Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. május 5., vasárnap

Polcra került - 2013. április

Tudtam én előre, hogy ez lesz a vége, így fogok járni ebben a hónapban. Hiába, a Könyvfesztivál hónapja csak megterhelő lehet egy könyvmoly számára.
Nem igazán haladtam az olvasással, mert a munkám elvette az időm nagy részét (nem szeretek túlórázni), valamint a maradék szabadidőben kitört rajtam a tavaszi fáradtság és erősen átmentem mormotába. Az eredmény? Hozzám képest kevés könyvet olvastam és a blog sem hozta a formáját, eléggé betegeskedett. Viszont a 36 vagy 48 órás nap titkát még senki nem osztotta meg velem eddig. Ha valaki esetleg megtenné.... *nagy boci szemekkel néz* :)

Kezdjük a hónap elejével, mert ugye csak célszerű időrendben haladni és mert ezt a legegyszerűbb megmutatni. :)
Kicsit késve és kicsit körülményesen, de végre megérkezett hozzám Scott Turow Ártatlanságra ítélve című könyve. Az olvasáson is túl vagyok már és fergeteges élményt nyújtott a könyv, mert engem, aki nem vagyok a jogi csűrcsavarás nagy tisztelője, teljesen elvarázsolt a regény. Az értékelésem is olvashatjátok róla.
Az Alexandra Online  35%-os Metropolis Media akciójában csaptam le Diana Wynne Jones A Merlin-összeesküvés című könyvére, amelyből aztán sikeresen és teljesen véletlenül begyűjtöttem még egy példányt, majd gyorsan túl is adtam rajta, de ez egy másik történet. :)

Ennyi volt a hónap eleje és innentől kezdve már csak a könyvfesztivált tudom okolni az eseményekért, illetve közvetve a főszerkesztőm, aki minden könyvet beszerzett, amire csak felcsillant a szemem. Tehát végső soron saját magam vagyok felelős a kialakult helyzetért. Az eredmény? Rengeteg könyv, amelynek értékeléseit az ekultura.hu oldalon és itt, a blogon is olvashatjátok majd. Melyek is ezek? A képen láthatjátok a drágákat. (Kivéve az Oni: Szürke vér.) Az Örök kísértést már olvastam és az értékelésem is hamarosan elérhető lesz, a többi kötet olvasása még várat magára.
Volt még egy felkérésem, ami váratlanul ért és amely a Ciceró Könyvstúdió által felkarolt magyar szerző, Buglyó Gergely első könyvének, egy trilógia nyitó kötetének, az Oni: Szürke vér című  értékeléséről szólt. A könyvet már elolvastam és elöljáróban csak annyit árulnák el, hogy tetszett. Az értékelésem pedig már kopácsolom ezerrel, de kicsit még várni kell rá.

Nagyon büszke vagyok magamra, mert a fesztivál ideje alatt teljesen önmegtartóztató életet éltem, mert saját pénzemen mindössze három darab könyvet szereztem be. A Papíron prímát annak idején még Gretty ajánlotta és nem bírtam ellenállni a csábító 1.000 Ft-os beszerzési árnak. :) A Vérmacskák sorozatot imádom, nem volt kérdés a frissen megjelent harmadik kötet, a Pride - Falka beszerzése. Már nagyon olvasnám. Hamarosan... :) A Fraktálherceg megvásárlása sem volt kérdéses, az előzmény tetszett, a borítójába belezúgtam és természetesen dedikáltattam is. :)

A szerzeményeket egész nap a hátamon cipeltem a nem éppen kis méretű és a - bele pakolt kincseimtől - nem éppen pihe súlyú hátizsákomban. Az eredmény három napos izomláz lett. :) De ezt bármikor máskor is bevállalom.
Így néz ki a Könyvfesztiválos beszerzéseim / zsákmányaim kupaca.


Mondtam én, hogy a hónap eleje kifejezetten egyszerű volt a végéhez képest. :)
Ja, és a könyveken kívül természetesen hazajött velem két bögre (Fraktálherceg és Leviatán/Behemót grafikával), sok-sok könyvjelző, karkötő, poháralátét, kitűző, jegyzetfüzet, stb. :D
Imádtam a könyvfesztivált!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons