Susan Ee: Penryn és a Végítélet trilógia (Angelfall 1-3.)

Annak idején - évekkel ezelőtt - olvastam az első kötetet és a fiatal főszereplő, valamint a young adult kategória ellenére is úgy gondoltam, hogy egy egészen élvezetes történetet hozott össze a szerző. Nem voltam maradéktalanul elégedett az olvasmánnyal, mert a posztapokaliptikus hangulat és a részletes leírások ellenére is éreztem valaminek a hiányát, aminek tárgyát a mai napig nem tudom megfogalmazni. Leginkább úgy éreztem, hogy nem tudtam elmerülni a történetben, valami miatt csak a felszínén úsztam az egésznek. Nem mondhatom azt, hogy ez a pillanatnyi érzelmi állapotom miatt, mert másodszori olvasásra is ugyanez az érzés töltött el: továbbra sem tudtam átérezni teljes mélységében az eseményeket, a szereplők sem fogtak meg maguknak.

Értékelés:7 pontot ér a 10-ből
(mert sok volt az utazás és kevés idő jutott a lényegre).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 342 oldal
Fordította: Ancsa T
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Angelfall
Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)
Folytatások:
2.) World After - Túlélők világa
3.) End of Days - A vég napjai
Kategória:

Eltelt pár év az első olvasás óta és ahhoz, hogy befejezzem a sorozatot, újra kellett olvasnom az első részt - nem a bonyolult cselekmény, hanem inkább az alapok miatt. Annak idején külön írtam az első kötetről, de haladva előre az olvasással úgy döntöttem, hogy elég lesz egy poszt a teljes trilógiának. És végül ez így is valósult meg.

Miről is szól ez a trilógia? A történet elején rögtön egy posztapokaliptikus környezetben találja magát az olvasó, ahol a narrátor, az események elmesélője egy fiatal lány, aki az anyjával és a húgával menekül. Hogy mi elől? A bandák elől, a helyzet elől, az angyalok elől. Igen, az angyalok elől. Ugyanis az angyali sereg a Földre érkezett, majd ezt követően rögtön lelőtték a Hírvivőt, Gábriel arkangyalt, az egyetlent, aki tudta, hogy miért is érkeztek ide, az emberek világába. Az angyalok érkezése természeti katasztrófák sorát okozta, ezzel felborítotva az addigi rendet és megsemmisítve az emberi civilizáció vívmányait, köztük az elektromosságot is. A rend felbomlott, az utcákat elfoglalták a bandák, akik új határokat jelöltek ki, a saját törvényeik szerint éltek - közben pedig az angyalok vadásztak az emberekre.

Penryn szemtanúja lesz annak, ahogy egy csapat angyal levágja egy másik angyal szárnyait, majd az egyikük elragadja Penryn húgát. A lány megmenti az angyalt és magához veszi a szárnyait, mert úgy gondolja, hogy a tőle származó információk birtokában megtalálhatja és megmentheti a húgát. A sebesült angyal nem más, mint Rafael arkangyal, aki azonban a szárnyai nélkül eléggé elveszett. Az angyal és a lány nekivág az útnak, amelynek végén az angyalt a szárnyai visszavarrása, a lányt pedig a húga megtalálása várja. Talán.

Az első rész, az Angelfall - Angyalok bukása kötet nagy része a világ bemutatásával telik el, eléggé komótosan haladnak előre az események, az aszfalt koptatásával, az erdőben bujkálással több oldalt írt tele a szerző, mint amennyit a vége eseményekkel, a lényeggel. Mert igazán akkor gyorsulnak fel az események és lépnek az addigiaknál sokkal mozgalmasabb fázisba, amikor a főszereplők megérkeznek a Fészekbe és felfedezik annak szörnyű titkát. A vége, az utolsó oldalak történései igen jól sikerültek és érdekessé, olvasásra szükségessé tették a folytatást.

A második kötet, a World After - Túlélők világa pontosan ott folytatódik, ahol az első rész véget ért: Penryn a skorpióangyal mérgétől bénultan fekszik az Ellenállás tábora felé haladó autó platóján, miközben mindenki azt hiszi róla, hogy meghalt. De Penryn él és életre is kel. A húgával és az anyjával elég különös kompániát alkotnak, akiket nem is sokáig tűrnek meg maguk között a túlélők. Rafi közben Belielt üldözi és vissza akarja szerezni tőle a szárnyát.

Értékelés: 6 pontot ér a 10-ből

(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2015.

Terjedelem: 381 oldal

Fordította: Ancsa T

Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)

A mű eredeti címe: World After

Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)

Előzmény:

1.) Angelfall - Angyalok bukása

Folytatás:

3.) End of Days - A vég napjai

Kategória:

Az volt az érzésem, hogy a szerző egy nagyon összetett történetet akart az olvasói elé tárni, tele misztikus és bibliai utalásokkal, lényekkel és persze a Végítélet Napjának eljövetelével. Mégis ez a kötet amolyan töltelék részre sikeredett, mert a szereplőink csak nem jutottak egyik szintről a másikra, egy helyben topogtak vagy éppen oda-vissza rohangáltak. Többek között Rafi sem igazán halad a szárnya visszaszerzésével, pedig ő a nagy harcos, Beliel pedig sérült - mégsem sikerül lejátszaniuk a nagy meccset. Az egyedüli cél, amit sikerült elérni és megvalósítani az az angyalok által végzett kísérletek felderítése és átmeneti akadályozása, de mindez későn, mert a baj legnagyobb része már megtörtént. 

Annak ellenére, hogy tele volt nagyon jó ötletekkel és a romantika még mindig nem burkolta rózsaszín cukormázba a történéseket, igazából rengeteg minden idegesített ebben a részben. Kezdjük mindjárt Uriel idióta szokásával a háta mögött masírozó két nőről, akiket korábban szobadísznek használt. Aztán folytatva a színpadias jelenetekkel, amelyekkel meg akarja győzni az angyalokat a Végítélet Napjának közeledtéről. Rafi sem hozza azt a színvonalat, amit elvártam tőle, keveset is szerepelt a történetben. Annál több volt viszont Penrynből és a családjából. Nem volt ez rossz, de megint csak lehetett volna sokkal jobb is.

A befejező kötetben, az End of Days - A vég napjai címet viselő rész megint csak egyenes folytatása a második kötet befejezésének. Rafi, Penryn, Paige és a sáskái menedéket keresnek, ahol átmenetileg meghúzhatják és kipihenhetik magukat. A szárnyától megfosztott és sérült Beliel szintén velük tart, mint a fogjuk. 

Az eddig viszonylag logikusan felépített események már a kötet legelején elkezdenek összeomlani és megtelni logikátlanságokkal, furcsaságokkal. Kezdetnek mindjárt ott van a nagy harcos arkangyal, aki jobban tart a kishúgtól, mint Belieltől. De ez még semmi, mert amikor Beliel csellel ráveszi Penrynt a kard használatára és két pokolfajzat kel át azon keresztül a pokolból, akkor Rafi nem tesz semmit sem velük, sem pedig Beliellel kapcsolatban - majd csodálkozik, hogy a két pokolszökevény kiszabadítja az angyalt, akinek természetesen nyoma vész és később még bőségesen okoz majd bosszúságot. Egyáltalán hogy kerültek elő a pokolfajzatok? Eddig még csak említés sem történt róluk, most pedig egyszerűen a történések kulcsszereplői, alakítói lettek.

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből

(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2016.

Terjedelem: 365 oldal

Fordította: Ancsa T

Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)

A mű eredeti címe: End of Days

Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)

Előzmény:

1.) Angelfall - Angyalok bukása

2.) World After - Túlélők világa

Kategória: 

Aztán ott van Penryn, akinek eddig a túlélés és a húga megmentése lebegett a szeme előtt célként, most meg mintha hormonkezelést kapott volna, egyfolytában tüzel és mászik rá az arkangyalra. Teszi ezt annak ellenére is, hogy tudja az angyalok nem létesíthetnek kapcsolatot az emberek lányaival, mert elbuknak és a kárhozat lesz a sorsuk. Szóval az eddig példásan viselkedő Penryn kifordul önmagából és mintha semmi sem érdekelné, semmit sem fogna fel a problémából, csak és kizárólag az érdekli, hogy ott viszket neki, ahol eddig még nem.

Pedig ez a rész is tele volt ám jó ötletekkel, mert a pokolban játszódó jeleneteket nagy élvezettel olvastam és el is ámultam tőlük rendesen. A bukott angyalok, a pokolfajzatok, a démonvezérek, a bukottak beavatása, az elemésztettek, a démonvezérrel kötött alku... ezek mindegyike nagyon jó ötlet és az egész jelenet fantasztikusra sikerült. Beliel története több volt mint megható, mert egyszerre volt gyönyörű és volt tele reménytelenséggel, indulattal. Szerintem rá tovább fogok emlékezni, mint Rafira és hirtelen jött szerelmére.

A szárnyalást követően a kötet végére a szerzőnek sikerült agyon csapnia mindent, amit addig felépített: az Ellenállás vezérének választott kamaszlány, a végső összecsapás előtt szabadtéren megrendezett tehetségkutató verseny - ez vitte a prímet -, a nevetséges nevű és idegesítően viselkedő ikrek és persze Rafi döntése a szárnyaival kapcsolatban - ezek mindennek tekinthetők, csak jó döntésnek nem.

A legidegesítőbb azonban az volt, hogy a szerző feldobott bizonyos információkat, majd szépen elfelejtkezett róluk. Ilyen volt az, hogy Penryn anyja olyan tudás birtokában van a pokolfajzatokkal és az angyalokkal kapcsolatban, amely azért megért volna néhány kérdést és némi kifejtést. De legalább ugyanennyire érdekelt volna az is, hogy mit is keresnek az angyalok az emberek világában, miért is érkeztek ide egyáltalán. Az sem tetszett, hogy igazi magyarázatok nélküli és rózsaszín szirupba fulladó lett a történet vége. Mintha a szerzőt kötelezték volna, hogy a kategória elvárásainak megfelelő befejezést adjon az egyébként sötét és komor történetnek. És mintha szorított volna az idő is, mert a végső magyarázatok, levezetések elmaradtak a korábbi részletes leírásokhoz és oda-vissza szaladgálások jelentőségéhez képest.

Nagyon jó és érdekes alapötletre építkező történet, amely minden hibája ellenére is jól indult, érdekes eseményeket vonultatott fel, kifejezetten továbbolvasásra késztető befejezéseket hozott össze a kötetek végén. De akárhogy is nézem a trilógia részeinek színvonala folyamatosan csökkent, mintha a szerző szárnyaló gondolatait gúzsba kötötték volna az elvárások és ez meghatározta az egész cselekményt. Az igazi mélyrepülést az utolsó kötet produkálta és nagyon elszomorodtam miatta, mert ennél azért lényegesen többet vártam volna a kezdés alapján. Az látszik, hogy ez nem az én sorozatom, nem az én történetem és ezt nálam jobban senki sem sajnálja, mert alapból kedvelni akartam.

Folytatás »

Brandon Sanderson: Tűzlény (Leszámolók 2.)

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék el Brandon Sanderson stílusáról, amit eddig nem tettem meg. Éppen ezért nem is ragozom túl a dolgom: egyszerűen kedvelem. Az eddig olvasott regényei alapján úgy néz ki, hogy teljesen mindegy, mit talál ki, milyen világot teremt meg, tudom, hogy az nekem tetszeni fog. Elfogult lennék? Könnyen elképzelhető. Viszont tény, hogy minden regényében vagy sorozatában más és más a mágiarendszer, teljesen eltérőek a világok és mindegyik nagyon érdekes, a cselekmény mozgalmas, illetve meglepetések is akadnak szép számmal. Az tuti, hogy még egyik írásán sem unatkoztam, hanem az általános betűhabzsolás volt inkább a jellemző az olvasási technikámra. Kicsit féltem a Leszámolók című sorozatától, mert inkább ifjúságinak gondoltam, mint felnőtteknek szóló műnek, de már az első rész meggyőzött arról, nem olyan sok mindenben különbözik ez a történetfolyam az eddig olvasottaktól - vagyis, nekem való, mert Sanderson írta.

Értékelés: 8 pontot kap az adható 10-ből
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 516 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Sorozat: Leszámolók
Előzmény:
1.) Acélszív
Folytatás:
3.) Vész
Kategória: ifjúsági, disztópia, fantasy, szuperhős
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további magyarul megjelent művei:
Elantris
Ködszerzet sorozat
Ködszerzet - Wax és Payne sorozat

Bármennyire is kedvelem a szerzőt és a stílusát, azért falra tudnék mászni az egy részről lezárt, más részről pedig folytatás után kiáltó történeteitől. Mert bizony az első kötet befejezését követően a legszívesebben kapkodtam volna a soron következő után, de azt olvastam, hogy állítólag annak meg még durvább a befejezése, ezért inkább visszafogtam magam és kivártam a befejező kötet megjelenését. És nagyon büszke vagyok magamra, mert most már tudom, hogy kifejezetten jó döntést hoztam.

Már az első részben is érdekes dolgok derültek ki, de biztos voltam benne, hogy Sanderson nem áll meg ennyinél. És már megint igazam volt. Az íróra jellemző, hogy nála semmi sem fekete vagy fehér, amiről azt hisszük, hogy rossz, egy másik nézőpontból akár kevésbé rossz vagy még esetleg kifejezetten jó cselekedet is lehet - imád az ellentétekkel és az árnyalatokkal játszani. 

Nincs ez másként most sem. Acélszív ugyan erős kezű uralkodója volt Új-Chicagónak, de legalább nem indokolatlanul erőszakos. Viszont Acélszív, a főidol a Leszámolóknak köszönhetően halott, a trónkövetelők pedig megjelentek a városban. A Leszámolók létszámban megcsappant csapata - Megan elhagyta a várost - küzd az időnként felbukkanó idolok ellen, akik uralomra akarnak törni. No igen, erre mondják azt, hogy az ismeretlennél sokkal jobb az ismert rossz. Az első jelentkezőnél még senki sem lepődött meg ezen, de amikor a harmadik főidol is ugyanabból a városból, régi nevén Manhattan-ből érkezik, akkor a csapat vezére elgondolkozik a mintázaton és felkerekedik, hogy ellenőrizze a teóriáját.

A szerző nagyon ötletesen oldotta meg az első kötetben felvázolt és megismert világ színesítésének módját azzal, hogy Új-Chicagó, az acélváros után most egy másik nagyvárosba helyezte át a fő cselekményt. Ez a módszer kifejezetten alkalmas arra, hogy szemléletesse, mekkora befolyással van az adott főidol képessége a végeredményre, az új élettérre. A korábbi Manhattan helyén létrejött új város, Babilar, teljesen más, mint Új-Chicagó, ahogy a benne lakók is másként viselkednek. Babilar nagy része víz alatt van, mert az uralkodó főidol a víz manipulásának mestere. A város azonban nem csak ettől különleges, hanem a telerajzolt falaktól, amelyek festéke sötétben világít, illetve a fákról, amelyek a házak belsejében nőnek és ehető gyümölcsöket teremnek. A főidol neve Regália, de az emberek sokat emlegetik Pirkadatot is, aki gondoskodik róluk, akinek az ennivalót és a meleget köszönhetik.

Amikor a rejtély felderítése érdekében a professzor útnak indul, Davidet is magával viszi. A fiú számára nem csak azért kiemelt fontosságú ez, mert még soha nem hagyta el Új-Chicagó-t, hanem mert Megan is Babilarban van és reméli, hogy találkozhat a lánnyal, mitöbb meggyőzheti őt, hogy csatlakozzon újra a csapathoz.

Új hely és új szereplők, méghozzá nem is kevés. Ott vannak mindjárt a városlakók, akik teljesen másként viselkednek, mint az acélvárosban élők, aztán ott vannak az idolok, akik fura hierarchiába rendeződtek, illetve ott van a Leszámolók babilari különítménye, akik egy ideje már figyelik az idolokat és gyűjtik róluk az információkat.

Nem akarom megismételni azt, amit a bevezetőben már leírtam, de tény, hogy Sanderson nagyon ért a szórakoztatáshoz és tudja, hogy ehhez mire van szükség. Az adalékokat jó aránnyal keveri össze, ragasztónak ott a cselekmény, és ha néha úgy érzi is az olvasó, hogy egy-egy rész mintha kicsit rágósabb lenne - azaz lassabb vagy unalmasabb -, később rájön arra is, hogy még az sem véletlenül sikerült olyanra. A cselekmény magával sodor, de az átvezető részek is tartalmaznak annyi információt, amely nélkül a többi értelmezhetetlen lenne - és alapvetően ezekben a jelenetekben vannak elrejtve azok a kapcsok és utalások, amelyek a titkokról hivatottak fellibbenteni a fátylat.

A cselekmény mellett morális kérdések is felmerülnek. Ugyan a szereplők nem agonizálnak rajta túl sokat, mert leginkább természetesnek veszik, hogy az adott helyzetben azt kell tenniük, amit megtesznek, de azért a háttérben vannak gondolkodásra érdemes dolgok. Az olvasó pedig eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna ha... De nincs másként, mert a szerző erre vagy éppen arra csavarta a történet szálát, megrángatta a szereplőket, aztán meg előtérbe tolt egy olyan befejezést, amitől csak a hajamat tépem. Mert már megint kitolt velem... Mi ez, ha nem függővég a javából? Na, ezért írtam azt, hogy jól tettem, hogy megvártam a folytatás megjelenését, aminek az olvasására hamarosan sort is fogok keríteni.

Szerintem az már eddig is lejött, hogy ez egy nagyon élvezhető, cselekményes, érdekes sztori, amelynek a legfontosabb jellemzője, hogy minden korosztály számára - aki kedveli a fantasy műveket - kellemes kikapcsolódást nyújt. Talán - egy nagyon haloványan - rózsaszínebbre sikerült ez a kötet, mint az előző, mert David érzelmei hevesebben lobognak, illetve eltökéltebb, mint korábban volt. Talán emiatt egy kicsit több benne az ilyen jellegű jelenet, de Sandersonnál még ennek is van értelme - mert már megint úgy csavart egyet az ifjúsági regények alapvető tartalmi elemein, hogy nála még annak is van jelentősége, és ami a legfontosabb a jövő szempontjából lényeges üzenete.

Még egy nagyon fontos dolog, mielőtt befejezem a Sanderson fangirl stílusú posztot... Voltak jelenetek, amelyek olvasása során - egészen enyhén - úgy éreztem, hogy ez is csak egy átkötő kötet, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nagyot tévedtem, és nincs annál nagyobb öröm, mint hogy nem lett igazam. A világ nyílik, színesedik, a szereplők új helyzetekbe kerülnek, de ami a legfontosabb, hogy a feltárt ismeretek egymásra épülnek. Tudom, hogy amit most olvastam az nem csak a kezdő és a befejező kötet közötti kitöltő rész, hanem részese lehettem a végső összecsapás szempontjából lényeges eseményeknek. És nem mellesleg: megint nagyon jól szórakoztam. Bár az első rész - talán az újdonság varázsa miatt - egy árnyalatnyival jobban tetszett.

Folytatás »

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi 6.)

Továbbra is azt állítom, hogy van az a helyzet, amikor a kevesebb sokkal többet ér - a sorozat utolsó három kötete ékes példája a közhelynek számító állítás gyakorlati megvalósulásának. Mindezt annak ellenére is teljes magabiztossággal jelentem ki, hogy a befejező kötet egészen élvezetes és cselekményes volt a megelőző két részhez képest. Szépíteni tehát tudott a negyedik és ötödik rész eléggé gyászos megítélésén, de képtelen volt jóvátenni a korábban elkövetett hibákat - annyira azért nem durrant nagyot és nyűgözött le a cselekménye. Bár az árnyvadászok világa rengeteg lehetőséget rejt még magában, nagyon remélem, hogy Clary és Jace párosát most már békén hagyja a szerző, mert már így is több bőrt húzott le kettőjükről, mint ami még egészséges az alapszituáció, valamint az olvasó idegrendszere szempontjából. De hagyjuk is ezt, és inkább nézzük meg, hogy hol tartunk a történet szempontjából.

Egyben fel is hívom arra a figyelmet, hogy a következőkben az előző részek történeteinek meglehetősen sok cselekményére és részére fogok hivatkozni. Szóval, aki lemaradásban van az olvasással, mindenképpen hanyagolja a poszt további részét. Ha mégis olvasni akarja, akkor a tartalom megismerése csak saját felelősségre ajánlott.

Értékelés: 7 pontot kap a 10-ből
(Csakis azért mert jószívű vagyok, és mert jobban
teljesített, mint az előző két rész.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 650 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 3.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
City of Heavenly Fire -
The Mortal Instruments Book 6
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
4.) Bukott angyalok városa
5.) Elveszett lelkek városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák (novellák)
Árnyvadász Akadémia (novellák)
Gonosz fortélyok (trilógia)
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)

Létezik - pedig nem lenne szabad élnie - egy Sebastian nevű fiú, aki nem más, mint Jonathan Morgenstern, akit sokáig halottnak hittek. Aztán ott van Jace, akiről egy ideig azt hitték, hogy ő a Morgenstern fiú, de kiderült, hogy mégsem, mert egy másik család sarja. Kettejük között mégis kapcsolat van, amelyet a Bukott angyalok városa és az Elveszett lelkek városa című részekben fejtett ki egészen  - szerintem túlontúl - részletesen a szerző. Clary ügyködésének eredményeként megszakadt a két fiú közötti, Lilith által létrehozott erős kötelék és Jace magába zárta az angyalok kardjának, a Mennyei tűznek erejét, amivel gyakorlatilag egyszerre vált ön- és közveszélyessé. Míg Jace az erő megzabolázásával és irányításával küzd, addig Sebastian járja a világot és sorra támadja meg az Intézeteket, teszi - a Pokol Kelyhének segítségével - sötét harcosokká az árnyvadászokat és gyilkolja halomra a többieket. A Los Angeles-i Intézet elleni támadásnak mégis akadnak túlélői: Emma Carstairs és a Blackthorne gyerekek, akinek sikerül megszökniük, majd beszámolniuk a látottakról. A Klávé végül arra kényszerül, hogy kiürítse az Intézeteket, biztonságba helyezzen minden árnyvadászt Allicantéban és magára hagyja az emberiséget, amelynek védelmére felesküdött. De még itt sincsenek biztonságban, mert Sebastian ezzel a fordulattal is számolt: figyelme most már az árnyvadászok városa és az alvilágiakkal kötött, még eléggé ingatag lábakon álló szövetség felé fordult.

A hosszú, két kötetes felvezetés után ebben a részben végre történik is valami - végtére is a befejező részben már csak ideje lezárni a trilógia eseményeit. A cél Sebastian és sötét harcosainak megállítása, az emberek világának megmentése és a démonok terjeszkedésének megakadályozása: árnyvadászoknak való, teljesen testhez álló feladat. Sebastian olyan antihőst hivatott megszemélyesíteni, aki a lelke legmélyéig romlott és teljes mértékben elkötelezett a célja, az árnyvadászok létének eltörlése érdekében. Még jobb lett volna, ha érthetőbb, hogy miért is akarja annyira keresztül vinni a tervét, mert bármennyire is igyekezett azt megmagyarázni a szerző, Sebastian motivációja sajnos eléggé zavarosra sikerült - Valentine megszállottsága ennél kézzel foghatóbb és érthetőbb volt, jobban megalapozott.

Bár a történet aránylag mozgalmas, kellő mértékben érdekes cselekményű és igyekszik minden megkezdett szálat lezárni, de összességében a befejezés mégsem sikerült olyan ütősre, mint az ilyen alapokkal lehetett volna. Minden tekintetben ott volt a történésekben a lehetőség, hogy maradéktalanul lenyűgözzön, de ez mégsem sikerült - bár tény, hogy az előző két kötet hatását messze túszárnyalta.

Úgy éreztem, hogy a szerző túl sok mindent zsúfolt bele ebbe az utolsó regénybe, ami nem is csoda, hiszen az előzményeket nagyon elnyújtotta, szóval kellett is a sűrített cselekmény. De nem csak ettől lett tömény a kötet, hanem a felesleges részek miatt is. Nem volt elengedhetetlenül szükség Emma Carstairs szálára, illetve az ő nézőpontjára. Ugyan a lány és a Blackthorne gyerekek fontos részét képezik az eseményeknek, de eltúlzottnak éreztem a jelenlétüket. Aztán rájöttem, hogy miért is ez a látszólagos alaposság: fel kellett vezetni a következő trilógiát, amelynek főszereplője Emma. Cassandra minden igyekezete ellenére sem sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, azt a trilógiát - Gonosz fortélyok - én már tutira kihagyom.

Sokat rontott a kapott élményen a kiszámíthatóság és a logikai hibák tömkelege. Szinte biztos voltam benne, hogy az árnyvadász felnőttek tehetetlenül fogják szemlélni az eseményeket, totyognak majd egy helyben, mint a galambok, miközben a fiatalok belevetik magukat a veszély közepébe és természetesen megmentik a világot. Mondanám, hogy tévedtem, de sajnos nem, pont úgy lett minden, ahogy számítottam rá. Ez pedig nagyon gáz, mert az egész árnyvadász közösség nem lehet ennyire tehetetlen, rakás szerencsétlenség és beszariak gyülekezete. Ha ezeknek kell megmenteniük az emberiséget, akkor inkább megmentem én magamat.

Ha már ennyire lehetetlenek a felnőttek, akkor bizony terelni kell valamivel a figyelmet, erre pedig a leginkább a lelki problémák a megfelelőek - szerelmesekből és problémás kapcsolatokban vergődő kamaszokból, illetve már nem kamaszokból ebben a sorozatban nincs hiány. Fokozódik, illetve végre talán le is zárul a Clary és Jace közötti huzavona, bár a megoldás nyilvánvaló, de az időzítésnek rendesen sikerült kivernie nálam a biztosítékot - a Pokolba is, lehetetlen az egész felvázolt helyzet. Eközben Alec és Magnus tovább szenved a saját maguk hülyesége miatt. Ha mindez még nem lenne elég, akkor ott van még Izzy és Simon eléggé furcsa párosa. Lehet válogatni.

Hatszázötven oldal, amiből kb. kétszáz teljesen felesleges. Ha azokat kihúzta volna egy erős kezű szerkesztő, akkor tuti lett volna az egész. Persze ehhez az kell, hogy az előzményeket is olyan fele-kétharmad részben kigyomlálja valaki és akkor a három kötet története egyben igazán mozgalmas és érdekes sztorival szolgálhatott volna. Mert az alapsztori nagyon jó, csak tele van zsúfolva felesleges nyavalygással, ezért a végeredmény nagyon elnyújtott és az első három kötethez képest - összességében tekintve - igencsak halványra sikerült a sztori.

Nem sok értékelhető dolgot tudtam felfedezni a történetben, de ha már ki kell emelnem valamit, akkor a Pokolban tett kirándulást - no nem a pikáns jeleneteket, hanem az egyéb kalandokat - említeném, illetve a Pokoli szerkezetek trilógiával és a Bane Krónikákkal való kapcsolódást, valamint a kötet végi képregényt.

Tisztában vagyok vele, hogy a pénz beszél, de még ennek ellenére is úgy gondolom, hogy kár volt megírni ezt a trilógiát, kár volt folytatni a korábbi - szerintem akár lezártnak is tekinthető - történetet. A rajongók biztosan kedvelni fogják, de nekem ez most kevés volt - bár amíg a negyedik részbe bele nem kezdtem, magam is rajongónak képzeltem magam. Az első trilógiának (Csontváros, Hamuváros, Üvegváros) helye van a polcomon, mert azt nagyon szerettem és szeretem most is, de azt, hogy ennek a feleslegesen terjedelmes három kötetnek is helyet biztosítsak, még meggondolom. A két trilógia történetben és színvonalban is nagyon messze áll egymástól - ezt pedig én sajnálom a legjobban.

Folytatás »

Brandon Sanderson: Acélszív (Leszámolók 1.)

Brandon Sanderson írásaival és elképesztő ötleteivel már az első regényének - az Elantrisnak - olvasását követően szerelembe estem, és azóta is minden egyes újabb élménnyel mélyül ez a nem titkolt vonzalmam. A Ködszerzet trilógia már a terjedelmét tekintve is hatalmas kihívás, de nagyon megéri elolvasni - higgyetek nekem. És még mindezek ellenére is tartottam kissé a Leszámolók trilógiától, mert végül is ez egy ifjúsági - vagy valami hasonló - sorozat. Na jó, legyünk konkrétak: ez pont egy olyan ifjúsági történet, amelyet érdemes az olvasni szerető, viszonylag nagyobb terjedelmű szöveget befogadni már képes - főként fiú - gyerek kezébe adni: szupeshősös, mozgalmas, érdekes, jól felépített és - legnagyobb örömömre - nem fulladt rózsaszín cukormázba. De amellett, hogy ifjúsági sztori, a felnőttek számára is kifejezetten élvezetes a kötet olvasása. Korosztályos ajánlás: 9-től 99 éves korig.
Persze Sandersontól nem is vártam mást, csak minden fentebb részletezett tételt úgy összességében. Szóval az előzetes félelmeim ellenére is belevágtam és bizony imádtam - az elejétől a végéig.

Értékelés: 9 pontot kap az adható 10-ből
(Csak, hogy legyen még hová fejlődni.)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 444 oldal
Borító ár:  2.990,- Ft
Sorozat: Leszámolók
Folytatás:
2.) Tűzlény
3.) Vész
Kategória: ifjúsági, disztópia, fantasy, szuperhős
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további magyarul megjelent művei:
Elantris
Ködszerzet sorozat
Ködszerzet - Wax és Payne sorozat

Mindössze tíz év telt el azóta, hogy az Idolok átvették az uralmat az emberiség fölött. Nem tudni, hogy honnan jöttek, hogyan lettek, de különleges képességeik vannak és azokat használják is - a saját uralkodásuk érdekében. Minden városban más Idol uralkodik: van ahol csak a káosz létezik és van, ahol valamivel élhetőbbek a körülmények. Így lett tehát az Egyesült Államokból az Idol uralom alatt Széthullott Államok. Az emberek beletörődtek a helyzetükben, már nem harcolnak, csak a túlélésre törekednek. Egyedül már csak a Leszámolók kis csoportja az, aki időnként kifejt némi ellenállást és hallat magáról: kiderítik a lények gyenge pontjait és végeznek velük. Chicagoban Acélszív uralkodik. Ez az Idol legyőzhetetlen, semmilyen ember alkotta fegyver nem tud rajta sebet ejteni, fő képessége minden szervetlen vagy holt anyagot acéllá tud változtatni - így lett Chicagoból egy igazi acélváros. Viszont van víz, valamilyen szintű csatornázottság és villamos áram - máshol még ez sincs. Szóval Chicagoban akár még jól is lehetne élni, legalábbis más városokhoz képest jobban. 

David Charleston éppen nagykorúvá vált és eltökélt célja, hogy csatlakozik a Leszámolókhoz. Van ugyanis egy információ a birtokában, amit mindennél fontosabbnak tart: tudja, hogy Acélszív is sebezhető, látta, amikor ez megtörtént.

Sanderson történeteinek legnagyobb erőssége a jól átgondolt és részletesen bemutatott, érdekes háttérvilág, illetve az események mozgalmassága. Ennyi pedig a legtöbbször elég is, hogy működjön a dolog és a történet magával ragadja azt, aki belekezd. Most sem volt ez másként - még a karakterekben rejlő enyhe sablonosság ellenére sem. Ez utóbbi nem is annyira tűnik lényegesnek, mert a figyelmet az események kötik le. És egyébként is, az a korosztály, akinek ez a történet szól sokkal inkább élvezi a dinamizmust, mint a személyiségekben rejlő végtelen összetettséget és árnyaltságot. 

Hihetetlen, ahogy a szerző lépésről lépésre, minden részletre kitérve, érthetően, de mégis nagyon élvezetesen és plasztikusan írja le azt a világot, amiben a történetünk játszódik. Jelen esetben David a mesélő és persze pont ezért egy kicsit közvetlenebb is a stílus - igazán fiatalos. Könnyedén át lehet érezni a helyzetét, az eddigi életét és persze az elhatározását is, hogy ő mindenáron csatlakozni akar a Leszámolókhoz. Az események közepébe csöppenve rögtön van miért és kiért izgulni, közben pedig kapjuk az infókat, az alapokat, ami ennek a világnak a megértéséhez - és a túléléshez, esetleg a győzelemhez - szükséges.

Az Idolokkal kapcsolatban elég homályos a kép, mármint az eredetüket illetően, mert biztosat senki sem tud róluk, az Idolok pedig nagyon vigyáznak arra, hogy rejtélyesek maradjanak. Titokzatoskodásuk által tartják fent a hatalmukat és persze az életüket, mert a gyengeségük kiderülését követően könnyen végük lehet. És ahány Idol, annyi féle: képességben és erőben.

"Nem retteghetsz úgy a jövőtől, hogy amiatt ne merj cselekedni."

Itt lép be a képbe David, aki nyolc éves korában tanúja volt annak, ahogy Acélszív megsebesül. Életben sem szabadna lennie, de a véletlenek furcsa összjátékának és a vak szerencsének köszönhetően mégis él. Az utóbbi tíz évet annak szentelte, hogy igyekezett mindent megtudni az Idolokról: a típusaikat, a képességeiket, a gyengeségeiket - feljegyzett és katalogizált minden információt. Ugyanígy járt el a Leszámolókkal is. Most pedig hasznosítani akarja a tudását és beváltani a gyerekként tett ígéretét.

Ez az egész történet valami hihetetlenül jó volt! Belecsöppentem, elmerültem, végtelenül élveztem, rengeteget izgultam és még többet ámultam, mert hiába kerestem, hibát bizony nem találtam benne. Minden a helyén volt, ami a világot, annak működését, az események felépítését és az egész történet logikai alapját illeti. Vannak benne izgalmas és érdekes helyzetek, feszültséggel teli jelenetek és élvezetes párbeszédek, valamint a folytatás olvasására késztető - de nem függő véges - befejezés. Pozitívum, hogy a kötet az aktuális történet és cselekmény szempontjából kerek és befejezett.

Kicsit ingattam a fejem a fiatal srác romantikus vonzódásának kifejeződésén, de hát én soha nem voltam fiatal fiú, hogy tudjam mi játszódik le a fejükben - a szerző viszont igen, szóval valószínűleg ő jobban tudja. Mindegy is, mert a lényeg, hogy kicsit sutának és esetlennek találtam az érzelmek leírását, de végül ennek is meg lett a maga magyarázata.

Nem tudom, hogy mit is mondhatnék még, mert teljesen feleslegesnek érzem, hogy tovább ragozzam azt, ami jó és élvezetes, mert ezt inkább olvasni kell. Továbbra is főhajtással adózom Sanderson fantáziája előtt, azért pedig még kalapemelést is érdemel, hogy a fejében körvonalazódó ötleteket hihetetlenül színes, könnyed és élvezetes stílusban tudja tálálni. Tényleg csak ismételni tudom magam: ezt  - és minden egyéb, a szerző által írt regényt - olvasni kell. Olvassátok minél többen!

Folytatás »

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa (A Végzet Ereklyéi 5.)

A Végzet Ereklyéi ötödik kötete vagy inkább egy új trilógia középső része? Szükség volt egyáltalán erre a folytatásra? Miért kell bele ez a rengeteg nyűglődés? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, miközben a regényt olvastam. Úgy érzem, hogy nem minden alap nélkül, mivel ha a felesleges lelki vívódást kitörölnénk a szövegből, akkor egy közel száz-százötven oldallal rövidebb és sokkal érdekesebb, mozgalmasabb - cselekményében viszont még akkor is teljesen érthető - kötet lett volna a végeredmény. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük csak, hogy hol is tartunk ebben a rétestésztaként nyújtott, emiatt lassanként érdektelenségbe fulladó, de egészen jó alapötletet feldolgozó történetfolyamban.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 510 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
City of Lost Souls -
The Mortal Instruments Book 5
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
4.) Bukott angyalok városa
Folytatás:
6.) Mennyei tűz városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum
Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák (novellák)
Árnyvadász Akadémia (novellák)
Gonosz fortélyok (trilógia)
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)

Az előző kötet végének mozgalmas és meglepetéssel is szolgáló befejezése - amolyan idegesítő módon - erőteljes függővéget produkált. Mindezek ellenére sem éreztem azonban a késztetést a folytatás azonnali kézbe vételére, mert ki kellett pihennem azt a rengeteg nyűglődést, amivel az olvasás közben sikerült összetalálkoznom. Kissé megfeküdte a gyomromat, na! Nem is kevéssé vette igénybe a idegrendszeremet és a tűrőképességemet.

Ebben a kötetben ott folytatjuk, ahol az előzőben abbahagytuk: Clary kesereg Jace után - ez részben azért érthető, de úgy érzem, hogy túl sokat kaptam a gondolataiból. Az viszont teljesen természetes, hogy értetlenül áll a történtekkel szemben és persze képtelennél képtelenebb lehetőségek fogalmazódnak meg a fejében megoldásként. Aztán kiderül, hogy Jace és Sebastian a kötés miatt nem létezhet egymás nélkül - amíg az egyik él, addig él a másik is. (Hmm... ez ismerősnek tűnik...) Abban mindenki egyetért, hogy Jace-t meg kell menteni, aminek csak egy útja létezik: meg kell törni a kötést és a két fiút el kell választani egymástól - a megoldás keresése ebbe az irányba mozdul.

Természetesen mindenki segíteni akar, de közben sikerül belebonyolódni az ő magánéletükbe is: Alec továbbra is nyűglődik és egy olyan dolgot tervez éppen megtenni, ami minden csak nem dicséretes tett - nem is egészen értem, hogy mit akar; Isabelle és Simon pedig csak kerülgetik egymás, mint macska a forró kását. Az egyetlen értelmes és valamire való páros Maia és Jordan kettőse, mert ők legalább érthetően és normálisan viselkednek. Ez utóbbi különösen üdítően hatott a főszereplő páros öt kötete tartó be nem teljesül szerelmének leírása mellett - végre valakiknek legalább összejött a dolog.

De, hogy a történet pozitívumairól is említést tegyek... A kezdeti csoportos megoldás keresést követően több szálon indulnak el az események és mindenki kiveszi a részét a nyomozásból, kutatásból és a feladat megoldásából. Clary természetesen megint egyik őrültséget teszi a másik után és sok mindent - túl sok mindent - nem értek vele és a tetteivel, a gondolkodásával, a képességeivel kapcsolatban. A legtitokzatosabb talán mind közül a harci képességének időnkénti - meglepetésszerű - bekapcsolódása - főleg, hogy máskor meg olyan, mint egy darab fa, amit minden ellenállás nélkül lehet dobálni.

Az előző trilógiát a magaménak éreztem, ezeket az újabb köteteket már nagyon nem: ezek legnagyobb része tényleg a tini szerelmeket és nyűglődéseket kedvelőknek szól. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint hogy miközben a regényben nem történik szinte semmi és az olvasó belefullad az unalomba, addig Clary és Jace kéz a kézben andalog végig Európa összes olyan városának utcáin, amelyet romantikus helyszínenként szoktak emlegetni: Velence, Prága, Párizs. Még a Sóhajok hídján is átsétáltak, ami az egyik legnagyobb baklövés a regény szövegében. A szerző mindenképpen rózsaszín ködbe akarta burkolni a történteket, ezért közhelyes túlzásokba esett - a Sóhajok hídját ugyanis leginkább megnézni szokták.

Az egész kötetet az utolsó száz-százötven oldal mentette meg, amely ismét mozgalmasra és érdekesre sikeredett, előre nem kiszámítható fordulatokkal és következményekkel szolgált. Enélkül szinte értékelhetetlen lett volna ez a rész, bár még így is a sorozat egyik leggyengébb darabja, a negyedik kötettel közel azonos szinten mozog a színvonala. Tökéletesen felesleges volt közel ötszáz oldalon keresztül fejtegetni a cselekményt. Viszont a vége események miatt végre értelmet nyert számomra az utolsó kötet címe.

Érdekel is a történet vége, meg nem is. Kíváncsi vagyok, hogy miként oldódik meg a jelenleg még hatalmasnak tűnő probléma, ugyanakkor félek a túlzásba vitt érzelmek rám zúduló tengerétől. De mivel semmit sem adok fel, ezt sem fogom, befejezem ezt a sorozatot, ha addig élek is - aztán majd az idő majd megszépíti az olvasottakat. Vagy nem.

Folytatás »

Cassandra Clare: Bukott angyalok városa (A Végzet Ereklyéi 4.)

