Gail Carriger stílusa és karakterei továbbra is egyediek és utánozhatatlanok, ez tény. Ahogy az is, hogy minden egyes alkalommal könnyed olvasmányként veszem kezembe a sorozat újabb, még olvasásra váró kötetét, aztán persze eszembe jut, hogy ez nem pont az a limonádé, aminek elsőre kinéz. Az eseményeket nézve tényleg szórakoztató történetnek tekinthető, de nyelvezet szempontjából már korántsem tűnik annak: a Viktoriánus-kor nyakatekert, udvariaskodási formákkal teletűzdelt mondatai nem éppen könnyedén olvashatóak. Bárhogyan is legyen, értékelni kell Carriger stílusát, mert a regényei nyelvezete korhű, az alapötlet egyszerűen fantasztikus, a kapott élmény pedig - mindeddig - utánozhatatlan és biztosan maradandó.
Lady Alexia Maccon pont ugyanolyan, amilyennek korábban is megismertem: felvágott nyelvű, öntudatos és különleges nőszemély. Hősnőnk korábbi vehemenciáját éppen csak visszafogja a sokat emlegetett gyermekteher - tekintve, hogy Alexia nyolc hónapos terhes -, azonban nem akadályozza meg abban, hogy ha szükséges, akkor megvédje magát, illetve végére járjon az éppen aktuális ügynek. Márpedig ügy az van. Nem is egy. Egyrészt a vámpírok továbbra is meg akarják ölni, mert a hasában növekvő gyermek a legendájuk szerint veszélyes lesz minden természetfeletti számára. Mindenképpen megoldást kell találni erre a problémára. Másrészt nem csak Alexia van veszélyben, hanem a királynő is - legalábbis egy kísértet figyelmeztetése szerint. Mindezt tetézi, hogy Alexia húga csatlakozott a szüfrazsett mozgalomhoz, Madame Lefoux pedig a legújabb találmányának megvalósítására fordítja minden idejét - bár ez utóbbiban semmi meglepő sincs.
Mozgalmas rész volt ez is, bár nem minden fejezete tűnt annak - szóval olyan felemás érzésem van. Mert egy részről rengeteg minden történik, Alexia hol ide, hol oda szalad, védi az életét és a rejtélyt üldözi, Lord Maccon pedig őt üldözi és próbálná a helyén és biztonságban tartani. Más részről pedig hosszú oldalakon keresztül értekeznek a szereplők olyan dolgokról, amelyeket teljességgel fölöslegesnek éreztem, pl.: annak a látszatnak a fenntartása, hogy Lord és Lady Maccon nem Lord Akeldama gardrób szekrényében, hanem a saját házukban laknak. Az ötlet jó és vicces, és annyira jellemző Alexia életére az egész helyzet, de akkor is kicsit fárasztónak éreztem az ezzel kapcsolatos bonyodalmat. Ahogy Lord Akeldama mézes-mázos beszédéből és becézgetéséből is mintha több jutott volna ebbe a regénybe, mint a korábbiakba - vagy csak én viseltem ezt most kissé nehezebben.
Persze a regény még ettől nagyon jó, a stílus továbbra is utánozhatatlan, de most mintha kissé átláthatatlanabb lett volna az ok-okozati kapcsolat, ami alapvetően nem baj, csak néha már a gondban voltam a sok szereplővel és a rohangászásokkal. Meg persze azzal, hogy Alexia még akkor sem bír megülni a turnűrös fenekén, amikor pedig nagyon kellene, hogy nyugton maradjon. Főszereplőnk minden korábbinál veszélyesebb helyzetekbe bekeveredik és teszi mindezt a nyolc hónapos gyermekteherrel.
Viszont a történet jó, mert a szerző képes a körülményes és udvarias beszélgetés mögé rejteni a tényeket, így tutira nem jön rá senki az összefüggésekre, hanem az olvasó csak hagyja magát sodorni az árral és elfogadja, hogy majd lesz valahogy, majd kilyukadunk valahová, majd kiderülnek a háttérben megbújó okok és kapcsolatok. És bizony ez így is lesz, csak ki kell várni. Bár mintha Alexia a szokásosnál lassabban venné észre az összefüggéseket. No igen, erre is akad magyarázat: terhes, és egyszerre kell háziasszonyi és lélekőri feladatainak megfelelnie. A végeredmény? Az bizony parádésra sikeredett: egy részről ott van Woolsey, aztán a gyermekteher és különleges képessége, nos és az, hogy már London sem a régi - mármint ami a területek hatalmi felosztását illeti.
Alexiát kissé soknak találtam, Lord Maccont, Lyall professzort továbbra is imádtam, Floote tipikus komornyik viselkedése fantasztikus volt. Viszont Lord Akeldama korábbi és mostani dolgozóinak nevével azonban nagy bajban voltam - ez utóbbit annak a számlájára írom, hogy elég nagy időközökkel olvastam az egyes részeket.
Nehezményezem a sorozat köteteinek lassú megjelenését, illetve azt, hogy ez a borító eltér a többitől, valamint túlságosan is csicsásra sikerült azzal a díszítősornyi arany polippal a lap alján. Tudom, hogy sokan megkritizálták a kiadót azért, amiért az eredeti címek feltűnő helyet foglalnak el a borítón, míg a magyar alig látszik, de akkor sem egy sorozat közepén kellett volna koncepciót váltani - főleg nem indokolatlanul túldíszíteni az egészet. De a lényeg, a történet belül van és az mindenképpen olvasásra érdemes. Bár tény, hogy nálam - talán az újdonság varázsának köszönhetően - továbbra is az első kötet viszi a prímet.
Mindazonáltal remélem, hogy az ötödik részre - amelynek lapjai a jelenlegi kötet befejezését tekintve igen érdekes helyzeteket rejtegethetnek - nem kell majd három évet várni. Ha megjelenik, és ezzel lezáródik a sorozat, akkor véleményem szerint érdemes lesz majd egyben, vagy kis kihagyásokkal újraolvasni az egyes köteteit.
Értékelés: 8/10 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadói sorozat: Arany pöttyös Kiadás éve: 2016. Terjedelem: 384 oldal Borító ár: 3.299,- Ft Fordította: Miks-Rédai Viktória Sorozat: Napernyő protektorátus A mű eredeti címe: Heartless Előzmény: 1.) Souless - Lélektelen 2.) Changeless - Változatlan 3.) Blameless - Szégyentelen Folytatás: 5.) Timeless Kategória: steampunk, urban fantasy, paranormális |
Mozgalmas rész volt ez is, bár nem minden fejezete tűnt annak - szóval olyan felemás érzésem van. Mert egy részről rengeteg minden történik, Alexia hol ide, hol oda szalad, védi az életét és a rejtélyt üldözi, Lord Maccon pedig őt üldözi és próbálná a helyén és biztonságban tartani. Más részről pedig hosszú oldalakon keresztül értekeznek a szereplők olyan dolgokról, amelyeket teljességgel fölöslegesnek éreztem, pl.: annak a látszatnak a fenntartása, hogy Lord és Lady Maccon nem Lord Akeldama gardrób szekrényében, hanem a saját házukban laknak. Az ötlet jó és vicces, és annyira jellemző Alexia életére az egész helyzet, de akkor is kicsit fárasztónak éreztem az ezzel kapcsolatos bonyodalmat. Ahogy Lord Akeldama mézes-mázos beszédéből és becézgetéséből is mintha több jutott volna ebbe a regénybe, mint a korábbiakba - vagy csak én viseltem ezt most kissé nehezebben.
Persze a regény még ettől nagyon jó, a stílus továbbra is utánozhatatlan, de most mintha kissé átláthatatlanabb lett volna az ok-okozati kapcsolat, ami alapvetően nem baj, csak néha már a gondban voltam a sok szereplővel és a rohangászásokkal. Meg persze azzal, hogy Alexia még akkor sem bír megülni a turnűrös fenekén, amikor pedig nagyon kellene, hogy nyugton maradjon. Főszereplőnk minden korábbinál veszélyesebb helyzetekbe bekeveredik és teszi mindezt a nyolc hónapos gyermekteherrel.
Viszont a történet jó, mert a szerző képes a körülményes és udvarias beszélgetés mögé rejteni a tényeket, így tutira nem jön rá senki az összefüggésekre, hanem az olvasó csak hagyja magát sodorni az árral és elfogadja, hogy majd lesz valahogy, majd kilyukadunk valahová, majd kiderülnek a háttérben megbújó okok és kapcsolatok. És bizony ez így is lesz, csak ki kell várni. Bár mintha Alexia a szokásosnál lassabban venné észre az összefüggéseket. No igen, erre is akad magyarázat: terhes, és egyszerre kell háziasszonyi és lélekőri feladatainak megfelelnie. A végeredmény? Az bizony parádésra sikeredett: egy részről ott van Woolsey, aztán a gyermekteher és különleges képessége, nos és az, hogy már London sem a régi - mármint ami a területek hatalmi felosztását illeti.
Alexiát kissé soknak találtam, Lord Maccont, Lyall professzort továbbra is imádtam, Floote tipikus komornyik viselkedése fantasztikus volt. Viszont Lord Akeldama korábbi és mostani dolgozóinak nevével azonban nagy bajban voltam - ez utóbbit annak a számlájára írom, hogy elég nagy időközökkel olvastam az egyes részeket.
Nehezményezem a sorozat köteteinek lassú megjelenését, illetve azt, hogy ez a borító eltér a többitől, valamint túlságosan is csicsásra sikerült azzal a díszítősornyi arany polippal a lap alján. Tudom, hogy sokan megkritizálták a kiadót azért, amiért az eredeti címek feltűnő helyet foglalnak el a borítón, míg a magyar alig látszik, de akkor sem egy sorozat közepén kellett volna koncepciót váltani - főleg nem indokolatlanul túldíszíteni az egészet. De a lényeg, a történet belül van és az mindenképpen olvasásra érdemes. Bár tény, hogy nálam - talán az újdonság varázsának köszönhetően - továbbra is az első kötet viszi a prímet.
Mindazonáltal remélem, hogy az ötödik részre - amelynek lapjai a jelenlegi kötet befejezését tekintve igen érdekes helyzeteket rejtegethetnek - nem kell majd három évet várni. Ha megjelenik, és ezzel lezáródik a sorozat, akkor véleményem szerint érdemes lesz majd egyben, vagy kis kihagyásokkal újraolvasni az egyes köteteit.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése