2012-ben kaptam először blogdíjat, majd 2013-ban ismét, akkor rögtön három helyről is, és mivel senkit sem akartam megsérteni azzal, hogy nem az ő jelölését fogadom el, ezért alig győztem megválaszolni a kérdéseket.
A következő évben is elindult a díj és nagy örömömre akkor is kaptam jelölést, de idő hiányában sajnos nem tudtam megfelelően reagálni a kedveskedésekre.
Idén Lobo-tól kaptam a díjat, aki - ha valaki még nem ismerné - az Olvasónapló névre hallgató blogot vezeti és a bloggerek közül is a legrégebben blogolók közé tartozik. Nagyon örülök a jelölésének, mert magam is szívesen olvasom a posztjait és hallgatom a podcastjait, mert mindig találok valami érdekességet és figyelemfelkeltőt az ajánlásai között. Szóval végül csak reagálok a jelölésre - bár teszem mindezt némiképp megkésve, főleg a fránya időhiány miatt.
Mi is az a Liebster Blog Award?
- bloggerek adják egymásnak az online világban, lehetőséget ez arra, hogy olvasóik jobban megismerjék őket;
- a kezdeményezés Németországból indult, innen a neve is, jelentése: kellemes, értékes, legkedvesebb, legédesebb, szeretetreméltó;
- a lánclevelekhez hasonló módon terjed: ha valaki megkapja, továbbadja 5-10 másik kezdő bloggernek, hadd örüljenek ők is, hadd sütkérezzenek ők is a dicsfényben;
- senki sem kötelez arra, hogy továbbadd a jelölést, de miért is szakítaná meg az ember a sort, hiszen díjat kapni mindenki szeret;
- marketing ötletnek sem utolsó.
A szabályok:
- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!”
A szabályok első pontján már letudtam, akkor következzen a második, véleményem szerint talán a legnehezebb. Miért is? Mert nehéz úgy tíz dolgot mondani magamról, hogy már lassan négy éve tárom ki a szívem és a lelkem, a gondolataim és az érzésem az olvasók előtt - minden egyes blogbejegyzés egy rész önmagamból.
1.) A növények és én nem vagyunk túl jóban, egyik sem bírja sokáig mellettem.
2.) Nagyon nem kedvelem a Facebook-ot, mint közösségi oldalt.
3.) Imádom a csíkos zoknikat.
4.) Vasalás és ruha hajtogatás közben mindig filmet nézek.
4.) Vasalás és ruha hajtogatás közben mindig filmet nézek.
5.) Imádom a lovakat.
6.) A nyáron megjelent nyomtatásban az egyik novellám. :D
7.) Az előző pont miatt új lendületet vettem, és azóta már elindítottam egy, a saját írásaimat tartalmazó blogoldalt. :)
8.) Szeretem festeni a körmeimet, viszont ritkán számon rá az időt.
9.) Nem szeretem az étcsokit.
10.) Csak jeges kávét vagyok hajlandó inni. Még a legnagyobb téli hidegben is ezt teszem.
1.) Te milyen díjat alapítanál?
Van még olyan, aminek nincs világnapja vagy nem díjazzák valamilyen formában? Most elgondolkodtam, de... Bár jobban belegondolva... A legidegesítőbb női főszereplő kategóriában szívesen odaítélném a rózsaszín péklapátot. :D
2.) Használsz határidőnaplót?
Bizony használok! Alapvető hitvallások, hogy "akinek nincsen esze, legyen notesze". De a viccet félre téve: határidő napló nélkül tényleg azt sem tudnám, hogy hol áll a fejem és képtelen lennék észben tartani azt a sok-sok határidőt, amelyek egyébként - zömében - megkeserítik a mindennapjaimat.
3.) Milyen tévésorozatokat nézel? Melyik a kedvenced?
Ez nagyon muris, mert tévében szinte semmit, ugyanis kiütéseket kapok a rengeteg reklámtól. Na jó, ez azért túlzás, de amikor még tévében néztem a sorozatokat, akkor mindig bealudtam a reklám alatt, ezért idővel feladtam az egészet. Inkább felveszem ami érdekel és akkor a reklámot tovább tudom tekerni, vagy ott van még a dvd és egyéb megoldások.
4.) Változott az ízlésed könyvek terén amióta blogot vezetsz?
