Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. szeptember 4., csütörtök

Polcra került - 2014. augusztus

Az augusztus mindig egy bonyolult hónap nálam a beszerzések szempontjából: ilyenkor általában már tűkön ülök, hogy vásárolhassak, de nem lehet, mert ez az a hónap az évben, amikor minden egyes évvel bölcsebb leszek és gondolnom kell az engem megajándékozókra is, szóval visszafogom magam, amíg csak tudom - utána viszont elszabadulnak a klikkelőizmaim és reszkessen minden könyves webáruház. Ebben a hónapban megfontoltabb vagyok az akciókkal is, viszont nem állok ellen, ha olyan kerül elém, amely nem szerepel a kívánságlistámon, de valamiért érdekel. Szóval elég átláthatatlan ez az egész, és akkor még nem is említettem a hirtelen érkező felkéréseket.
No, nézzük is akkor, hogy miként is alakult az év számomra egyik legszebb hónapja.

Kezdem azzal, hogy kedves barátnőim mindig gondolnak rám, jobbnál jobb könyvekkel lepnek meg - nem volt ez másként az idei évben sem. Egymás után érkeztek a csomagok az elérhetőségeim címeire és legnagyobb örömömre nem akart vége lenni a személyes köszöntéseknek sem. :)
@zsorzsi-tól Katja Millay Nyugalom tengere című regényét kaptam, @Gabye messziről érkezett csomagjában Debora Geary Modern boszorkány című könyvére akadtam rá, míg @Szirmocska Leigh Bardugo Árnyék és csont című kötetével örvendeztetett meg. @Agatha és @borga gyönyörű, igazán kedvemre való dísztasakja többek között Colleen Hoover Reménytelen című könyvét rejtette.
Nem véletlen, hogy azt írtam többek között, mert bár a csoki hegyeket nem és egyéb ajándékokat nem áll szándékomban ebben a bejegyzésben szerepeltetni, de van két, könyvekhez kapcsolódó dolog, amelyről úgy gondolom, hogy itt a helye.

@SzAngelika meglepetése hatalmas örömet okozott, mert bizony az átadás szabadkozó szavai ellenére egy fantasztikus, mi több nagyon fantasztikus ajándékot sikerült kitalálni - és a megvalósítás sem volt éppen semmi, mint utólag megtudtam. Miről is van szó? E-mailben megkereste Tammara Webbert és megérdeklődte tőle a dedikálással kapcsolatos lehetőségeket. A végeredmény? Két darab, az adott könyv borítójának egy részletével, valamint az írónő aláírásával ellátott matrica, amelyet a kiadványba ragasztva azonnal dedikált példánnyal rendelkezem a regényből. És hogy ne csak az Easy - Egyszeregy legyen ilyen, rögtön megkaptam a - még meg sem jelent - folytatáshoz való matricát is! Angi, itt is, és sokadszorra is nagyon köszönöm! :*

A szülinapi és könyvekhez kapcsolódó meglepetések sora ezzel még nem ért véget, mert @Agatha és @borga barátnőim is olyan fantasztikus ötlettel álltak elő (és valósítottak meg), hogy a csecse dobozka kibontása után bizony igencsak kapkodtam a levegőt. Az igen tetszetős dobozka tartalma egy ex libris bélyegző, amely kifejezetten az én számomra készült, mondhatni teljes mértékben rám szabták. A motívum sárkány, mert mi más is lehetne egy sárkány jegyében született, igazi házisárkány jelképe, aki kellő piszkálás után még tüzet fújni is képes. :) A kék tinta sem véletlen, ez a kedvenc színem. :) Ha már a tintánál tartunk... kedvenc barátnőim a részletekre is gondoltak: a bélyegzőhöz kaptam festékpárnát és tartalék flakon tintát - ha netalán kifogyna a sok bélyegzőzésben. :) Nagyon köszönöm, lányok! Nagyon szuperek vagytok! :*

