Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. május 16., kedd

Brandon Sanderson: Acélszív (Leszámolók 1.)

Brandon Sanderson írásaival és elképesztő ötleteivel már az első regényének - az Elantrisnak - olvasását követően szerelembe estem, és azóta is minden egyes újabb élménnyel mélyül ez a nem titkolt vonzalmam. A Ködszerzet trilógia már a terjedelmét tekintve is hatalmas kihívás, de nagyon megéri elolvasni - higgyetek nekem. És még mindezek ellenére is tartottam kissé a Leszámolók trilógiától, mert végül is ez egy ifjúsági - vagy valami hasonló - sorozat. Na jó, legyünk konkrétak: ez pont egy olyan ifjúsági történet, amelyet érdemes az olvasni szerető, viszonylag nagyobb terjedelmű szöveget befogadni már képes - főként fiú - gyerek kezébe adni: szupeshősös, mozgalmas, érdekes, jól felépített és - legnagyobb örömömre - nem fulladt rózsaszín cukormázba. De amellett, hogy ifjúsági sztori, a felnőttek számára is kifejezetten élvezetes a kötet olvasása. Korosztályos ajánlás: 9-től 99 éves korig.
Persze Sandersontól nem is vártam mást, csak minden fentebb részletezett tételt úgy összességében. Szóval az előzetes félelmeim ellenére is belevágtam és bizony imádtam - az elejétől a végéig.

Értékelés: 9 pontot kap az adható 10-ből
(Csak, hogy legyen még hová fejlődni.)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 444 oldal
Borító ár:  2.990,- Ft
Sorozat: Leszámolók
Folytatás:
2.) Tűzlény
3.) Vész
Kategória: ifjúsági, disztópia, fantasy, szuperhős
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további magyarul megjelent művei:
Elantris
Ködszerzet sorozat
Ködszerzet - Wax és Payne sorozat
Mindössze tíz év telt el azóta, hogy az Idolok átvették az uralmat az emberiség fölött. Nem tudni, hogy honnan jöttek, hogyan lettek, de különleges képességeik vannak és azokat használják is - a saját uralkodásuk érdekében. Minden városban más Idol uralkodik: van ahol csak a káosz létezik és van, ahol valamivel élhetőbbek a körülmények. Így lett tehát az Egyesült Államokból az Idol uralom alatt Széthullott Államok. Az emberek beletörődtek a helyzetükben, már nem harcolnak, csak a túlélésre törekednek. Egyedül már csak a Leszámolók kis csoportja az, aki időnként kifejt némi ellenállást és hallat magáról: kiderítik a lények gyenge pontjait és végeznek velük. Chicagoban Acélszív uralkodik. Ez az Idol legyőzhetetlen, semmilyen ember alkotta fegyver nem tud rajta sebet ejteni, fő képessége minden szervetlen vagy holt anyagot acéllá tud változtatni - így lett Chicagoból egy igazi acélváros. Viszont van víz, valamilyen szintű csatornázottság és villamos áram - máshol még ez sincs. Szóval Chicagoban akár még jól is lehetne élni, legalábbis más városokhoz képest jobban. 
David Charleston éppen nagykorúvá vált és eltökélt célja, hogy csatlakozik a Leszámolókhoz. Van ugyanis egy információ a birtokában, amit mindennél fontosabbnak tart: tudja, hogy Acélszív is sebezhető, látta, amikor ez megtörtént.

Sanderson történeteinek legnagyobb erőssége a jól átgondolt és részletesen bemutatott, érdekes háttérvilág, illetve az események mozgalmassága. Ennyi pedig a legtöbbször elég is, hogy működjön a dolog és a történet magával ragadja azt, aki belekezd. Most sem volt ez másként - még a karakterekben rejlő enyhe sablonosság ellenére sem. Ez utóbbi nem is annyira tűnik lényegesnek, mert a figyelmet az események kötik le. És egyébként is, az a korosztály, akinek ez a történet szól sokkal inkább élvezi a dinamizmust, mint a személyiségekben rejlő végtelen összetettséget és árnyaltságot. 

Hihetetlen, ahogy a szerző lépésről lépésre, minden részletre kitérve, érthetően, de mégis nagyon élvezetesen és plasztikusan írja le azt a világot, amiben a történetünk játszódik. Jelen esetben David a mesélő és persze pont ezért egy kicsit közvetlenebb is a stílus - igazán fiatalos. Könnyedén át lehet érezni a helyzetét, az eddigi életét és persze az elhatározását is, hogy ő mindenáron csatlakozni akar a Leszámolókhoz. Az események közepébe csöppenve rögtön van miért és kiért izgulni, közben pedig kapjuk az infókat, az alapokat, ami ennek a világnak a megértéséhez - és a túléléshez, esetleg a győzelemhez - szükséges.

Az Idolokkal kapcsolatban elég homályos a kép, mármint az eredetüket illetően, mert biztosat senki sem tud róluk, az Idolok pedig nagyon vigyáznak arra, hogy rejtélyesek maradjanak. Titokzatoskodásuk által tartják fent a hatalmukat és persze az életüket, mert a gyengeségük kiderülését követően könnyen végük lehet. És ahány Idol, annyi féle: képességben és erőben.
"Nem retteghetsz úgy a jövőtől, hogy amiatt ne merj cselekedni."
Itt lép be a képbe David, aki nyolc éves korában tanúja volt annak, ahogy Acélszív megsebesül. Életben sem szabadna lennie, de a véletlenek furcsa összjátékának és a vak szerencsének köszönhetően mégis él. Az utóbbi tíz évet annak szentelte, hogy igyekezett mindent megtudni az Idolokról: a típusaikat, a képességeiket, a gyengeségeiket - feljegyzett és katalogizált minden információt. Ugyanígy járt el a Leszámolókkal is. Most pedig hasznosítani akarja a tudását és beváltani a gyerekként tett ígéretét.

Ez az egész történet valami hihetetlenül jó volt! Belecsöppentem, elmerültem, végtelenül élveztem, rengeteget izgultam és még többet ámultam, mert hiába kerestem, hibát bizony nem találtam benne. Minden a helyén volt, ami a világot, annak működését, az események felépítését és az egész történet logikai alapját illeti. Vannak benne izgalmas és érdekes helyzetek, feszültséggel teli jelenetek és élvezetes párbeszédek, valamint a folytatás olvasására késztető - de nem függő véges - befejezés. Pozitívum, hogy a kötet az aktuális történet és cselekmény szempontjából kerek és befejezett.

Kicsit ingattam a fejem a fiatal srác romantikus vonzódásának kifejeződésén, de hát én soha nem voltam fiatal fiú, hogy tudjam mi játszódik le a fejükben - a szerző viszont igen, szóval valószínűleg ő jobban tudja. Mindegy is, mert a lényeg, hogy kicsit sutának és esetlennek találtam az érzelmek leírását, de végül ennek is meg lett a maga magyarázata.

Nem tudom, hogy mit is mondhatnék még, mert teljesen feleslegesnek érzem, hogy tovább ragozzam azt, ami jó és élvezetes, mert ezt inkább olvasni kell. Továbbra is főhajtással adózom Sanderson fantáziája előtt, azért pedig még kalapemelést is érdemel, hogy a fejében körvonalazódó ötleteket hihetetlenül színes, könnyed és élvezetes stílusban tudja tálálni. Tényleg csak ismételni tudom magam: ezt  - és minden egyéb, a szerző által írt regényt - olvasni kell. Olvassátok minél többen!



1 megjegyzés:

Szilvamag írta...

Ámen! :)

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons