Szergej Lukjanyenko: Új őrség (Őrség-sorozat 6.)

Szergej Lukjanyenko írásai és sajátos stílusa szerencsére nem ismeretlen a hazai olvasóközönség előtt sem. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy lehet még folytatást írni a meglévő és lezártnak tűnő előzményekhez. Szerencsére nem mindenki gondolta így. A szerző végül engedett a rajongói nyomásnak és elkészült ez az új történet. A magyar rajongók csak hálával tartozhatnak a sorozatot hazai kiadójának, mert gyorsan reagáltak az eredeti mű megjelenésére és a regény már karácsony előtt a boltok polcain várta a magyar olvasók rohamát. Szemeztem is ezzel a résszel már a megjelenés bejelentése óta és nem is tudtam sokáig visszatartani magam a vásárlástól.

Nem ismeretlen előttem sem az író stílusa, szeretem a műveit, bár az újraolvasásig még egyik kötet esetében sem jutottam el, ebből következik, hogy több évvel ezelőtt volt a kezemben utoljára Őrség kötet. Tartottam tőle, hogy az eltelt idő miatt az emlékezetem megfakult és nem fogom tudni kellő részletességgel felidézni a szereplőket, az előzményeket. A stílus azonban feledhetetlen, amelyet mi sem bizonyított jobban, mint hogy pár oldal olvasását követően újra otthonosan éreztem magam a Másfélék világában. Olyan volt az egész, mintha egy kényelmes, régen hordott ruhadarabot találtam volna a szekrényem aljában. Jól esett újra felvenni a történet szálát és meglepően könnyen elmerültem a szerző által teremtett különleges világban.

A Fény és a Setét kényes egyensúlya megbomlik, amikor Moszkvában egy nagy erejű, hasonítatlan Fénypárti próféta jelenik meg egy tízéves kisfiú személyében. A fő bonyodalmat az okozza, hogy egy próféta első jövendölése mindig a hasonítás után nem sokkal következik be, jelentősége minden esetben kimagasló, az emberek tudomására jutott profetikus jövendölés pedig feltétel nélkül bekövetkezik. Meg kell tehát akadályozni, hogy a prófécia az emberek tudomására jusson, ezért a Homály elküldi megtestesülését, a Tigrist, hogy pusztítson el mindenkit, aki értesül a prófécia szövegéről. Az igazi okok és következmények azonban még ennél is távolabbra vezetnek.

A három részből álló történet mindegyike magán hordozza a szerző stílusának egy-egy jellegzetességét, mindegyik más élményt nyújt az olvasó számára, némiképp különállóak, de mégis együtt alkotják a történet egészét. Az első részben az igazi orosz stílus és szemléletmód elevenedik meg, a második részben az események összekuszálódása és némi utazgatás mellett már elkezdődik a jól ismert filozofálgatós, ötletelős szakasz, az utolsó részben pedig a szerzőhöz és főszereplőjéhez méltó problémamegoldásnak, agyalásnak lehettem tanúja. Nem maradhatott ki a regényből az igazi orosz életérzés, a vallási, politikai hovatartozásra és azok hatásaira való utalások humoros megnyilvánulásainak sora. A történetre való ráhangolódásomat az is nagyban segítette, hogy az első rész olvasása közben vagy hangosan kacagtam vagy pedig a szereplőkért izgulva feszülten habzsoltam az oldalakat. Innentől pedig nem volt megállás, mert peregtek az oldalak.

Mennyivel ad többet ez a történet, mint a sorozat többi része? Az mindenképpen látszik, hogy a szerző nem véletlenszerűen rakja egymás után a történeteket, hanem fokozatosan építkezik, és közben visszautal a megelőző eseményekre is. Ebben a kötet már nem volt szükség a világ felépítésére, a Fény és a Setét harcának bemutatására, az erő és szintjeinek részletes leírására. Helyette inkább a Homályt hozza előtérbe és helyezi a cselekmények középpontjába. Nem unalmas, hogy megint a világ megmentése a cél? Nem. Lukjanyenko képes volt ezt a visszatérő témát is úgy megoldani és olyan tartalommal feltölteni, amely élvezetes olvasmányt és új nézőpontot eredményezett. A prófétákkal és jövendöléseikkel érdekes karaktereket, eseményeket, izgalmakat és mély gondolatokat sző bele a cselekményekbe az író. Minden információt adott a végkifejlet kitalálásához, mégis egyszerre megdöbbentő és elismerésre méltó az, ahogyan befejeződik a történetet. Az is látszik, hogy ezzel még nincs vége az útjára indított történetszálnak, mert az utalások alapján az események és az okok messzebbre mutatnak, mint ahogy elsőre el tudtam képzelni és belépnek új szereplők, akiknek még kell a lehetőség a tehetségük kibontakozásához.

Továbbra is az a véleményem, hogy az elejtett utalásokat, poénokat igazán csak azok tudják élvezni, akik a világnak azon a részén, vagy ahhoz közel élnek, ahol az író is alkot. Örülök neki, hogy olvashatom az író műveit és még jobban, hogy értem a poénjait, utalásait. Az Őrségek világában kezdőknek nem ezt a kötetet ajánlom kezdésként, de az Őrség könyvek korábbi részeit olvasóknak mindenképpen kötelező az ismerkedés ezzel a regénnyel. A folytatással kapcsolatban pedig csak a reményemet tudom kifejezni: nagyon jó lenne minél hamarabb olvasni.

Pontszám: 10 pont

Kiadó: Metropolis Media

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 360 oldal
Eredeti cím: Novüj dozor
Sorozat: Őrség-sorozat

A sorozat kötetei: Éjszakai Őrség, Nappali Őrség, Alkonyi Őrség, Utolsó őrség, Káosz-Őrség, Más Őrség
A szerző egyéb kötetei: Ugrás az űrbe, Ugrás az ismeretlenbe, Világok őre, Őrök világa
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

Posted in: 10 pontos,ekultura.hu,fantasy,könyvértékelés,mágus/varázsló,Metropolis Media,Őrség-sorozat,recenzió 2013,Szergej Lukjanyenko