Szergej Lukjanyenko - Vitalij Kaplan: Más Őrség (Őrség-sorozat 7.)

Szergej Lukjanyenko Másfélékkel benépesített világa, valamint szereplőinek különös kalandjai más szerzőket is alkotásra késztettek. A Káosz-Őrség című kötetben Vlagyimir Vasziljev a Setétek belügyébe engedett bepillantást és megmutatta, hogy nem csak az emberek lehetnek a tömegtől különbözőek, illetve okozhatnak problémát. Most pedig itt van a Más Őrség, amely három, a Másfélék világában játszódó novellát tartalmaz, de ezek közül csak egyet – egy rövidke, de annál tanulságosabb történetet, az Apró Őrség című írást – tulajdoníthatjuk a világot kitaláló mesternek, a másik két – nem kevésbé megdöbbentő – elbeszélés pedig Vitalij Kaplan tollából származik.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Metropolis Media
Kiadói sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek,
Kozmosz Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 206 oldal
Fordította: Weisz Györgyi
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Melkij dozor,
Inoj szregyi Inüh, Korona
Sorozat: Őrség-sorozat
Előzmény: Éjszakai őrség, Nappali Őrség,
Alkonyi Őrség, Utolsó Őrség, Káosz-Őrség,
Új Őrség
Kategória: fantasy

Az Őrség sorozat hetedik részeként megjelent novelláskötet nem illeszkedik szorosan a széria esemény-, illetve idővonalába, de a benne szereplő elbeszélések mégis kellemes kikapcsolódást nyújtanak: az Őrségek mindennapjainak egy-egy érdekes epizódját vagy éppen eddig még nem ismert oldalát írják le – a hangulat pedig vitathatatlanul "őrséges". A kötet nem túl vaskos, de mégis élvezetes és értékes – leginkább azért, mert enyhíti azt a feszült várakozást, amely minden rajongó jellemző tulajdonsága a következő kötet megjelenése előtt – vagyis folyamatosan.

„Az acélkemény öregek játsszák a maguk sokfordulós sakkpartiját... két huszárra cserélik a bástyát, a gyalogot feláldozzák...”

Az Apró Őrség rövid, cselekménye és mondanivalója a terjedelméhez igazodva kifejezetten tömény, ugyanakkor eléggé csavarosra sikerült, tehát megvan benne minden, ami az Őrség könyvekre jellemző, és amelyet a rajongók annyira kedvelnek Lukjanyenko írásaiban. A fordított történetvezetés miatt először a végkifejletről olvashattam, majd később az előzményeket, de ettől csak még élvezetesebbnek éreztem a befejező eseményekhez vezető út és az okok megismerését. A magyarázat kicsit nyakatekert – a sorozat rajongói biztosan nem fognak meglepődni rajta –, ellenben a kialakult helyzet miatti döntés nehézsége és dilemmája könnyen átérezhető, valamint gondolkodásra késztető.

A Másféle a Másfélék között egy nagyon jól sikerült írás, stílusában teljesen belesimul a Lukjanyenko által megteremtett univerzumba. Vitalij Kaplan nem alkotott kiegészítő világot, nem vitte el az olvasóit más országba, hanem a már jól ismert és kedvelt szereplőket keverte újabb konfliktusba: így történhetett, hogy ennek a kisregény méretű írásnak Anton Gorogyeckij, a Fényességes Geszer és Zavulon is meghatározó szereplői. Az alapötlet nagyon jó: egy mélyen vallásos, pravoszláv keresztény hitű emberről kiderül, hogy Másféle, de áldás helyett ő maga ezt inkább az ördög mesterkedésének tudja be, és ennek megfelelően reagál is az eseményekre – gyakorlatilag meggyőzhetetlen és irányíthatatlan. A vívódás, amelyet Dmitrij átélt és a reakciói egyszerre voltak hitelesek, ugyanakkor – az én nézőpontomból – dühítőek is, ahogy a vakhit mögé bújva próbál mindent – még azt is, ami egyre nyilvánvalóbb – elutasítani vagy inkább tudomást sem venni róla. Az események ugyan haladtak, de a sok apró jel ellenére sem volt halvány fogalmam arról, hová is fog kifutni a történet, ezért is tetszett nagyon a befejezés, amely sokkal többet adott, mint számítottam rá – Vitalij Kaplan nagyon hatásos, a sorozat szellemiségéhez és stílusához méltó csattanót produkált.

