kedd, január 23, 2018
Shanara
Tagadhatatlan, hogy Orson Scott Card stílusa egyedi és én kifejezettem kedvelem azt - ennél többre nincs is szükség ahhoz, hogy elmerüljek az általa írt történetekben és amikor kedvem szottyan hozzá, a kezembe vegyem azokat. A Végjáték sorozat és az egész univerzum a kezdetektől fogva a kedvencem és örülök neki, hogy még több vár olvasásra belőle, mint amin már túl vagyok, mert így még átjárhat a várakozás izgalma. Az tuti, hogy sorozat mindegyik kötete sorra fog kerülni az olvasásban.
 |
| Értékelés: 7 pontot kap a 10-ből Kiadó: Unio Mystica Kiadás éve: 2016. Terjedelem: 416 oldal Borító ár: 3.465,- Ft A mű eredeti címe: Ender in Exile Fordította: Hargittai Krisztina Sorozat: Végjáték Univerzum Kategória: sci-fi, katonai sci-fi, űropera A Végjáték Univerzum egyéb kötetei: Végjáték A Holtak Szószólója Fajírtás Az elme gyermekei Ender árnyékában A Hegemón árnyékában Árnyékbábok Shadow of the Giant |
Igazodva az adott regény szerkezetéhez, kissé rendhagyó formába öntöttem a véleményem Ender kamasz és ifjúkori éveiről, arról az időszakról, ami eredetileg kimaradt a Végjáték sorozatból és hatalmas lyukként tátongott a történet szövetében.
Címzett: oscard@enderverse.com *
Feladó: shanarablog@gmail.com *
Tárgy: El szeretném mondani
Kedves Mr. Card!
El szeretném mondani, hogy nagyon kedvelem az írásait, mert vagy képesek arra, hogy kiragadjanak a mindennapokból, vagy számos bölcsességet olvasok a regények oldalain, miközben kitűnően szórakozom az elmés párbeszédeken, illetve "példabeszédeken". Az eddig olvasottak alapján a Végjáték sorozat az egyik kedvencem, amelyben minden együtt van, amit csak kedvelek a stílusában és a történeteiben.
Azért választottam a - magyarul - Ender száműzetésben című regényét olvasásra, mert úgy gondoltam, hogy ennek a sztorinak a megismerésével két legyet üthetek egy csapásra: eltölthetek némi időt Enderrel, megismerhetem azokat az éveit, amelyekben sok minden történt vele, amely meghatározta későbbi személyiségét és persze több kérdésre is választ ad, valamint teljesíthetek egy kihívást - a 2016-os sience fiction megjelenések feltételként megadott számú olvasását. Örülök a választásomnak, mert részben megtaláltam azt, amit kerestem és amire számítottam, ugyanakkor szomorú és csalódott is vagyok, mert mégsem teljesen azt kaptam, amiről olvasni szerettem volna - legalábbis nem abban a formában, ahogy szerettem volna.
A Holtak Szószólója olvasását követően rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem - és meg kell említenem, hogy az Árnyék sorozatot nem is olvastam, ezért a kérdések csak egy része merülhetett fel válaszra várásként. De melyek is ezek a kérdések? Hogyan dolgozta fel Ender az egész háborút? Hogyan viselkedett, amikor már nem volt szükség a "szolgálataira"? Hogyan vált az emberek szemében Enderből, a Hangy háborúk hőséből Fajírtó Ender? Hogyan és miért változott meg ennyire a közhangulat? Mit követett el a háborús hős fiú? Hogyan került hozzá a Hangykirálynő gubója? Persze nagy vonalakban tudom, hogy miként bukkant rá Ender, de érdekeltek a részletek is. Mivel zavart az a rengeteg év, amely a Végjáték és a Holtak Szószólója között eltelt, ezért érdekelt, hogy mi történt közben. Hogyan és miért határozta el Ender, hogy bolygóról bolygóra fog utazni? Hogyan vált olyan emberré, aki a Holtak Szószólójában felbukkant? És persze még számtalan apróság, amelyeket most nem részleteznék.
Hálás köszönetem, hogy a kérdéseim egy részére választ kaptam. Nagy élvezettel olvastam Ender háború utáni napjairól és a hangulatáról, személyiségének fejlődéséről, a vállát nyomó gondokról és minden másról – akarom mondani, minden másról, aminek Ender áll a középpontjában. Ugyanakkor voltak a regényben számomra érhetetlen és véleményem szerint teljesen felesleges fejezetek, amelyeknek pár mondatba sűrített lényege ugyanazt az információmennyiséget adta volna a történet egészének szempontjából, mint a sok-sok oldal. Igen, Alessandra és Dorabella fejezteire gondolok, amelyeket mindennél és még annál is jobban untam, mert úgy éreztem – és ez be is biznyosodott –, hogy más, lényeges események elől veszik el a szerepet.
Ender persze nem hazudtolta meg magát és szerencsére csalódást sem okozott, kedveltem a vele töltött időt és tényleg úgy érzem, hgy szükség volt ennek a történetnek, a hiányzó éveknek a megírására. Mindössze csak annyi a hozzáfűzni való, hogy ennek jobb lett volna, ha minderre a maga idejében, a sorozat szerves részeként kerül sor és nem utólag, amolyan kiegészítésként.
Az már az én hibám és hiányosságom, hogy az Árnyék sorozat részeit még nem olvastam, ezért a történet egyik szálát nem értettem: egy ideig ezt is feleslegesnek éreztem, de aztán rájöttem, hogy van oka és jelentősége, hogy ebben a kötetben szerepel. Arra viszont tökéletesen alkalmas volt, hogy még inkább felkeltse az érdeklődésem az univerzumhoz tartozó többi regény iránt – nem mintha egyébként nem akartam volna olvasni ezeket egyébként is.
Sok kérdésemre választ kaptam, de a történet elmesélésével mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Kiegészítő kötetnek határozottan jó volt, azonban színvonalban és cselekményben meg sem közelítette az általam eddig olvasott, a Végjáték sorozathoz tartozó írásokat. Minden elégedetlenségem ellenére is őszinte hálám, amiért megszületett a regény, illetve ugyanígy örülök a magyar megjelenésnek is.
Továbbra is maradok őszinte tisztelője és rajongója:
* Az email címek nem valódiak, a saját elmém szüleményei.
Posted in: 7 pontos,könyvértékelés,Orson Scott Card,sci-fi,Unio Mystica,Végjáték Univerzum
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése