Orson Scott Card: Vándorlegény (Teremtő Alvin 4.)

A sorozat negyedik részében tovább folytatódnak - az immár ténylegesen is Teremtővé vált - Alvin kalandjai, Orson Scott Card pedig ismét megmutatta, képes úgy csavarni az eseményeket, hogy azzal tud még meglepetést okozni, ismételten csodálatot ébreszteni a műve iránt az olvasóban. Részemről így jártam: megint a szerző szavainak hatása alá kerültem. Azt senki sem vitathatja és magam is így látom, hogy ez a rész teljesen más volt, mint az előzőek, ugyanakkor mondanivaló tekintetében semmivel sem maradt el a korábbiaktól.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 444 oldal
Eredeti cím: Alvin Journeyman
Fordító: Horváth Norbert
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Sorozat: Teremtő Alvin
Előzmény:
1.) A hetedik fiú
2.) A rézbőrű próféta
3.) KovácsinasFolytatás:
5.) Fáklya
6.) Kristályváros
7.) Master Alvin
Kategória: fantasy, alternatív történelem,
bűbájosság, vallás

Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban:
nyomtatott, illetve ekönyv formátumban.

A szerző további művei:
Végjáték, A Holtak szószólója, Fajirtás,
Az elme gyermekei,
Ender árnyéka, A Hegemón árnyékában,
Árnyékbábok,
Múltfigyelők, Bűvölet, A kegyelem ára

Bevallom, hogy azt hittem a Vándorlegény cselekményesebb lesz - lévén vándorlásra, a vándorkovács életének bemutatására számítottam -, de nem lett az, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt alapból képzelné és elvárná az olvasó. Mert bárhogy is csavarom a szavakat, azért tény, hogy volt itt cselekmény, csak éppen az nem a konkrét és mozgalmas eseményekben, hanem a karakterekben, illetve az emberi természet mélységeinek, indítékainak és befolyásolhatóságának bemutatásában bontakozott ki.

Ez a történet egyenes folytatása a Kovácsinasban történteknek. Alvin a tanoncéveit és a kalandjait követően hazatért, és otthon, a sajátjai körében tanítja az embereket arra, amit ő a legjobban tud: a teremtésre. A tudás elsajátítására Calvin lenne a leginkább alkalmas, aki - ha jobban belegondolunk - maga is egy hetedik fiú hetedik fia, vagyis szintén teremtő és részben már most meg tudja tenni azt, amit a testvére. Alvin és Calvin kapcsolata azonban minden, csak nem éppen békés és termékeny: Calvin csupán a tökéletes, minden tekintetben ajnározott és felmagasztalt testvért látja a bátyjában, a hozzá intézett szavaiban és cselekedetében pedig csak a rosszat veszi észre, annak ártó szándékát feltételezi.

"A Pusztító többet nem árthatott neki a vízzel. Nem, most már sokkal finomabb módszerekhez folyamodott. Emberekhez. (...) gyenge akaratúakhoz, kapzsi, ábrándos vagy lusta emberekhez, olyanokhoz, akiket könnyű kihasználni."

A szerző szinte példaértékűen vezeti le annak a jelenségnek a folyamatát, amikor két, azonos adottságokkal rendelkező ember teljesen más irányba indul el, a tehetségét pedig szintén olyan módon használja, hogy az ellentétes a másikéval. Pedig csupán annyi a különbség, hogy az egyikük több figyelmet, segítséget és a megfelelő időben érkező útmutatást kapott, mint a másik. Azonos kiindulópont, de ellentétes célok - ahogy a zamatos bor és a savanyú ecet is ugyanabból a gyümölcsből készül.

Ez a kötet egyszerre Alvin története és Calvin regénye. Alviné, aki megtapasztalja a teremtő hatalmának visszásságait, valamint azt, ahogy a - többnyire irigy emberekből álló - társadalom kiforgatja a cselekedeteit, ártani akar neki annak ellenére, hogy ő csak jót akar a világnak. Calviné, akit a düh és a hatalomvágy hajt, aki most tapasztalja meg a saját képességeinek határait, próbálgatja a szárnyait - ő azonban inkább magának akar jót, mint az embereknek, a tetteit leginkább önös szándékok jellemzik.

"(...) minél jobb ember vagy, annál többet gyűlölnek miatta, és minden alkalmat megragadnak, hogy rád haragudjanak, mindegy, milyen rendes voltál hozzájuk."

Mindkét fiú fejezetei feldühítettek, csak éppen eltérő módon. Calvin az önzésével hozta ki belőlem a negatív érzéseket, mindezek mellett pedig végtelenül elkeserített, hogy "rosszra" használja, szinte elpazarolja a tehetségét - azt a különleges képességét, amely Alvint minden eddiginél nagyobb bajba keverte. Szintén tankönyvbe illően írta le a szerző azt a jelenséget és annak minden következményét, amelyet úgy neveznek, hogy irigység. Az átlagtól való eltérés, a tömegből való kiemelkedés a kicsinyes emberekből az ártani akarás képességét hozza elő: nehogy már valaki különb legyen náluk, olyan nincs. Az ilyen lelkületű emberek a probléma megszüntetésének elérése érdekében mindent bevetnek, amit csak lehet, de minden egyes fegyverük közül legerősebb és legártalmasabb a rosszindulatú pletyka. Nincs kegyetlenebb, mint a tények kiforgatása, az igazság meghurcolása, valamint az a dühítő tehetetlenség, ami mindehhez kapcsolódik, amikor bármilyen magyarázat csak ront az alaphelyzeten. Ebből a szempontból kiemelkedő mondanivalójú és színvonalú ez a regény.

"Hosszú távon a hazugság csomókba gabalyodik saját magával, és idővel az emberek meglátják az igazi arcát."

No, meg a karakterek szempontjából, mert bármennyire is imádom Alvint, Peggyt, vagy a korábban megismert szereplőket, azért az újak is érdekes színfoltjai a történetnek. Calvin, aki eddig leginkább csak említés szintjén volt jelen, most végre igazi szerepet kapott, az általa választott út pedig legalább olyan érdekes és tanulságos, mint a bátyjáé. Arthur Stuart továbbra is hozza a tőle megszokott színvonalat, és bizony sokszor kacagtam a megnyilvánulásain - főleg, amikor Alvin és Peggy kapcsolata került előtérbe. Aztán ott van még Bizony Cooper, az angol ügyvéd, aki fortéllyal született egy olyan országban, ahol elítélik és büntetik a boszorkányságot. Hogy a sors kiket sodor még - segítőként vagy akadályozóként - Alvin útjába, azt csak a szövőszék mellett ülő figyelők láthatják és olvashatják ki a szövet szálai közül - no, meg az olvasók a kötet történéseiből.

"Az én fortélyom nem a mesemondás", írja a szerző a kötet első fejezetében, pedig aki idáig eljutott a sorozat olvasásában, már tudja, hogy ez nem igaz. Orson Scott Card remek mesélő és kiváló emberismerő, aki nem fél az olvasóinak megmutatni a lélek árnyékos oldalát és a szereplői cselekedetein keresztül szembesíteni őket azzal.

Fantasztikus ez a sorozat! Nem kifejezetten mozgalmas, de a szereplők a képességeik ellenére is nagyon emberiek, esendőek, a történések felébresztik az olvasók igazságérzetét, akik egyszer csak azt veszik észre, hogy a csatáknál sokkal érdekesebbek a mindennapi dolgok, az emberek lelkének legmélyén megbújó indokok, motivációk és ezek külső megnyilvánulásai. Remélem, hogy hátralévő két kötet, a Fáklya és a Kristályváros olvasása is hasonló élményt fog majd jelenteni, mint az eddigi részek.

Posted in: 9 pontos,Delta Vision,fantasy,könyvértékelés,Orson Scott Card,Teremtő Alvin