatást! Ami nincs... Még mindig nincs... Már évek óta nincs. Igazán jöhetne már! Ha megjelenik, akkor azonnal a "mostakarom" kategóriába fog tartozni.

Értékelés: 10/10

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 557 oldal

Teljes ár: 3.699,-

Sorozat: Úri csirkefogók

Fordította: Novák Gábor

Előzmény: The Bastard and the Knives (nem jelent meg magyarul)

Folytatás: Red Seas Under Red Skies, The Republic of Thieves

Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2012.)

Posted in: 10 pontos,Alexandra,Csökkentsd a várólistádat 2013,fantasy,könyvértékelés,Scott Lynch,Úri csirkefogók