Az újraolvasott részek után végre egy olyan kötetbe kezdhettem bele, amelyet korábban még nem vettem a kezembe - persze nem bántam meg az ismétlést, hiszen anélkül semmit sem értettem volna ennek a részek az eseményeiből. Persze örülök a folytatásnak, de igazából éppen csak halvány sejtésem volt róla, hogy miként és hogyan fogja folytatni a történetet a szerző, mert az előző három rész eseményei nekem egészen kereknek és lezártnak érződtek. Simon különleges képessége, a homlokára rajzolt jel, valamint annak a testnek a hiánya - amelyet véleményem szerint biztosan nem a patak vize sodort tova - táplálták a gyanúm és a sejtésem a folytatás irányát illetően.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 390 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
The Mortal Instruments Book Four -
City of Fallen Angels
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
Folytatás:
5.) Elveszett lelkek városa
6.) Mennyei tűz városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:

Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)

Bane Krónikák

Árnyvadász Akadémia

A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)

Az idrisi kalandok után, a háború befejezését követően ismét visszatértünk New York-ba, és bizony itt is zajlanak az események, csak éppen másként, sokkal inkább hétköznapi módon. Simon egyszerre két - gyönyörű és határozottan veszélyes - lánnyal randizik, akik persze nem tudnak egymásról, Clary árnyvadász kiképzést kap, Jace pedig egyszerre az oktatója és a fiúja, mindeközben Magnus és Alec utazgatnak, Jocelyn és Luke pedig az esküvőjükre készülnek. A kép idilli is lehetne, de ez csak a felszín, mert a mélyben már megkezdődött a sötét játszma. Simont, aki mindeddig magányos vámpírként - és továbbra is emberi létéhez hasonlóan - élte az életét, hol az egyik, hol pedig a másik fél környékezi meg, hogy álljon az ő oldalára - a fiú stratégiailag fontos tényezővé vált. Jace pedig először csak furcsán, majd távolságtartóan kezd viselkedni, amit Clary nehezen visel és még nehezebben kezeli a helyzetet, mivel nem érti a változás okát. Az Árnyvadászok sincsenek biztonságban, mert valaki tizedelni kezdte a soraikat, amely az Árnyvadászok és az Alvilágiak közötti törékeny béke felborulásával fenyeget.

Mit is mondhatnék erről a részről úgy, hogy ne áruljak el vele sok mindent? Nem éppen egyszerű a dolgom. Az viszont biztos, hogy a sorozat elég cselekmény és érzelmek szempontjából is elég hullámzó színvonalat mutat. Pont ezért az egyes részek ellentétes érzéseket keltenek bennem, még akkor is, ha a végeredmény pozitív benyomással zárult. Az első rész mozgalmasságát követően a második kötetben inkább az érzelmeken és - bocsássatok meg nekem, hogy ezt írom - a nyavalygáson volt a hangsúly. A harmadik rész ismét elképesztő pörgést, az összefüggések sokaságát nyújtotta, valamint hatalmas pofonokat osztogatott a gyanútlan és a tapasztaltabb olvasónak egyaránt. 

Végül itt van ez a negyedik rész, amely a cselekményeket és nyavalygás mennyiségét figyelembe véve - az előbbiből elég kevés, az utóbbiból túlontúl is sok jutott a kötetbe - számomra nem érte el a második kötet szintjét. A regény eleje nagyon nehezen haladt, mert egyáltalán nem tudott lekötni sem Simon randizós problémája, sem pedig zenész karrierjének indulása. Jace és Clary kapcsolatának alakulása és a mögöttes indokok sokkal jobban érdekeltek volna, de ezen a vonalon pedig a szokásos tini titkolózás és bizalmatlanság, valamint a közelgő esküvő előkészületei vették át az irányító szerepet - pedig ott voltak azok az álmok, amelyek megannyi titkot hordoztak. Aztán az eddigi nyűglődésre rátett még egy lapáttal Alec hisztije, amely aztán tényleg eltúlzott és teljességgel alaptalan volt.

Kellő mértékű és még annál is több türelmet igényel tehát a kötet eleje, az előbbiek miatt pedig minden eddiginél erősebben érkeztem, hogy ez egy ifjúsági regény, amelynek vannak korlátai, a történetbe pedig bele kell szőni a megszokott kliséket. A közepétől kezdett érdekesebbé válni a cselekmény, amely aztán egészen fantasztikus végjátékban teljesedett ki. Ez győzött meg végül is arról, hogy csak érdemes volt elolvasni ezt a részt, türelmesen kivárni az események alakulását. Bebizonyosodott, hogy van még potenciál ebben a történetben, ebben a világban - persze az sem volt mellékes, hogy részben beigazolódott a sejtésem az eseményszálak további bonyolítását és az érintett személyeket illetően.

Az új - 2016-os - kiadás fantasztikus
borítója.

Eddig nem tartottam fontosnak megemlíteni az előzmény trilógia, a Pokoli szerkezetek eseményeit és szereplőit, de most már nem halogathatom ezt tovább, ugyanis végre összekapcsolódtak az eddigi kötetekben olvasottak. Magnus és Alec kapcsolatában akaratlanul is feszültséget kelt Will Herondale említése, valamint felbukkan Zakariás testvér is, hogy tudásával és képességeivel segítse az Árnyvadászokat. Nem hagyhatom azonban említés nélkül, hogy talán szerencsésebb lett volna lezártnak tekinteni az előző trilógiát és külön trilógiaként kezelni a maradék három részt, nem pedig közvetlen folytatásként.

Azt viszont mindenképpen el kell ismernem, hogy a befejezés igazán parádésra sikerült, kellő mennyiségű izgalmat rejtett magában és élvezettel olvastam. Mindössze azt sajnáltam, hogy a rész aktuális főgonoszát alakító teremtménytől a vártnál valamivel gyorsabban sikerült megszabadulni - persze "áldásos" munkájának következményei azért további gondokat generáltak.

A folytatás? Az bizony megannyi lehetőséget és kalandot rejt magában, az alapok ismét jók az élvezetes folytatáshoz. Ha a karakterek végre változni kezdenek és kevesebbet foglalkoznak majd magukkal, a lelki problémáikkal, akkor biztos vagyok benne, hogy fantasztikusan izgalmas eseményekről olvashatok majd a hátralévő két kötet oldalain. Persze ott van az a bizonyos "ha"...

Folytatás »

Cassandra Clare: Üvegváros (A Végzet Ereklyéi 3.)

A mozgalmas első kötetben sikerült megismerkedni az Árvadászok rejtett világával, és a Clary emlékei utáni kutatás részeként ellátogattunk a regénynek címét is adó Csontvárosba, ahol a Néma testvérek élnek. A kissé elnyújtott, de azért lényeges összefüggéseket is feltáró folytatásban arra is fény derült, hogy miért is viseli a Hamuváros címet az a rész, hiszen Valentine tényleg minden hidat - és egyéb létesítményt is - felégetett maga mögött. De csak ő volt az, aki mindezt megtette?

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 501 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
The Mortal Instruments Book Three - City of Glass
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
Folytatás:
4.) Bukott angyalok városa
5.) Elveszett lelkek városa
6.) Mennyei tűz városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum
Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák
Árnyvadász Akadémia
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)

Tény, hogy jelenleg lényegesen rosszabb a helyzet, mint az előző kötet végén, mert Valentine immár két Ereklyét is magáénak mondhat a háromból, és ebben bizony a nagy hatalmú Klávé sem tudta megakadályozni. Főleg, hogy úgy tűnik, a szervezetnek nem egészen megfelelően működik a radarja, mert folyamatosan más kerül a figyelmük középpontjába, mint akinek kellene. Aztán persze ott van Simon és az ő átalakulása, amelyben azért része volt a Tündérkirálynő álnok kérésének is. Szóval semmi sem gazán úgy alakult, ahogy azt az Árnyvadászok és főszereplőink elképzelték, de ez azért annyira nem nagy baj, hiszen így sokkal élvezetesebb a dolog, mintha minden az elvárásoknak megfelelően történik.

Ahogy a történésekből és a kötet címéből következik, ebben a részben bizony végre lehull a lepel a titokzatos és sokat emlegetett Idrisről, illetve a Árnyvadász birodalom fővárosáról, Alicantéról, az Üvegvárosról. Mindenki oda akar eljutni és ennek két oka is van: egyrészt ott van a megoldás, amelyre Clary-nek szüksége van az édesanyja felébresztéséhez, másrészt ott van a három Ereklye közül a harmadik, amelyre viszont Valentine-nak van szüksége. Jace viszont nem szeretné, ha Clary Idrisbe utazna, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne következzen be, hiszen mégiscsak ő a bátyuska, akinek vigyáznia kell nagy hirtelenséggel előkerült húgocskájára. A fiú mindent eltervez, de a nincs az a terv, amibe ne csúszhatna be valami hiba és persze ez meg is történik, ráadásként még valakik átkerülnek az Árnyvadászok országába, akiknek nem lenne ott a helyük. A gyanakvó és feszült idrisieknek mindenki gyanús, aki csak lélegzik, nem tudni, hogy Valentine kit állított a maga oldalára, de különösen furcsán néznek egy napfényben sétáló vámpírra.

Az új helyszínnel új szereplők is beléptek a történetbe, de szerencsére nem kellett lemondanom a régi és megszokott karakterekről sem. Az újak közül talán érdemes megemlítenem Amatist, Luke testvérét, valamint Sebastiant, a jóképű fekete hajú fiút. És a régiek? Mindenki jelen volt, aki csak számított - és Magnust még mindig imádom.

Végre ismét egy eseményekben, összeesküvésekben és titkokban dúskáló részt vehettem a kezembe, és bevallom, hogy sikerült is maradéktalanul elvesznem a történetben. Egyik csata, titok és ármány a másik után, csak kapkodtam a fejem a rengeteg információt, újdonságot és cselekményt olvasva - mert persze megint nem sok mindenre emlékeztem a korábbi olvasásomból.

Természetesen ennek a kötetnek az új
kiadása is kapott egy gyönyörű borítót.

Szóval jó volt ez a rész, cselekményét tekintve legalább olyan vadul száguldó, mint az első kötet, de összefüggéseiben mindenképpen túlszárnyalja azt. Idris azért is a megfelelő hely arra, hogy Clary felcsipegesse a családja múltjához kapcsolódó információmorzsákat, mert sokan élnek ott, akik ismerték a szüleit közel másfél évtizeddel korábban. A tudnivalók pedig lassan a helyükre kerülnek, bár félrevezetés és megtévesztés továbbra is bőven akad a regényben.

Valentine fenyegetése még valóságosabb és kézzel foghatóbb, mint korábban, éppen ezért még többről szól ez a regény, mint az elején: nem csak Valentine legyőzésére és az Ereklyék visszaszerzésére van szükség, hanem változásra. Ez a fordulat mindenkitől áldozatot kíván, de leginkább az Árnyvadászoktól: nekik egyszerre kell módosítani a nézeteiken, az előítéleteiken és a hozzáállásukon.

Szerettem ezt a kötetet, bár Clary néha az agyamra ment, egyes reakcióit nem is értettem, durva volt, ahogy a számára egyik legkedvesebb személlyel viselkedett, ahogy most már igazán eltúlzottnak éreztem ezt a testvérem-nem testvérem kérdéskört, és persze a három köteten át érlelődött probléma is túl gyorsan, szinte egycsapásra oldódott meg. Pozitívum viszont, hogy végre kiderült ki is tulajdonképpen Jace és melyik családhoz tartozik genetikailag - bár tény, hogy szegény fiú eléggé zavarodott, de ezt teljesen megértem. Mindent összevetve, végül is jól szórakoztam és persze a célomat elértem, végre folytathatom a negyedik kötettel, amelyet eredetileg is olvasni szerettem volna - az élmények felelevenítését követően tutira sokkal jobban fogom élvezni a folytatást.

Folytatás »

Cassandra Clare: Hamuváros (A Végzet Ereklyéi 2.)

Azért kezdtem el a sorozat újraolvasását, mert folytatni akartam a negyedik kötettel, de sajnálatos módon elég szép számú lyukat fedeztem fel az emlékezetemben a történettel kapcsolatban. Az első kötet, a Csontváros olvasása közben még csak-csak ismerős volt az események menete, de az igazi meglepetés akkor ért, amikor a második részt olvastam és tudatosult bennem, hogy szinte semmire sem emlékszem, mindössze annyi maradt meg bennem halvány emlékként, hogy Clary rúnát rajzol egy fémfelületre és egy furgon úszik a vízen - és ez bizony nem valami sok. Az összbenyomás végül olyan volt, mintha először tartottam volna a kezemben ezt a kötetet.

Értékelés: 7/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2010.

Terjedelem: 416 oldal

Fordította: Kamper Gergely

Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)

A mű eredeti címe:

The Mortal Instruments Book Two - City of Ashes

Sorozat: A Végzet Ereklyéi

Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek

Előzmény:

1.) Csontváros

Folytatás:

3.) Üvegváros

4.) Bukott angyalok városa

5.) Elveszett lelkek városa

6.) Mennyei tűz városa

Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:

Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)

Bane Krónikák

Árnyvadász Akadémia

A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)

Jó kis kalamajkát kevert a szerző az első kötetben, és ha az elején zavarosnak is tűnik első olvasásra az Árnyvadászok világa, a nem túl bonyolult személyiségű szereplők mégis megkedveltetik magukat a kötet végére. Talán nem túlzás, ha kijelentem azt, hogy egyszerre szorítottam Clary anyukájáért, izgultam a lány életéért, Jace-ért és a többiekért, valamint utáltam teljes szívemből Valentine-t és mindazt, amit művelt. Hiába a rengeteg kaland és izgalom, amit eddig olvastam még csak a felvezetés volt, mert tudtam, hogy a lényeges események még csak ezután várhatóak. Valentine keresztülgázolt mindenkin és megszerezte a Végzet Ereklyéi közül az egyiket, a Kelyhet, amelynek segítségével Árnyvadászokat lehet létrehozni, valamint kinyilvánította a szándékát a másik két ereklye megszerzésére is - közben pedig Clary és Jace kétségbeesetten vergődnek a saját bonyolult érzelmeik csapdájában.

Talán pont az előző rész mozgalmassága miatt éreztem úgy, hogy ez a kötet lassú és vontatott - főleg az eleje. Nagyon sokat foglalkozik a szerző a szereplők lelki világával és mindenkinek akad bőven megbeszélni vagy elgondolkozni való problémája. Clary és Jace éppen testvérként próbál gondolni a másikra, Simon dédelgeti a reményt, hogy talán több lehet, mint barát, Alec szintén a saját érzelmeit bogozgatja és mindezek mellett ott van maga a tény, hogy Valentine újra lecsaphat. A Klávé tudomást szerzett mindarról, ami a korábbiakban történt, és a New York-i Intézetben megjelent az Inkvizítor, aki mindent gyanakvással kezel - az első célpontja pedig nem más, mint Jace, akit Valentine kémjének gondol és persze ennek megfelelően viselkedik vele.

Onnantól kezdve, hogy az Inkvizítor a Csontváros föld alatti börtönébe zárta Jace-t, valamelyest felgyorsultak az események és végre lényeges elemek is az előtérbe kerültek. Valamelyest színesedett a világ azáltal, hogy a Klávé megjelent a színen és talán jobban érthetőek lettek a korábban elhangzott kijelentések. Ahogy attól is csak érdekesebb lett a történet, hogy az Alvilágiak is jobban kivették a részüket az eseményekből: Luke és a farkasai fantasztikusak, Magnus pedig még rajtuk is túltesz, a Vámpírok háza táján tett rövid kitérő után végül feltárul a Tündérek Udvara és nyilvánvalóvá válik, hogy ők aztán senkire és semmire sincsenek tekintettel. A szerző aztán igazán kegyetlenül bánik mind a szereplői, mind pedig az olvasói érzelmeivel - jobb mindenre felkészülni.

Bár bőven tartalmaz hihetetlen jeleneteket a regény - Simon például mindent túlél, Jace és Clary pedig szokásához híven őrülten és felelőtlenül viselkedik -, de mégis élveztem az olvasását. Végül rájöttem arra is, hogy hová kapcsolódik az emlékeim ködéből halványan előbukkant két jelenet, illetve hogy mi is ezek jelentősége az események szempontjából. A rengeteg filozofálás után a katarzis érzése sem maradt el, mert a végére azért csak jutott egy igazán mozgalmas csata, valamint egy nagyon hirtelen befejezés. És ha megoldódik a kötet elején felvetett konfliktus, akkor miről lesz szó a folytatásban? Nos, erről egyrészt Valentine gondoskodik, másrészt pedig a kötet utolsó két oldalán leírtak adják meg a megfelelő lökést.

Az új - 2016. évi - kiadás tetszetős
borítója.

Minden lényegi történés ellenére sem érzem úgy, hogy ez a rész nyomába érhet az első kötet eseményeinek és az ott átélt élményeknek. Egyrészt már ismerősnek tűnik az Árnyvadászok világa és csökken az első benyomások hatása, másrészt, mert tényleg úgy érzem, hogy hosszúra sikerült a probléma felvezetése, némiképp eltúlzott volt a lélekápolás mennyisége a tényleges cselekményhez képest. Clary fő feladata - az anyukája felébresztése - például teljesen a háttérbe szorul és helyettük teljesen más eseményekkel foglalkozik nem csak ő, de mindenki más is. Talán pont ezek miatt érzem úgy, hogy ez a regény javarészt egy tipikus második rész, egy időhúzó kötet, amelyben történnek azért lényeges dolgok, de ez nem igényelt volna ilyen terjedelmű kiadványt - bár tény, hogy akkor nem mutatna jól a polcon a sorozat.

Látom a hibáit, érzem a gyengeségeit, de ettől függetlenül azért jól esett olvasni ezt a részt is - főleg, hogy majdnem teljesen új élményként éltem meg az egészet. Pont ennek kapcsán gondolkodtam el azon, hogy talán teljesen fölösleges új könyveket vennem, elég lenne időnként - mondjuk olyan hét-tíz évenként - újraolvasom a régieket. Bár az új könyvek beszerzésének bojkottját azért nem gondoltam véresen komolyan...

Még valami. Figyelitek az első magyar kiadás borítóját? Ezen már A Végzet Ereklyéi sorozatcím szerepel. Valamint ez is megjelent az idén egy új, és kifejezetten mutatós borítóval, amely sajnos ebben az esetben sem védőborító, hanem egy teljesen új kiadás. Nagyon tetszik, de ezt sem fogom megvenni - azért sem.

Folytatás »

Cassandra Clare: Csontváros (A Végzet Ereklyéi 1.)

Ez a regény nem egy mai darab: az eredeti és a magyar megjelenését tekintve sem. Első alkalommal 2007-ben látott napvilágot nyomtatásban a könyv, amelyet viszonylag hamar, 2009-ben követett a magyar megjelenés. Nem is igazán hiszem, hogy olyat tudnék írni róla, amit más már nem fogalmazott meg előttem, mégis billentyűzetet ragadtam és elkezdetem kopácsolni a regény által bennem ébresztett gondolatokat - még az is lehet, hogy valakinek tudok újdonságot mondani.

Talán az első dolog, amit meg kell jegyeznem, hogy nem volt ismeretlen előttem a történet, mert hét évvel ezelőtt - a megjelenést követően - már olvastam, tehát a mostani élmény már nem az első, amit az Árnyvadászokkal közösen, illetve nekik köszönhetően sikerült átéltem.

Miért ez a hirtelen újraolvasás? Mert végre rászántam magam, hogy elolvasom a folytatás trilógiát - vagyis a sorozat negyedik-hatodik részét -, és amikor a fülszöveget vizsgálgattam, rájöttem, hogy nagy gond van: nem sok mindenre emlékszem az előzményekből. Persze a fontosabb szereplők megvoltak, de hogy most éppen ki és kinek a kicsodája, azzal már nem voltam képben. Nincs ezen mit csodálkozni, mert a tudományos kutatások szerint az ember sejtjei hét évente kicserélődnek, szóval úgy néz ki, hogy ezeket az emlékeimet tartalmazó "kis szürke agysejtjeim" is megújultak, az infók pedig törlődtek. Persze ez így sokkal jobban hangzik, mint az egyszerűen elfelejtettem, de a lényeg  akkor is ugyanaz: nincs meg az az infó, ami kellene.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2009.
Terjedelem: 472 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
The Mortal Instruments Book One - City of Bones
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Folytatás:
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
4.) Bukott angyalok városa
5.) Elveszett lelkek városa
6.) Mennyei tűz városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák
Árnyvadász Akadémia
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)

Bevallom, hogy féltem attól, a regény nem fogja ugyanazt az élményt nyújtani, mint hét évvel korábban. Szerintem ez egy teljesen jogos aggodalom, hiszen akkoriban az olvasás dömpingem elején tartottam, azóta viszont már több száz - zseniális, jó, vagy kevésbé élvezhető - regény van már mögöttem, rengeteg élményben volt részem. Nem csak a kedvencekre igaz, hogy fél őket újraolvasni az ember, hanem a kevésbé kedvenc, de attól még meghatározó élményt nyújtó kötetekre is.

Kár volt izgulnom, mert amint belekezdtem a regénybe, sikerült megint teljességgel otthon éreznem magam az Árnyvadászok világában, ugyanúgy magukkal ragadtak a kalandok, mint korábban. Jó érzés az ilyen. Persze túl nagy meglepetést már nem okozott a cselekmény, lassanként az addig hiányzó részletek is visszatértek, a szereplőket pedig ismerősként üdvözöltem. Most sokkal jobban oda tudtam figyelni az apró részletekre, az összefüggésekre - igaz, hogy az elmúlt években az olvasási technikám is jelentős mértékű változáson esett át -, és bár van, amivel továbbra sem vagyok kibékülve, mégis örülök neki, hogy ismét belevágtam a sorozatba.

Ami igazán érdekes és csak most tűnt fel a dolog, az a sorozatcím megváltoztatása. Az első kötet a megjelenése óta öt kiadást élt meg kis hazánkban - csak a puha borítós kiadásokat számolva. Az első megjelenéskor a fedlapon még "A Halál Ereklyéi" felirat szerepelt, később azonban ez már "A Végzet Ereklyéi"-re módosult - gondolom erősen befolyásolta a változtatást a Harry Potter sorozat utolsó kötetének címe. Mindegy is, mert akár a Halál, akár a Végzet Ereklyéiről beszélünk a sorozat része és a történet ugyanaz maradt. Az én polcomon még az első kiadás, azaz az eltérő sorozatcímű kötet lelhető fel, most is ezt olvastam el és ezért ennek a borítója kapta a poszt fő helyét.

Amikor az azonos címet viselő film a mozikba kerül - amelyről egyébként itt írtam -, akkor kijött a nyomdából egy adag filmes borítóval, amelyet megnéztem ugyan, de nem evett utána a fene. Viszont az idei évben érkezett egy újabb kiadás, amelynek viszont tényleg szenzációs a borítója és rendesen odáig vagyok érte, de erős vagyok és nem veszem meg még egyszer a könyvet - bár ilyenkor nagyon örülnék neki, ha mindezt egy védőborítóval is meg lehetne valósítan, de a sorozat kiadójára ez a fajta megoldás nem jellemző.

Az új kiadás borítója, amibe szó
szerint beleszerettem. De erős vagyok...

Szóval ismét képbe kerültem a cselekménnyel, megnyugodtam, hogy még mindig tudom élvezni ezt a történetet, amelyet első olvasásra is nagyon kedveltem. Clary ugyan néha egy kicsit furcsán viselkedik, Simon kissé esetlen, Jace a szokásos önteltségével kezeli a dolgokat, de alapvetően jó és kedvelhető karakterek. Ugyanez vonatkozik Magnusra is, aki majd csak a későbbiekben fog igazán nagyokat alakítani és persze a Lightwood testvérpár tagjai is számtalan meglepetéssel fognak még szolgálni.

A cselekmény eléggé pörög, a mozgalmas kalandok és rohangálások közben pedig lassan körvonalazódik Clary és az olvasók előtt is az árnyvadászokkal, démonokkal, boszorkánymesterekkel és alakváltókkal teli világ. A különböző csoportok egymással szembenállása csak inkább háttér, miközben minden lényeges történés mögött a Végzet kelyhének megszerzése áll. A Csontváros, ez a Néma testvérekkel teli különleges és még az Árnyvadászok számára is titokzatos hely leírása és bemutatása fantasztikusan sikerült. Igaz, hogy mivel azóta már elolvastam a Pokoli szerkezetek trilógiát is, sokkal több információval rendelkezem róla, mint az első olvasás alkalmával.

Akinek kevés a kaland és a kötetben felbukkanó rengeteg lény, azok izgulhatnak a két főszereplő, vagyis Clary és Jace közötti bimbózó kapcsolatának vagy esetleg más szereplők érzelmi életének alakulásáért. Számomra ugyan nem ez volt a lényeg, de adott egyfajta fűszerezést, másodlagos izgalmat a történetnek, és el kell mondanom, hogy nagyon kegyetlenül elbánt a szerző azokkal az olvasókkal, akik rózsaszín és habcsókos befejezésben reménykedtek - első alkalommal engem is nagyon szíven ütött a dolog, másodjára azért már nem okozott meglepetést, de még mindig elképesztő húzásnak tartom.

Szóval jó volt ez, ezért most már az eddiginél is nagyobb lelkesedéssel folytatom az újraolvasást és várom az ismerősen új élmény beteljesedését. 

Folytatás »