vasárnap, július 13, 2014
Shanara
Először volt az Expedíció, ahol egy csapat - immár sokadikként az expedíciók történetében - behatol az X Térség területére, útravalóul a lehető legkevesebb információt, illetve elavult, a modern technikát nélkülöző eszközöket kapnak. Az elvárás? A lehetőségekhez mérten a lehető legtöbb információ feltérképezése, rögzítése, és persze a visszatérés. A biológus mesél, mi pedig vele együtt éljük át a hihetetlen élményeket, idegőrlő helyzeteket, és vele együtt tekintünk értetlenül az bekövetkezett eseményekre, vonjuk le a magunk következtetéseit.
 |
Értékelés: 8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 321 oldal
Fordította: Falvay Dóra
Borító ár: 3.180,- Ft
Műfaj: sci-fi, thriller
|
Most pedig itt a Kontroll: új helyszín, új szereplők, csak az X Térség és a folyamatos titkolózás az, ami összekapcsolja a két történetet. Adva van egy ember, aki problémákat old meg és azért helyezik a megüresedett igazgatói pozícióba, hogy ennek a rejtélynek, a Déli Végek titkainak is a végére járjon vagy legalább összecsipegessen valamennyi információt. Nem meglepően ugyanúgy alig látják el a küldetéssel kapcsolatos értesülésekkel, mint ahogy a korábbi expedíciók tagjai sem kaptak semmilyen használható tájékoztatást.
Arra számítottam, hogy talán sikerül jobban megértenem az eseményeket, az összefüggéseket? Igen. Arra számítottam, hogy többet megtudok az X Térségről? Igen. Kibabrált velem a szerző? De nem is akárhogyan.
Nem a hagyományos értelemben vett regény és nem a hagyományos értelemben vett trilógia, mert ritka az, amikor az olvasó két kötetnyi könyvbújás és szövegértelmezés után is majdnem ugyanolyan értetlenül néz a történetet illetően, mint amikor belekezdett az olvasásba. Pont ezért nagyon nehéz bármit is mondani és megállapítani, mert ugyan némiképp értelmet nyertek az előző kötet eseményei és talán látszik a haladási irány, de... Ugyan ki mer mindezek után bármit is mondani és kijelenteni? Hiszen ebben a sorozatban az aktuális főszereplőt ugyanúgy sötétben tartják és ugyanúgy csak magára számíthat, mint maga az olvasó, miközben próbálja felfogni mindazt, amit olvas.
Ahogyan azt sem igazán lehet eldönteni, hogy maga a történet jó-e vagy sem, a szerző csak vaktában ír és maga sem tudja, hogy mit akar, vagy egyszerűen ez a zsenialitás csúcsa, és csak én nem érem fel ésszel az egészet? Az elején az egyik állítás felé hajlottam, a vége felé már a másikat éreztem igaznak. Kívánom, hogy igazam legyen. De az biztos, hogy VanderMeer nem játszik tisztességesen: sem a szereplőivel, sem pedig az olvasóival. Hogy lehet azokból a semmi információkból, azokból az éppen csak a felszínt kapargató értesülésekből, azokból a hagymázas képzelgésekből, a saját józan eszünket kétségbe vonó és az őrület felé taszító történésekből bármit is kihámozni?
Hol a fenébe kívántam a könyvet, hol pedig elkerekedő szemekkel olvastam az előttem sorakozó szöveget. Nem értettem, hogy bizonyos részek miért kellettek bele, mert még így utólag sem látom az értelmüket és úgy érzem, hogy nélkülük a cselekmény is sokkal feszítettebb lett volna. Ugyanakkor nem biztos, hogy sikerült volna ugyanazt a lélektani hatást elérnie, ugyanazokat a reakciókat kiváltania belőlem, mint amit így sikerült neki. Egyszerre sajnáltam a főszereplőt és tartottam egy marha nagy baleknak. *gúnyosan elneveti magát* Ahogyan magamat is.
Ha már ennyire rendhagyó a könyv, akkor legyen rendhagyó az értékelés is. Az én zavaros gondolataim után - amelyek egyébként általában összeszedettek és pont a regénynek köszönhetően hullottak szét, de még nem álltak teljesen vissza az alaphelyzetbe - következzen maga az író és mondja el a történet azt, hogy miként is éreztem vele kapcsolatban.
Figyelem! Idézetáradat következik:
"A Déli Végek az idők során elavult, jelentéktelen ügynökséggé vált, egy szunnyadó titkot őrizget, amellyel mintha már nemigen törődne a világ, hiszen fontosabbak és aktuálisabbak a terrorizmus kihívásai meg az ökológiai katasztrófák."
"Tény, hogy a Déli Végek olyan keveset tudott még most, három évtized múltán is, az X Térségről, hogy nem lehetett jogosulatlannak ítélni a legracionálisabb óvatosságot sem."
"Van, hogy muszáj elhallgatni az emberek elől a dolgokat, csak azért, nehogy azt tegyék, ami hirtelen az eszükbe jut."
"Az elménk szinte csak analógiák és kategorizálás segítségével képes feldolgozni az információt, ezért tehetetlenek vagyunk, ha olyasmivel szembesülünk, ami nem illik semmiféle kategóriába és elérhetetlen a hasonlatainkkal."
"Néha úgy érezte, hogy tűrhetetlen lassúsággal történnek a dolgok, s ő is tűrhetetlen lassan érti meg őket. Valahol pedig ketyeg az óra, de ő nem látja, nem képes igazán látni.""Azért jött ide, hogy megoldjon egy rejtélyt, de mintha a rejtély kezdte volna feloldani őt."
"Történet a nem-megoldásról. Történet arról, hogy beküldik az embert valahová, csak azért, hogy kizárják."
Amióta befejeztem az olvasást és becsuktam a könyvet, folyamatosan változik és érik bennem a regény, minden egyes eltelt órával, nappal másképp érzek irányában: közvetlenül a befejezést követően nagyon utáltam, aztán ahogy az indulataim ülepedtek, egymás mellé tettem az apró információkat, már azt éreztem, hogy létezik koncepció, csak még nem látom át az összefüggéseket.
Pár napig jegeltem a bejegyzés elkészítését és most, hogy a végére értem rájöttem, ha bejön az, amit most gondolok, akkor az utolsó résszel kiegészülve tényleg egy korszakalkotó és zseniális történet kerekedhet ki a végére. Hogy mindezek után érdekel-e a folytatás? A világ minden kincséért sem hagynám ki.
Szerintem bele is pusztulnék, ha nem olvashatnám el a befejező kötetet. Addig is reménykedem, hogy nem fog ismét palira venni a szerző, megkönyörül kétségek közé taszított és folyamatos információhiánnyal küszködő szereplőin, valamint olvasóin. Nagyon ajánlom, hogy így legyen!
A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak!
Posted in: 8 pontos,Agave Könyvek,Déli Végek-trilógia,Jeff VaderMeer,könyvértékelés,recenzió 2014,sci-fi
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése