Holly Black: Black Heart - Fekete szív (Átokvetők 3.)

A trilógia előző köteteiben - A fehér macska és A vörös kesztyű - Holly Black megmutatta, milyen világ az, ahol a kesztyű viselése kötelező, ahol egy csupasz kéz veszedelmet jelent, sőt egyenesen törvénybe ütköző; ahol a cselvetés, illetve az attól való rettegés a mindennapok része - a történet közepébe pedig egy fiatal fiút helyezett. Cassel Sharpe egy Átokvető családban nőtt fel, jellemének alakulásában jelentős szerepe volt a nagy többségében bűnözői életvitelt folytató családjának, valamint annak, hogy mindig is éreztették vele: ő más, mint a többiek. Cassel semmi másra sem vágyik csak normális életre, de az események olyan irányt vettek, hogy erre egyre kevesebb az esélye - az előző kötet vége történései után pedig erre még kevesebb lehetőséget látok.

Az igazság az, hogy az Átokvetők világa már az első kötetben megfogott magának, amely részben a képességek sokszínűségének, az alkalmazásuk következmények, részben pedig Cassel korántsem mindennapi személyiségének köszönhető: igazán kedvelem a gondolkodását, a tettei mögött megbújó motivációkat, ahogy megoldja az életének egyre inkább gubancos helyzeteit - továbbra is olyan szereplő ő, aki engem, mint olvasót, nem az izmos felsőtestével, hanem az eszével hódított meg. Nem csoda tehát, hogy vártam a harmadik kötet olvasását, mert kíváncsi voltam, hogyan is alakul a fiú további élete.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 336 oldal
Fordította: Császár László
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Black Heart
Sorozat: Átokvetők
Előzmény:
1.) White Cat - A fehér macska
2.) Red Glove - A vörös kesztyű
Kategória: YA fantasy

A kötet kezdése továbbviszi az előző rész eseményeit. Cassel anyja természetesen bajba került, halálos fenyegetést kapott és most bujkálni kényszerül, ráadásként felkavarta a politika nyugalmasnak egyébként sem tekinthető állóvizét, még mélyebbre rántotta családját a kormány és a bűnözők közötti csetepaté zűrzavarába. Természetesen most is arra számít, hogy a legkisebb fia majd megoldja a problémáját. Lila közben átesett a beavatáson és mostantól hivatalosan is bűnözők köréhez tartozik, elindult a számára kijelölt úton. A két, még életben maradt Sharpe testvér pedig immár a szövetségi ügynökök sorát gyarapítja, amely a lehető legnagyobb bűnnek számít az Átokvetők megítélése szempontjából. Cassel igyekszik a jófiúk oldalára helyezkedni, de maga sem tudja eldönteni, hogy amit tesz, az éppen jó vagy rossz, a családja pedig mintha minduntalan akadályozná az igyekezetében - vagyis nem csak a rokonság, hanem mintha mindenki más is ezt tenné.

Az Átokvetők és a normál emberek közötti feszültség már az első kötetben is érezhető volt, de igazán tetőpontjára csak ebben a részben hágott az indulat, amely persze részben Cassel anyjának, illetve az általa elkövetett tetteknek köszönhető. A törvényjavaslat elfogadása, amely az Átokvetők tesztelését és nyilvántartásba vételét célozta meg, immár a célegyenesbe ért, a legfőbb támogatója pedig az a Patton szenátor, aki különösen dühös a Sharpe család tagjaira. A politikus tettei fontos részét képezik az események alakulásának: amíg ő kampányol, a képességekkel rendelkezők a javaslat megsemmisítésén dolgoznak - ki ilyen, ki olyan módszerekkel.

Hiába a világban zajló lényeges és a jövőt meghatározó események, ha egy kamasznak a saját, szűk világa, a körülötte lévőkkel való kapcsolat sokkal fontosabb: az érzelmek mindig meghatározóak. Először is ott van Cassel és Lila kapcsolata, amely most, hogy az egymással ellentétes oldalon állnak, semmivel sem lett egyszerűbb - az átok elmúlását követően sem. Ennél azonban sokkal viharosabb Daneca és Sam egymáshoz való viszonya. Cassel a magánéleti viharok közepette is azon munkálkodik - bár ez inkább kétségbeesett vergődésnek tűnik -, hogy a saját életét élje, befolyással legyen a tetteire - közben pedig maga is még csak ismerkedik a képességei lehetőségeivel és határaival.

Holly Black sokkal furmányosabb szerző, mint az elsőre látszik: a mindennapok apró-cseprő, illetve a magánélet valamivel nagyobb problémáit helyez az előtérbe, ezzel elterelve a fő szálról, a tényleges gondról a figyelmet, pedig közben azzal is foglalkozik, és az olvasó a végén ráébred, hogy megkapott minden információt, csak éppen nem vette azokat észre.

Valahogy így voltam ebben a kötetben a Mina szállal is, amelyet jó ideig fölöslegesnek tartottam, és ha nem szerepel a történetben, akkor sem hiányzott volna. Mégis adott valami mélységet, egy újabb színezetet az Átokvetők világának, amely nélkül sokkal szürkébb lett volna az összhatás. Megmutatta azt, hogy a képességekkel rendelkezők nem csak irányítók lehetnek, hanem áldozatok is, a végeredményt nem az adottságuk határozza meg, hanem az emberi természetük, a hozzáállásuk és a körülmények - csakúgy, mint azok esetében, akiknek semmilyen készségük sincs. A készség csak egy tulajdonság, ami lehet a jó eszköze, illetve fegyver is - minden más az azt alkalmazó embertől függ.

A kép INNEN.

A kötet cselekménye érdekes, főleg, hogy Casselt egyre inkább összenyomják a problémák, a több oldalról is érkező befolyásolás - azon csodálkoztam, hogy képes volt ennyire józanul kezelni és átlátni a helyzetet. Tiszteltem és csodáltam a fiú szabadságvágyát, valamint azt a képességét, hogy bármennyire is közel állt ahhoz, hogy az örvény beszippantsa és magával rántsa, ő mégis mindig megpróbálta megtalálni a kiutat.

Ahogy egyre inkább mélyebbre merültem az Átokvetők világában, úgy vártam el egyre többet ettől a sorozattól, és bár életveszélyes, kiszámíthatatlan helyzetekben nem szenved hiányt a trilógia, Cassel pedig folyamatosan fejlődik mégsem éreztem azt a katartikus érzést, amit kellett volna. Hiába a kötet végi cselszövés parádés kivitelezése, amely gyakorlatilag minden fennálló problémára megoldást kínál, hatásában mégsem ért az első rész végén átélt csavarok és titkok nyomába.

Ha volt is problémám a sorozattal, azt azért nem tagadhatom, hogy kedvelem a világát, a főszereplőjét és az egész hangulatát úgy egészében, ahogy van. A sorozat köteteinek minőségét pedig kifejezetten kiegyenlítettnek éreztem: mindig kaptam valami izgalmat, meglepetést, ugyanakkor mégis mindig maradt bennem valami hiányérzet. Ajánlom-e olvasásra? Igen, mert Cassel problémája, a családja, az egész világ éppen elég érdekességgel és izgalommal szolgál ahhoz, hogy a figyelmem után a támogatásom is kiérdemelje - továbbra is imádom a fiú minden tettét és gondolatát.

Csak egy valamit nem értek: ha ez csupán egy trilógia - mert folytatást még nem látok -, akkor viszont zavaró ez a befejezés, amely  tulajdonképpen lezárás is, meg nem is. Hmm... Majd idővel kiderül, hogy Cassel újra feltűnik-e egy kötetben, vagy sem. Az biztos, hogy ez a trilógia úgy élvezetes, ahogy most van - számomra sokkal inkább, mint a rózsaszín sziruppal leöntött, ragacsos, a nyavalygáson kívül semmiről sem szóló YA történetek.

Aki tehát kedveli, ha egy kötetben fiú a főszereplő, nincs ellenére a romantikát jócskán háttérbe szorító akció, cselszövés és egyéb összetett probléma, akkor neki ebbe a sorozatba érdemes belekezdenie. Garantálom, hogy nem fogja megbánni.

Posted in: 8 pontos,Átokvetők,Holly Black,könyvértékelés,Könyvmolyképző,Vörös pöttyös,YA fantasy