George R. R. Martin & Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

A novelláskötetek és antológiák felé mindig óvatosan közelítek: mert az ugyan rövidebb, de mennyiségileg több történet olvasása nekem mindig lényegesen tovább tart, mintha ugyanolyan terjedelmű regényt vennék a kezembe. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy a novella nehéz műfaj, ezért mindig adok egy újabb esélyt az ilyen köteteknek. A Zsiványok kötetről már a megjelenés beharagozásakor is tudtam, hogy ez a válogatás nekem kell - főként az egyes szerzők írásai miatt éreztem így. Csak a félreértés elkerülése érdekében: nem, nem Martin bácsi jelentette számomra a fő vonzerőt.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 795 oldal
Fordította: Bihari György, Bozai Ágota, Galamb Zoltán,
Heinisch Mónika, Holló-Vaskó Péter, Kamper Gergely,
Kleinheincz Csilla, Novák Gábor, Pék Zoltán,
Rusznyák Csaba
Szerkesztők: Koncz Ákos, Németh Vladimir,
Holló-Vaskó Péter
Borító ár: 5.795,- Ft
A mű eredeti címe: Rogues
Kategória: krimi

Tetszett a Zsiványok kötet összeállításának alapkoncepciója, ahogy arról az előszóban is olvashattam: "mindenki szereti a zsiványokat...". Igaz, hogy a mondat úgy folytatódott: "...bár sokan megbánjuk a végén". Nos, az idézet első felének állítása alól én magam sem képezek kivételt, szóval érdeklődve fordultam a novellák felé és elégedetten dörzsöltem a kezemet, mert meggyőződésem volt, hogy jól fogok szórakozni. Szintén az előszóban olvasható az, hogy ez egy olyan válogatás, amelynél több szerzőt is felkértek a témába vágó történet megírására, amelyet egyesek elvállaltak, mások nem. A megadott paraméterekből történetet alkotók írásai jelentek meg ebben az eléggé vaskos kötetben, amelyről így utólag azt mondom, hogy vékonyabb terjedelmű kiadás jobb lett volna, vagyis néhány írást inkább ki kellett volna hagyni vagy legalább visszaadni átdolgozásra. Persze ez csak az én véleményem, és még az is elképzelhető, hogy nem láttam meg benne azt, amit a szerkesztők, nem tudtam értékelni az adott szerző zsenialitását. De én csak egy egyszerű olvasó vagyok...

A Zsiványok kötet alapkoncepciója egyszerre rejti magában a kiváló szórakozás és a csalódás lehetőségét: a többféle stílust kedvelők lubickolni fognak a változatosságban, míg a leginkább azonos témájú vagy jellemzőjű történeteket olvasóknak nem mindegyik írás fogja elnyerni a tetszését - a komfortzóna határának feszegetése előre borítékolható. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy a témán belül az adott író stílusa is meghatározó, akkor még nagyobb szórásra kell számítani a tetszési indexet vizsgálva - előrevetíthető, hogy a kötet eléggé meg fogja osztani az olvasókat.

Stílus tekintetében van ebben a kötetben minden, ami csak létezik a kínálatban: thriller és krimi elemekkel tarkított történet, borzongásra késztető rémmese, sci-fi novella, történelmi témájú írás és fantasy alapokra felépített sztori. Úgy néz ki, hogy döntő többségben inkább a fantasy szerzőket ihlette meg a "zsiványos" projekt, mert az ilyen zsánert képviselő művekből került a legtöbb a gyűjteménybe.

Nehéz értékelni ezt a kiadványt, mert huszonegy novelláról kell véleményt mondani, amelyek szerzőjükben, stílusukban és egyéb jellemzőjükben is eltérnek egymástól - csak egy valamiben mutatnak egyezőséget: a témájukban. Közel egy hónapig olvastam ezt az eléggé terjedelmes kötetet, az élményeim rögzítésére pedig - másvalaki tanácsára - azt a technikát alkalmaztam, hogy igyekeztem minden egyes novelláról rögtön az olvasást követően külön megfogalmazni a véleményem - aztán persze borult ez a koncepció, időben később születtek meg az értékelések.

Nem fogom ezeket a szösszeneteket ide bemásolni, mert akkor végtelen hosszúra nyúlna a poszt, ezért az összefoglaló jelleget részesítem inkább előnyben. Az egyes novellák szerzőjére és/vagy címére kattintva pedig a moly.hu oldalon rögzített olvasásom alatt megfogalmazott véleményeim érhetők el - így igyekszem mindenki igényének megfelelni. 

Nem akarok kategóriabeli besorolásokba bonyolódni, felcímkézni az egyes novellákat, mert nem mindig lenne egyértelmű a meghatározás, illetve némelyik írásra többet is rá lehetne aggatni a kínálatból. Maradok inkább annál, hogy számomra melyik jelentett több vagy kevesebb élményt - a mesélést pedig azokkal a novellákkal kezdem, amelyek a "hűha", vagy minimum a "kedvelem" érzést váltották ki belőlem, a végére pedig marad a fekete leves.

Az elég vegyes felhozatalból magasan kitűnik Scott Lynch Egy év és egy nap Teradániában, valamint Neil Gaiman Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki című novellája. Az előbbi a stílusával, a humorával, a világával és a végső csavarjával, az utóbbi - a szórakoztató története mellett - a nagyon imádott Sosehol című regény világába való visszatéréssel és a hangulat felidézésével vívta ki az elismerésem és maradandó tetszésem. Scott Lynch volt egyébként az a szerző, akinek az írása a leginkább érdekelt ebből a kötetből, mert már a Locke Lamora hazugságai című regénye olvasása közben sikerült véglegesen meghódítania a történetével. Ez a két szerző és ez a két novella kapott tehát tőlem maximális csillagszámot, azaz öt csillagot az ötből.

Michael Swanwick Igyunk a nőkre! című írásában a humort, a különleges világot és a szereplőket, David W. Ball Származástörténet című novellájában az alapos kutatómunkát és azt a gördülékenységet értékeltem, amelyre a  mű témája és a korszak ellenére nem számítottam. Mindkettő tetszett, bár mindkettő másért. A nagyon enyhe elégedetlenség fogalmazódott csak meg bennem, ezért végeredményként négy és fél csillag jutott ki az ötből.

A négy csillagosok valamivel többen vannak: tetszett amit ezekben az írásokba olvastam, de a novelláknak mégsem sikerült maradéktalanul elvarázsolniuk. Ígéretes művek, de valami hiányzott belőlük, vagy éppen túl sok is jutott néhány elemből a történetekbe. Nézzük a listát... Gillian Flynn Mivel foglalkozol? írásában ugyanúgy az emberi tulajdonságokkal játszadozik - és természetesen az olvasóval - ahogy a regényeiben is. Matthew Hughes A hét áldás fogadója című novellája nem ad semmi újat az olvasóknak, de élvezetes és szórakoztató - néha pedig ennyi is elég. A kötet egyetlen borzongásra késztető írása, amely az ipar és a környezetvédelem csatája mellett a természet isteneit is bevonja a történetbe Cherie Priest Bányarém című elbeszélése. Garth Nix Elefántcsont rakomány című sztorijába kicsit nehezen rázódtam bele, helyenként erőltetettnek találtam a humorát, de azért élveztem az olvasását. Patrick Rothfuss A ménkűfa című írása magán viseli a szerző stílusának minden jegyét. A történet kapcsolódik a Királygyilkos krónikája - eléggé terjedelmes méretű, de továbbra is befejezetlen - történetfüzérhez, aki azt még nem olvasta, ebből a novellából könnyedén eldöntheti, hogy bejön-e neki a stílus annyira, hogy belefogjon.

Bradley Denton Hamis hangok című írásában belekeveredünk a nagy körtuba-rablás eléggé elnyújtott és helyenként erőltetettnek tűnő leírásába, de végül is egynek jó volt. Walter John Williams Tequilagyémántok című novellája is bővelkedik az erőltetett és nehezen emészthető humorban, a stílusát is időbe telt megszokni, de a végére egész magára talált. Phyllis Eisenstein Semmibe tartó karaván című irományában a stílus és a történetvezetés volt az értékelésre méltó, a cselekmény már kevésbé nyűgözött le. Lisa Tuttle A halott feleségek furcsa esete című írása tényleg elég furcsára sikerült, de bizarrsága ellenére is sikerült annyira megfognia, hogy ha nem is kiemelkedőnek, de olvashatónak ítéljem a végére. Ezek a novellák képviselték tehát a három és fél csillagosok táborát.

