Eric Muldoom: Éjféli erdő

A novellás kötetek nem egyszer okoztak már nekem meglepetéseket - pozitív és negatív értelemben is. Ritka az amikor minden írás tetszik egy válogatásból, ugyanakkor mindig tudok választani egy, vagy éppen több kedvencet, amelyek miatt jó érzéssel tekintek a polcomon sorakozó kötetre - ez csak egy általános tapasztalat. A másik játékom, hogy próbálok az írás keletkezése mögé látni, ami elképesztően tanulságos.

Eric Muldoom stílusa már nem volt ismeretlen előttem, hiszen a Boszorkánylovag című regényét közel egy évvel ezelőtt olvastam, és bár akkor úgy éreztem, hogy bizonyos részei nem igazán nekem szóltak, összességében mégis tetszett, amit a két borító között találtam. Nem véletlen, hogy emlegetem a regényt - amely egyébként az Ammerúnia sorozat első része, a korábbi történet átdolgozott verziója -, hiszen nem kevés áthallás van a két kötet között, de erre majd valamivel később térnék ki bővebben.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 362 oldal
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Műfaj: fantasy, dark fantasy
Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.
A szerző egyéb könyve(i):
Boszorkánylovag (Ammerúnia 1.)

A könyv fülszövege a természetfeletti lények egész seregét ígéri, és mindezt ráadásul nagy tömegben - a borzongás ilyen "szereplőgárda" felvonultatása mellett biztosan garantált. A borító remekül illeszkedik ahhoz a hangulathoz, amit olvasás közben éreztem, és ha a fülszöveg nem csábított volna el már korábban, akkor a fedlap képe biztosan megteszi ezt helyette. Ritkán érzek ilyen összhangot a külcsín és a belső tartalom között, ezért pedig egy hatalmas képzeletbeli piros pontot kap tőlem a Delta Vision kiadó, illetve Pozsgay Gyula, a borítófestő. (Ha valaki szeretné háttérképnek, akkor arra is van lehetőség.)

Tizenhárom történetet tartalmaz a kötet, amelyek mindegyike a klasszikus vagy - ha a hangulatát nézem -, akkor a dark fantasy kategóriába sorolható be, mondanivalók, illetve stílus szempontjából pedig három fő téma köré csoportosulnak a kalandok.

Az Éjféli erdő fejezet azt kínálja, amit a neve is sejtet: borzongást és elkeseredett lelkeket, akik mindenre elszántan keresik a megoldást a problémájukra, ami általában valamilyen sérelem megtorlása, a bosszú hajszolása. A kimenetel pedig nem lehet más, mint önjelölt hőseink különös kalandja, találkozása a természetfelettivel, ami soha nem vezetett még jóra. A történetek főszereplőinek már eleve nincs vesztenivalójuk, a cél teljesülése érdekében képesek feláldozni mindent: még az életüket is felajánlják azoknak az erőknek, amelyeket az ember általában messzire elkerül.

Tündérek, vámpírok, csontlovagok és jégboszorkányok: az egyik becsap, a másik incselkedik veled, kelleti magát, a harmadik a hiszékenységet használja ki, a negyedik ősidőktől fogva gonosz - egyikkel sem szívesen kerülnék szembe egy sötét erdőben, egyikük ármányának sem akarnék áldozata lenni. A fejezetbe tartozó hét novella közül a Hollók, illetve a Fagyboszorkány című írást kedveltem a legjobban - az utóbbi talán valamivel jobban tetszett, mint az előbbi. A jégelfek világa könnyedén magával ragadta a figyelmem, és nagy örömömre szolgált, hogy az elfeknek ez a különleges faja - ha csak utalás szintjén is -, de újra felbukkant a Jégmadár című novellában.

A Kalandozók útján is legalább olyan sokatmondó cím, mint az előző fejezeté, és tényleg azt ígéri, amit sugall: vakmerő tettekre vállalkozó egyéneket és hihetetlen kalandok egész sorát. A négy novellát tartalmazó íráscsokor szorosan kapcsolódik a korábban már emlegetett Boszorkánylovag című kötethez, hiszen A legendák könyvében Aldyr, az árnyelf ered első küldetésén egy különlegesen értékes kincs nyomába, a Lidellé tornya című novellában pedig Fekete Kullgan indul titokzatos hagyatéka felkutatására. A korábbi ismeretségünk, illetve a történetek mozgalmassága miatt különösen élveztem Aldyr és Kullgan kalandját, örültem, hogy megismerhettem a múltjuk egy darabját.

A kép INNEN.

A rettegést és rémületet keltő, illetve a véres kalandok sorát felvonultató történetek közül üde színfoltként tűnik ki a botcsinálta varázslótanonc próbálkozásait bemutató írás, a Görbe torony. Ez egy eléggé rövidke, de annál emlékezetesebb szösszenet, amely a terjedelme ellenére is igazi poénbomba - ráadásul pont jókor robban.

Az Elátkozott földek mindössze két - különösen ütős - novellát tartalmaz. A Varjú történetében az elfek nemes házai kerekednek fel, hogy saját törvényeiket megszegve menekítsék ki az elfvadászok fogságába esett társaikat. Mágia és közvetlen párbajok, rosszindulat, hatalom utáni sóvárgás és az igazság érdekében vívott harc, a kötelesség helyezkedik egymással szembe, hogy aztán egyik fél se ússza meg veszteség nélkül. Színes, mozgalmas és érdekes írás - sok, még annál is több, más novellákhoz, történetekhez kapcsolódó rejtett utalással, összefüggéssel. A Démonlovasok című novellában egy merész kalandor és egy harcos lány kalandja elevenedett meg a szemem előtt, akik  - akarva vagy akaratlanul - a Pókisten imádóinak barlangjába vetődtek. Talán ez volt az a történet, amitől leginkább kirázott a hideg - no igen, magam sem kedvelem a pókokat. Mindkét novella olyan, amelynek világa különösen érdekes, és szívesen olvasnék még olyan írásokat, amelyek akár folytatásai a már megjelenteknek, akár csak valamilyen mértékben kapcsolódnak hozzá.  

A novella nem éppen egy egyszerű műfaj, ezt már magam is megtapasztaltam. A Boszorkánylovag cselekményes történetét követően hasonlóan mozgalmas írásokra számítottam és meglepett, hogy a kötetben szereplő történetek nem mindegyike ilyen. A kalandok és a harcok leírása mellett most lényegesen nagyobb hangsúly helyeződött a környezet bemutatására, illetve a szereplők érzelmeinek részletezésére, mindez pedig nagyon jót tett a hangulat és az átélhetőség szempontjából. Külön kiemelném, hogy a szerző nagyon igényesen fogalmaz: a mondatai lassan hömpölyögnek, magukkal ragadnak. A leírások gyönyörűek, szinte élnek, olvasás közben a képzelet üres falára vetítik a szöveg tartalmát, amelynek eredményeként egymás után elevenednek meg a holdfényben fürdő erdők, a perzselő sivatagok vagy éppen a föld alatti barlangok képei, a helyszíneket pedig változatos és érdekes szereplők népesítik be. Kevés olyan íróval találkoztam eddig, aki képes ilyen mértékben festeni a szavaival, ilyen élethű képeket előcsalni a fantáziám mélyéről - nem csak a helyszínek, hanem az összecsapások esetében is.

A kép INNEN.

Nem lehetek elégedetlen akkor sem, ha a történetek mondanivalója és kidolgozottsága szempontjából nézem a kötetet, mert a tizenhárom történet között sok az emlékezetes és a hatásos írás. Ugyanakkor néhány novella esetében kissé kurtának, időnként laposnak éreztem a befejezést, egyszerűen vártam még valamit, amit nem kaptam meg - erre a legjobb példa talán a Vérhold című elbeszélés.

Egy hangulatában nagyon erős, színvonalas és emlékezetes írásokat tartalmazó kötetet olvashattam, amelynek fő ereje a hangulatteremtésben, illetve az általa elért hatásban keresendő. Nekem főleg a gyönyörű leírások által kiváltott borzongás, illetve a természetfeletti lények alattomos cselszövései, halandókból kicsikart felelőtlen ígéretek következményei voltak igazán a kedvemre valók. A novellák között mindenki megtalálhatja azt, ami neki szól - természetesen csak akkor, ha kedveli a komor és baljós hangulatot, a mágiával, csatákkal és különleges lényekkel benépesített történeteket. Fantasy rajongóknak szerintem kötelező olvasmány - főleg, ha valaki kedveli a borzongást.

Folytatás »

Eric Muldoom: Boszorkánylovag (Ammerúnia 1.)

Régóta, nagyon régóta nézegetem már az Ammerúnia világában játszódó regényeket, de mégsem szántam rá magam az olvasásukra. Mi az, ami visszatartott a megismerésüktől? A világ bemutatása, a hihetetlen kalandok sora még akkor indult útjára, amikor messziről és fenntartásokkal szemléltem a fantasy regényeket, mire pedig odáig jutottam, hogy érdekelni kezdtek a kitalált világok, az egyedi lények, már jó pár kötet írta le Ammerúnia világának történelmét, lakóinak életét és cselekedeteit - én pedig elveszetten vizsgálgattam a borítókat, a fülszövegeket.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor most mégis miért vettem a kezembe ezt a regényt? Tömören összefoglalva: a világgal kapcsolatban eddig is létező kíváncsiságom sikerült olyan mértékben felkelteni, majd minden további kétkedésem a kérdéseimre adott válaszokkal félresöpörni, amelyek miatt végül úgy döntöttem, hogy mindenképpen szeretném megismerni ezt a történetet, amely gyakorlatilag nem más, mint a belépő Ammerúniába, annak a regénynek az átdolgozott verziója, amelyről annak idején lemaradtam.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Delta Vision

Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 382 oldal

Borító ár: 2.990 ,- Ft

Sorozat: Ammerúnia

Folytatás: Boszorkányúr

Műfaj: fantasy, kard és boszorkányság irányzat

Akciós vásárlás:

Delta Vision Könyvroham

Delta Vision Webáruház

E-könyvként is kapható.

A szerző egyéb könyve(i):

Éjféli erdő

A regényben olvasható kalandnak múltja van: a történet korábban Sötét angyalok címmel jelent meg a Cherubion Kiadó gondozásában, még 1999-ben. Az azóta eltelt 15 évben Ammerúnia sokat változott, bővült, kiteljesedett, összetettebbé vált, ahogy a szerző is másképp lát jó néhány dolgot, mint másfél évtizeddel ezelőtt - a történet megérett tehát az átdolgozásra.
Nem tudok érdemben nyilatkozni a korábbi kötethez képest bekövetkezett változtatásokról, karakter- vagy cselekményfejlődésről, mert az előzményt, az 1.0 verziót nem ismerem, de megteszi ezt helyettem a szerző, aki gondosan csokorba gyűjtötte a legfontosabb módosításokat. Ebből is következik, hogy itt és most csak arról olvashattok véleményt, hogy mit jelentett nekem, hogy beléphettem Ammerúnia birodalmába, illetve milyen reakciókat váltott ki belőlem Kullgan, a boszorkánylovag kalandja.

Nem vagyok szerepjátékos, soha nem is játszottam, személyemben mindössze egy egyszerű olvasót üdvözölhettek, aki kedveli a fantasy-t, élvezi a műfaj sokszínűségét, és ugyan nem személyesíti meg a karaktereket, de szívesen beleéli magát (ha tudja) az éppen olvasott regény főszereplőjének helyébe. Nem mondom, hogy ebben az esetben könnyű helyzetben voltam, mert Kullgan nem éppen egy egyszerű személyiség, ahogyan az öröksége, az élete és a képességei sem - a kötet elején még ugyan kétkedve figyeltem a karakterét, de a végére sikerült egészen megkedvelnem, amiben nagy segítségemre volt az az irónia és szarkazmus, amely - szinte minden esetben - áradt a szavaiból.

"Kevesen tudják, ki vagyok valójában.
A szóbeszéd szerint egy boszorkány és egy túlvilági démon rettenetes nászából jöttem a világra, de legjobb esetben is maga az Ördögök Atyja a dédapám. Ez persze merő kitaláció, de el kell ismernem, hogy némi igazság, azért akad benne."

A szerző nem sokat bíbelődik a felvezetéssel, az egész könyvre jellemző lendületes és eseménydús történetmesélésbe már az első oldalon belekóstolhattam, hogy aztán megdöbbenve vegyem tudomásul, ez bizony a végéig így is marad. Az akciók és kalandok közepette zajló párbeszédek, illetve a mesélő, Kullgan monológjainak köszönhetően pedig lassanként feltárul Ammerúnia összetett világa, illetve a küldetésben résztvevők múltjának bizonyos, a történet szempontjából fontos részletei.

Ammerúnia térképe

Így derül fény arra, hogy Ammerúniát a Sötét Víz néven emlegetett veszedelem fenyegeti, amely a Napisten halálát követően jelent meg, jelenleg is terjeszkedik, és amely miatt most biztos halál vár mindazokra, akik nem tudnak bebocsátást nyerni valamelyik Örökkévaló Városba. Márpedig ezeket a városokat sem megtalálni, sem pedig bevenni nem könnyű, és a tulajdonjogára is lényegesen többen pályáznak, mint ami még elfogadható lenne. Számtalan lény, köztük Ammerúnia ősi lakosai, az elfek - megannyi alfaja és csoportosulása -, valamint az elnyomásuk alól nem olyan régen felszabadult emberiség vet be mindent, hogy bejusson Opálvárosba és ezzel biztosítsa maga számára a védelmet a fenyegetés ellen, ennek következményeként pedig az ősi, mágikus tudás áll szemben az új világrenddel, melyet a halconita papok képviselnek.

Kullgant, a boszorkánylovagot a halconita papok ejtették fogságba, a tömlöcben eltöltött hosszú hónapok után éppen a vesztőhelyre cipelik, amikor is a szabadságáért cserébe különleges küldetéssel bízzák meg: el kell foglalnia és az emberek kezére kell adnia Opálvárost. A célponthoz vezető út hosszú és veszélyes, ezért a megbízatása végrehajtásához útitársakat is kap: egy sziklaelfet, egy harcos Medini lányt és egy sötételf varázslót. A négyes közül ketten hivatásból, ketten pedig kényszerből vesznek részt a feladat teljesítésében és vállalnak minden veszélyt.

Ammerúnia világában játszódó egyéb regények borítói.

A történet elején kíváncsian figyeltem az eseményeket, igyekeztem tartani a tempót, elraktározni  és elrendezni magamban az eddig ismeretlen világgal kapcsolatos rengeteg információt. A küldetés céljának megjelölését és a kis csapat összeverbuválását követően olyan szinten beindultak az események, hogy csak kapkodtam a fejem. A kalandok, összetűzések, csaták elképesztő ütemben követik egymást, a rengeteg és folyamatos akció közepette kénytelen voltam néha én magam félretenni a könyvet, és valamelyest megpihenni, feldolgozni az olvasottakat, mert a főszereplőknek bizony nem jutott osztályrészéül a lustálkodás és a pihenés lehetősége - ők legfeljebb akkor lazíthattak, ha a kimerültség végképp legyőzte őket, vagy éppen az ellenség lesújtó ökle, netán hatásos varázslata folytán kerültek öntudatlan állapotba. A helyzet akkor mérséklődik valamelyest, amikor Opálváros végre feltűnik a távolban, mert innentől fogva a kardok és egyéb fegyverek gyakran ész nélküli, de mindenképpen életmentő, az adott helyzetből kiutat jelentő suhogtatása némileg háttérbe szorul, és az események alakulásában lényegesen fontosabb szerepet tölt be a stratégia.

"- Távolról sem egyszerű. De én Kullgan vagyok, Luút főpapja, Boszorkánylovag. Bűbájos. Vajákos. Magare. Pokolfajzat. Ezt sohasem árt észben tartani!"

Az már a kötet legelején is látszik, hogy ez a világ nagyon bonyolult, a későbbi események pedig csak megerősítettek ebben az előzetes megállapításomban: rengeteg lény, fajok és alfajok sokasága, a mágia összetettsége, holdak és istennők, az egymással ellentétes érdekek és célok első olvasatra szinte átláthatatlannak tűnnek. Bármennyire is figyeltem, időnként azért csak sikerült elvesznem az információk, nevek és kifejezések tömegében, ezért kerestem a kötet végén egy szószedetet, amelytől azt vártam, hogy kiutat mutat szorult helyzetemből - ilyet ugyan nem találtam, de helyette felfedeztem egy kronológiát és egy térképet, amelynek segítségével sikerült a fejemben uralkodó káoszt többé-kevésbé rendbe szedni.

sötételf

A küldetést teljesítő négy főszereplő karakterei annyira különböznek egymástól, hogy ennél eltérőbbek már nem is igazán lehetnének, mégis mindegyikükben találtam kedvelni valót, és persze az sem utolsó szempont, hogy hozzáállásuk, képességeik ideálisan egészítik ki egymást, a veszélyek túléléséhez mindegyikükre szükség van. Kullganban a világszemléletét, a lazaságát és a helyzetfelismerését kedveltem meg, Mediniben a talpraesettségét és a tervezési képességét, a sziklaelf lovagban a vakmerőségét és mindent felülmúló harci szellemét, a sötételf varázslóban, Aldyrban pedig a titokzatosságát, a kezdeti távolságtartását és elképesztő varázslatait. Mindegyikük összetett és titokzatos figura, akikről szívesen olvasnék még. De a mellékszereplők között is akadnak jó néhányan, akik történetére, motivációjára kellőképpen kíváncsi vagyok.

A kötet fülszövegének ajánlása alapján ez a regény a fantasy műfaján belül a kard és boszorkányság irányzathoz tartozik, és ezt csak megerősíteni tudom, mert bizony a fegyverek használata, az alkalmazásuk következményei teszik ki a szöveg egy jelentős részét, ugyanakkor a mágia legalább olyan fontos szerepet játszik a küldetés teljesítésében, mint a fegyverforgatás. A ráolvasások, igék és mágikus eszközök felhasználása természetes, hozzátartoznak a világ működéséhez, annak szerves részét képezik, és bár a mágia alapjairól ugyan kapunk némi információt, de a leírás korántsem teljes - a történet szempontjából azonban nem is igazán lényeges a részletesebb bemutatás.

Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy összegezzem az első, Ammerúniában tett kirándulásommal kapcsolatos érzéseimet, benyomásaimat: szédületes tempójú kalandban volt részem egy nagyon összetett, harcosokkal és mágiával teli világban, amely közben az információk és az akciók sokasága néha maga alá temetett, de ettől függetlenül élveztem a kalandot. A regény vége, az utolsó rész tetszett a legjobban, mert itt már hangsúlyosabbá váltak az összefüggések és nagyobb jelentőséget kaptak a megfontolt döntések, illetve várható következményeik. Azt nem állítom, hogy minden egyes kapcsolat és következtetés első olvasatra teljesen átláthatóvá és világossá vált a számomra, mert az hazugság lenne. Egyébként is úgy vagyok vele, hogy a gyanútlan olvasóra zúdított rengeteg adat és tudnivaló miatt ezen a történeten érdemes többször is átrágnia magát a világgal  még csak most ismerkedőnek.

Bár továbbra sem ez a kedvenc fantasy irányzatom, de a kapott élmény mindenképpen megerősített abban, hogy jól döntöttem, amikor az olvasást választottam és bizony nagyon szeretném megismerni a folytatást is - amelynek megjelenésére Boszorkányúr címen számíthatunk majd -, már csak azért is, mert elképesztő módon ért véget ez a kötet.

A világról bővebben az ammerunia.hu, valamint a fantasycentrum.hu oldalon olvashattok.
Érdekes kiegészítés ad a történethez a kötet borítófestményének készítését bemutató leírás.

A könyvet köszönöm a Delta Vision Kiadónak, a fantasycentrum.hu oldalnak

és nem utolsósorban Aldyrnak!

Folytatás »