Colleen Hoover: Maybe Someday - Egy nap talán

Kedvelem Colleen Hoover regényeit, mert mindig sikerül valami olyan témát találnia, ami megérinti a lelkem. Szereplői mindig valamilyen problémával küzdenek - legyen az lelki eredetű, testi fogyatékosság vagy pedig családi gond. Bár ezek a regények fiatalokról szólnak, a középpontban álló kamaszoknak mégsem az a legnagyobb gondjuk, hogy melyik ruhát vegyék fel, milyen legyen a frizurájuk, melyik buliba menjenek el vagy éppen kit szívassanak meg. A romantikus érzelmek kialakulásának leírása mögött mindig van mögöttes mondanivaló, amelynek általában a barátság, a hűség, a lelkiismeret és hasonló jellemzők körül forognak. Talán Katie McGarry regényeit tudnám az általa írtakhoz hasonlítani és az sem véletlen, hogy mindkettőjük történeteit és stílusát kedvelem.

Értékelés: 7 pont a 10-ből, mert jó, de nem az igazi
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 392 oldal
Fordította: Barthó Eszter
Borító ár (puha): 3.399,- Ft
A mű eredeti címe: Maybe Someday
Műfaj: romantikus, new adult

A szerző egyéb művei:
Hopeless - Reménytelen
Lossing Hope - Reményvesztett
Finding Cinderella - Helló, Hamupipőke!
Slammed - Szívcsapás
Point of Retreat - Visszavonuló
This Girl - Ez a lány
Confess - Vallomás
It Ends with Us - Velünk véget ér
Ugly Love - Csúf szerelem
Too Late - Túl késő

Az Egy nap talán egy olyan lányról, Sydney-ről szól, akinek alapvetően mindene megvan: az egyetemen azt tanulja, amit szeretett volna, van egy jó állása és boldog párkapcsolatban él egy sráccal, Hunterrel. Vagy legalábbis ez az alapfelállás. Aztán kiderül, hogy Hunter megcsalja, mégpedig azzal a lánnyal, aki Sydney legjobb barátnője és akivel közösen bérelnek lakást. Valahová mennie kell, de a szüleihez, akik nem támogatták, hogy zenét tanuljon, nincs kedve visszamenni. Ekkor érkezik Ridge, a szomszéd épületben lakó srác meghívása, miszerint lakjon náluk, az egyik éppen üres szobában és cserébe vegyen részt dalszövegek írásában. Ridge ugyanis zenész, egy elég menő együttes zeneszerzője és dalszövegírója.

Alapvetően ez egy tipikus Colleen Hoover regény és még sem sikerült annyira a szívembe lopnia magát, mint a szerzőtől korábban olvasott történeteknek. Pedig Sydney egy aranyos, talpraesett és szeretetre méltó csaj, aki megérdemli a boldogságot. Ridge is egy nagyon szimpatikus srác, aki az egészségügyi problémái és a gondokkal teli gyerekkora ellenére is normális és tevékeny életet él. Igen, ebben a regényben is felbukkan az írónőre oly jellemző problémák és nehézségek feldolgozása: Ridge ugyanis süket. Ami megdöbbentő, hogy ennek ellenére zenét szerez, sőt nagyon kiváló zenét szerez, mert a banda nagyon kedvelt a fiatalok körében.

Ridge minden gondolata a csend és a zene körül forog, meg egy lány, a későbbiekben viszont már két lány körül. És ezzel érintettük is a kötetben feltűnő összes témát: a zenét, a barátságot, a hűséget és a felébredő új érzéseket. Sydney és Ridge a közös munka során egyre közelebb kerül egymáshoz, ami nem is csoda, hiszen a zene- és dalszöveg szerzés különleges érzelmi érzékenységet igényel. Ebből az érzékenységből bőven ad a regény ízelítőt, illetve mély átélésre is bőven kínál lehetőséget.

Hogyan kommunikál Ridge? Természetesen a modern technika segítségével: telefonon keresztül sms-ekkel, illetve a számítógépen különböző chatprogramokkal. Beszélni viszont nem beszél, nem szólal meg - amikor mégis, annak jelentősége van. Hogyan szerez egy ilyen fogyatékossággal élő srác zenét? Ez az amiben Colleen Hoover fantasztikusat alkotott! Mert ahogy bemutatja, hogy miként érzékeli Ridge a hangok rezgését, hogyan jutott el idáig és ahogy hallgatja Sydney életét, az nagyon megható és csodálatos.
Mondom ezt úgy, hogy botfülem van és olyan hangom, hogy ha énekelni kezdek mindenki menekül. Az tuti, hogy ha egy érzékünk nem működik, akkor a többi kifinomultabbá válik: a süketeknél ilyen lehet az érintés. Hogy a "hallás" olyan formán, ahogy a szerző leírta működhet-e, nem tudom, de velem sikerült elhitetnie ennek működését és élvezettel olvastam róla.

Szintén pozitívumként értékelem azt, hogy érdekeltek a dalszövegek, mindet el is olvastam. Ugyanis én vagyok az az olvasó, aki soha és semmilyen könyvben nem olvassa el a dalokat, verseket - egyébként ezért nem olvastam el a szerző Slammed trilógiáját sem - és egyéb lírai betoldásokat. Legalábbis eddig így volt. Ha másért nem, akkor ezért is csodálattal tekintek a szerzőre, mert képes volt megtörni ezt a régóta fennálló állapotot. A dalszövegek egyébként kiemelten fontosak az események alakulása, illetve az érzemek bemutatása szempontjából és nyugodt szívvel kijelentem, hogy érdemes elolvasni őket, velük lesz kerek egész a történet.

Úgy tűnik, hogy a regény egy szerelmi háromszög története, de szerintem több annál, hogy az a bizonyos harmadik befurakodik a pár tagjai közé és szétrombolja a meglévő kapcsolatot. Sem Sydney, sem Ridge nem az a típus, aki olyan könnyen hoz ilyen döntéseket, bár a saját érzelmeikkel ők is csak küzdeni tudnak, de megszüntetni annak forrását nem. Úgy gondolom, hogy az ő érzelmeik, a küzdelmeik és persze az, ahogy az egész helyzetet kezelik - minden bukdácsolásuk ellenére - nyugodtan lehet a korábban tett ígéretek fontossága miatt a fiatalok számára példakép. Még annak ellenére is, hogy Sydney ugyanazt teszi Ridge és Maggie kapcsolatával, amit Tori tett vele - mert Sydney legalább felfogja a helyzetet és küzd ellene. Az agyatlan csajokat felvonultató történetekkel szemben én ezt a reakciót kifejezetten pozitív fejleményként fogom fel. Egyébként nem rajongok a szerelmi háromszöges történetekért, de ilyen maga az élet is, tehát elfogadom és innentől fogva már csak az a kérdés, hogy miként is alakulnak ki azok az érzelmek és mit tesznek a szereplők.

Hogy mindezek után miért nem tetszett ez a regény annyira, mint a szerző egyéb történetei? Magam sem tudok erre magyarázatot adni. Leginkább azt tudom felhozni magyarázatként, hogy Ridge fogyatékossága miatti kommunikáció - az sms-ezés, az üzenetváltások, az, hogy gyakorlatilag ez adja a könyv majdnem teljes egészét - kissé szétdarabolta a történet ritmusát, megtörte annak feszültségét. Mert gondoljunk csak bele, nem igazán lehet egy ízeset veszekedni egy süket emberrel, főleg, ha csak írásban kommunikál. A felgyülemlett feszültség másként csapódik le, másként adódik vissza.

Persze pont ettől hiteles a történet, de akkor is valahogy lassúnak, furcsának és olyannak éreztem, amit egyszer elolvasni jó volt, de nem biztos, hogy még egyszer megtenném. Ridge egyes reakciói és tettei is kiakasztottak, mert úgy éreztem - a nagy érzelmek ellenére is -, hogy Sydney nem az a nagybetűs szerelem az életében, csak egy lehetőség egy másik kapcsolatra, miután Maggie kiszállt a körből. Nem tört fel belőlem az a nagy megelégedés sem, amikor bezártam a könyvet, hanem velem maradt a kissé keserédes hangulat, a kétségek és nehéznek éreztem a szívem, a lelkem - mert ez a történet nem egy könnyed limonádé, ahogy tökéletesnek sem tekinthető, bár vannak megindító jelenetei.

Posted in: 7 pontos,Colleen Hoover,könyvértékelés,Könyvmolyképző,new adult,romantikus,Rubin pöttyös