Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. április 26., szombat

Jeaniene frost: A sír innenső oldalán (Cat & Bones 5.)

Tisztában voltam vele, hogy nagyon hiányzik Cat és Bones stílusa, a kalandjaik, de ez a mérhetetlen hiány igazán csak akkor tudatosult bennem, amikor belekezdtem párosunk legújabb történetének olvasásába. Régen, nagyon régen volt már, amikor a megelőző részt olvastam, hiszen a legutóbbi megjelenés a sorozat egyik spin of kötete volt, aminek ugyan a történet, illetve a szereplők szempontjából lényegesnek tekintettem, de akkor sem a hihetetlen és kedvelt páros parádézott a legtöbbet a lapokon.

Nem csak a spin of történet zökkentett ki a cselekmény, a fő történetszál menetéből, hanem bizony az a fránya idő is megtette a magáét, amelynek egyenes következménye, hogy igencsak sokáig kellett kutatnom az emlékeim között, amíg rátaláltam arra a kapcsolódási pontra, amelyhez a jelenlegi eseményeket kötni tudtam.

Végül csak sikerült biztosítanom a folytonosságot és elmélyedhettem a történetben, amely ott veszi fel a korábban elejtett szálat, hogy Cat még mindig különleges étkezési szokásainak problémáival küszködik, továbbra sem tudja a kezelni a rapszodikus gyakorisággal és hatással jelentkező mellékhatásokat. A rendellenesség - amivel ő és a férje, megpróbál együtt élni, valahogy kezelni a kialakult helyzetet -, másnak is feltűnt és ezt ki is használja. A jelek abba az irányba mutatnak, hogy Apollyon célja hatalmának megszilárdítása érdekében a vámpírok és a ghoulok közötti ősi ellentét elmérgesítése, amelyhez természetesen Cat, illetve a létezése szolgáltatja az alapot.
Főszereplő párosunknak nem marad más választása, mint a New Orleans vudu királynőjéhez fordulni segítségért, még akkor is, ha már az elején teljesen biztosak abban, hogy ez számtalan veszélyt hordoz magában.

Nagyon élveztem, hogy újra az egyik kedvenc párosom áll a történet középpontjában és azt kell mondanom, hogy bizony egyikük sem vesztett egy szemernyit sem a vonzerejéből és az általam megkedvelt tulajdonságaiból: ugyanolyan vagányak, jópofák, esztelenek, bátrak, szexisek. Megőrizték az eredeti kisugárzásukat, pozitív és negatív tulajdonságaikat és mégis fejlődnek, igyekeznek megfelelni az új kihívásoknak, elvárásoknak, kezelik a felmerülő problémákat, mindent megtesznek az életben maradásért és ami a legfontosabb: továbbra is őrülten szeretik egymást. Piros pont jár azért, hogy kettőjük érzelmei nem mennek a történet rovására, így továbbra is az akció és az izgalom teszik ki az események jelentős részét.

Annak ellenére, hogy a történet megszakadt fonalát elég nehezen vettem fel, a regény hangulata már rögtön az elején magával ragadott és ismerősként örült közel, én pedig fejes ugrottam ebbe az érzésbe és nagyon élveztem az egészet. Leginkább az tetszett benne, hogy a korábbi kötetekben előkészített történet jó ütemben haladt a maga útján és hiába a sok-sok kötetnyi előzmény, Cat és Bones egymás iránti érzéseinek leírása, a közös jeleneteik továbbra sem unalmasak, sőt...

Rajtuk kívül is vannak érdekes szereplők a kötetben, akik nélkül nem lenne teljes az élmény. Továbbra is imádom például Vlad karakterét, akinek jelenléte, megmozdulásai és beszólásai most sem okoztak csalódást. A humor egyik nagyágyúja ő a regényben. A másik természetesen Bones. :) 
New Orleans vudu királynőjének szála pedig annyi érdekességgel, borzongással és rejtéllyel szolgált, ami nélkül el sem tudnám képzelni ezt a részt. Imádtam sötét, titokzatos, számító és csavaros észjárású karakterét. Fabian is hozta a szokásos formáját és jó pár régi szereplő is felbukkant újra, illetve búcsúztunk el tőle. Vagy mégsem?

Volt viszont számomra egy lyuk a történetben, amit nehezen tudtam kezelni, ez pedig Kira és Mencheres kapcsolata. Sehogy sem tűntek ismerősnek az utalások (ennyire csak nem vagyok feledékeny?) és ebből arra következtettem, hogy nem olvastam párosuk egymásra találásának történetét, sőt valamiért úgy rémlik nekem, hogy az meg sem jelent magyarul.

Nem baj, hogy nem volt tökéletes, mert így is jó volt, élveztem, várom a következőt! Kell ennél több? :D



Értékelés: 8/10
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 394 oldal (ebből a történet 354 oldal, a többi ajánló)
A mű eredeti címe: This Side of the Grave
Előzmény: Félúton a sírhoz, Karó és sírhant, Síri csendben, Sírig hű szerelmed
Spin off kötet: Az első vércsepp
Sorozat: Cat & Bones vámpírvadász
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2014.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons