Salla Simukka: Hófehér (Hófehér-trilógia 2.)

Lumikki előző kalandja sikerrel zárult ugyan, de nem múlt el minden következmény nélkül. Felgyógyulását követően a lány úgy gondolja, hogy ki kell szabadulnia a lábadozása alatt túlontúl szorosnak érzett szülői felügyelet alól, ezért Prágába utazik, igazi turistaként viselkedik, élvezi a látnivalók szépségeit és változatosságát, a napsütést és a nyugalmat.

Egy napon azonban megszólítja egy másik lány, aki azt állítja magáról, hogy ő Lumikki féltestvére, az apja korábbi prágai kiruccanásának nem várt következménye. Pedig Lumikki tudja és vallja, hogy „semmit se higgy el, amiről nem győződtél meg száz százalékig”. Viszont az idegen lánynak és hihetetlennek tűnő kijelentésének köszönhetően a svéd tini ismételten az események sűrűjében találja magát: vallási szektákkal és szenzációhajhász újságírókkal kerül közelebbi kapcsolatba.

Értékelés: 7/10

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 240 oldal
Borító ár: 2.490,- Ft

A mű eredeti címe: Valkea kuin lumi

Sorozat: Hófehér-trilógia
Előzmény: Vérvörös
Folytatás: Ébenfekete
Műfaj: ifjúsági, skandináv, krimi

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akinek volt egy nagy titka.” Igen, elsősorban a Lumikkit körüllengő rejtély és titokzatoskodás késztetett arra, hogy várjam az apró termetű, ám annál talpraesettebb hősnő történetének folytatását. A különleges jellemmel megáldott lány múltjára vonatkozó információmorzsákat már az előzmény, a Vérvörös olvasása közben is élvezettel gyűjtögettem össze, de most még inkább erre helyeztem a hangsúlyt – vadásztam minden apró utalásra. A szerző nagyon rafinált, úgy tett, mint az okos lány a mesében: adott is valamit, meg nem is. Lumikki életének egy egészen rövid fejezetét ugyan feltárta előttem – megtudtam, hogy ki is volt az előző kötetben még csak halvány utalásokkal jelen lévő nagy Ő, és miként is szakadt vége a kapcsolatuknak –, de felettébb dühítő módon az igazán érdekes részek, illetve részletek a továbbiakban is rejtve maradtak. Bár az események következményeként egy nagyon fontos tényre maga Lumikki jön rá, de valószínűleg a legtöbb lényeges információ, a legnagyobb titkok felfedése a harmadik, egyben befejező kötetre marad.

„A titkoknak van egy olyan fontos tulajdonságuk, hogy megszűnnek titkok lenni, ha elmondjuk őket másoknak is. A titok szent és sérthetetlen. Egy titkot nem szabad olyasmivel beszennyezni, hogy elmondjuk valakinek, aki nem érti meg.”

A mesékre vonatkozó utalásokat most sem kellett nélkülöznöm a regényből, jó néhány alkalommal szerepelnek konkrét vagy átvitt értelmű hivatkozások a szövegben, és pironkodva vallom be, hogy míg némelyiket elsőre felismertem, a legtöbb éppen csak ismerősnek tűnt, a címe pedig végképp a homályba veszett. De van egy, amely különösen fontos, amelynek mind a lány múltjában, mind a jövőjében szerepe lesz – sejtéseim szerint.

Prága, ahol a történet játszódik.

Az apró könyvecske ismét annyi akciót és izgalmat rejt, mint sok más, lényegesen nagyobb méretű, illetve terjedelemre is vaskosabb kiadvány. Mindez nem hátrány, hanem inkább előny, mert a történet lényegre törő, a történetvezetés végig feszített tempójú, nincsenek az események szempontjából fölösleges vargabetűk. Lumikki éles szemének, még élesebb eszének, megfigyelő- és elemzőképességnek köszönheti azt, hogy észrevesz és összekapcsol egymástól független dolgokat, valamint képes a veszélyes helyzetekből is kivágnia magát – ezzel pedig nemcsak a saját, de bizony mások életét is megmenti.

Bár igazából nem érzem magam a fő történetszál szempontjából sokkal okosabbnak, illetve informáltabbnak, mint a sorozat első kötetének olvasását követően, de kétségtelen, hogy jól szórakoztam. Vitathatatlan az a tény is, hogy a regény kifejezetten törekszik minél több olvasó megszólítására: skandináv krimi rajongóknak, ifjúsági regényeket kedvelőknek és Prága szerelmeseinek egyaránt ajánlani tudom ezt a történetet, amely akár önállóan, akár a sorozat részeként is élvezettel olvasható. Folytatás? Mindenképp – most már határozottan kíváncsi vagyok azokra a titkokra.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is olvasható.

Folytatás »

Salla Simukka: Vérvörös (Hófehér-trilógia 1.)

Salla Simukka hazájában, Finnországban elismert fordító és forgatókönyvíró, valamint egy fiataloknak szóló irodalmi folyóirat szerkesztője – mindezek mellett pedig ifjúsági könyvek szerzője, aminek következtében 2013-ban el is nyerte a legjobb finn ifjúsági regény írójának járó neves Topelius-díjat. A Hófehér-trilógia című sorozatának sikere is töretlennek tűnik, hiszen eddig negyven országban jelent már meg vagy éppen vár kiadásra.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 244 oldal
Borító ár: 2.490,- Ft

A mű eredeti címe: Punainen kuin veri

Sorozat: Hófehér-trilógia
Folytatás: Hófehér, Ébenfekete
Műfaj: ifjúsági krimi

Megláttam a könyvet, a kezembe vettem és rögtön az jutott az eszembe, hogy ez a kiadvány egyszerre indulhat a cukiság és a különlegesség díjáért: a formátuma meglepően aprócska, igazán kézre álló, úgy is mondhatnám, hogy női táskába való, és még a megjelenése sem mindennapi. A borítón körbefutó vörös sáv akár szokványos is lehetne, de a lapok ugyanolyanra színezett élei és a hátsó borítólap egybefüggő, szintén vérvörös árnyalata már nem tekinthető annak. A hátlapon pedig csak egyetlen, de nagyon hatásos mondat olvasható: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki megtanult félni”. 

Kíváncsi voltam, hogy milyen történet fér bele ebbe a pici formátumú kötetbe, és magam is meglepődtem, amikor előbb-utóbb mozgalmas cselekménnyel, a fiatal kora ellenére is határozottan összetett személyiségű főszereplővel és amolyan igazi skandináv krimi hangulattal találtam szembe magam. Mondjuk miután tudomást szereztem róla, hosszú ideig csak ízlelgettem magamban a sorozat címét – Hófehér-trilógia –, de nem igazán tudtam eldönteni, miért is kapta ezt az elnevezést. Az elképzeléseimet ugyanis sorra cáfolta meg a történet, noha végül a választ is a regény adta meg – mentségként pedig csak a nem létező finn nyelvi tudásommal hozakodhattam elő.

„A szülei tök hülye nevet adtak neki, amely egyáltalán nem illett rá, mert nem felelt meg a valóságnak: Lumikki, azaz Hófehérke. Pedig a haja nem volt fekete, az arca nem világított hófehéren, és az ajka sem vöröslött különösebben. Hajfesték és egy kis smink segítségével a tükörképét hasonlatossá tehette volna a nevéhez, ám ehhez semmi kedve nem volt. A tükörképe megfelelt neki úgy, ahogy volt, mások véleménye pedig egyáltalán nem érdekelte.”

A Vérvörös egy igazi ifjúsági krimi, amely csak annyiban különbözik a felnőtteknek szóló verzióktól, hogy itt fiatalok a főszereplők, de egyébként minden tekintetben megállja a helyét a „nagyok” között is, elvégre minden megvan, ami egy igazán jó bűnügyi regényhez kell: drogelhárítók, drogterjesztők, beépített téglák, kenőpénz, amely nem jut el a címzetthez, majd ennek folyományaként gyilkosságok, fenyegetések, kétségbeesett kísérlet az összefüggések kiderítésére és az elkövetett baklövések kijavítására. Mielőtt még a meggondolatlanul és önfejűen cselekvő, minden lében kanál tinik képe minden mást kiűzne az érdeklődő olvasó fejéből, elárulom, hogy nem véletlen a felnőttekkel szembeni bizalomvesztés, hiszen erős a gyanú, hogy az egyikük maga hozta a fejére a bajt, a többiek pedig már tettekkel is bizonyították, hogy a jóhiszeműség szobrait nem róluk fogják megmintázni.

„A túlélés egyik alaptörvénye, hogy az ember a lehető legkevesebb zavaros ügybe keveredjen bele.”

A mindössze öt nap alatt lejátszódó eseményeket, valamint a figurák motivációit több szemszögből is megismerjük: Lumikki mellett kiemelt szerepet kapnak a rosszfiúk és a többi fiatal is. A több nézőpontból érkező információk valamelyest oldják a csavarosságot és egyszerűbbé, a fiatalok számára is jobban követhetővé teszik a történetet, és ugyanennek köszönhető, hogy ugyan már a könyv elején sejthető, kik lesznek a problémás egyének, a rosszfiúk, de az események még ennek tudatában sem unalmasak, a feszültség végig fennmarad, és azért titokból is akad bőven, még a legutolsó oldalakra is kellő mennyiség jut mindenből.

El kell ismernem, hogy az író kifejezetten jó érzékkel adagolja a hozzávalókat, reális helyzeteket teremt, pont a megfelelő helyen kezeli, és nem túlozza el a dolgokat – ezáltal fiatalok és a felnőttek számára is egyaránt élvezhetővé, értékelhetővé varázsolja a regényt. Szinte minden tetszett, amit olvastam: a hangulat, az események, a szereplők, az utalások – egyedül talán csak a történet vége, amely olyan furcsán kurtára sikerült, hagyott maga után bennem némi hiányérzetet, de az előzmények ismeretében és a folytatás tudatában ezt hajlandó voltam megbocsátani.

A kép INNEN.

Különösen kedveltem, ahogy sorozat címét is inspiráló mesére vonatkozó utalások helyenként megjelentek, és fontos szerepet kaptak a történetben, főleg, hogy közben kegyetlen és véres események, összeesküvések adták a cselekmény alapját. Már a kezdő kép, a fehér hótakaróra hulló vércsepp is megadta az alaphangulatot, csak éppen ez a motívum mást jelent a mesében és ebben a regényben – és nem ez az egyetlen párhuzam, amelynek hatását remekül használja ki a szerző.

Lumikki egyébként sem egy átlagos szereplő: svéd lány, aki Finnországban tanul, és középiskolás kora ellenére már évek óta egyedül lakik, ráadásul nem is egészen úgy gondolkodik, mint a legtöbb tini, teljesen más problémák foglalkoztatják: a feltűnéskeltés, figyelemfelhívás helyett inkább az észrevétlenné válás művészetének hódol, megfigyeli, és meglepő alapossággal elemzi az embereket, a reakcióikat. A lány múltja sötét titkokat rejt, mostani viselkedése, koraérett gondolkodása, az emberekhez való hozzáállása ennek következménye, de az okokról és történésekről nagyon keveset árul el a történet, ezért aztán bízom abban, hogy a következő két kötetben majd magyarázatot kaphatok a bennem felmerült kérdésekre – még mielőtt a kíváncsiságtól több helyen is kilyukad az oldalam… Már ebből is látszik, hogy készen állok a folytatásokra, Lumikki következő kalandjaira: jöhet a Hófehér és a Ébenfekete!

A véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Skandináv krimi hangulat, valós helyzetek és gyerekkorunk kedvenc meséjére tett utalások, nyomozás és főszereplőt - fiatal kora ellenére is - körüllengő sötét titkok. Jó volt olvasni! Ajánlom nektek is!

Folytatás »