A közepes - vagyis három csillagos - élményt nyújtó írások közé tartozott a számomra Steven Saylor Káprázat Türoszban, Daniel Abraham Milyen a szerelem?, valamint George R. R. Martin A tékozló herceg című novellája. Mivel a közepes élményt jelentő történetekről a legnehezebb véleményt írni, ezért tovább nem is szaporítanám a szót - bővebben a linkek alatt. Joe Abercrombie Nehéz idők című novellájának olvasása közben ugyanazt olvastam, mint amikor a regényét tartottam a kezemben: nem vagyunk egy hullámhosszon. Végül két és fél csillagot kapott tőlem az írás - ez még mindig a közepes kategória

És akkor következzenek a sereghajtók, akiknek sikerült olyat alkotniuk, amely bizony nagyon nem tetszett. Joe R. Lansdale Meghajlott ág című novellájának főszereplője - mármint akit mindenképpen meg akarnak menteni saját magától - megtestesíti mindazt, amiért úgy gondolom, hogy vannak emberek, akikkel nem kellene foglalkozni. De nem is ez, hanem a történet végének erősen csökkenő színvonala miatt került a nem tetszők közé a történet. Hangulatát és a világ alapötletét tekintve fantasztikus, cselekményét és a vége csavart tekintve erősen a nullához konvergáló szintű írás Carrie Vaughn Azok a dübörgő húszas évek című novellája. Mindkét novella két csillagig tudta csak feltornászni magát az öt fokos skálán.

Connie Willis Műsoron című írásában egy olyan jövőbe nyerünk betekintést, ahol számtalan mozifilm közül választhatjuk ki, hogy mit nézzünk meg, és ha szerencsénk van, akkor még bejutni is sikerül. Sajnos a kivitelezés nagyon bugyutára és idegesítőre sikerült - annyira, hogy mindössze egy csillaggal jutalmaztam a szerző erőfeszítéseit.

Egy, mindössze egy történet volt a gyűjteményben, amelyet - többszöri nekifutásra sem - bírtam végig olvasni. Ezt a kétes dicsőségű helyezést Paul Cornell Egy jobb halál című írásának sikerült elnyernie.

Sokáig olvastam ezt a válogatást, amelynek huszonegy novellája - néhány kivételtől eltekintve - inkább csalódást okozott, mint szórakoztató kikapcsolódást. Továbbra is az a véleményem, hogy a kevesebb sokkal többet nyújtott volna, amit azért is sajnálok, mert a koncepció ígéretesnek tűnt.

Dicséret illeti viszont a kiadót, mert az egyes, kis hazánkban már bejáratott szerzők novelláit a megszokott fordítóknak adta oda gondozásra. A magyar kiadvány megjelenése is nagyon impozánsra sikerült, látvány és minőség szempontjából kiemelkedő, bár a vastagsága miatt nem éppen olvasásbarát - viszont a polcon gyönyörűen mutat.

Folytatás »

Gillian Flynn: Sötét helyek

Gillian Flynn előzőleg olvasott regénye, a Holtodiglan, olyan mély nyomot hagyott bennem, ami miatt szó szerint éljenzésben törtem ki, amikor értesültem az újabb magyarul megjelenő – eredetileg egyébként korábban íródott – regényről. A Sötét helyek fülszövege ugyan ijesztőbben hangzott a számomra, a téma is távolabb állt tőlem, mint a másik könyv esetében, de ennek ellenére is úgy éreztem, hogy érdemes belevágnom az olvasásba: úgy gondoltam ugyanis, hogy felkészültem, azt hittem tudom, hogy mire számíthatok, mit várhatok – de aztán kiderült, hogy mégsem. Hogy miért? A részletekről majd később... Elöljáróban annyit: a könyv végén, a borító belső oldalán van egy rövid leírás a szerzőről, felette pedig egy fénykép, amelyen egy bájos, fiatal nő mosolyog kedvesen és ártatlanul a kamerába – ő az, akiről első ránézésre senki nem sejtené, hogy mennyire kemény és brutális dolgokat, kegyetlen és agyafúrt történeteket képes papírra vetni. Talán egyedül csak a szeme csillogása árulja el, hogy a regényei nem egyszerű olvasmányok, talán ez a huncut ragyogás az egyetlen, amely felhívja a figyelmet arra: olvasó, ki elkezded a könyvem, hagyj fel minden reménnyel.

Értékelés: képtelen vagyok pontozni
(jó könyv, de nagyon megviselt és feldühített)

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 400 oldal

Fordította: Csonka Ágnes

Borító ár: 3.699 ,- Ft

A mű eredeti címe: Dark Places

Műfaj: thriller
A szerző további művei: Holtodiglan

1985. január első napjaiban brutális gyilkosság történik a kansasi Kinnakee városka egyik farmján: a Day család három tagját – az anyát és két lányát – megtámadják és megölik. A mészárlás egyetlen túlélője a legfiatalabb gyerek, a hét éves Libby, a gyanúsított pedig nem más, mint a legidősebb testvér, a tizenöt éves Ben, akit a kislány vallomása alapján el is ítélnek és börtönbe zárnak.

Eltelt huszonöt év, Libby már felnőtt nő, de a múlt árnyaitól még most sem tud szabadulni: nem találja a helyét a világban, anyagi gondokkal küzd, és önértékelési problémái vannak. A Gyilkosok Klubja – egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó társaság, akiknek az a legfontosabb, hogy bizonyítékokat találjanak Ben ártatlanságára – megkeresi Libbyt, pénzt ígérnek neki azért, ha felkeresi az ügyben érintett személyeket, kérdéseket tesz fel nekik és az eredményekről beszámol a klub tagjainak. A pénz, illetve annak hiánya sok mindenre ráveszi az embert: Libby elvállalja a feladatot, még úgy is, hogy szembe kell néznie a múlttal és azokkal a személyekkel, akikről eddig igyekezett tudomást sem venni.

„Nem voltam szeretetre méltó gyerek, és kimondottan ellenszenves felnőtt lett belőlem. Ha lerajzolnánk a lelkemet, egy ákombákomot képzeljenek el, hegyes fogakkal.”

A lassan feltáruló történet nem éppen bonyolult, de azzal, hogy váltott nézőpontokból, illetve az időben – szinte fejezetenként – ugrálva ismerjük meg az eseményeket, az okokat és a következményeket, eléggé összetetté és érdekessé válik a regény. Amíg a jelenben zajló nyomozás állomásain Libby kalauzolja végig az olvasókat, addig a múlt történései Ben és Patty, az anya elbeszélésén keresztül elevenednek meg.

Egy farm Kansas-ben. (A kép INNEN.)

Ez egy nyomasztó hangulatú könyv, amely rengeteg érzést kelt az olvasójában: leginkább elkeseredést, megdöbbenést és dühöt – mérhetetlen mennyiségű dühöt. Úgy tűnik, mintha a főszereplő család minden tagján, de még a velük kapcsolatba kerülőkön is – gyakorlatilag a könyv minden szereplőjén – átok ülne. Elképzelhetetlen, hogy ennyi véletlen történjen meg ezzel a néhány emberrel, ennyi konfliktusra alkalmas helyzet csúcsosodjon ki egy napon belül. És mégis... baklövések, félreértelmezések és mindezek következményeinek szerencsétlen összejátszása vezet ahhoz az eseményhez, amely már a regény legelején is ismert, de még a végén is megrázó olvasni róla. Az üggyel kapcsolatos rejtélyek, illetve az elbeszélés módja miatt szinte lehetetlen letenni a könyvet, ugyanakkor időnként mégis szükség is van rá, mert a nyers, minden szépítés nélkül papírra vetett valóságot, a rengeteg negatívumot, a szereplők hiábavaló kapálózását nem lehet huzamosabb ideig elviselni – legalábbis nekem időnként szükségem volt arra, hogy szünetet tartsak az olvasásban.

„Bennem van valami gonosz, olyan valóságos, mintha valamelyik szervem lenne.”

A kép INNEN.