Alapvetően nem. Még mindig a fantasy regényeket kedvelem a legjobban, annak is egy bizonyos - sokak által elítélt és eléggé meghurcolt - kategóriáját - igen, az urban fantasyról és a paranormális történetekről beszélek. Korábban is mindenevő voltam, akarom mondani, széles körű érdeklődéssel válogattam a könyvek között, így a krimi, a sci-fi, a thriller továbbra is az étlapon szerepel nálam. Inkább az változott, ahogy a regényekhez viszonyulok: a blog és az itt megjelenő vélemények miatt más szemmel nézem az olvasottakat, sokkal alaposabb lettem, jobban odafigyelek a könyv által belőlem kiváltott érzésekre és persze a regény hibáira is. Nyugodt szívvel kijelentem, hogy mióta blogolok sokkal kukacoskodóbb, kötekedőbb lettem - igyekszek mindent figyelembe venni, ami segít másnak eldönteni, hogy az aktuális regény neki való-e, és ezért úgy gondolom, hogy a negatív dolgok miatt sem hunyhatok szemet.
5.) Milyen típusú könyvet írnál?
Természetesen fantasyt. :)
6.) Mi volt a kedvenc gyerekkori filmed?
A Tüskevár. Bár tény, hogy a poénjait - főleg Matula bácsi megállapításait - felnőtt fejjel sokkal jobban értem és sokkal jobban tetszenek. :) Annak idején nagyon jó ifjúsági filmek születtek, amelyeket szintén nagyon szerettem: Az égigérő fű, Le a cipővel és még sokan mások. :)
7.) Mit nem vennél meg egy írószerboltban és miért?
A termék mindegy, de ha rózsaszínben pompázik, akkor lehet bármennyire is hasznos vagy cuki, tutira biztos, hogy nem fogom a kosaramba helyezni és egy fillért sem vagyok rá hajlandó áldozni.
8.) Milyen típusú Nem könyves blogokat olvasol, melyik a kedvenced és miért?
Nem túl sok ilyen van. Most hirtelen a Hogy volt című blog jutott elsőként az eszembe, amely nem túl meglepően sorozatokkal foglalkozik.
9.) Szereted a hangos könyveket?
Nem kifejezetten. Próbálkoztam már vele, de nem jött be. Egy jó felolvasó élvezetessé teheti az élményt, de sajnos a számomra hamar csak háttérzajjá válik a legjobban sikerült előadás is. Túl hamar elkalandozik a figyelmem. Érdekes, hogy az írott szöveggel kapcsolatban nincs hasonló problémám. :)
10.) Mivel szoktál kilábalni az olvasási válságból?
Az olvasási válság nálam azt jelenti, hogy kezdek belefásulni vagy éppen beleunni a sok hasonló kategóriájú olvasnivalóba, ezért általában egy éles váltás segít. Pl.: sok romantikus vagy YA regény után egy ütős thrillerre, vagy egy keményebb fajta fantasy-ra van szükségem és rögtön helyre is rázódik minden. Ha ez sem jön be, akkor maradnak a filmek és akkor bedarálok jó pár részt az éppen aktuális sorozatból - ilyen is volt már.
Az első gondolatom még az volt, hogy erősen ünneprontó leszek, de aztán csak rászántam az időt és szétnéztem a blogok között, hogy ki az, aki a késői reakcióm ellenére sem kapott még ilyen díjat - remélve, hogy senkinek sem léptem a tyúkszemére.
A kérdéseim:
1.) Ha mélyponton vagy, akkor mivel szoktad vigasztalni magad?
2.) Miért kezdtél el blogolni?
2.) Miért kezdtél el blogolni?
3.) Mit teszel, ha egy könyvvel kapcsolatban nehezen jönnek a gondolatok: félreteszed a regényt és majd később írsz róla vagy hanyagolod az egészet és inkább írsz másról.
4.) Könyvvásárlás: webáruház vagy könyvesbolt?
4.) Könyvvásárlás: webáruház vagy könyvesbolt?
5.) Kacérkodsz azzal, hogy saját történetet vess a papírra?
6.) Olvasol idegen nyelven? Ha igen, akkor mennyit?
7.) Egy műfaj, amiről biztosan tudod, hogy soha többet nem fogsz olyat olvasni.
8.) Sorozat vagy önálló kötet? Melyiket kedveled jobban?
9.) Hogy viszonyulsz a magyar szerzőkhöz? Szívesen írsz a blogon a regényeikről?
10.) Könyvfesztivál vagy könyvhét? Melyik helyen érzed jobban magad?
Az én választottjaim:
- Niki, azaz a Könyvesem blog;
- Amilgade, azaz a Könyvek és én blog;
- Wildworld, azaz a Kultúrkukac blog;
- Liliane, azaz A művészet nyelve blog;
- Meacska és Lark, vagyis az Olvastad már? blog;
- Roselyn, vagyis a Roselyn könyves blogja oldal;
- Zsanó, vagyis az Olvasás élménye blog.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése