Orson Scott Card: A rézbőrű próféta (Teremtő Alvin 2.)

Orson Scott Card a Teremtő Alvin sorozat előző kötetében megmutatta, hogy milyen is az a világ, ahol a bűbájosság a mindennapok része, szinte minden ember rendelkezik valamilyen fortéllyal, illetve milyen lehet az élet egy olyan családban, amelynek egyik tagja egy különleges gyermek: a hetedik fiú hetedik fia. A történet hangulata megragadja az olvasót, a komótosan folydogáló cselekmény pedig sok mindenre felnyitja az arra fogékonyak szemét. 

A rézbőrű próféta már A hetedik fiú című kötetben is szerepelt, bár a szerző éppen csak pár lényeges információval mutatta be a keresztény indiánt: a tüzes víz rabigájától a keresztény tanok elfogadását követően megszabadult rézbőrű legendává vált, illetve Thrower tiszteletes hittérő tevékenységének legtöbbet lengetett zászlójává. Csakhogy a háttérben teljesen más erők működnek - ebből a kötetből pedig azt is megtudjuk, hogy melyek is ezek.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 349 oldal
Eredeti cím: Red Prophet
Fordító: Horváth Norbert
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Sorozat: Teremtő Alvin
Előzmény:
1.) A hetedik fiú
Folytatás:
3.) A kovácsinas
4.) Vándorlegény
5.) Fáklya
6.) Kristályváros
7.) Master Alvin
Kategória: fantasy, alternatív történelem,
bűbájosság, vallás

Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban:
nyomtatott, illetve ekönyv formátumban.

A szerző további művei:
Végjáték, A Holtak szószólója, Fajirtás,
Az elme gyermekei
Ender árnyéka, A Hegemón árnyékában,
Árnyékbábok
Múltfigyelők, Bűvölet, A kegyelem ára

Alvin és Mérték útnak indulnak Hatrack városába, a kisebbik fiú születési helyére, hogy kovácsinas legyen belőle. Útközben azonban indiánok támadják meg őket, és rabolják el a két fehér fiút, hogy ezzel robbantsák ki az rézbőrűek és a telepesek között egyre élesedő konfliktust. A megpróbáltatások közben Alvin és a testvére sok kaland részesévé válik, a fiú rengeteget tanul, folyamatosan a képességei fejlesztésén dolgozik - a háttérben pedig az egész Észak-amerikai kontinens életét és mindennapjait befolyásoló, annak történelmét alakító jelentős események zajlanak. 

"Ha elég gyakran mondogat az ember valamit, a többiek kezdik azt hinni, hogy igaz lehet, és nemsokára valóban igaz lesz."

Orson Scott Card azon az úton halad tovább, amelyen elindult, vagyis egy alternatív világba létező szereplőket, fontos pozíciókat betöltő embereket helyez, és meséli el úgy az eseményeket, hogy azok részben igazak, részben pedig a valóságtól teljesen eltérő élményt adnak. Így tűnhet fel a kötet lapjain William Henry Harrison, Tecumseh, Tenkswatawa, Andrew Jackson és Napóleon - aki igencsak kilóg a felsorolásból, mert alapból semmi keresnivalója ezen a kontinensen -, illetve így kerülhet képbe a Sóni átok is, amely természetesen ebben a regényben teljesen más értelmezést kap.

Szeretem ezt a kettősséget, amely sokkal több lehetőséget ad a szerző kezébe, mint az elsőre bárki számára is nyilvánvalónak tűnik. A változtatásoknak köszönhetően az események mögött megbújó okok és indokok sokkal nagyobb szerepet kapnak, a döntések következményei sokkal élesebbnek tűnnek. Card mesél, és közben pedig megint súlyos morális kérdéseket boncolgat - ezúttal az indiánok és a telepesek életvitelét, illetve elveit helyezi a középpontba, a természettel való együttélés, valamint a terjeszkedő földművelés közötti ellentétre világít rá.

A történet nem ott folytatódik, ahol az előző kötet végén a Miller családtól elköszöntem: sem időben, sem helyszínben. A mesélés középpontjába ezúttal egy indián testvérpár - Lolla-Wossiky és Te-Kumsza - kerül, akiknek egyik tagjával már találkozhattam az előző kötetben. Az ő történetükön keresztül bepillantást nyerhettem az indiánok életébe, a természettel való különleges kapcsolatukba, a tüzes víz okozta függőségük okaiba, valamint megismerhettem a legnagyobb problémájukat: a nyugati irányban terjeszkedő fehér ember egyre nagyobb és erőszakosabb térhódítását. Lolla-Wossiky és Te-Kumsza eltérő alapokra támaszkodó, külön utakon haladó, de egy cél felé vezető tettei egyszerre érdekesek és tanulságosak - rendkívül jól lefestik a nem éppen biztató alaphelyzetet. Külön élményt jelentett ismét Lolla-Wossiky és Alvin találkozásáról olvasni, csak most éppen a másik szereplő, a rézbőrű nézőpontjából átélni a jelenetet. 

"(...) ha mindketten hazudnak, és mindketten tudják, hogy a másik hazudik, akkor az már fenemód közel jár az igazsághoz."

A fehér ember eléggé izgága és ármánykodó típus: nem csak a rézbőrűvel van baja, hanem a saját fajtájával is, főleg ha az éppen másik nemzethez tartozik, más színű katonai zubbonyt visel. A siker és a hódítás érdekében pedig még arra is képes, hogy az oly annyira megvetett őslakosokkal szűrje össze a levet, az ő segítségüket használja fel - vagy éppen ki - a céljai elérése érdekében. Ennek a franciák, amerikaiak és indiánok közötti, lelkiismeret nélküli, történelemalakító hatású, szövetség és ellenállás elnevezésű táncnak a lépései jelennek meg kitűnő ábrázolással a kötetben - bemutatva mindegyik oldal nézőpontját, okait és indokait. Az amerikai és az indián szemszög talán jobban kidolgozott, mint a francia, de attól még mindegyik tanulságos a maga nemében.

"(...) csak az számít, hogy mihez kezdesz azokkal az évekkel, amik még előtted állnak."

A bőrszínek és nemzetek között Alvin az igazi kapcsolat, az arany középút, aki érti mind a két felet, akinek mind a két oldal tud tanítani valami arra érdemeset - ő pedig el is fogadja azokat és egybe fűzi azok eszenciáját, így viszi véghez a csodát. Megint rengeteg mindenről szól ez a történet - amely ugyan hol gyorsabb, véresebb, csatákban bővelkedőbb; hol pedig lassabb folyású, elmélkedésekkel és filozofálgatásokkal teli, mint az előzménye -, de amellyel kapcsolatban mégis úgy éreztem, hogy ez egyfajta tisztelgés az amerikai őslakosok élete, az általuk átélt események, azok következményei, illetve a véghezvitt tetteik előtt. Ebben a részben Alvin tőlük tanul a legtöbbet, az ő nézeteik elsajátításával válik gazdagabbá érzelmi világa és a tudása, ezzel válik teljesebbé ez a különleges fiú.

"(...) a dolgok sosem fordulhatnak olyan rosszra, hogy ne javíthassunk rajta"

A morális kérdések mellett megint Card megint beleszövi a történetbe az őt foglalkoztató, egyéb nézeteket is: az egyik ilyen volt számomra a szabad akarat vagy az eleve elrendelés kérdésköre is, amelyek mind a két indián testvér döntéseit alapvetően meghatározzák. Lolla-Wossiky - azaz a későbbiekben Tenkszva-Teva - a profetikus látomásain keresztül kutatja a jövőt és alakítja úgy a saját, illetve a népe cselekedeteit, hogy azok megváltoztassák az elkerülhetetlennek tűnő kimenetet. A sors útjai azonban furcsán kanyarognak és csak kis mértékben engedelmeskednek az akaratának - valamit azonban mégis. Te-Kumsza szálán egy másik lényeges motívum kerül a középpontba: a sors szövőszéke, illetve a nők, akik előtte ülnek - meggondolandó, hogy esetleg ők lehetnek a sors istennőinek Card-féle változatai. Mindenki elgondolkodhat tehát azon, hogy melyik nézettel ért egyet, melyik jellemzőit olvassa ki a történésből, a sorok közül. Beszélhetnék még a többi rejtett nézetről is, de mégsem teszem, hagyok mindenki számára felfedezni valót a történetben - akad belőlük bőven.

Érdekes és tanulságos, ahogy a szerző a reakciókkal leírja a szereplőit, alakítja azok karaktereit, ugyanis akit az előző kötetben még a túlzott hitbuzgósággal vádoltam, az ebben a részben a józanságáról és a lojalitásáról tett tanúbizonyságot, ugyanakkor a végletekig szimpatikus szereplő most éppen az ellenkező érzést gerjeszti az olvasóban az elvakultságával és az ebből következő tetteivel. Arra tehát egyáltalán nem lehet panasz, hogy Card karakterei fehérek vagy feketék, esetleg jellegtelen szürkék lennének, hanem összetettek és színesek, mint a szivárvány - ettől, a döntések súlyától és azok következményeitől válik igazán érdekessé és élettel telivé ez az egyedi történet.

Bárhogy is csűröm és csavarom, azt senki sem vitathatja, hogy a szerző ezzel a történetével is bőven ad gondolkozni valót az olvasói számára: történelmi, lélektani és misztikus tanok szempontjából is. Különleges kötet, amely továbbviszi az előzményben alaposan előkészített szálat, és még csavar is rajta egyet. Az események jókora kitérőt eredményeznek, Alvin hatalmas vargabetűvel éri el a célállomást, de közben rengeteget fejlődik, a kalandja pedig szinte mindenkire hatással van, aki csak kapcsolatba került vele - a különleges gyerekkel, a hetedik fiú hetedik fiával, a tizenharmadik gyermekkel.

"Mert az élet dalában nincs nyoma a jövő félelmének, csakis az örömteli jelen pillanatnak."

Nem tagadhatom, hogy rám is hatalmas hatással volt ez a regény, és ugyanígy jár majd vele mindenki, aki a kezébe veszi ezt a kötetet, vagy a sorozat bármelyik tagját. Hogy kiből és mit hoz elő, milyen reakciót vált majd ki a történet, az csupán az adott személy befogadó képességétől, nyitottságától és hozzáállásától függ - az biztos, hogy ez nem Orson Scott Card-on múlik, mert ő beleadott mindent, amire csak lehetősége nyílt.

Akkor miért nem maximális a pontszám? - kérdezitek és a kérdés jogos. Mert minden csodája ellenére sem könnyű feldolgozni azt a rengeteg mindent, amivel a szerző szembesíti az olvasóját, és mert hiába vágyom a boldog végre, azt bizony nem kapom meg, vagy csak átvitt értelemben, tanulság formájában - és persze minden relatív, szóval lehetett volna ez sokkal rosszabb is a kimenetel szempontjából.

Ettől még Orson Scott Card az egyik kedvenc szerzőm. A poszt írásának kezdetekor még bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy tudok-e bármit is mondani a regényről, és nézzétek meg mi lett belőle. Szóval továbbra is csak azt tudom mondani, hogy:  Nagyon ajánlom ezt a sorozatot! Mindenképpen olvassátok el!

Posted in: 8 pontos,Delta Vision,fantasy,könyvértékelés,Orson Scott Card,Teremtő Alvin