Ez a regény több mint a jelenben zajló szimpla nyomozás és ezzel párhuzamosan a múltbeli események bemutatása, mert annak a bizonyos napnak a történései mellett feltárul a szereplők jelleme, betekintést nyerhetünk a lelkük legmélyén megbújó érzelmeikbe, a legtitkosabb gondolataikba, megértjük a tetteik motivációját, és ezek egyike sem az, ami miatt könnyen olvashatóvá válik a regény – éppen ellenkezőleg. Ez a történet nem krimi, sokkal több annál: egy nagyon jól megírt és mesterien megszerkesztett pszichothriller, egy rendkívül erős társadalomkritika, egy megdöbbentő szociográfia – egy olyan regény, amelyre csodálattal nézel a szerkezete és mélysége miatt, de pont ugyanezen okokból még a hideg is kiráz tőle, és nem egy alkalommal tölt el undorral az, amit éppen olvasol. Beteges? Igen. Valósághű? Nagyon is.

Nagyon nehéz volt azonosulni a regény szereplőivel, megkedvelni sem igazán tudtam őket, sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor nem volt senki, aki közel került volna hozzám. Ha meg kellene fogalmaznom az érzést, amelyet velük szemben éreztem, akkor az mindenképpen az ellenszenv és az utálat lenne – kivétel nélkül. A lelki konfliktusok és kialakult helyzet bemutatása, az időben váltakozó történetvezetés, a több nézőpontból íródott fejezetek azonban elérik azt, hogy a történet nem enged, még az utolsó oldalakra is marad a lényeges információkból és a döbbenetből. Az utolsó száz oldalon gyakorlatilag a bennem feszülő düh miatt nem tudtam félretenni a regényt, amíg nem értem a végére – és nagyon örültem neki, amikor az utolsó oldalt is elolvastam: végre felszabadultam, még ha csak átmenetileg is. 

A szerző

Utána ugyanis hihetetlen mértékben pörgött az agyam, újragondoltam az eseményeket, ismét kielemeztem a szereplők jellemét, a tetteiket, a véletleneket, a félreértelmezéseket – egyszóval még napokig nem tudtam szabadulni a könyv hatása alól.

Nem tudom kijelenteni, hogy szerettem ezt a regényt, hiszen sem a téma, sem a szereplők, sem az események nem éppen kedvelni valóak, néha a legszívesebben a sarokba hajítottam volna a kötetet. Mégis azt kell mondanom, hogy egy jól megírt történet, amely képes arra, hogy mély érzelmeket váltson ki az olvasóból, bőven ad agyalni és feldolgozni valót, de hangulat és erő is kell ahhoz, hogy ha valaki belekezdett, akkor az eljusson az utolsó oldalig – viszont pont ezek miatt mindenképpen emlékezetes olvasmány. Bevállalom-e a szerző következő kötetét? Mindenképpen... de csak megfelelő lelki felkészülést követően, mert bár tudom – megint megtapasztaltam –, hogy mire számíthatok az írásaival kapcsolatban, biztos vagyok benne, hogy ez a szelíd kinézetű, kedvesen mosolygó hölgy ismételten a földbe fog majd döngölni az általa papírra vetett történettel.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Gillyan Flynn: Holtodiglan

Romantikus könyvek millióinak az a befejezése, hogy a főszereplő pár egymásra talál, elmerülnek a boldogságban, a földi mennyországban és örök hűséget, halálig tartó összetartozást fogadnak egymásnak. A realitások talaján lépegetve tudjuk, hogy az elején még tényleg így érzi az ifjú pár, de aztán kipukkan a rózsaszín buborék, megfakulnak az érzelmek és lassanként átalakulnak valami mássá. Az, hogy mi lesz a nagy szerelemből a körülményeken, de leginkább a játékban résztvevőkön, az ő hozzáállásukon és alapvető jellemükön múlik.

Amy és Nick New Yorkban ismerkedik meg egymással, mindketten újságírók, de más a profiljuk: Nick tudósításokat ír, Amy pedig kvízkérdéseket. Kapcsolatuk, ha nem is teljesen tökéletes, de mély érzelmeken alapul és működőképes, egészen addig, amíg Nick el nem veszíti a munkahelyét, majd pedig ezt követően Amy is. A csapásoknak azonban itt még nincs vége, mert Nick anyjáról kiderül, hogy súlyos beteg és kezelésre van szüksége, ezért a házaspár felkerekedik és a forgalmas, nyüzsgő nagyvárosból visszaköltöznek Nick szülővárosába, a Mississippi folyó mellé. A helyváltoztatás a férjnek jót tett, mert ismerős terepre érkezik és még elfoglaltságot is talál magának, Amy ellenben nehezen viseli az új életkörülményeket, de leginkább a barátok, ismerősök hiányát, a férje viselkedésében bekövetkezett változást. Az ötödik házassági évfordulójukon Amy eltűnik, a bizonyítékok Nick bűnösségét támasztják alá, aki viszont az ártatlanságát hangoztatja.

Az előzőekben leírtak alapján a legtöbb olvasó azt gondolhatja, hogy ez a történet is csak egy szimpla nyomozás, felturbózva némi érzelemmel és biztos benne, hogy már olvasott ilyet, akár nem is egyet. Ha valaki így gondolja, akkor bizony nagyon téved, mert ebben a történetben nem kifejezetten a nyomozáson van a hangsúly, hanem a két szereplőn, a házaspár két tagján, akiknek érzelmei, gondolatai, cselekedetei egymásnak feszülnek. A könyv még véletlenül sem sablonos és biztosan állíthatom, hogy ilyennel nem, de még csak hasonló történettel sem igazán találkoztam eddig a boltok polcain.

Kifejezetten nehéz beszélni és írni erről a könyvről, mert a részletek úgy fonódnak egymásba és úgy épül fel a történet, hogy nem igazán lehet sok mindent elmesélni, ezért inkább az érzéseimet és a benyomásaimat próbálom összefoglalni.
A könyv lapjain feltáruló történet egyszerre valóságos, életszerű, megdöbbentő és kifejezetten érdekes, mely utóbbit a regény szerkezeti felépítése is erősen megtámogatja. Az olvasó felváltva értesül Amy és Nick nézőpontjáról és gondolatairól, a különbség mindössze annyi, hogy amíg a történet legnagyobb részében Nick jelenkori reakcióiról és kétségbeesett cselekedeteiről olvashatunk, addig Amy érzéseit és motivációit naplórészletekből ismerjük meg. Nehezen tudtam eldönteni, hogy ki legyen az, akit kedveljek és ki az, amit inkább mégse, de ennek a történetnek az olvasása során nem is lehet ilyen döntést hozni.

"Az emberek hinni akarják, hogy ismerik a másikat. A szülők hinni akarják, hogy ismerik a gyerekeiket. A feleségek hinni akarják, hogy ismerik a férjüket."

A szereplők olyan emberek, akik minden hibájuk ellenére jók akarnak lenni, szeretni akarják egymást, amíg lehet, ugyanakkor tökéletesen produkálják a nemükre jellemző tulajdonságokat, ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez és alapvető jellemvonásaikat sem igazán tudják megváltoztatni. De most őszintén, nem pont ilyenek vagyunk mi magunk is?
Egy párkapcsolatnak rengeteg mérföldköve van és ezzel együtt legalább ugyanennyi hibalehetőséget is magában hordoz. Kezdve attól, hogy az ember az elején a legpompásabb oldalát akarja mutatni a leendő társa felé, ami magában hordozza azt, hogy az illető vagy megváltozik és a részévé teszi ezt az új szerepet vagy kelletlenül ugyan, de élete végéig szerepet játszik, esetleg ledobja magáról és visszaalakul az igazi valójává. Mindegy melyik verzió kerül sorra, a kapcsolatot valamilyen szinten meg fogja viselni a változás. Aztán ott vannak az elvárások, a szokások, a sztereotípiák, amelyek a legtöbb veszélyes pontot jelentik. 

"Míg a feleségek álma a papucsférj, a férfiak ezzel ellentétben olyan asszonyról ábrándoznak, aki kedves, dögös, laza, imádja a szexet és szeret inni."

Legalább ugyanilyen fontos a különböző kultúrák, életmódok találkozása, amely egyes esetekben kedvezően befolyásolja a résztvevők életét, mert az eltérő neveltetés és tapasztalat kiegészíti egymást, ezzel is elősegítve a közös és eredményes életet, de van, amikor éppen az ellenkező hatás érvényesül. Szereplőink esetében inkább az utóbbi a jellemző. Éles ellentétben áll egymással Amy jómódban eltöltött gyerekkora, iskolai neveltetése, szüleinek boldog családi élete és Nick munkával töltött, hányattatott sorsú fiatalsága, amelyet leginkább egy durva és önző apa keserített meg és tett elviselhetetlenné. Ékes példája annak a könyv, hogy a gyerekkori élmények mennyire hatással vannak a későbbi viselkedésre. A korábbiakban leírtakból úgy tűnik, hogy Nick a sérült jellem, de azért Amynek is vannak traumatikus élményei, amelyeket leginkább a szüleinek való állandó megfelelésnek, illetve a róla szóló, Elképesztő Amy című könyvsorozatnak köszönhet.

A regény bemutatja egy párkapcsolat alakulásának minden lépcsőfokát, kihangsúlyozza a szereplők egyedi jellemvonásait, illetve azok különbségeit, felhasznál minden titkot, emléket, elfojtott dühöt, próbára teszi az emberismeretet, kiélezi a helyzetekre adott reakciókat.

"... sokszor nem mondom ki hangosan a dolgokat, még akkor sem, amikor kellene. Nyugtalanító mértékben magamban tartom és kategorizálom a sérelmeimet: a zsigereimben, a pincében sok száz üvegnyi dühöt, kétségbeesést, félelmet tartok, de ezt senki sem gondolná rólam."

Nem lenne meglepetés a könyv, ha Amy és Nick az elvárároknak megfelelően, a megszokott séma szerint viselkednének, ezért nem árulok el titkot azzal, hogy bőven van egyedi elképzelésük és cselekedetük, még akkor is, ha az általuk elkövetett hibák teljesen hétköznapiak. Elkísérjük őket azon az úton, ahol a lángoló szerelem kompromisszumokkal telivé válik, majd átcsap olyan érzelmekbe, amelyeknek már nem lenne helye egy párkapcsolatban. Az úton végig velünk tart és a végén is ott vár ránk a döbbenet, mert mint említettem, ez a könyv a meglepetések egész tárházát rejti magában és garantáltan nem azt kapjuk, amire számítunk.
Ez nem krimi, hanem thriller, igazi lélektani thriller, mindent megmozgató küzdelem, elkeseredett és kétségbeesett csata, amelynek mindkét fél egyszerre az okozója, hadviselője és szenvedő alanya.

"A barátok sok hibát észrevesznek egymásban. A házastársak a legutolsó, szörnyű apróságot is."

Gillian Flynn

Elkerülhetetlen, hogy olvasás közben az ember ne gondolkozzon el a saját életén, jellemén, akaratlanul is elemezni kezdi a saját párkapcsolatát. Félelmetes, ahogy a szerző keveri a lapokat, fenntartja a feszültséget, okoz meglepetéseket és közben végig a való élet, a mindennapok, az ismerős helyzetek köszönnek vissza az oldalakról. Mesterien felépített és mesterien kivitelezett regény ez, amelyet minden krimit vagy thrillert kedvelő olvasónak a kezébe kell fognia és el kell olvasnia. Aki megfogadja ezt a tanácsot, az készüljön fel arra, hogy az olvasás befejezését követően biztosan máshogy fog tekinteni az emberi, de főként a házastársi kapcsolatokra, a regény darabokra szedi, a földbe döngöli, mert egyszerűen ilyen: félelmetesen valóságos és totálisan megdöbbentő.

Mint ahogy az is hasonlóan meglepett, hogy ez a kedves arcú, félénk mosolyú nő ilyen témában ír könyvet és ráadásul milyen jó és erős könyvet.
Az írónő honlapja ITT érhető el.

Az értékelésem valamivel rövidebb verziója az ekultura.hu oldalon is olvasható.

Pontszám: 10 pont

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 528 oldal
Teljes ár: 3.699,-
A mű eredeti címe: Gone Girl
A szerző egyéb művei: Sötét helyek, Sharp Objects
Forrás: magánkönyvtár

Folytatás »