A korona egy másik nézőpontból mutatja meg az egyensúly fenntartása érdekében végzett munkát, mert ezúttal a Fénypárti kandúrőrség egyik éjszakai bevetését követhettem végig, az általuk vívott harcot és a leküzdendő nehézségeiket ismerhettem meg – ez pedig egy teljesen más perspektívát jelentett, mint a korábbiakban olvasottak. Akár kicsiben, akár nagyban folytatják, az elhivatottság és az így elért eredmény mindenképpen értékelendő. A történet szintén rövidke, alig húsz oldal, de nagyon ötletes és teljesen újszerű – a vége pedig szintén ütős.

Kedveltem ezeket a történeteket, jól esett olvasni őket, sikerült az igazi Őrség hangulatot felidézniük bennem. Bár az is igaz, hogy a kiadványban található két novella és a kisregény éppen csak csillapította az éhségemet, előételnek tökéletesen megfelelt, de a jóllakottságot egyáltalán nem érzem, mert azt az állapotot csak egy újabb Őrség kötet lenne képes elérni. Remélem, hogy arra sem kell sokáig várni, ha pedig mégis, akkor nem mondok nemet egy újabb, hasonló színvonalú írásokat tartalmazó novelláskötetre sem.

A kötetről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is olvasható.

Folytatás »

Vlagyimir Vasziljev: Káosz-Őrség (Őrség-sorozat 5.)

Kedvelem, nagyon is kedvelem az Őrség-sorozat részeit, a Másfélék egymással vívott és a világ egyensúlyának felborítása vagy éppen fenntartása érdekében folytatott összecsapásait, csatáit. Ugyan Vlagyimir Vasziljev a sorozat második részében, a Nappali Őrségben bebizonyította, hogy jól együtt tud dolgozni a világ alapjait kitaláló Szergej Lukjanyenko-val, de ez most más, mindenképpen más. Ez a regény a történetfolyam első olyan írása, amely ugyan a Másfélék világában játszódik, de nem Lukjanyenko veti a papírra a sorokat, nem az ő gondolatai öltenek formát az oldalakon. Talán pont ez volt az, ami miatt halogattam a regény olvasását - bár beszerezni azért kötelező volt, az meg sem fordult a fejemben, hogy ne sorakozzon a polcomon a kötet. Már a sorozat következő részét, az Új Őrséget is elolvastam, de ez a regény még mindig csak a sorára várt - kellett hát egy kis lökés, amelyet ebben az esetben is a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás jelentett a számomra.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Metropolis Media

Kiadói sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek,
Kozmosz Könyvek

Kiadás éve: 2008.

Terjedelem: 264 oldal

Fordította: Weisz Györgyi

Borító ár: 2.990,- Ft

A mű eredeti címe: Lik csornoj Palmüri

Sorozat: Őrség-sorozat
Előzmény: Éjszakai őrség, Nappali Őrség,
Alkonyi Őrség, Utolsó Őrség

Folytatás: Új Őrség, Más Őrség

Műfaj: fantasy

A Szentpéterváron 1965-ben bekövetkezett mágikus katasztrófa következményeként a városban nem maradtak hasonított Másfélék. De emberek születtek és köztünk felbukkantak Másfélék is, akiket azonban nem volt, aki hasonítson, tanítson. A kamaszkorba lépett vad Másfélék nem ismerik az Őrségek közötti Megállapodás szövegét, a szabályokat, pont ezért másként is viszonyulnak az emberekhez: magasabb rendű lényeknek tartják magukat. Az Inkvizíció úgy dönt, hogy a helyzet tarthatatlan, azonnali beavatkozást kíván és mivel a hasonítatlan Másfélék akaratlanul is a Setét oldal felé "hajoltak" el, ezért a Nappali Őrségnek kell a kezelnie a problémát. Szentpétervár és Moszkva között azonban nem csak a Másfélék, de az emberek szintjén is ellentétek feszülnek, ezért Zavulon a kijevi Setétek vezetőjétől kér segítséget a beavatkozáshoz.

"Az emlékezet néha igen különös dolgokat tud művelni. Különösen a Másfélékkel, hiszen nekik sokkal több emlékük van, mint a közönséges embereknek."

Ahogy a bevezetőből is kitűnik, nem mostanában volt, amikor is az Őrség sorozat regényeit olvastam, ezért bizony vannak lyukak az emlékezetemben, amelyet hol sikerült betömni az emlékek felidézésével, hol pedig esélyem sem volt rá, hogy ez megtörténjen. Ugyan a sorozat ötödik köteteként jelöltem meg a regényt - mert a magyar kiadás szempontjából így alakult a sorrend -, de történetileg nem egészen oda passzol a kötet. Több utalás is történik a Nappali Őrség, illetve az Alkonyi Őrség részek cselekményeire, szereplőire, amelyekre a kiadvány a lábjegyzeteiben fel is hívja a figyelmet - és nekem erre szükségem is volt. Ugyanakkor talán az lett volna a legszerencsésebb ha közvetlenül az Alkonyi Őrség után olvasom ezt a részt. Most már mindegy...

Kijev, Kimérás-ház:
a regényben a kijevi Nappali Őrség épülete

Új csapat, az ukrán Setétek csoportjának tagjait ismerhettem meg ennek a résznek az eseményeihez kapcsolódva, de azért nem kellett nélkülöznöm a régi ismerősöket sem, elsősorban Zavulont, de időnként még Fényességes Geszer is tiszteletét teszi, bár éppen csak futólag tűnik fel a színen. Mindenképpen meg kell említenem, hogy ez a rész inkább amolyan kiegészítés: halványan kapcsolódik a sorozathoz, de annak eseményvonalába nem illik bele. A világ ugyanaz, de az érdekes történetet inkább külön cselekményszálnak mondanám, amely azt hivatott megmutatni, hogy Moszkván, illetve Zavulon és Geszer "személyes" harcán kívül is történnek még a Másfélékhez kapcsolódó lényeges események.

" (...) minden egyes Másféle fokozatosan eljut annak a megértéséig, hogy a Fény és Setét örök szembenállásában az egyensúly a legértékesebb. Ha nem tudod, mit csinálj, gondolkodás nélkül tedd azt, ami az egyensúly fenntartását szolgálja."

Kifejezetten érdekes volt ugyanis, hogy amíg a Lukjanyenko által írt részekben több volt a nagy erejű másféle és azok mintha mindannyian a két vezető, Zavulon és Geszer környezetében koncentrálódtak volna, addig az ukrán területeken lényegesen alacsonyabb képességű tagok alkotják az Őrségeket. A sors furcsa fintora, hogy éppen ők kellenek ahhoz, hogy megoldják a szentpétervári vad Másfélék - vagyis ahogy  a fiatalok magukat nevezik, a Feketék - problémáját. A történet egy része tulajdonképpen erről is szól: a feladat megismeréséről, az utazásról, a felkészülésről és az egyébként nem túl bonyolultnak tűnő probléma megoldásáról. Mert ugyan mennyi nehézséget is okozhatna egy csapat gyenge képességű, hasonítatlan Másféle kamasz ráncba szedése? Hmm... nem ez a történelem első olyan csatája, ahol az ellenfelet nem veszik komolyan. Márpedig most pontosan ez történik, és a Setétekből álló vendég csapatnak igencsak össze kell szednie magát, hogy legyen esélye a nyúlcipő felhúzására, majd a későbbiekben a történtek átgondolására. Ezek a Másfélék másként használják a Homály erejét és van a háttérben még valaki (vagy valami?) támogatásként.

"(...) a változások, mint rendszerint, észrevétlenül következnek be."

Odessza:
a regény történéseinek egyik lényeges helyszíne

El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az a végkifejlet, amely felé az események tartanak. Az látszott, hogy Szentpétervár - vagy ahogy a regény emlegeti: Pityer -, mint város más, mint a többi település, de az okok és okozatok közötti összefüggésekre csak később kaptam magyarázatot. Akkor viszont a szám is tátva maradt és élvezettel olvastam az oldalakat, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy miként is fognak ebből a kalamajkából kimászni a hőseink. Ó, de nagyon szívesen kifejteném az ehhez kapcsolódó töménytelen mennyiségű gondolatomat, de ezt nem tehetem meg, mert már megint túl sok mindent árulnék el, ha engedek a kísértésnek. Annyit azonban kikotyogok, hogy a lényeg a részletekben rejlik, érdemes odafigyelni az apróságokra, a finom utalásokra, a megbújó jelekre. Jelszó: lélek és érzelmek.

"Nem embernek való a Másfélék útjába állni."

Szentpétervár, Mars mező:
az regénybeli események egyik lényeges helyszíne

Nem tudom magamban tartani azt a megállapítást, hogy ebben a regényben - a korábban olvasottakkal ellentétben - a Setétek állnak a középpontban, ez igazából az ő csatájuk, a Fény képviselői itt nem igazán vannak jelen - és én ezt nagyon élveztem, mert így sokkal nagyobb szerepet kapnak a Setétek "belügyei", a gondolkodásuk alapelvei és az egymáshoz való viszonyuk.

Nekem tetszett ez a rész, még akkor is, ha voltak hiányosságai - mert éreztem a történeten, hogy ezt nem Lukjanyenko írta -, ha nem kapcsolódik konkrétan a sorozathoz, ha hiányoztak a régi szereplők. De... és ez a lényeg: nem volt azért olyan rossz ez az elbeszélési mód - csak éppen Lukjanyenko már magasra helyezte azt a bizonyos lécet -, jó volt elmerülni újra a Másfélék világában. (Bár az is lehet, ha megjelenés sorrendjében és a sorozat többi részéhez képest időben nem ennyire távol olvasom, akkor teljesen más a véleményem.) Élveztem, ahogy a Setéteknek most nem a Fény ellen kell felvenniük a harcot, hanem a saját portájukon kell rendet tenniük. Persze a titkolózások és az erőfitogtatás most is jelen vannak a regényben, és ez jó, mert ezért Setétek és ezért Másfélék ezek az emberek. Vagy nem is annyira Másfélék? :) Mindegy is, mert úgy érzem, hogy nagyon jól tettem, hogy végre megismerkedtem ezzel a történettel is.

Folytatás »

Szergej Lukjanyenko: Új őrség (Őrség-sorozat 6.)

Szergej Lukjanyenko írásai és sajátos stílusa szerencsére nem ismeretlen a hazai olvasóközönség előtt sem. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy lehet még folytatást írni a meglévő és lezártnak tűnő előzményekhez. Szerencsére nem mindenki gondolta így. A szerző végül engedett a rajongói nyomásnak és elkészült ez az új történet. A magyar rajongók csak hálával tartozhatnak a sorozatot hazai kiadójának, mert gyorsan reagáltak az eredeti mű megjelenésére és a regény már karácsony előtt a boltok polcain várta a magyar olvasók rohamát. Szemeztem is ezzel a résszel már a megjelenés bejelentése óta és nem is tudtam sokáig visszatartani magam a vásárlástól.

Nem ismeretlen előttem sem az író stílusa, szeretem a műveit, bár az újraolvasásig még egyik kötet esetében sem jutottam el, ebből következik, hogy több évvel ezelőtt volt a kezemben utoljára Őrség kötet. Tartottam tőle, hogy az eltelt idő miatt az emlékezetem megfakult és nem fogom tudni kellő részletességgel felidézni a szereplőket, az előzményeket. A stílus azonban feledhetetlen, amelyet mi sem bizonyított jobban, mint hogy pár oldal olvasását követően újra otthonosan éreztem magam a Másfélék világában. Olyan volt az egész, mintha egy kényelmes, régen hordott ruhadarabot találtam volna a szekrényem aljában. Jól esett újra felvenni a történet szálát és meglepően könnyen elmerültem a szerző által teremtett különleges világban.

A Fény és a Setét kényes egyensúlya megbomlik, amikor Moszkvában egy nagy erejű, hasonítatlan Fénypárti próféta jelenik meg egy tízéves kisfiú személyében. A fő bonyodalmat az okozza, hogy egy próféta első jövendölése mindig a hasonítás után nem sokkal következik be, jelentősége minden esetben kimagasló, az emberek tudomására jutott profetikus jövendölés pedig feltétel nélkül bekövetkezik. Meg kell tehát akadályozni, hogy a prófécia az emberek tudomására jusson, ezért a Homály elküldi megtestesülését, a Tigrist, hogy pusztítson el mindenkit, aki értesül a prófécia szövegéről. Az igazi okok és következmények azonban még ennél is távolabbra vezetnek.

A három részből álló történet mindegyike magán hordozza a szerző stílusának egy-egy jellegzetességét, mindegyik más élményt nyújt az olvasó számára, némiképp különállóak, de mégis együtt alkotják a történet egészét. Az első részben az igazi orosz stílus és szemléletmód elevenedik meg, a második részben az események összekuszálódása és némi utazgatás mellett már elkezdődik a jól ismert filozofálgatós, ötletelős szakasz, az utolsó részben pedig a szerzőhöz és főszereplőjéhez méltó problémamegoldásnak, agyalásnak lehettem tanúja. Nem maradhatott ki a regényből az igazi orosz életérzés, a vallási, politikai hovatartozásra és azok hatásaira való utalások humoros megnyilvánulásainak sora. A történetre való ráhangolódásomat az is nagyban segítette, hogy az első rész olvasása közben vagy hangosan kacagtam vagy pedig a szereplőkért izgulva feszülten habzsoltam az oldalakat. Innentől pedig nem volt megállás, mert peregtek az oldalak.

Mennyivel ad többet ez a történet, mint a sorozat többi része? Az mindenképpen látszik, hogy a szerző nem véletlenszerűen rakja egymás után a történeteket, hanem fokozatosan építkezik, és közben visszautal a megelőző eseményekre is. Ebben a kötet már nem volt szükség a világ felépítésére, a Fény és a Setét harcának bemutatására, az erő és szintjeinek részletes leírására. Helyette inkább a Homályt hozza előtérbe és helyezi a cselekmények középpontjába. Nem unalmas, hogy megint a világ megmentése a cél? Nem. Lukjanyenko képes volt ezt a visszatérő témát is úgy megoldani és olyan tartalommal feltölteni, amely élvezetes olvasmányt és új nézőpontot eredményezett. A prófétákkal és jövendöléseikkel érdekes karaktereket, eseményeket, izgalmakat és mély gondolatokat sző bele a cselekményekbe az író. Minden információt adott a végkifejlet kitalálásához, mégis egyszerre megdöbbentő és elismerésre méltó az, ahogyan befejeződik a történetet. Az is látszik, hogy ezzel még nincs vége az útjára indított történetszálnak, mert az utalások alapján az események és az okok messzebbre mutatnak, mint ahogy elsőre el tudtam képzelni és belépnek új szereplők, akiknek még kell a lehetőség a tehetségük kibontakozásához.

Továbbra is az a véleményem, hogy az elejtett utalásokat, poénokat igazán csak azok tudják élvezni, akik a világnak azon a részén, vagy ahhoz közel élnek, ahol az író is alkot. Örülök neki, hogy olvashatom az író műveit és még jobban, hogy értem a poénjait, utalásait. Az Őrségek világában kezdőknek nem ezt a kötetet ajánlom kezdésként, de az Őrség könyvek korábbi részeit olvasóknak mindenképpen kötelező az ismerkedés ezzel a regénnyel. A folytatással kapcsolatban pedig csak a reményemet tudom kifejezni: nagyon jó lenne minél hamarabb olvasni.

Pontszám: 10 pont

Kiadó: Metropolis Media

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 360 oldal
Eredeti cím: Novüj dozor
Sorozat: Őrség-sorozat

A sorozat kötetei: Éjszakai Őrség, Nappali Őrség, Alkonyi Őrség, Utolsó őrség, Káosz-Őrség, Más Őrség
A szerző egyéb kötetei: Ugrás az űrbe, Ugrás az ismeretlenbe, Világok őre, Őrök világa
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

Folytatás »