Abból a szempontból is különleges volt ez a hónap, hogy két újabb szerzői felkérés érkezett hozzám, az egyik közvetlenül, a másik némi közvetítéssel, de a lényeg, hogy egyikre sem tudtam nemet mondani. Eric Muldoom Boszorkánylovag című könyvének olvasásával és a kapcsolódó recenzió írásával a fantasycentrum.hu oldal, illetve Aldyr keresett meg, ami külön megtiszteltetés. A regényt már elolvastam és a véleményem is olvasható állapotba rendeztem. 
B. B. Vayk A fekete láng ura - Vízgömb című regénye egy olyan ifjúsági fantasy, amelyet jobban ismernek Amerikában, mint idehaza, ráadásul elemetálokról, természeti lényekről szóló mese, amely olvasásának nem tudtam ellenállni. Hamarosan a véleményem is kifejtem majd a történetről. A kötetből egyébként dedikált példányt helyezhettem a polcomra.
A blog olvasói tudják, hogy rendszeresen - bár a tavalyi évhez képest kevésbé gyakran - jelennek meg értékelésem az ekultura.hu oldalon, pont ezért időnként érkeznek hozzám a szerkesztőségtől könyvek. Ebben a hónapban Gilian Flynn Sötét helyek, valamint Kevin Hearne Elkalapálva című regénye csökkenti a könyvespolcom szabadon maradt területét, illetve várhatóan ezekről a történetekről olvashattok majd hamarosan először az ekultura.hu oldalán, majd itt a blogon is.

Volt pár akció, aminek nem tudtam ellenállni és ha már nem vehettem mást, akkor... 
A National Geographic Traveler sorozat részeként megjelenő Prága és a Cseh Köztársaság útikönyv beszerzése nem volt véletlen, a jövő évi úti cél miatt mindenképpen megvettem volna, a 40%-os kedvezmény miatt pedig azonnal meg kellett vennem.
A 2+1 akció, megspékelve némi online kedvezménnyel olyan lehetőség, amelyet nem hagyok ki, főleg hogy ezekkel a könyvekkel már szemezgettem egy ideje. J. A. Redmerski Az örökké határa című regényét ugyan már olvastam, de kellett a polcomra, Kresley Cole és Gena Showalter A tél halálos csókja címmel megjelent kötete is régóta kacsingat felém, most végre haza is jött velem, a hét könyveként, 50%-os kedvezménnyel pedig Nyrae Dawn A játszma című regényére sikerült lecsapnom.

Egyre több regény érhető el e-könyvként a kiadók vagy az online webáruházak felületén keresztül. A vásárlási kedvet némiképp befolyásolja szerintem, hogy a legtöbb e-könyv ára vetekszik a papír alapú könyvek árával, sőt néha még többe is kerül, mert egyes kedvezmények nem vonatkoznak erre a termékcsoportra. Általában olyan regényeket veszek meg ebben a formátumban, amelyek nem is kaphatók máshogy vagy pedig érdekel a kiadvány, de nem biztos, hogy helyet akarok neki szorítani az egyre zsúfoltabbá váló könyvespolcomon. Nem is igazán érzem úgy, hogy a polcra került rovatban helye van ezeknek a köteteknek, de hagy legyen teljes a kép.
Így került tehát hozzám Lori Foster Kockázatos játszma és Veszélyes játszma című regénye, amely egy sorozat első két kötete. Mindkettőt olvastam már, de bejegyzés még nem született róla, talán majd egyszer. Gabryel Flynt Sötét szárnyak című írása egy vámpírregény és mint ilyen, számomra kihagyhatatlan, ahogy jött vele együtt a folytatás - Sötét szárnyak II. - A jóslat - című kiadvány. Mindkét történet csak elektronikus változatban elérhető. Tess Gerritsen regényei közül sorakozik néhány a polcomon is - egyelőre még olvasatlanul -, de ez nem akadályozott meg abban hogy megvegyem a Párizs árnyai és a Hamis játék című írásait elektronikus verzióban. Joss Stirling Storm és Stone című regénye a borítójával fogott meg első körben és nem is tudom miért került a kosaramba... de egyszer csak ott volt és a magaménak tudhattam. 

Dióhéjban ennyi. A szeptember is érdekes lesz, mert a szülinapi vásárlásaim egyes gyümölcseit abban a hónapban fogom leszüretelni. :)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons