Kathy Reichs: Csupasz csontok (Temperance Brennan 6.)

Temperance Brennan újra itt van, és én egészen szerencsés helyzetben lévőnek érzem magam, hiszen a sorozat minden része a polcomon sorakozik, ezért számomra nem volt törés a történetben - főleg miután helyes sorrendben újraolvastam a részeket. Ugyan az egyes kötetek a nyomozások, aktuális esetek szempontjából önállóan is élvezhetők, de van egy részeken átívelő szál, Tempe magánélete, amely miatt jó, ha ismertek az előzmények. A Síri titkok című regény végén a kissé megviselt Temperance a tengerpartra készül valakivel, de az nem lehetett tudni, hogy kivel - a dolog pedig kétesélyes. Az, hogy ki lett volna az antropológus partnere a pihenésben, csak ebben a részben derül ki. Kathy néni rendesen megváratta a válasszal a rajongóit.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 350 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Borító ár: 3.095,- Ft
A mű eredeti címe: Bare Bones
Sorozat: Temperance Brennan
Előzmény:
1.) A holtak beszélnek
2.) Minden napra egy halott
3.) Halálos döntések
4.) Végzetes utazás
5.) Síri titkok
Folytatás:
7.) Hétfő csont nélkül
8.) Szent csontok
9.) Ne törj csontot
10.) Bones to Ashes
11.) Devil Bones
12.) 206 Bones
13.) Mortal Remains
14.) Flash and Bones
15.) Bones Are Forever
16.) Bones of the Lost
17.) Bones Never Lie
18.) Speaking in Bones
Kategória: krimi

Egyéb: összefoglaló a sorozatról

A szerző további regényei:
Virals sorozat (Fertőzöttek, Kincsvadászok)

Szóval akkor hol is tartunk? Egy év telt el a guatemalai események óta, és az akkor kútba esett nyaralást azóta sem sikerült bepótolni, de talán most majd lesz rá lehetőség: Tempe ugyanis szabadságra készül. Korábbi és jelenlegi nyaralópartnere pedig már a repülőn ülve várja, hogy szíve hölgyéhez utazhasson Charlotteba. A gép felszállási helye Montreal - és innentől kezdve már nem kérdéses, hogy Tempe választott lovagja az tengerkék szemű Andrew Ryan nyomozó, nem pedig a guatemalai rendőrség állományába tartozó Galiano felügyelő. A régóta várt pihenés azonban megint veszélybe kerül, amikor Boyd, a homlokráncolásban verhetetlen csau-csau ismét kiszagol és ki is ás valamit: ezúttal több nylonzsáknyi csontot. Tempe munkához lát, sikeresen megállapítja, hogy medvecsontokról van szó és már mindenki majdnem megnyugszik, amikor előkerül két kéztőcsont is - amelyek bizony nem passzolnak a mackók anatómiájához. 

"A baj nem jár egyedül" - szokták mondani és ez nagyon is igaz: a mackócsontok mellé érkezik egy sziklafalnak csapódott Cessna megégett pilótája, illetve utasa és még sok minden más, amelyekhez mindenképpen szükséges Tempe szakértelme. A helyzet egyre bonyolódik, a pihenés pedig egyre elérhetetlenebbnek tűnik, majd amikor egy Kaszás nevezetű illető megfenyegeti Tempe-t és a lányát, még rosszabbra fordul a helyzet.

Kicsit bosszús vagyok, mert úgy érzem, hogy a fülszöveg becsapott: nem találtam olyan sodró lendületűnek a regényt, mint arra a beharangozás alapján számítottam. Konklúzió: legközelebb hanyagolom a fülszöveg olvasását - ezt egyébként már megfogadtam néhányszor. Szerintem a regény elejére inkább a komótos tempó a jellemző, a vége viszont tényleg elég pörgősre sikerült, talán kicsit túl gyorsra is.

A nyomozati szál összetettségét nem érheti semmilyen kifogás: ebben a történetben minden mindennel összefügg és a szálak lényegesen messzebbre vezetnek, mint azt elsőre gondolnánk. A finom utalások ott vannak a szövegben, de igazán csak akkor lehet észrevenni őket, akkor érik el a céljukat, amikor a végén, szinte már az utolsó oldalakon szembesülünk az összefüggésekkel. Talán azért is éreztem kissé lassabbnak a történetet, mert ezt a sok-sok kapcsolatot fel kellett vezetni, végig kellett fejteni és az apró mozaikokat egymás mellé kellett rakni - ez utóbbi pedig úgy néz ki, hogy még Tempe logikáján is majdnem kifogott.

Bizony mackó, nagy bajban vagy!

Montreal helyett ezúttal - leginkább - Charlotteban és a város környékén játszódnak az események, de teszünk néhány kiruccanást a szomszédos államokba is, ennek eredményekét pedig részletesen megismerjük az Egyesült Államok halottkémi és vadőri szolgálatának összetételét, illetve azok feladatait. Bevallom, hogy ennyi három betűs rövidítéssel utoljára a Végzetes utazás című részben találkoztam - sem akkor, sem most nem volt egyszerű követni a szervezeteket a neveikből képzett mozaikszavak alapján. Az új helyszín rengeteg új szereplőt jelentett - nyomozók, rendőrök, vadőrök, halottkémek, szakértők - , áldozatokból is akadt bőven, ezért a rövidítések mellett a nevek is csak úgy hemzsegtek a szövegben - eléggé kellett figyelni, de néha még így is el kellett gondolkoznom azon, hogy akkor most ki van és kivel, vagy éppen ki ellen. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy kicsit nehezebben követhetőnek találtam a regényt - bár az is lehet, hogy alapból én voltam a szokottnál is fáradtabb.

Mindig is csodálkoztam azon, hogy Tempe miként is bírja együtt a tanítással, illetve a két antropológus állással járó rengeteg munkát, mert azért ez eléggé megterhelő - és a magánéleti problémákat még meg sem említettem. Úgy érzem, hogy most valamelyest sikerült választ kapnom a korábbi kérdéseimre: nehezen. Ugyan hősnőnk munkamániás, mondhatni, hogy megszállott módon, de jelen esetben eléggé nyűgös, mivel a lovagja megérkezett, egyéb lehetősége nem lévén Boyd társaságában látogatja meg a környék nevezetességeit, miközben ő pedig a laborjában tölti a mindennapjait. Kedvén az újabb és újabb, megoldásra váró esetek sem javítanak semmit.

Spix-ara, a világ legritkább papagája
(A kép és egyéb érdekesség: ITT.)

Nagyon erős a magánéleti szál ebben a regényben, Tempe sokat foglalkozik magával, és persze kedvenc nyomozójával. Nyugodtan lehet azt mondani, hogy én vagyok az örök elégedetlen, de akkor is úgy gondolom, hogy valami nem volt egészen a helyén: a közelség ellenére nem éreztem a korábban olyan nyilvánvaló szikrát Tempe és Ryan között, és mintha maga a nyomozó sem lett volna a helyzet magaslatán. Talán azért mert nem hazai pályán szerepelt és visszafogta magát? Lehet. A humora határozottan hiányzott és közel sem sziporkázott annyit, mint a korábbiakban, ugyanakkor a vagány és magabiztos nyomozó helyett most egy teljesen másik arcát mutatta meg az olvasóknak. Boyd viszont hozta a formáját, a csau-csauban lehet bízni, nem fog cserben hagyni - homlokráncolásból is akadt bőven.

A regénynek ettől függetlenül továbbra is van egy olyan fajta humora, amelyet nagyon kedvelek: tele van egyéb írott művekre, filmekre és mindenféle kulturális eseményekre való utalásokkal, amelyet tényleg csak az ért, aki a hangulatot, az érzést is párosítani tudja az emlegetett szituációhoz.

A nyomozás szála ebben az esetben is egy aktuális témát vesz alapul és erre épül fel az összetett, mindenféle érdekekkel, önző motivációkkal teli történet: a keleti gyógyászat szabadalmaztatott orvosságok alapanyagainak eredete, amelyhez védett, illetve veszélyeztetett növények és állatok, vagy azok egyes részeinek csempészete és természetesen orvvadászat társul. Ezen kívül ott van még a ritka példányok iránti kereslet: magángyűjtemények, taxidermia és minden egyéb. Alapvetően eléggé megrázó és elgondolkodtató volt a történetnek ez a része.

Nem éreztem úgy, hogy annyira lekötött volna a történet, mint a sorozat korábbiakban olvasott részei, de az alaposságra, a hitelességre és a szövevényességre továbbra sem lehet panasz. Attól, hogy vannak kevésbé tetsző regények egy sorozatban, az még tartozhat továbbra is kedvencek közé - szóval részemről hamarosan jöhet a következő rész, a Hétfő csont nélkül.

Posted in: 7 pontos,Fumax Kiadó,Kathy Reichs,könyvértékelés,krimi,Temperance Brennan