Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. március 2., csütörtök

Várólista - 2017. február

Kicsit - vagy inkább nagyon - izgulok a magyar könyvkiadás és a kiadók helyzete miatt, mert a mostanában felbukkant és főcímet is maguknak követelő hírek nem túl biztatóak. Ugye mindenki tudja, hogy mire gondolok? Igen, az Alexandra birodalom körülötti cirkuszra és mindarra, amit ez eredményezett eddig és amilyen károkat okozhat még a továbbiakban. Az év eleji terveket még nem befolyásolták a most zajló események, a februári megjelenésekre nem lehet panasz. Ugyanakkor az már látszik, hogy a későbbi tervekre, megjelenésekre biztosan kihatással lesz az, ami most még bizonytalanságban tart mindenkit. De az még a jövő, most nézzük inkább azt, hogy mi történt februárban, mire csillant fel a szemem a friss kínálatot látva.

Az Agave Könyvek most is tartotta magát a korábban bejelentett terveihez. Az pedig külön öröm, hogy számomra is nagyon figyelemfelkeltő könyveket hozott el a magyar olvasóknak a kiadó.
Neil Gaiman az a szerző, akinek vagy sikerül elvarázsolnia az írásával, vagy éppen bőven hagy bennem hiányérzetet az olvasott mű, de tény, hogy alig egy-két magyarul megjelent kötete hiányzik csak a polcomról. Most pedig oda kerülhetett a többi mellé az Északi mitológia is, ami mitológiai átdolgozásokat tartalmaz - feltételezhetően és az eddigi vélemények szerint Gaiman módra.
Robert Jackson Bennett Pengék városa című regénye az Isteni városok sorozat második darabja és megint fantasztikus lett a borítója. Sok mindent nem tudok mondani sem a szerzőről, sem pedig a kötetről, mert még meg kell ismerkednünk egymással. Ugyanakkor megbízható források szerint jónak ígérkezik a sorozat.


A Fumax Kiadó egy újabb fantasysorozatba kezdett bele, amely fantasztikus borítóval és kemény kötéses kiadásban jelent meg. Sebastien de Castell nem csak a szereplői kezébe adott kardot, de ő maga is ügyesen és lelkesen kalimpál mindenféle hosszú pengékkel. Éppen ezért Az áruló pengéje című regény mindenképpen érdekesnek, illetve kardozós jelenetek szempontjából hitelesnek ígérkezik. A kötet az Öregkabátosok sorozat első része.
Jack Campbell gondolt egy merészet, száz évre elaltatta a főszereplőjét, nemzeti hőst, a fiatalok számára bálványt kreált belőle, majd felébresztette a hibernációjából, hatalmat adott a kezébe és egy vesztes helyzet közepébe helyezte. Imádtam az első részt. És végre itt a második, a Vakmerő, amely Az elveszett flotta sorozat következő része. A borítója fantasztikus és a történet is tutira az lesz, már alig várom, hogy elmerüljek a kaland folytatásában. A regény a GABO Kiadó gondozásában, az SFF kiadói sorozat részeként jelent meg. Jó hír, hogy elvileg még az éven várható a harmadik kötet is.
Imádtam V. E. Schwab magyarul korábban megjelent regényeinek hangulatát és már nagyon vártam a szerző újabb regényét. Az Egy sötétebb mágia története Londonban játszódik, illetve Szürke Londonban, ahol nincs mágia, valamint a Vörös Londonban, ahol viszont létezik a mágia. A két London között az utazók tudnak csak közlekedni, a regény főhőse az utolsó ilyen varázslók egyike. A könyvet a Ventus Libro Kiadó hozta el a magyar olvasóknak.

Mindig is kedveltem a kirmit és a thrillert, de mostanában kifejezetten rákaptam az olvasásukra. A Művelt Nép Könyvkiadó sokat ígér, de a teljesítéssel már vannak gondok. Rachel Abbott Aludj jól című regényének fülszövege közel fél évvel ezelőtt keltette fel a figyelmemet, a megjelenését pedig - ha jól emlékszem - októberre ígérte a kiadó. Cirka három-négy hónapos késéssel meg is jelent a könyv. Ezek után nagyon ajánlom, hogy a történet hozza azt a színvonalat, amit elvárok tőle. 
A XXI. Század Kiadó által gondozott kötetekből még nem olvasta semmit, de Sarah Pinborough Ne higgy a szemének! című regénye - és még egy, de arról, majd egy másik posztban teszek említést - nagyon felkeltette a figyelmem. Nagyon kedvelem azt, amikor senki sem az, aminek látszik - ez a kötet pont ezt ígéri, szóval kíváncsian fogom figyelni a regénnyel kapcsolatos véleményeket.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons