Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2015. augusztus 15., szombat

Holly Black: Red Glove - A vörös kesztyű (Átokvetők 2.)

Közel egy-másfél évvel ezelőtt olvastam a sorozat első részét, és biztos voltam benne, hogy nem fogok emlékezni minden apró mozzanatra, amelyek az átverések, valamint a történet alakulásának szempontjából lényegesek, ezért úgy határoztam, hogy megér egy újraolvasást az élmény - nem is hozhattam volna ennél optimálisabb döntést. Sokkal jobban át tudtam élni a részleteket, illetve még ennél is nagyobb örömmel fedeztem fel a folyamatos utalgatások, apró célzások tömegét a szövegben. Egyenesen ujjongott a lelkem, szinte lubickoltam az események részleteiben. 

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 365 oldal
Fordította: Császár László
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Red Glove
Sorozat: Átokvetők
Előzmény:
1.) White Cat - A fehér macska
Folytatás:
3.) Black Heart - Fekete szív
Kategória: YA fantasy
A folytatásban gyakorlatilag ugyanott tartunk, ahol az előző kötetben magára hagytuk Casselt és Lilát - már ami a helyzetüket és az érzelmeiket érinti. Vagyis Lila még mindig a szerelmi átok hatása alatt áll, ezért Cassel kerüli a lánnyal való találkozást - Lila ugyan mindenről tud és meg is érti, hogy erre szükség van, de ettől még nem szenved kevesebbet. Cassel a nyárra az anyjával tartott, és egy másik városban töltik csalással és átokvetéssel teli napjaikat, bár a fiú nem igazán ért egyet a felmenője viselkedésével, kifejezetten tart a lebukástól, illetve annak következményeitől. Mindezek mellett még mindig próbálja feldolgozni az életében bekövetkezett változást, vagyis azt, hogy maga is átokvető - méghozzá azok között is a legritkább típusból való -, illetve amit pont emiatt a közvetlen családtagjai műveltek vele.

Cassel visszatér az iskola falai közé, mert minden változás ellenére is úgy gondolja, hogy továbbra is be kell fejeznie a tanulmányait, azonban a suliban Lilával akad össze, ez pedig újabb feszültséget jelent kettejük kapcsolatában. De ez az esemény csak az első azok sorában, amelyek fokozatosan igénybe veszik Casselt. Egy nap az FBI két ügynöke akar társalogni vele, majd képet mutatnak neki, amelyen a bátyja, Philip látható - holtan. Az ügynökök szerint Philip nekik dolgozott, egy besúgó volt, amelyet az átokvetők társadalma mélységesen megvet, és amely csakis amiatt következhetett be, amit Cassel tett vele pár hónappal korábban - most pedig az FBI a fiútól várja el, hogy a soraikba álljon.

Cassel maga is csak még próbálgatja az adottsága szintjeit, határait, de mivel a titok már kitudódott, ezért azok, akiknek a birtokában van az információ mindenképpen meg akarják szerezni maguknak a különleges fiút. A cél Cassel átokvető képességeinek kihasználása és irányítása - ennek érdekében pedig nem válogatnak az eszközökben: hízelgések, megvesztegetés, fenyegetés, hazugság, ármány és még sok minden más. Igencsak észnél kell lennie annak, aki a több oldalról érkező támadások minden furmányos rohamát ki akarja védeni - közben pedig meg kell értenie mindegyik résztvevő motivációját, a céljaikat és mögöttes tetteiket.

A kép INNEN.
Ebben a részben az előzményekhez képest bővül a világkép - ami nem is csoda, hiszen Cassel immár olyan helyzetekbe is betekintést nyer, amelyeket korábban eltitkoltak előle -, de nem túlzott mértékben, mivel azért a körülmények annál összetettebbek, minthogy egy csapásra átlásson mindent. Az alapszituáció feszültségét növeli, hogy az átokvetőkhöz kapcsolódó törvényjavaslat napi téma, az elfogadása pedig végleges következményeket jelent minden képességekkel rendelkezőre nézve - megkezdődtek a tiltakozások. 

Legnagyobb sajnálatomra továbbra is lényegesek maradtak az iskolai történések, sok jelenet játszódott az oktatási intézmény ódon falai között. Ez először némiképp zavart, mert beszűkítette az események, a bonyodalmak lehetőségeit, de végül megbékéltem vele, mivel Cassel be akarja fejezni az évet, ezért mindenképpen meg kellett felelnie a normál emberi előírásoknak, az általános szabályoknak. Erről az oldalról nézve a dolgokat, a suli beleillett a cselekmények vonalába - bár nem éppen ez volt a regény legérdekesebb és legeseménydúsabb része.

A felvezetés ebben az esetben is eléggé hosszadalmasra sikerült, de bíztam benne, hogy az elejtett utalások és az adott helyzetben lényegtelennek tűnő kijelentések, események, a későbbiekben még fontos részletei lesznek a befejezésnek - ahogy azt az előző kötet esetében is megtapasztaltam.

A történet továbbra is kilóg a megszokott young adult könyvek sorából, az eseményeket egy fiú szemszögéből követjük végig, de mivel kamaszokról van szó, ezért a hormonok tombolása ebben az esetben sem kerülhető ki. Persze attól, hogy a szerelmi civódások és problémák jelen vannak, ennek mértéke teljesen elfogadható és közel sem olyan nyavalygós, a lelkizés nem olyan eltúlzott, mint amire alapból számítani lehetne - a szerelmi szálat tekintve kellemesen csalódtam. Pedig az érzelmi viharokat két párocska is szolgáltatja: egyszer ott van Cassel és Lila nem mindennapi, szerelmi átokkal vert kapcsolata, valamint Sam és Daneca éppen kibontakozó érzelmei, illetve minden ezzel kapcsolatos bonyodalom.

Az igazi izgalmakat azonban nem a szereplők érzelmi élete szolgáltatja - az csak tökéletes kiegészítése a többi eseménynek -, hanem inkább a Cassel képességeinek irányításáért vívott harc, az átokvetőkkel kapcsolatos törvényjavaslat miatti mizéria. A közel fél évvel ezelőtt hozott döntések most visszahatnak Cassel mindennapjaira, szembesülnie kell az általa elkövetett tettek minden következményével. A családi problémák jelentette útvesztő mellett kifejezetten fontos tényező Philip gyilkosának megtalálása - ezt a személyt pedig olyan mesterien elrejtette a szerző, hogy amíg nem szembesítettek vele nem jöttem rá a kilétére.

A kép INNEN.
Holly Black mestere annak, hogy a gubancosnak érzett szálakat egy mozdulattal - akarom mondani kijelentéssel - simává varázsolja, és most sem volt ez másként. Cassel szerencsére jobban érti és érzi, hogy mi történik vele, mint az részemről elmondható, ezért ő általában egy lépéssel mindig előttem járt az összefüggések felderítésében. A befejezés ismét parádésra sikerült, de azért a csattanó nem közelítette meg az előző kötet végének mesteri bonyodalommegoldását. Nem felejtkeztem el a vörös kesztyűről sem - annak is fontos szerepe van az események alakulásában.

Minden világbővülés, az események továbbszövése, a bonyodalmak, a következmények, az aktuális problémát felderítő fejezet lezárása ellenére is amolyan átkötő kötet volt - az események fokozódása és lezárása a következő, befejező részre marad. Bizonyos szempontokat figyelembe véve többet ad ez a könyv, mint az előző, ugyanakkor mégsem hoz annyi újdonságot, hogy úgy érezzem a színvonal jelentős mértékben változott volna - minőségi szempontból inkább kiegyenlítettnek tekinthetem az eddig olvasottakat.

Azt viszont nem hallgathatom el, hogy mind a történet egésze, mind a befejezés még így is messze túlszárnyalja a többi trendi young adult regény összetettségét és színvonalát. Olvasásra tehát mindenképpen ajánlott! Még azoknak is, akiknek kezdi megfeküdni a gyomrát a YA regényekben alkalmazott klisés helyzetek tömege - biztos vagyok benne, hogy még ők is találnak ebben a történetben olyat, amely a kedvükre szolgál majd.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons