Rachel Vincent: Pride - Falka (Vérmacskák 3.)

Nem titok, hogy szeretem ezt a sorozatot és nagyon örültem neki, hogy a könyvfesztiválra megjelent a következő, azaz a sorban a harmadik rész. Be is szereztem rögtön, még nyomdafriss állapotában és ahogy ígértem korábban, az olvasással sem várattam magam sokáig. Külön jó hír, hogy már a negyedik kötet is a fordítónál van és ha az eddigi ütemezést, megjelenési mintát veszem figyelembe, akkor bizony látom az esélyt arra, hogy a következő rész a karácsonyfa alatt fogja végezni. De jó is lenne. :)

De kanyarodjunk vissza az éppen aktuális regényhez. Faythe az előző történetben hatalmas kalamajkába keveredett, megfertőzte, majd megölte a barátját, ami a vérmacska társadalom három alaptörvénye közül kettőnek jelenti a megszegését. Most már csak azt kellene bebizonyítani, hogy a fertőzés véletlenül történt, a gyilkosság pedig önvédelemből. Az alaptörvény megszegésének büntetése: halál. Persze főként akkor, ha kandúrról van szó, de Faythe nőstény és nőstényeket nem gyilkolnak csak úgy halomra. Vagy mégis? A döntés a kistanács kezében van, akik egy, a Sziklás-hegységben található táborhelyet béreltek ki az eljárás lebonyolításának céljából. Sem a tárgyaláson, sem a tábor környezetében nem uralkodik békés hangulat. Az előbbiről a bírák, az utóbbiról pedig egy falka kóbor és egy vérmedve gondoskodik.

Úgy látszik, hogy mostanában kifogom a tárgyalásos könyveket, mert tulajdonképpen ez az egész könyv Faythe tárgyalásáról szól, illetve a tárgyalás céljából kijelölt táborhely körüli eseményekről vagyis közvetve megint minden Faythe-ről. Vérmacskáéknál egészen addig bűnös vagy, amíg be nem bizonyítod az ártatlanságod, amit pedig Faythe állít, elég nehéz bizonyítani. Marad tehát a szubjektív megítélés és bizony nem áll túl jól főhősnőnk szénája.
Meg kell állapítanom, hogy a vérmacska falka, illetve a vérmacska társadalom politikája sem egyszerűbb, mint a vámpírok udvarai vagy éppen a tündérdombokat működtető ősi törvények. Kapkodtam is a fejem rendesen és erősen próbáltam memorizálni, hogy akkor most mit is szabad és mit nem és éppen ki és melyik mozdulatával fog megsérteni és kit. Nem volt egyszerű.
Végtelenül felbosszantott a tanács működése, a korlátolt és maradi hozzáállás, a nem minden érdek nélküli állásfoglalás, a háttérben megbújó személyes és területi, adott esetben a macskatársadalmon belüli politikai motivációk által irányított vélemények fejtegetése, az érdekekkel teli álláspontok képviselése. Finom és elegáns, mégis dühítő és indulatokat keltő tánc volt ez, amely messzebbre nyúlik vissza és messzebbre mutat előre, mint Faythe sorsa, de mégis ő a katalizátor, ami kiváltja az eseményeket. Hatalmi játszma, amely nem néz sem istent, sem embert, sem macskát. Világossá vált az előző kötetek több eseményének kiváltó indoka és következménye, valamint a személyes konfliktusokon és a falkabeli általános tennivalókból adódó akciókon kívül adott egy könyveken átívelő, fő történetszálat a sorozatnak. Határozottan látszik, hogy változott az írónő koncepciója és a könnyed történet kezd nagyobb mélységeket mutatni, átfogóbb mondanivalót képviselni, ugyanakkor továbbra is megmarad az élvezhetősége. Aki akarja, meglátja a fejlődést, a változást a történetben, aki nem akarja, az csak olvasni fogja és nem fog csalódni benne, ha az eddigi részek elnyerték a tetszését. Számomra határozottan látszik a fejlődés iránya és nagy élvezettel hámozom le a történet különböző rétegeit.

Ursus arctos horribilis, azaz grizzly medve (Forrás)

Továbbra is imádom az írónő stílusát, mivel ismét egy pörgős, amolyan tornádó típusú regényt adott az olvasói kezébe, még akkor is, ha ebben a történetben több az elmélkedés, mint a korábbiakban. Azt már a korábbi részek olvasása közben is megszokhattam, hogy Faythe körül kő kövön nem marad és Marc ebben tökéletesen megfelelő társa. A tárgyalás, a feszültséget keltő események ellenére úgy érzem, hogy ebben a részben megkezdődtek a változások, mert Faythe a fejlődés útjára lépett és mivel ő maga is megfontoltabb, ezért a viselkedésére adott reakciók sem annyira hirtelenek és indulatosak. Bonyodalmakban persze továbbra sincs hiány, hiszen Faythe már azt a kategóriát jelenti a macskák között, akinek akkor sem hiszik el, hogy nem akart ártani, amikor tényleg nem akart semmi rosszat és tényleg a véletlenek összejátszásának eredménye a kialakult helyzet.

"Mindig van választás! Rengeteg lehetőség van! Amiből sosincs elég, az a bátorság, a készség, hogy megnézzük, mi van még a könnyű lehetőség mögött!" (275. oldal)

Hihetetlenül kíváncsi voltam, hogy miként alakul majd Faythe és Marc kapcsolata, hiszen az előző részben eléggé semilyen állapotban hagytam magukra őket. A szívem azért drukkolt, hogy Marc tegye félre a dacoskodását és fogadja el Faythe-t a furcsa nézőpontjaival együtt, a józan eszem pedig ennek tökéletesen a fordítottját akarta látni a lapokon, azaz Marc tartson ki az állítása mellett, hogy abban a felfuvalkodott, önző libában végre tudatosodjon már, nem csak ő számít, nem ő a világ közepe, másnak is vannak érzései. Nem felejtettem el, hogy Marc nem az egyetlen kandúr, akihez Faythe vonzódik vagy vonzódott a múltban és Jace ebben a regényben elég sokat szerepel. A végeredmény kikotyogása nélkül annyit elárulhatok, hogy az írónő igazán frappánsan oldotta meg lelki és kapcsolati problémát.

Forrás

Két dolog van, ami kezd ismétlésnek tűnni a sorozatban: a kóborok jelentette állandó probléma és az egyébként nagyon ritkának számító nőstény macskák folyamatos feltűnése és előkerülése. A végén még kiderül, hogy nem is annyira ritkák a nőstények, mint ahogy gondoltuk. A kóborok problémája tényleg a falka mindennapi feladatai közé tartozik és a szerző próbál minden részben valami egyedi motivációt csempészni az indokok és okok mögé. Ez történik jelen esetben is, amikor egy egész falkára való, de a falka törvényeit nem ismerő, furcsa hajlamú kóborral akad dolga kedvenc macskáinknak.
Jót tett a történetnek, hogy feltűnt még egy vérmedve az események sűrűjében. A bruin egy teljesen más életvitelt folytató vérállat, mint a macskafalka, a két faj közötti különbségek színesebbé tették a regényt. Kedveltem a bruin-t és nem lenne ellenemre, ha a következő kötetekben még sikerülne megismerkedni más vérfajokkal is. Már eddig is csodálkozva vettem észre, hogy nem tűntek fel a farkasok, talán majd erre is ad magyarázatot a szerző a további kötetekben. Határozottan érdekelne.
A sok testi és lelki fájdalom után, akciókat, kifacsart következtetéseket és hatalmi játszmákat követően a regény végére eljutottunk valahová, amit úgy érzek, hogy az igazán fontos események kiinduló pontja. Azt súgja a hatodik érzékem, hogy az eddigi események csak amolyan felvezető történések voltak és a lényeg, az igazi megpróbáltatások még csak most kezdődnek.

Mindössze remélni tudom, hogy a sorozat iránti rajongásom átszűrődött a mondataimon, mert igazán jó értékelést képtelen vagyok írni erről a könyvről, erről a sorozatról. Csak annyit tudok javasolni, hogy aki szereti az alakváltókat és a róluk szóló történeteket, azok számára ezen regények olvasása szinte kötelező. Határozottan várom a következő rész megjelenését és egyszerre vigasztal, valamint késztet sírásra, hogy a hatodik résszel befejeződik a sorozat. Biztos vagyok benne, hogy addig még sok érzelemben és feszültségben lesz részünk.

Pontszám: 9

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 466 oldal
A mű eredeti címe: Pride
Teljes ár: 2.999,-/3.999,- (puha borító/keménytáblás)
Sorozat: Vérmacskák (Shifters)
Előzmény: Stray - Kóborok, Rogue - Latrok
Folytatás: Prey - Préda, Shift - Változás, Alpha

Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

Posted in: 9 pontos,alakváltó,könyvértékelés,Könyvmolyképző,Rachel Vincent,urban fantasy,Vérmacskák (Shifters),Vörös pöttyös