Orson Scott Card: Fáklya (Teremtő Alvin 5.)

Az előző kötetekről írt értékeléseimből bizonyára mindenki számára egyértelművé vált, hogy sikerült teljesen beleszeretnem ebbe a sorozatba, a szerző ezernyi utalástól és érdekes karakterektől hemzsegő története teljesen elvarázsolt. Van esély arra, hogy ilyen előzmények után olyan értékelés írok a soron következő kötetről, amely nem részrehajló, amely legalább egy kicsit objektív? Nem, de gondolom ezt nem is várja el tőlem senki. Végül is az olvasás és a közben átéltek teljesen szubjektív élmények. A kötet kézbe vételekor az egyik vállamon ülő angyalka azt sugdossa a fülembe, hogy ez a történet is a sorozat egy meghatározó kötete lesz, a kisördög pedig azt, hogy az elvárásokkal óvatosan kell bánni. Hogy melyiküknek lett igaza? Mind a kettőjüknek.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 351 oldal
Eredeti cím: Heartfire
Fordító: Horváth Norbert
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Sorozat: Teremtő Alvin
Előzmény:
1.) A hetedik fiú
2.) A rézbőrű próféta
3.) Kovácsinas
4.) Vándorlegény
Folytatás:
6.) Kristályváros
7.) Master Alvin
Kategória: fantasy, alternatív történelem,
bűbájosság, vallás
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban:
nyomtatott, illetve ekönyv formátumban.

A szerző további művei:
Végjáték, A Holtak szószólója, Fajirtás,
Az elme gyermekei,
Ender árnyéka, A Hegemón árnyékában,
Árnyékbábok,
Múltfigyelők, Bűvölet, A kegyelem ára

Sok minden történt Alvinnal, amióta a születése körülményeinek szemtanúi lehettem az első kötetben és még mindig nincs vége a kalandoknak. Peggy, aki fortélya révén látta Alvin szíve lángját, már a születése pillanatában is tudta, hogy része lesz a fiú életének, de azt még maga sem gondolta, hogy ilyen módon - akkor még nem volt birtokában annak, hogy a sors útjai a tettek által befolyásolhatóak és megváltoztathatóak. A sorozat ötödik kötetének címe azt sugallja, hogy ebben a részben Peggy tettei állnak majd a középpontban, de nem csak róla olvashatunk ebben a történetben, hanem Alvin és társai, valamint Calvin és követői ugyanúgy jelen vannak, mint korábban.

A történet két fő szálon halad végig, amelyek közül az egyik valamivel érdekesebbnek tűnt számomra, mint a másik. Alvin és Peggy az előző kötet végén úgy döntöttek, hogy külön utakon járnak, egymástól függetlenül teszik, amit érzéseik szerint tenniük kell. Éppen ezért Peggy a Királyi Kolóniák fővárosába, Camelotba utazik, ahol audienciát remél elérni a királynál. A városba érve feltűnik neki a rabszolgák különös, visszafogott, minden gyűlölettől mentes, a helyzetükbe beletörődő viselkedése. Az Európából hazatérő Calvint és kísérőjét szintén a fővárosba vezérelte a sors, ahol Calvin tudomást szerez sógornője jelenlétéről, ezért felveszi vele a kapcsolatot, igyekszik megismerni őt. Ezt a döntését - ahogy a korábbiakat is - az önzés határozza meg, de sokkal meghatározóbb lesz a számára, mint az összes többi, amit eddig annak hitt.

"- Nem találod ironikusnak, hogy fogalmad sincs mit kell tenned, mégis rengetegen próbálnak megakadályozni benne?"

A másik történetszál Alviné és az őt követő kis csapaté, amelynek minden tagja érdekes személyiség, de tény, hogy a legszórakoztatóbb még mindig Arthur Stuart, a félvér fiú - a madaras jelenetek és a köréjük épülő eszmefuttatások voltak a csúcspont. Alvin még mindig csak azt tudja, hogy fel kell építenie a Kristályvárost, de azt, hogy hol, mikor és hogyan, továbbra sem. Éppen azért indul válaszokat keresve - bár kissé félve - New England felé, mert ahol ilyen mértékben bűnöktől mentes és példamutató értékű a közösség, ott lennie kell valami magyarázatnak. Ez a döntés meghatározza a csoport útját, amely egyenesen a tárgyalóterembe vezet, egy boszorkányper aktív résztvevői lesznek: Alvin a vádlottak padján kuporog bilincsbe verve, Bizony Cooper pedig a puritán és istenfélő lakosok szemében, mint az ördög ügyvédjének szerepét alakítja. Vagy talán mégsem?

Alvin története számomra azt mutatta meg, amit már egyébként is tudok: a hit jó dolog, de mint minden más esetében, a mérték és a józan paraszti ész itt is fontos szerepet játszik. A vakhit kifejezetten káros, ha pedig mindez még rosszindulattal vagy tudatlansággal - esetleg mind a kettővel - párosul, akkor pedig megállíthatatlanul száguldunk a katasztrófa bekövetkezte felé. A normál gondolkodású emberek ebben az esetben már csak a fék szerepét tölthetik be, de a józan és meggyőző érvek hamar elkopnak a vádak maró hatású tengerében. A kiutat jelentő módszer ugyanaz lehet, mint az önuralmát elvesztő, sokkot kapott ember esetében: egy jó nagy pofon - vagy valami olyan tett, amelynek hatása ahhoz hasonlatos. Még szerencse, hogy Bizony Cooper és Alvin kettőse képes egy ilyen esemény kivitelezésére.

Bármennyire is élveztem Bizony Cooper ügyvédi képességeinek ismételt megcsillogtatását és a szavak tárgyalótermi csűrését-csavarását, az emberek saját maguktól való megvédését, valamint az egész emberiség megmentését egy téves eszmétől, ez valahol mégis csak ismerős volt, mert az előző kötetben már olvastam egy ehhez nagyon hasonlót. Éppen ezért kötött le most jobban Peggy, Calvin és a személyiségük egy részét elvesztett rabszolgák esete, a feketék által űzött mágia és a tévúton járó, képességeit ártó szándékkal használó teremtő összecsapása. Balzac megnyilvánulásai és meglátásai pedig betekintést engednek abba, hogy miként is szemléli az embereket, a helyzeteket egy író: hogyan lát bele a körülötte lévők lelkébe, értelmezi a tetteiket és a mondataikat, olvas bennük nyitott könyvként.

Bár tény, hogy mind a két szál ismét bőven tartalmaz olyan elemeket, amelyekkel kapcsolatban le lehet ülni gondolkozni, elmélkedni, és ha mindezeken túl vagyunk, akkor az olvasottaknak akár még személyiség befolyásoló hatásuk is lehet, de Calvin történetét akkor is sokkal tanulságosabbnak éreztem. Nem utolsó sorban pedig szórakoztatóbbnak is, mert Calvin és Honoré, valamint Calvin és Peggy párbeszédei igazán élvezetesek és tanulságosak voltak. Ahogyan az is, hogy a lelkünk, a személyiségünk apró darabokból tevődik össze, amelyek egy része a születésünktől fogva jelen van, a másik része az évek alatt átéltekből épül fel, de ezek mind mi vagyunk, és mindegyik darabkára szükségünk van ahhoz, hogy önmagunk legyünk.

Szóval jó volt ez a rész is, de valahogy megint másként mint az előzőek. Peggy szála ugyan eléggé meghatározó volt, de egy Fáklya címet viselő sorozatrész esetében valahogy több "Peggy-s" dologra számítottam. Bár az is tény, hogy a kötet címe nem csak így értelmezhető, hiszen a maga nemében - és nem a képességeit megnevezve - Peggy utat mutató embernek minősült egy meghatározó szereplő számára, ahogyan Alvinnak is sikerült fényt gyújtania a kissé sötéten gondolkozó és mindenhol a gonosz megtestesülését látó emberek fejében. Vagyis minden csak értelmezés kérdése.

És ez az, amitől olyan különleges ez a sorozat, mert ahány olvasó, annyiféleképpen ragadja meg a történet mondanivalóját vagy éppen olvas a sorok közötti tartalmakban - én magam is ezért imádom. Még akkor is, ha azzal is tisztában vagyok, hogy vannak jobban és kevésbé ütősre sikerült részei. Vagy csak az előzetes elvárásaim befolyásoltak olyan irányba, amilyenbe nem kellett volna - és ez volt az a pillanat, amikor az angyalkám vigasztalóan dünnyögött, a kisördög pedig jót kuncogott a vállamon.

Posted in: 8 pontos,Delta Vision,fantasy,könyvértékelés,Orson Scott Card,Teremtő Alvin