Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. január 31., szerda

Várólista - 2018. január

Január. Általános a nagy karácsonyi dömping utáni pangás. A könyvesboltokban és a megjelenéseket tekintve is - mindenhol jól látszik az éles kontraszt. De nem is baj ez, mert egyrészt még a mohó könyvmoly is el van telve a karácsonyi (egyesek még a ráadás névnapi) szerzeményekkel - vagy pedig éppen még a nagyon óhajtott tavalyi megjelenésekre vadászik -, másrészt pedig fel lehet készíteni a pénztárcát az elkövetkező időszakra, ami az eddig megtett bejelentések szerint megint csak tele lesz érdekességekkel és könyvespolcra kívánkozó regényekkel.
Néhány, de tényleg csak néhány csemege azért erre a komor, felhős és ködös hónapra is akadt. Leginkább csak azért, hogy valami rávegye az ember lányát, hogy a munkába menésen kívül is kimozduljon a lakásból, illetve hogy az a néhány régóta várt meglepetés fényt hozzon a szürke hétköznapokba.

Ha nem lennék ennyire képben az eseményekkel, akkor azt mondanám, hogy a Libri Kiadó kitett magáért, mert Gena Showalter Az Alvilág Urai című sorozatából egyszerre rögtön két kötetet jelentetett meg. Ez egyébként tény. Ahogy az is, hogy az Éjsötét lelkek címet viselő hatodik sorozatrészt korábban már augusztusra ígérte a kiadó, így az öröm nem is akkora öröm - vagy még annál is nagyobb, mert végre megjelent a kötet. Annyira erre a sztorira koncentráltam, hogy számomra is totális meglepetést jelentett az Éjsötét titkok címet viselő hetedik rész megjelenése - és ha nem hívja fel rá a figyelmemet az egyik barátnőm, akkor bizony le is maradok az előrendelésről. Az előbbi kötet Gideon, a Hazugság démonának és Scarlet, Lidércnyomás őrzőjének románcát, az utóbbi Amun, a Titkok démonának őrzője és Haidee, egy démonvadász érzéki csatáját tárja az olvasók elé. Közben pedig halad a köteteken átívelő főszál, aminek alapja a Lordok és a Vadászok közötti ellentét, az évezredek óta dúló háború.
Korábban nagyon kedveltem az Alexandra Kiadó által megjelentetett krimiket, thrillereket, mert nagyon jó érzékkel válogattak a bőséges kínálatból - pont sikerült eltalálniuk az ízlésemet. Sokáig nem hallattak magukról - mindenki tudja az okát, hogy miért, ezért nem is részletezném -, vagy csak az én figyelmemet kerülték el a kiadványaik. Most viszont szembe jött velem egy olyan regény, ami kifejezetten érdekel, ez pedig Haylen Beck Eltűntek című thrillere, aminek a fülszövege eléggé szűkszavú, de az eddigi értékelések annál beszédesebbek. Még szemezek egy darabig a kötettel, aztán az is lehet, hogy beadom a derekam és vásárlás lesz belőle.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons