Kody Keplinger: The DUFF - A pótkerék

Minden egyes alkalommal figyelmeztetem magam arra, hogy egy könyvet ne a borítója alapján ítéljek meg, hiszen a saját bőrömön is megtapasztaltam már párszor, hogy a külcsín és a belbecs sokszor nagyon távol áll egymástól. Ennek ellenére mégis mindig, újra és újra beleesem ugyanabba a csapdába - hol a borító húz be a csőbe, hol pedig pont az tart távol egy nagyon jó történet megismerésétől. Ha ezt a magam kreálta szabály sorozatosan meg is szegem, de arra általában figyelek, hogy amennyiben érdekel a könyv, viszont már létezik belőle film verzió is, akkor először mindig a nyomtatott verzió kerüljön sorra - most ezt az előírást is sikerült figyelmen kívül hagynom. Annyira nem akartam olvasni a könyvet, hogy inkább megnéztem a filmet - jó néhány jelenet esetében fogtam is a fejem rendesen.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 300 oldal
Fordította: Szabó Krisztina
Borító ár: 2.999,- Ft / 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: The DUFF
Műfaj: ifjúsági, romantikus

A mozgóképes feldolgozás mindenképpen meggyőzött arról, hogy a regény nem nekem való. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor most miért is írok most erről a történetről? A válasz egyszerű: mert elolvastam. Magyarázat? Van. Meggyőzött a barátnőm, hogy a film és a könyv nagyon messze áll egymástól, hogy alig van köztük egyezőség, majd lelkes fejtegetésbe kezdett, hogy miért is kell nekem mindenképpen elolvasnom a regényt - és még a könyvet is megkaptam kölcsönbe. Ezek után pedig már nem lehetett semmi kifogásom a megismerkedés ellen.

Azt kell mondjam, hogy a nyomtatott verzió sokkal, de sokkal komolyabb és hihetőbb, mint a történet nagyon gyerekesre és egészen furcsára sikerült filmfeldolgozása. Nem is értem, hogy egy olyan - ráadásul jól kidolgozott - alapötletből, ahol a főszereplő lány végre mutat valami eltérést a young adult könyvekre oly jellemző, trendi, ugyanakkor leginkább klisés és kiszámítható csitriktől, miért kell az egyediséget ledegradálni? Na, de nézzük inkább a könyvet.

Bianca személyében végre egy olyan főhősnőt üdvözölhettem, aki úgy alapvetően nincs elszállva magától, mondhatni, hogy két lábbal a földön áll, a stílusa pedig egészen egyedi - a ruhájukért és a frizurájukért aggódó csajokhoz képest mindenképpen üdítő változatosságot jelentett a stílusa. Már az elején sikerült megkedvelnem cinikus, szarkasztikus és ironikus  - néha mindez egyben - kifejezésmódját, valamint egészen gyakorlatias gondolkodásmódját és ehhez igazodó megjelenését. Amikor viszont Wesley Rush a DUFF kifejezéssel (Designated Ugly Fat Friend - Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő) illeti őt és válasz reakcióként ráönti a kóláját, na, akkor sikerült igazán a szívembe lopnia magát.

Természetesen nem maradhat ki a történetből a problémás családi háttér, és ez alól egyik főszereplő sem mentesül, mind a kettőnek megvan a maga baja és nyűgje - bár az okok és ők maguk egészen különbözők, a komplikációk feldolgozásának módja egészen hasonlít egymásra. Amíg Bianca első ránézésre kiegyensúlyozott életet él, kicsit mélyebbre tekintve már látszanak a gondok: az otthontól megmagyarázhatatlanul sok időt távol töltő, a kamasz lányát magára hagyó anya, kétségek között őrlődő és saját gyengeségeivel küzdő apa - ennek a kusza helyzetnek és hangulatnak az eredménye lett Bianca tüskés, kissé visszahúzódó stílusa. Wesley a suli egyik sztársráca: gazdag, sikeres és kedvelt személyiség, aki tisztában van az adottságaival és ezt ki is használja. Az, hogy Wesley-nek is gondjai vannak, hogy a látszatra gondtalan, hányaveti stílusával a napi gondjait takargatja, nem is sejti senki.

"A szépség tényleg felületes dolog. Lehet, hogy Wesley Rush úgy néz ki, mint valami görög isten, de hogy a lelke olyan sötét és üres, mint az én ruhásszekrényem, az tuti. Micsoda szemétláda!"

Bianca-nak az egyre sokasodó problémái kezelése érdekében figyelemelterelésre van szüksége, Wesley pedig pont kéznél van és természetesen kapható a dologra. A végeredmény: a lány titkos kapcsolatba kezd Wesley-vel, ami nem szól másról, csak a feszültség csökkentéséről, annak egy bizonyos fajta levezetéséről, vagyis csak az extrákról - érzelmek nélkül. Legalábbis így megy ez egy darabig, de aztán Bianca rádöbben, hogy egyre inkább kötődik a fiúhoz, aki még az "ellenségeként" is figyelmes vele és egyben remek hallgatóság is. Nem csak ő talál azonban átmeneti nyugalomra, hanem Wes is megnyílik előtte, lassanként felfedi kusza családi helyzetét és jellemének mozgató rúgóit.

Bár ez a DUFF kifejezés elég furán hangzik, de a jelentéstartalma nagyon is ismerős és szerintem nincs a földkerekségen túl sok ember, aki ne érezte volna valamikor, valahol és valamilyen szinten kívülállónak, megbélyegzettnek, vagy esetleg amolyan csodabogárnak magát. Nagyon is magamra ismertem a kifejezést olvasva és pont ezért sokkal könnyebben el tudtam fogadni Bianca reakcióit. A DUFF-ok közötti különbség mindössze az, hogy ki és miként reagálja le az adott helyzetet, márpedig nekem nagyon kedvemre volt a lány legtöbb reakciója és reagálása, mert bár időnként elbizonytalanodott és kétségbe esett, de alapvetően nem hagyta magát és ki mert állni a saját igazáért, ha arra volt szükség, akkor pedig változott.

Az írónő egy minden időben aktuális témát ragadott meg és tálalta azt olyan stílusban, amely egyszerre mutat a helyzetből kiutat, ad tanácsot és közben még szórakoztató is.

"Még mi, cinikus emberek is megérdemlünk egy szabadnapot, nem igaz?"

Nem, ez a regény nem hibátlan, de Bianca egyénisége és stílusa mindenképpen üde színfoltot jelentett a picsogó, siránkozó és a csodát mástól váró tini lánykák sorában, ezért élvezettel olvastam szarkasztikus és cinikus megnyilvánulásait, valamint az egész könyvet. Nem csak a hősnő, de Wesley is kitett magáért, őt is hamar megkedveltem - úgy gondolom, hogy ők ketten igazán összeillő párost alkotnak.

Szinte egy ültő helyemben kiolvastam a könyvet, annyira magával ragadott a történet, a két fiatal napi gondjai, élvezetes szócsatái és érzelmeik alakulása. Látszatszerű könnyedsége és olvasmányossága ellenére a mélyben komoly problémákkal foglalkozik a történet. A vége egy kicsit rózsaszínre sikerült, de ettől függetlenül nagyon tetszett, amit olvastam - csak köszönni tudom @Zsorzsi barátnőmnek, hogy rábeszélt az olvasásra.

Posted in: 9 pontos,ifjúsági,Kody Keplinger,könyvértékelés,Könyvmolyképző,romantikus,Vörös pöttyös